Guanakó csikó született március elején a Szegedi Vadasparkban. Már a látogatók is megfigyelhetik a nagy marákkal közös kifutóban. A guanakók őshazája Észak-Amerika – ahol ma már nem élnek –, onnan terjedtek el Dél-Amerikában és Ázsiában, majd végül Észak-Afrikában is. A szőre is kiváló minőségű, csak közeli rokona, a vikunya szőrméjét értékelik ma
Az ukrán elnök hangsúlyozta, hogy Izraelnek muszáj lesz együtt élnie döntésével, hogy segíti-e a Vaskupola légvédelmi rendszer rendelkezésre bocsátásával az ukrán védekezést az orosz invázióval szemben.
Északkelet felől érkezik hozzánk a következő napokban az ilyenkor szokásosnál enyhébb levegő. Csapadék viszont egyáltalán nem, az a hét során szinte teljesen kizárt.
A dél-koreai vezérkari főnökök egyesített bizottsága azt közölte, hogy Észak-Korea rakéta-sorozatvetőket lőtt ki vélhetően Dél-Pjongan tartományból, a rakéták a Sárga-tengerbe csapódtak.
Max Verstappen az utolsó körökben volt kénytelen feladni a 2022-es Bahreini Nagydíjat. Nem volt zökkenőmentes két órája a holland versenyzőnek. Már a stratégiával is gondjai akadt, ám ezt tetőzte még a kormány probléma, az abroncsok viselkedése és végül a kiesését okozó motorgond is. Így a futam után rengeteg házi feladat vár az osztrák istállóra:
Az orosz hadsereg állítólag ukránok ezreit deportálták elmaradottabb orosz régiókba. Az orosz támadások tüzérségi erőre korlátozódtak vasárnap, a polgári lakosságot nem kímélve igyekeznek mindent porig rombolni. Ez történt vasárnap az ukrán háborúban.
További kisebb mértékű árcsökkenésre lehet számítani az olajnál jövő héten, amely az üzemanyagok beszerzési árát érintheti - derül ki a holtankoljak.hu üzemanyagár-változás előrejelzéséből.
Az ukrajnai háborúban "gyakorlatilag megmerevedtek" a frontvonalak, mert az oroszoknak nincs elég harci erejük a további előretöréshez - jelentette ki vasárnap az ukrán elnök tanácsadója. Az ENSZ Emberi Jogi Hivatala (OHCHR) szerint a háborúban már legkevesebb 902 civil vesztette életét, és 1459 sebesült meg. Az elmúlt egy napban az oroszok rakétáv
Hetek óta véres harcok dúlnak Ukrajnában, emberek százezrei hagyják hátra az otthonukat, olykor mindössze egy táskányi személyes tárggyal a kezükben menekülnek az országból. Ukrajna jelenleg egyike azoknak a helyeknek, ahova önként csak nagyon kevesen merészkednek.
Művészi kiteljesedés a tányéron? Igen, ilyesmivel már találkozhattak a fine dining kedvelői, ezúttal azonban a szó szoros értelmében kerülnek műalkotások egy-egy rendezvény asztalára. Zombori Szimonetta ételszobrászként kelt életre egy-egy görögdinnyét, tököt, vagy éppen egy tábla csokoládét.
Stefano Domenicali, az F1 vezérigazgatója kijelentette, akkora az érdeklődés az F1 iránt, hogy már a történelmi helyszínek sem lehetnek biztosak a helyükben. Idén is rekordra készültek a királykategória szervezői a 23 futamos naptárral. Az Orosz Nagydíj törlését követően ugyan pótlásra kényszerülnek. Szeptemberig azonban még van idejük egy másik pá
Szenzációs sikert aratott a belgrádi fedettpályás atlétikai világbajnokságon Jaroszlava Mahucsik. Az ukrán magasugró ugyanis három napot autózott háború sújtotta hazájából, hogy aztán vb-aranyat ünnepelhessen.
Törökbálint – „Most egyelőre csak szeretnék hazamenni, a feleségemmel lenni és pihenni, relaxálni, és nem úgy felkelni, hogy edzésre kell menni. Nem mintha nem szerettem volna, de úgy érzem, hogy az életem egy olyan szakaszba érkezett, amikor ezt már el kell tudni engedni. A mai nap úgy keltem fel, hogy tudtam, ez az utolsó úszásom” – ezekkel a sza
Mindannyian jól tudjuk, hogy a szervezetünk nagyjából napi nyolc óra alvást igényel, de ennek megvalósítása sokszor korántsem olyan egyszerű. Ha rendszeresen vagy időnként te is küzdesz álmatlansággal, és eddig semmilyen praktika nem vált be igazán, akkor lehet, hogy számodra is a szegmentált alvás lehet a megoldás, vagyis, ha nem egy hosszú, hanem
A kamionosok meg akarták bénítani Washington DC közlekedését, helyette a tüntetésüket bénította meg egy biciklis. Már több mint négymillióan látták az akciót megörökítő videót.
Görög Zitának igazán nincs oka panaszra, ezt pedig mi sem bizonyítja jobban, mint legfrissebb fotója, amelyen a modell egy csipkés melltartóban mutatta meg bájait.
Az orosz elit egy része azon gondolkozik, hogyan tudnák megölni vagy félreállítani Vlagyimir Putyin orosz elnököt. A hírt az ukrán hírszerzés osztotta meg Facebookon, így érdemes fenntartásokkal kezelni az információt.
Oroszország már majdnem minden háborús bűnt elkövetett ukrajnai háborújában, amelyet az emberiség valaha megtapasztalt, a helyzet az országban napról-napra súlyosabb - jelentette ki az ukrán miniszterelnök európai és euro-atlanti integrációért felelős helyettese vasárnap a Sky News brit hírtévének nyilatkozva.
A Trónok harca című fantasy sorozatból is ismert, izlandi Hafthór Julius Björnsson nyerte a brit Eddie Hall elleni erős emberek bokmeccsét a dubaji Duty Free Tenisz Stadionban.
Az omikron tüskefehérjéje a delta testén: a kutatók így írják le a deltakront, melynek létezését korábban cáfolták, szekvenálási hibáról beszélve. Most azonban 17 esetet írtak le, melyekről tanulmány készült a Reuters cikke szerint.
Vasárnap több helyen vékonyabb-vastagabb fátyolfelhőkre, illetve helyenként kevés gomolyfelhőre számíthatunk. Hétfőn derült vagy gyengén felhős lesz az ég.
Meleg és továbbra is száraz idő várható a jövő héten - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az Mti-hez.
Németország és Katar hosszú távú energetikai partnerségről tárgyal - közölték mindkét fél kormánytisztviselői vasárnap, mivel Európa legnagyobb gazdasága igyekszik kevésbé függővé válni az orosz energiaforrásoktól- áll a Reuters közleményében.