2022. június 8. szerda

jún. 8
13:30
Ezektől az ampulláktól valósággal megújul, feszesebb lesz a bőröd: a modellek is ezekre voksolnak (Femcafe)
Az ampullák használatával már néhány nap után láthatod az eredményt a bőrödön. Érdemes kúraszerűen alkalmazni őket néhány hetente.
jún. 8
13:30
Bereményi Géza kapja idén az Artisjus Irodalmi Nagydíjat (Könyves Magazin)
Azóta is élek című összegyűjtött novelláskötetéért, valamint teljes írói életművéért Bereményi Géza kapja idén az Artisjus Irodalmi Nagydíjat. A fődíjas mellett G. István László, Fenyő D. György, Keresztury Tibor és Gyimesi Emese vehet át elismerést egy-egy kötetéért, négy kategóriában.
jún. 8
13:30
Csaknekedkislány koncert, irodalmi stand-up, filmpremier, könyvbemutatók, sok-sok zene és séták – kezdődik a Margó Irodalmi Fesztivál (SzMo)
A négynapos rendezvény helyszíne az idén 100. születésnapját ünneplő Városmajori Szabadtéri Színpad, ahol a könyvbemutatók és dedikálások mellett ezúttal is számtalan izgalmas program közül válogathatunk.
jún. 8
13:30
Példa nélküli fejlemények a viselhető eszközök piacán (Bitport)
A szegmens történetében az idei első negyedévben fordult elő először, hogy csökkenést mutatnak az eladási adatok.
jún. 8
13:30
Ismét rémálommá válik a budapesti közlekedés Karácsonyék metrófelújítása miatt (Mandiner)
A frissen átadott állomásokat is lezárják majd a nyárra, miközben a metrópótló villamos sem jár majd egy vágányzár miatt.
jún. 8
13:36
Az Országgyűlés döntött: életbe lép a különleges jogrend Magyarországon (Blikk)
Az orosz-ukrán háború miatt kihirdetett veszélyhelyzetről szóló törvényjavaslatot tárgyalja és fogadhatja el szerdán az Országgyűlés. Ma döntenek Szabó Tímea (Párbeszéd), Tordai Bence (Párbeszéd) és Akopjan Nikogosz örmény nemzetiségi szószóló mentelmi ügyében is.
jún. 8
13:36
Elfogadta a háborús veszélyhelyzetről szóló törvényjavaslatot a parlament (ATV)
A Varga Judit igazságügyi miniszter által jegyzett, kivételes eljárásban tárgyalt, a szomszédos országban fennálló fegyveres konfliktus, illetve humanitárius katasztrófa magyarországi következményeinek elhárításáról szóló előterjesztés alapján a kormány november 1-jéig, azaz öt hónapig kap az Országgyűléstől lehetőséget arra, hogy ha a rendes jogre
jún. 8
13:36
Három elektrifikált modellt villantott a Cupra (autopro)
Köztük a két év múlva Győrben készülő SUV-t, valamint a már beharangozott városi elektromos kisautót.
jún. 8
13:42
Sclerosis multiplex: ezerarcú betegség, amellyel lehet teljes életet élni (Blikk)
Szerteágazó, hullámokban megjelenő, egyénenként változó és különböző intenzitású tüneteket mutató kór, a világszerte mintegy 2,8 millió embert érintő sclerosis multiplex (SM), amelyben hazánkban körülbelül tízezren szenvednek, s mintegy háromnegyedük részesül ellátásban.
jún. 8
13:42
Ismét megszólalt az OMV az üzemanyagkútjaival kapcsolatban (Infostart)
A Mol és az OMV már egyeztet a további ellátásról.
jún. 8
13:42
Az Országgyűlés döntött: életbe lép a különleges jogrend Magyarországon, november 1-ig marad a háborús veszélyhelyzet (Blikk)
Az orosz-ukrán háború miatt kihirdetett veszélyhelyzetről szóló törvényjavaslatot tárgyalta és fogadta el szerdán az Országgyűlés. Ma döntöttek Szabó Tímea (Párbeszéd), Tordai Bence (Párbeszéd) és Akopjan Nikogosz örmény nemzetiségi szószóló mentelmi ügyében is.
jún. 8
13:42
Íme a legfrissebb Japán gazdasági elemzés (ProfitLine)
Japán gazdasága az első három hónapban 0,5%-kal zsugorodott az előző év azonos időszakához képest, ami jobb, mint az eredetileg becsült 1%-os visszaesés – derült ki a felülvizsgált kormányzati adatokból.
jún. 8
13:42
"A termék használat közben felrobbanhat" - népszerű termékét hívta vissza az Ikea, veszélyes lehet használni (Femcafe)
Az Ikea közleményben hívta fel a vásárlók figyelmét a hibás termékre.
jún. 8
13:42
Csúcstechnológiával zöldítenek az ipari cégek (MMonline)
Egyre inkább a fenntarthatóság lesz a fejlesztések meghatározó célja azoknál a termelőcégeknél, akik fejlett ipar 4.0 technológiákat és megoldásokat használnak– derül ki a Schneider Electric és az MIT Technology Review közös kutatásából. Ezek a vállalatok elsősorban szenzorokat és teljesítmény menedzsment eszközöket alkalmaznak, ezáltal több adatta
jún. 8
13:42
Ötéves már Jimmie Johnson utolsó Nascar-győzelme (Racing)
83 alkalommal haladt át elsőként a célvonalon NASCAR Cup Series-futamon Jimmie Johnson. Utoljára pedig szinte napra pontosan öt éve már. Jimmie Johnson a 2001-es szezon végén debütált a NASCAR topsorozatában, a Cup Seriesben. Ezt követően a 13. futamon máris győzelmet ünnepelhetett. 2006-ban már bajnokká is koronázták, ez pedig egy ötös (!) sorozat
jún. 8
13:48
Döntött az Országgyűlés: novemberig él a veszélyhelyzet (Menedzsment Fórum)
Meghosszabbította a háborús veszélyhelyzeti intézkedéseket, azaz a különleges jogrendben alkotott szabályokat az Országgyűlés.
jún. 8
13:48
A biztonsági olajkészletek felhasználása is szóba került – a minisztérium szerint nincs gond (Agroinform)
Ha az OMV benzinkútjai bezárnának Magyarországon, a Mol vajon képes lenne fedezni a kiesést?
jún. 8
13:48
Előírta magának a kormány, hogy ha nagy lesz a növekedés, tovább kell csökkentenie a hiányt (444.hu)
Megkötötte a saját kezét a kormány, bár azért nem olyan nagyon.
jún. 8
13:48
Az elegáns mintás rövidnadrág, ami most minden stílusos nőnek kell (Femcafe)
Bármi legyen is a kedvenc mintád, az biztos, hogy most egy elegáns rövidnadrágon látni fogod! Virágos, csíkos, pszichedelikus, zebrás és pálmaleveles fazont is találtunk, amik egy csapásra feldobják a legegyszerűbb nyári öltözéket is! Érdemes most őket beszerezni, nézd meg őket a képgalériánkban!
jún. 8
13:48
Sosem hallott titokról rántotta le a leplet Elvis Presley volt felesége: csúnya bosszút állt a Királyon (Femcafe)
Elvis Presley sosem volt a hűség mintapéldája: több alkalommal is megcsalta a volt feleségét, Priscillát, aki miután tudomást szerzett a Király nőügyeiről, revansot vett.
jún. 8
13:48
Berki Mazsi szívszorító üzenetet küldött Berki Krisztiánnak (Promotions)
Berki Mazsi nyilvánosan üzent a több mint 1 hónapja elhunyt férjének, Berki Krisztiánnak.
jún. 8
13:48
Pakk helyett golyó (Demokrata)
Tömegverekedésbe és lövöldözésbe torkollott egy kerepesi ballagási buli a kétes hírű Gyár utcai cigánysoron. Helyszíni riportunk.
jún. 8
13:48
Növelik a besúgóhálózatot Kínában, milliókat érhet egy lakossági feljelentés (Helló Magyar)
Nem volt olyan rég, amikor a szocialista Magyarországon is feljelentették politikailag nem megfelelő gondolkodású embereket:
jún. 8
13:48
Méregdrága dívának lenni: ennyibe kerül, ha Mariah Carey kimozdul otthonról (rtl.hu)
Smink, fodrász, biztonsági szolgálat nélkül a lábát sem teszi ki.
jún. 8
13:48
Gyanús lett a rendőröknek a hölgyek parókája, 67 csomag kábítószer rejtettek a hajfonatok (rtl.hu)
Két nőt tartóztattak le múlt pénteken a panamai Tocumen Nemzetközi Repülőtéren, amikor parókájuk alá kokaint rejtve próbáltak meg Spanyolországba utazni.
jún. 8
13:54
Most már biztos: novemberig háborús veszélyhelyzet van Magyarországon (Privátbankár)
Meghosszabbította a háborús veszélyhelyzeti intézkedéseket, azaz a különleges jogrendben alkotott szabályokat az Országgyűlés.
jún. 8
13:54
Súlyos betegségektől véd a mediterrán étrend (Vital)
A sok zöldséget, halat és telítetlen zsírsavat tartalmazó mediterrán étrend olasz kutatók szerint bizonyítottan véd a ráktól és több krónikus betegségtől.
jún. 8
13:54
Felfüggesztették Szabó Tímea mentelmi jogát (Blikk)
A parlament döntött ma Szabó Tímea (Párbeszéd), Tordai Bence (Párbeszéd) és Akopjan Nikogosz örmény nemzetiségi szószóló mentelmi ügyében.
jún. 8
13:54
Bemutatkozott a Cupra új győri üdvöskéje – több újdonságot is megmutattak (Auto Pult)
A Cupra még márciusban mutatott néhány ízelítőt vadonatúj modelljéről, amely a magyarok szívéhez különösen közel állhat, hiszen a Volkswagen konszern győri üzemében készül majd. Azóta nagy volt a csend, ám most visszatért a márka egy nagy rendezvénnyel karöltve, és rögtön több újdonsággal is szolgált: a nyitóképen középen látható hazánk új üdvöskéj
jún. 8
13:54
Felfüggesztették Szabó Tímea mentelmi jogát (ATV)
Az eredményt először hibásan hirdették ki, ezért azt meg kellett ismételni.
jún. 8
13:54
Megszavazta a parlament a veszélyhelyzetet (444.hu)
Novemberig biztosan nem akadékoskodik a háklis Országgyűlés a kormány rendeletei miatt.
jún. 8
13:54
Duplájára emelkedik a távfűtés ára Bécsben (ATV)
Mivel a fűtőolaj és a gáz ára is jelentősen nőtt, az Ö1 tévécsatorna Journal um Acht magazinműsora szerint a távhő díja 92 százalékkal nő  a városban.
jún. 8
13:54
Végleg vége lett Zámbó Krisztián és Zsuzsika kapcsolatának – Az is kiderült, hogy miért (Femcafe)
11 év után végleg elvált egymástól Zámbó Krisztián és egykori kedvese, Zsuzsika.
jún. 8
13:54
„Elvesztettem az otthonomat, beköltöztem egy furgonba és megtaláltam a szabadságot” (SzMo)
A brit nő egy durva szakítás és az elveszített egzisztenciája után pakolta be az egész életét egyetlen lakókocsiba.
jún. 8
13:54
Szekszárd, a dinamikus borváros (Demokrata)
Hogyan reklámozzák a szekszárdi pincészetek boraikat, és eladható-e külföldön a város kadarkája vagy kékfrankosa?
jún. 8
13:54
Kicsi biztató szó (Demokrata)
Zúgott a székely himnusz a bukaresti estében. Diószegi László klubelnök a Demokratának elárulta, miért örül annak, ha DAC II-nek tartják őket.
jún. 8
13:54
Zümmögő mikrokozmosz (Demokrata)
A Természettudományi Múzeum tárlata a beporzás folyamatának nyomába ered, miközben környezetvédelmi gondokra hívja fel a figyelmet.
jún. 8
13:54
Minél többször szajkózza a baloldali média, hogy elnyomottak a nők, annál kevésbé igaz (Mandiner)
Összegyűjtöttük pár olyan álhírt és tévtant a magyar nők gazdaságban betöltött szerepéről, amit a baloldal folyamatosan szajkóz, és semmi köze a valósághoz.
jún. 8
13:54
Hol képződnek valójában extra mértékű profitok? Nem ott, ahol a kormány adóztat (Forbes)
Út- és vasútépítés, gyógyszergyártás, kavics-, homok- és agyagbányászat, veszélyeshulladék-gyűjtés – a GKI vizsgálata szerint ezek azok a területek, ahol a legnagyobb arányú profitok keletkeznek.
jún. 8
13:54
Kiderült: Erősen csökkent Putyin népszerűsége Magyarországon - Egyre többen az idegengyűlöletben látják a veszélyt (Nyugati Fény)
A kutatás szerint, még mindig a Nyugathoz tartoznának a magyarok.
jún. 8
13:54
Alig tudtak spórolni Romániában (Üzletem)
Tavaly 5683 lej volt a romániai háztartások havi átlagjövedelme, az egy főre jutó jövedelem pedig 2243 lej volt. Ez 8,9, illetve 10,5 százalékos növekedést jelent 2020-hoz képest – közölte az Országos Statisztikai Intézet.
jún. 8
14:00
Európa gazdasága a vártnál jobban teljesít (Piac és Profit)
Az előzetes becslésnél és az előző negyedévinél is nagyobb mértékben nőtt negyedéves bázison az euróövezeti bruttó hazai termék az első negyedévben az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat szerdai jelentése alapján.
jún. 8
14:00
Nádai Anikó hatalmas pocakkal is forgat: mesebeli ruhában jelentkezett be (Blikk)
Nádai Anikó továbbra sem pihen meg: hatalmas pocakkal vágott neki egy újabb forgatási napnak.
jún. 8
14:00
Gyorsítják a Ráckevei-Duna revitalizációját (Infostart)
Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségűvé nyilvánította a kormány a Ráckevei (Soroksári)-Duna revitalizációjával összefüggő közigazgatási hatósági ügyeket, így például a környezet- és természetvédelmi, valamint a vízügyi eljárásokat.
jún. 8
14:00
Nem árulja el az UniCredit, mennyi különadót fog fizetni (Portfolio)
"Az úgynevezett extraprofit-különadó a bankrendszer egésze számára jelentős" - válaszolta az UniCredit Bank a Portfolio-nak az extraprofittal kapcsolatos kérdésére.
jún. 8
14:00
Az Európai Bíróságon bepanaszolja Magyarországot a Háttér Társaság (ATV)
Panasszal fordul az Európai Bírósághoz a Háttér Társaság és az ILGA Europe, mert hazánkban nem ismerik el a más uniós tagállamokban köttetett azonos nemű házasságokat, derül ki a Népszava cikkéből.
jún. 8
14:00
Az Mszp a tanári bérekhez kötné Orbán Viktor fizetésemelését (444.hu)
Orbán bérét a házelnökével megegyező szintre emelné a Fidesz, az MSZP javaslata szerint viszont a miniszterelnök fizetése nem haladhatná meg a kezdő tanári fizetés 6,67-szeresét.
jún. 8
14:00
G.w.M volt párja is reagált a rapper és Kulcsár Edina közös tetoválására (SzMo)
Nagy Melanie mindössze három szóban írta le, mit gondol erről.
jún. 8
14:00
Elindult az első magyar divatmárka, amely vegán szőrmét is árusít (SzMo)
A veganizmus nem csupán az étkezésről szól: az élet minden területére kiterjedő hozzáállást takar. Éppen ezért a szépség- és divatiparban is megjelentek az állati eredetű anyagoktól mentes termékek.
jún. 8
14:00
Tíz éves a Nébih – A fejlődés útján kell tovább haladni (Agrofórum)
Az élelmiszer egy bizalmi termék, a hazai élelmiszeripar ezért csak úgy lehet sikeres, ha ez a bizalom szilárd alapokon áll – jelentette ki Nagy István agrárminiszter kedden, az Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal fennállásának 10. évfordulója, egyben az Élelmiszerbiztonsági Világnap alkalmából tartott ünnepi rendezvényen, Budapesten.

Keresés