Laikus érdeklődőként vágtunk bele a zöldhitel-felvétel lehetőségeibe, a korábbi cikkünkben a banki ügyfélszolgálaton kapott információkból táplálkoztunk. Már akkor kiderült, hogy a legnagyobb probléma azokkal az épülő új lakásokkal (és nem házakkal, és nem is az építkezéssel) van, amik csak egy, vagy még több év múlva fognak elkészülni. Aki viszont
Joe Biden Vlagyimir Putyinhoz intézett személyes sértéseire a Kreml nem fog válaszolni, tekintettel az amerikai elnök fáradtságára, ingerlékenységére és feledékenységére - jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője pénteken a sajtónak.
A testület úgy indokolta a döntést, hogy „a rendkívüli körülmények az előzetes letartóztatás feloldását indokolják, különös tekintettel arra, hogy az ukrán kormány előzőleg minden férfit a haza megvédésére szólított fel.”
Kinzsal (magyarul tőr) típusú hiperszonikus rakéták bevetéséről és külföldi zsoldosok likvidálásáról számolt be vasárnapi hadijelentésében Igor Konasenkov vezérőrnagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője.
Itt a tavaszi napéjegyenlőség, amikor balanszban vannak a nappali és az éjszakai órák. Megmutatjuk, mit kell átgondolnod ahhoz, hogy a lelkedet is egyensúlyba hozd.
Montreux – Már egy pillantás a svájci Alpokra is balzsamként hat a lélekre, még ha ezt a csodás kilátást alaposan meg is kell fizetni. Charlene monacói hercegné nem sajnálta a több tízezer eurós heti díjat a gyógyulás érdekében.
Vissza kellene találni 1990 álmaihoz, mint Európa, a demokrácia, az önkormányzatiság, a szolidaritás, a szociális piacgazdaság - hangoztatta az ellenzéki összefogás vasárnapi budapesti kampányrendezvényén Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, a Párbeszéd társelnöke.
Zala és Zalaegerszeg napjainkban történelmet ír, nemcsak a múltat őrzi, de a jövő alakításáról is gondoskodik - jelentette ki Gulyás Gergely vasárnap Zalaegerszegen.
Idén 14. alkalommal rendezik meg a hagyományos kincskereső hétvégét április 23-24. között a híresen hóbiztos Obertauernben. A "Gamsleiten Kriterium" névre keresztelt esemény Ausztria legnagyobb kincskereső versenye, ahol a 30 értékes nyeremény között egy vadonatúj BMW X1 is vár a nevezőkre.
A világon 469 714 863 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma pedig 6 074 560 – a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint vasárnap reggeli adatai alapján.
A TotalEnergies és a Honeywell stratégiai megállapodást jelentett be, melynek értelmében a Honeywell vállalja, hogy a TotalEnergies számára újrahasznosított polimer nyersanyagot szállít a Honeywell UpCycle feldolgozási technológiáját alkalmazó, újonnan épülő Honeywell és Sacyr újrahasznosító üzemébe. A TotalEnergies ezt a nyersanyagot vásárolja maj
Éjszakánként vonattal és repülővel szállítják Fehéroroszországba az Ukrajnában meggyilkolt orosz katonák holttesteit, hogy ne keltsenek túl nagy figyelmet. Valószínűleg mindkét fél veszteségei nagyobbak a bevallottnál.
A 24 éves pilóta a pole pozícióból rajtolva, kiváló versenyzéssel diadalmaskodott, és teljesen megérdemelten aratta pályafutása harmadik sikerét. A Ferrari ráadásul dupla sikerrel indította az esztendőt, Leclerc mögött ugyanis csapattársa, a spanyol Carlos Sainz Jr. ért célba másodikként. A dobogó alsó fokára a hétszeres világbajnok Lewis Hamilton,
A Red Bull nem sokkal Max Verstappen és Sergio Pérez kiesését követően leírta, miért zárta mindkét versenyzőjük nulla ponttal a Bahreini Nagydíjat. Az energiaitalosok információi szerint a holland és a mexikói pilóta RB18-ában is az üzemanyagpumpa romolhatott el, azonban a pontos válaszhoz még tüzetesen ki kell vizsgálniuk mindkét autót. Christian
Oscar Wilde azt mondta: „akinek nyerő kártyái vannak, mindig tisztességesen játszik.” Ezek szerint a Fidesznek nincsenek nyerő kártyái, mert nem játszik tisztességesen. Ennek az egyszerű igazságnak volt a szó szoros értelmében szemtanúja Hencz Kornél, aki Vas megye 2-es számú választókerületében az Egységben Magyarországért országgyűlési képviselő
Tél végi kikapcsolódásra indultunk a Mátrába. Eredetileg az volt a terv, hogy ha máshol nem, ott még találunk valamennyi havat, de az enyhe tavaszi idő ezt keresztülhúzta, cserébe pompásan lehetett túrázni. Mást nem is nagyon tudtunk volna csinálni, pedig lehetne itt sokkal színesebb turistaparadicsom, ha kiaknáznák a helyben rejlő lehetőségeket. J
Az Orosz Autóipari Piackutató Ügynökség (Russian Automotive Market Research) elemzése az úgynevezett „biztosítási kosárban” szereplő autóalkatrészek árának növekedését tanulmányozta. Kiderült, hogy március első két hetében átlagosan 87,5%-kal drágultak a külföldi autók alkatrészei. Az orosz autóipari piackutatás szerint leginkább a hátsó lökhárító
Megdöbbenve állunk a zöldséges pult előtt, hogy a kedvenc vitaminforrásunk ára ismét feljebb kúszott – ismerős a szituáció? Nem kell azonban lemondanunk a finomságokról! Pénztárcakímélő megoldás, ha otthon magunk állunk neki a növénytermesztésnek, ehhez pedig elengedhetetlen a megfelelő vetőmag kiválasztása. (x)
Lionel Messi előtt mindig nyitva állnak az FC Barcelona kapui – jelentette ki a katalán labdarúgócsapat vezetőedzője, az argentin klasszissal hosszú éveken át együtt játszó Xavi Hernández.