Június 25-én mindenki előtt megnyitja kapuit a Katica Vendégház: a nyári napfordulót nyitott kerttel, pezsgőkóstolóval, aromaterápiás és táncos programmal köszöntik Tokaj-Hegyalján, este dobshow és egy különleges sámándobos tűzgyújtás keretében kenyér-bor szertartás tölti fel energiával a látogatókat.
Az EU új törvényt fogadott el, amely szerint minden telefonnak ugyanaz a töltője kell legyen – ami azt jelenti, hogy az Apple-nek az elkövetkező néhány évben újra kell terveznie a telefonjaikat, hogy továbbra is működni tudjanak.
Már elérhető az NN Biztosító ukrán nyelvű, Ukrán Egészségvonal-szolgáltatása, hogy megkönnyítse az orosz-ukrán háború elől hazánkba menekülő, arra rászoruló személyek egészségügyi ellátáshoz jutását. Az ukrán nyelven elérhető orvosi tanácsadást, illetve gyógyszerek, vizsgálatok, ügyeletek és intézmények elérhetőségeit biztosító szolgáltatás célja,
Thilo Cablitz rendőrségi szóvivő a helyszínen tartott tájékoztatóján elmondta, hogy a sérültek közül négyen súlyos állapotban kerültek kórházba. A gázoló egy férfi, aki Renault Clio típusú kisautójával a Kurfürstendammról érkezve nagyjából a Vilmos császár emléktemplommal szemben felhajtott a járdára, elgázolt több embert, aztán visszatért az úttes
A Fidesz európai parlamenti képviselője a közösségi oldalára töltött fel egy videót, melyben úgy reagált Lengyelország helyzetérére: ők egy „erős és egészséges demokrácia.”
Akár el is bukhatják a vissza nem térítendő támogatást azok a cégek, amelyek energiahatékonysági pályázat segítségével valósítanak, vagy valósítottak meg naperőmű beruházást. Azzal ugyanis hogy a napelemes rendszerek hálózatra visszatáplálnak gyakran előfordul hogy többet termeltek, mint amit elhasználtak, ezáltal jövedelemük képződik. „Ez pedig au
A Williams F1-es csapatát megbírságolta az FIA, mert megszegte a sportág pénzügyi szabályzatát, és túl későn nyújtotta be a pénzügyi dokumentumait. A csapat nem nyújtotta be időben az FIA által előírt 2022. március 31-i határidőre a teljes pénzügyi évre vonatkozó beszámoló dokumentációit. Az F1-es csapatok a 2021-es szezon kezdete óta kénytelenek a
Az Európai Bizottság elnöke kiadta a jelszót az Európai Parlament plenáris ülésén: az olaj után a gázt kell célba venni. Gál Kinga megindokolta, Magyarország miért ragaszkodott a Kirill orosz pátriárka ellen tervezett büntetőintézkedések elvetéséhez.
Néhány éve még állt a bál, és a helyiek összefogásával végül mennie kellett Zuglóból egy betongyártó cégnek, mely nagy tételben készítette az építkezési alapanyagot, most pedig új telephelye borzolja a civilek kedélyeit: az újbudai Duna-parton, épp egy természetvédelmi területen találta meg új otthonát.
Egy négyéves tiszaderzsi kislányt felejtettek az óvodabuszban tegnap reggel - tudta meg a Blikk. Információink szerint a gyermeket jelenleg a Debreceni Kórházba ápolják, életveszélyes állapotban került be oda. Az Országos Mentőszolgálat megkeresésünkre a következőket írta:
Hamarosan meghallgatható lesz a Portfolio Checklist, lapunk munkanapokon jelentkező podcastjének szerdai adása. A mai műsorban szó lesz a biztosítási szektort sújtó különadóról, annak mértéke ugyanis mintha eltérne attól a deklarált céltól, hogy csupán az extraprofitot vonja el a cégektől. Az adás második részében maradunk a kiigazítási csomagnál,
Egy ukrán tisztviselő szerint az oroszok által elfoglalt Herszonban 600 embert köztük, civileket, aktivistákat, újságírókat tartanak fogva, írta meg a hvg.hu.
Hayden Paddon hosszú szünetet követően idén megkezdi a felkészülést a jövő évi WRC2-es bajnokságra, ezért Vb és Eb futamokon is rajthoz áll. Az új-zélandi Hayden Paddon a 2019-es Wales Rally óta csupán hazai versenyeken állt rajthoz, azonban jövőre szeretne visszatérni a Rally Világbajnokságra, amire már idén megkezdi a felkészülést. A 35 éves pi
A 2022-es fizetési rendszer jelentést Bartha Lajos, az MNB ügyvezető igazgatója mutatta be egy összefoglaló prezentáció keretében. Ebből kiderült, hogy pénzforgalom hatalmasat fejlődött, ami főleg az elektronikus fizetésekre igaz. Bartha kiemelte, hogy az elmúlt tíz év fejlődéséből az MNB is kivette a részé, tulajdonosként (a Giro Zrt. megvásárlásá
Az orosz-ukrán háború miatt kihirdetett veszélyhelyzetről szóló törvényjavaslatot fogadott el szerdán az Országgyűlés. A javaslatot 116 igen, 43 nem szavazat mellett, tartózkodás nélkül fogadták el.
A cég szerint a rossz időzítéssel bevezetett és rosszul kitalált új teher károkat okoz a magyar idegenforgalomnak, gazdaságnak, a közlekedési kapcsolatoknak és munkahelyeknek.
A Kormány a költségvetési túlköltés miatti elszaladó hiányt speciális adókkal (extraprofit adókkal) kívánja finanszírozni. A hivatkozás az, hogy egyes ágazatok az áremelkedések miatt jelentős többlet nyereséget érnek el. Ennek ellenére mégsem a nyereséget (profitot, adó előtti eredményt), hanem az adott ágazatok, cégek árbevételét adóztatja, ami ni
A nagy sörpiacokhoz képest a magyarországit kevésbé érintette érzékenyen a pandémia. Ennek oka, hogy jó a szektor munkaerő-megtartó képessége, a foglalkoztatói létszám még nőtt is a Covid alatt.
Olvasóinktól kaptuk a hírt, hogy átmenetileg leálltak a K&H mobilbanki és netbanki szolgáltatásai. Az ügyfelek egy rövid tájékoztatást is kaptak, amiben a bank a hiba mielőbbi elhárítására tesz ígéretet.
Az Erste Bank arra számít, hogy az első félév rohama után a harmadik negyedévben jelentősen visszaesik a hitelkereslet, és a piaci környezet változásától, valamint a jövőbeli lehetséges támogatott kkv-konstrukciók meghirdetésétől függ majd, mennyire tér vissza az év hátralevő részében.
A 2022-es fizetési rendszer jelentést Bartha Lajos, az MNB ügyvezető igazgatója mutatta be egy összefoglaló prezentáció keretében. Ebből kiderült, hogy pénzforgalom hatalmasat fejlődött, ami főleg az elektronikus fizetésekre igaz. Bartha kiemelte, hogy az elmúlt tíz év fejlődéséből az MNB is kivette a részét tulajdonosként (a Giro Zrt. megvásárlásá
Közeledünk a vadonatúj Mitsubishi ASX bemutatójához. A japánok egyik legnépszerűbb modelljének jelenleg futó, első generációja már 2010 óta piacon van – igaz, többször is megújult az évek során, legutóbb a teljes arcát átszabták. Ideje azonban már a váltásnak, és a legutóbbi ízelítő után ezúttal egy újabb képpel és a hajtásláncokra vonatkozó inform
A várakozásokat meghaladva, 10,7%-ra emelkedett az infláció májusban az igen széleskörű áremelkedés miatt. Az erősödő árnyomást tükrözi, hogy a maginfláció igen meredeken, 12,2%-ra ugrott, ami messze felülmúlta a várakozásokat. A meglepetést az élelmiszerárak és a szeszes italok árainak a várakozásoknál lényegesen nagyobb áremelkedése okozta. Német