2022. március 20. vasárnap

márc. 20
18:21
Benedek Miklós fia haláláról: „Soha nem gondoltam volna, hogy ez megtörténik” (Blikk)
Benedek Miklós jó egészségnek örvend, ám fia halála után lelke soha sem lesz jobban.
márc. 20
18:24
Ferenc pápa felszólította Putyint és Zelenszkijt (Blikk)
Ferenc pápa vasárnapi beszédében indokolatlan, értelmetlen mészárlásnak nevezte az ukrajnai konfliktust, és felszólította a vezetőket, hogy hagyják abba ezt a visszataszító háborút.
márc. 20
18:24
Visszatért a Ferrari a csúcsra: Leclerc nyerte az idénynyitó Forma–1-es futamot (Blikk)
Felborultak az erőviszonyok a megreformált Forma–1-ben: az elmúlt években az élmezőnytől eltávolodott Ferarrival ugyanis ismét számolni kell. A tűzpiros olasz istálló kettős győzelmet aratott az idény első futamán Bahreinben. Ezzel szemben mindkét Red Bull kiesett a verseny finisében.
márc. 20
18:24
Hárommilliárd forintos fejlesztés a Gyomaendrődi Liget Gyógyfürdő és Kempingben (Spabook)
Toldi Balázs polgármester az MTI-nek elmondta, reményei szerint a kivitelezés 2022 tavaszán vagy nyarán kezdhetik meg, a munkálatok befejezésére a budapesti Prizma Build Zrt.-nek 24 hónapja lesz. Az alapkövet március…
márc. 20
18:24
Wirtmann: Fék nélküli száguldás (Racingline)
Sima rajt-cél győzelmet aratott Wirtmann Ferenc és beugró navigátora, Nyirfás Julianna, Ford Escort Mk II-essel a Historic Országos Rallybajnokság szezonnyitóján, az Orfű Rallyn. A Grawe Életbiztosító Zrt. által támogatott páros mind a hat gyorsasági szakaszon a legjobb időt autózta és még egy fék hiba sem tudta őket megakadályozni a győzelemben.
márc. 20
18:24
Csuti elárulta, milyen elvárásai vannak egy kapcsolatban: minden második pénteken fizessen a nő! (rtl.hu)
Az is kiderült, mikor költözik át a szállodából új otthonába.
márc. 20
18:24
Nem tudta befejezni az előzést a 22 éves sofőr, belehalt az ütközésbe a szemből érkező, vétlen nő (rtl.hu)
A csomádi baleset helyszínén hiába küzdöttek az 58 éves nő életéért a mentők. Az előzést elhibázó sofőr könnyű sérüléseket szenvedett.
márc. 20
18:30
Ukrán hírszerzés: merénylet készül Putyin ellen (HírTV)
Merényletet tervez Putyin ellen az orosz elit - közölte az ukrán hírszerzés.
márc. 20
18:30
Ritkábban járhat a 3-as metró az orosz-ukrán háború miatt? (ATV)
Oroszország a háború miatt nem szállít alkatrészeket a 3-as metró orosz szerelvényeihez, ami így akár fennakadásokat okozhat a forgalomban az ATV Híradójának nyilatkozó szakember szerint. Közben Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő arra szólította fel az Európai Uniót, hogy teljesen szakítsa meg a kereskedelmi kapcsolatokat Oroszországgal. Gulyás G
márc. 20
18:30
Jézsó Gábor reagált lapunk cikkére: szerinte minden szabályosan történt (Mandiner)
Nem volt hajlandó érdemben válaszolni az MW Hírcentrum kérdéseire az ellenzéki összefogás borsodi jelöltje.
márc. 20
18:30
Tiszta „hordót a szónoknak”! (Magyar Mezőgazdaság)
A címben elhíresült mondással ellentétben nem szeretnék népámító-demagóg és tudatosan félrevezető lenni, csak egy jelenséget szeretnék boncolgatni. Ez pedig a minden méhész által használt 120 literes hordóink, göngyölegünk ügye.
márc. 20
18:30
Mákos ferentő (egy.hu)
Borbás Marcsi receptje
márc. 20
18:36
Kínai nagykövet: Peking semmilyen katonai segítséget nem nyújt Oroszországnak (HírTV)
Peking semmilyen katonai segítséget nem nyújt Oroszországnak ukrajnai háborújához, az ezzel ellentétes értelmű információk hamisak - jelentette ki Kína washingtoni nagykövete.
márc. 20
18:36
Mítosz vagy valóság a lakásárak várható csökkenése? - Öntsünk tiszta vizet a pohárba (Portfolio)
Sokan sokféle várakozással jöttek ki az elmúlt napokban a lakásárak várható alakulásával kapcsolatban. Nemrég a Portfolio-n is megjelent egy véleménycikk, ami a lakásárak csökkenésének lehetőségét vetíti előre, míg mások további növekedést várnak. Annak érdekében, hogy a lehető legpontosabb képet kapjunk, ismét több szakértőt megkérdeztünk, sőt olv
márc. 20
18:36
Ukrán béranyáktól született csecsemők maradtak a háborús övezetben (rtl.hu)
Ukrán béranyáktól született csecsemők maradtak a háborús övezetben, mert külföldi, vérszerinti szüleik nem tudnak, vagy nem mernek értük menni. Jelenleg is körülbeül 800 ukrán nő várandós külföldi család gyerekével. Ők azért nem hagyják el Ukrajnát, mert ekkor a születendő csecsecsemőt a nevükre kellene venniük. A vérszerinti szülők közül többen a
márc. 20
18:42
Horvátországba eddig 8500 menekült érkezett: rengeteg pénzbe kerül az ellátásuk (Pénzcentrum)
Horvátországba eddig 8500 menekült érkezett Ukrajnából az orosz támadás miatt - közölte vasárnap Davor Bozinovic belügyminiszter. Kiemelte: a menekültek 48 százaléka nő, 40 százaléka gyermek és 12 százaléka férfi. Többségük családoknál, barátoknál talált menedéket, 827-en befogadóközpontokban vannak - tette hozzá. Megismételte korábbi kijelentését,
márc. 20
18:42
Ujhelyi: fel kell mondani a debreceni vakcinagyár orosz szerződéseit (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
márc. 20
18:42
Megszabadultak gazdái a kutyától, mert melegnek tartották (rtl.hu)
Pedig egyáltalán nem természetellenes, hogy az állatok homoszexuális magatartást tanúsítanak.
márc. 20
18:42
Videón, ahogy bedrogozva menekül a rendőrök elől a BMW-s (rtl.hu)
Bedrogozva menekültek a rendőrök elől, baleset lett a vége. Igazoltatni akartak egy autóst a rendőrök Kecskemét külterületén szombat este, de nem állt meg, hanem menekülni kezdett. A hajszát egy arra járó autós fedélzeti kamerája rögzítette. A BMW végül egy oszlopnak csapódott. Kiderült: a sofőr és utasa is drogozott.
márc. 20
18:44
Veszekedni kezdett a sofőr, leállt a forgalom az M0-s lehajtóján (rtl.hu)
Blokkolta a forgalmat az M0-s lehajtóján egy sofőr Budapesten - erről a mögötte fékezni kényszerülő autós készített videót. Vele kezdett kiabálni a sofőr, amiért szerinte nem köszönte meg, hogy beengedte maga elé. Végül leköpte a kocsi ablakát, majd dühösen elhajtott. Az RTL Híradónak nyilatkozó ügyvéd szerint az ideges sofőrt közúti veszélyeztetés
márc. 20
18:46
Főnökei és kollégái elismerésére vágyott a biztonsági őr, csak kitalálta, hogy ki akarták rabolni (rtl.hu)
Főnökei és kollégái elismerésére vágyott a biztonsági őr ezért azt mondta, hogy az egyik budapesti plázánál ki akarták rabolni. A tavaly áprilisi ügyben most fejezték be a nyomozást. A biztonsági őr ellen hatóság félrevezetése miatt emelhetnek vádat. A rendőrök az állítólagos rablót órákig keresték, a biztonsági őr csak később mondta el nekik az ig
márc. 20
18:48
Szabó Tímeát kérdeztük: miért dicsérte meg fideszes ellenfelét? (Blikk)
Aki válaszol Szabó Tímea, a Párbeszéd képviselője.
márc. 20
18:48
Két hét múlva választás: a Fidesz vezet a kampányhajrában (ATV)
Április 3-án rendezik az országgyűlési választásokat Magyarországon. A kampányhajrát a Fidesz-KDNP várja előnyben a felmérések szerint. Kérdés ugyanakkor, hogy a bizonytalanokat melyik oldal tudja jobban megszólítani. A közvélemény-kutatók szerint bár a táborok mostanra kialakultak, a bizonytalanok közül még mindig inkább az ellenzék meríthet. Az A
márc. 20
18:48
Kína nem nyújt katonai segítséget Oroszországnak (Demokrata)
Joe Biden amerikai elnök pénteken egy videóhívásban figyelmeztette kínai partnerét.
márc. 20
18:48
Újabb óvóhelyet bombáztak le az orosz csapatok Mariupolban (rtl.hu)
Újabb óvóhelyet bombáztak le az orosz csapatok Mariupol városában. Hajnalban egy iskola épületét ért több találat, ahol legalább 400-an, főleg gyerekek, nők és idősek kerestek menedéket. Az áldozatok számát nem lehet tudni, mert a harcok miatt nem tudják kimenteni a túlélőket. Az ukrán kormány szerint az elfoglalt városnegyedekből erőszakkal orosz
márc. 20
18:54
Kerítésen fennakadt kutyát mentettek meg a tatai állatvédők (rtl.hu)
Fennakadt egy kerítésen, sőt azon lógott egy staffordshire terrier Tatán. A négy éves kutyát a combján nyársalta fel a vas, nem tudni, meddig lógott rajta, mire megtalálták a magatehetetlen állatot. Már túl van egy életmenttő műtéten, de vár rá egy újabb, súlyosabb. Ezért támogatást kér a Tatai Civil Állatvédő Egyesület.
márc. 20
18:54
Hatan meghaltak, amikor egy ámokfutó karneválozók közé hajtott Belgiumban (rtl.hu)
Karneválra készülő tömegbe hajtott egy ámokfutó Belgiumban, hatan meghaltak. Többen életveszélyes állapotban kerültek kórházba. A kocsiban ülő, két férfit elfogták. A rendőrök azt mondják, egyelőre nem gyanakodnak terrortámadásra.
márc. 20
19:00
Hogyan vitte előre a gazdaságpolitikát a merkantilista szemlélet az évszázadok során? (ProfitLine)
Nagyon sok befektető esik abba a hibába, hogy mindig csak azt tartja szem előtt, hogy mik a nagy mai trendek a pénzügyi piacon. Hogyan alakul a tőzsde, valamint a különféle piacok?
márc. 20
19:00
Kettős Ferrari győzelemmel indult az F1 új érája (Autónavigátor)
Eddig csak arról vitatkozhattak az F1 rajongók, hogy tetszenek-e nekik az új autók, most viszont már arról is, sikerült-e izgalmasabbá
márc. 20
19:00
Wow: Katalin hercegné tetőtől talpig csipkébe öltözött és kifinomultabb már nem is lehetne! (Glamour)
Katalin hercegné és Vilmos herceg megérkeztek a Karib-térségbe!
márc. 20
19:00
David Beckham átruházta 71 millió követős Instagramját egy harkivi szülészorvosra (SzMo)
Az Irina nevű nő Instasztorikban mesélt arról, milyen körülmények között kell dolgozniuk a háború kitörése óta.
márc. 20
19:00
Ukrajna katonai és gazdasági segítséget kért Izraeltől (Demokrata)
Az ukrán államfő a zsidóüldözések történelmi párhuzamát hangsúlyozta.
márc. 20
19:00
A paradicsom kétharmadával, a körte negyedével kerül többe, mint tavaly (rtl.hu)
Tovább drágulnak a zöldségek és a gyümölcsok a háború miatt. A paradicsom ára kétharmadával ugrott meg, az uborka és a körte pedig negyedével drágult tavalyhoz képest - az Agrárközgazdasági Intézet adatai szerint. A Terméktanács egész évben 10-20 százalékkal magasabb árakra számít az egy évvel korábbinál. Ráadásul egy esetleges országos aszály tová
márc. 20
19:02
Németország Katar felé kacsintgat (Demokrata)
„Idén talán még szükségünk lesz orosz gázra, de a jövőben már nem” – állítja a német gazdasági és klímavédelmi miniszter.
márc. 20
19:09
Tóth Andinak keményen beszóltak: transzvesztitának nézték (Blikk)
Durva kritika érte Tóth Andit a legújabb fotója alatt. Transzvesztitának nevezték az extrém stílusa miatt.
márc. 20
19:12
Fegyvereket és kemény oroszok elleni fellépést kért Izraeltől Zelenszkij (Infostart)
A németek Norvégia és Kanada után Katarban keresik az orosz földgáztól való függetlenedésük kulcsát, de tárgyalni fognak az Egyesült Arab Emírségekkel is a kérdésben. Kína kijelentette, hogy nem támogatja katonailag Oroszországot, de a jövőre nézve nem tett ilyen ígéretet.
márc. 20
19:12
Kínai nagykövet: Peking semmilyen katonai segítséget nem nyújt Oroszországnak (ATV)
Az ezzel ellentétes értelmű információk hamisak - jelentette ki Kína washingtoni nagykövete vasárnap a CBS tévének adott interjújában.
márc. 20
19:12
Hamilton: Jó újra a Ferrarit az élen látni (Racingline)
Lewis Hamilton elismerően nyilatkozott a feltámadó Ferrariról, miközben a csapatát is méltatta. A Mercedes nehéz versenyen van túl, ám némi öröm is jutott nekik a mai napon. A két Red Bull kiesése után ugyanis a hétszeres világbajnok a dobogó harmadik fokára álhatott fel. A brit pilóta szerint ez volt a maximum, amit elérhettek ezen a
márc. 20
19:12
Az ukránok szerint 56-an haltak meg egy idősotthon elleni orosz támadásban (rtl.hu)
Mindannyian az otthon lakói voltak. A támadás még március 11-én történt.
márc. 20
19:12
Aki nem a lakóhelyén szavaz, március 25-ig jelentkezhet át (rtl.hu)
Fontos határidő jár le a napokban: március 25-ig, vagyis péntekig jelentkezhetnek át másik szavazókörbe azok, akik április 3-án nem a lakóhelyükön szeretnének voksolni. Igaz ez azokra is, akiknek van magyarországi lakcímük, de külföldön lesznek a választás napján: ők is péntek délutánig kérhetik a felvételüket a külképviseleti névjegyzékbe.
márc. 20
19:14
Political Capital: A választás eredménye múlhat azon, hogyan mozgósítanak a pártok (rtl.hu)
A mozgósítás sikerén múlhat az áprilisi választás - ezt mondta a Political Capital választási szakértője az RTL Híradónak. 2010 óta jelentősen megváltoztak a választási szabályok, a Fidesz az első választási győzelme után alapjaiban nyúlt a rendszerhez. Az ellenzék szerint a módosítások egy része a Fidesz érdekeit szolgálja, a Fidesz szerint viszon
márc. 20
19:18
Mivel fűtsünk ha az EU betiltja a gázkazánokat, vagy ha nem lesz gáz? (ProfitLine)
A magyar lakosság a háztartások fűtésére leginkább a földgázt használja. A KSH adatai szerint 2019-ben az ország 2877 településén volt vezetékes földgázszolgáltatás, az ellátottság 2000 és 2005 között 80-ról 91%-ra növekedett, azóta nem változott számottevően. A háztartási fogyasztók a lakások 73%-ában használtak gázt. A gázhálózatba bekapcsolt lak
márc. 20
19:18
Mihez van joga a zártkertek tulajdonosainak? (Agroinform)
Jogi összefoglalót készített a MAGOSZ a zártkertek tulajdonlásáról és elbirtoklásáról.
márc. 20
19:18
Katarral szövetkezik a "Putyin-mentes" energiaellátásért Németország (ATV)
Hosszú távú energetikai partnerségi megállapodást köt Németország és a világ legnagyobb földgázkitermelői közé tartozó Katar, amely hozzájárul Németország "Putyin-mentes" energiaellátásának kiépítéséhez - nyilatkozott a német gazdasági és klímavédelmi miniszter vasárnap Dohában.
márc. 20
19:18
Közeleg a tavasz: mutatjuk, elhozza-e Benedek zsákban a meleget a jövő héten (Pénzcentrum)
Meleg és továbbra is száraz idő várható a jövő héten - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből. Hétfőn és kedden jellemzően derült lesz az ég, csapadék nem várható. Helyenként élénk lesz a légmozgás. Hétfőn a legalacsonyabb hőmérséklet általában mínusz 6 és 0 fok között, fagyzugokban néhol mínusz 10 fok köze
márc. 20
19:18
Egy valóra vált álom: a kerekesszékes édesapának egy diákcsoport épített babakocsit, hogy sétáltatni tudja a kisfiát (WMN)
A férfi nem hitte, hogy valaha képes lesz babakocsiban tologatni a kisfiát. Aztán a felesége tanítványai építettek neki egy speciális szerkezetet, és
márc. 20
19:18
Hétfőtől nem a Keletibe és Nyugatiba futnak be a menekültekkel érkező vonatok (rtl.hu)
Új tranzitvárót nyit a kormány hétfőtől a menekülteknek Budapesten. Ők a Keleti és Nyugati Pályaudvar helyett először ide érkeznek majd meg, innen mehetnek aztán buszokkal a pályaudvarokra, a repülőtérre vagy a menekültszállásokra. Főként civilek segítenek majd nekik például szállást foglalni, vonatjegyet venni, de tudnak internetezni és orvosi seg
márc. 20
19:18
Márki-Zay Péter: Ne szavazzon a Fideszre, aki fél a káosztól (rtl.hu)
Szerinte már eleget tudunk „Orbán bűneiről”.
márc. 20
19:20
Már több százmillió forint gyűlt össze az adományvonalakon a menekülteknek (rtl.hu)
Az adományokból leginkább tisztálkodási szereket, tartós élelmiszereket vásárolnak az Ukrajnából menekülőknek. A négyjegyű telefonszámok felhívásával néhány másodperc alatt lehet segíteni a kiválasztott szervezet munkáját. Abban az esetben, ha a szolgáltató tiltja az emelt díjas szolgáltatásokat, nem hívhatók az adományvonalak.
márc. 20
19:21
Maksa Zoltán a háttérbe szorulásáról: „Én megmondtam, hogy valószínűleg nyugdíjam sem lesz” (Blikk)
Maksa Zoltán, a híres humorista részleteket árult el arról, hogyan viselte a válásait, mit csinálna másképp, illetve milyen módon szorult ki a népszerű, Dumaszínházas előadók közül.

Keresés