„A magyar kulturális politika feladata egyetlen mondat hirdetése, ami a következő: a világ legjobb dolga magyarnak lenni!” – szögezi le Szabó László producer a Kommentárban megjelent írásában.
Áprilisban a fogyasztói árak átlagosan 9,5 százalékkal meghaladták az egy évvel korábbit. Ez a szám most már 10 százalék felett van, vagyis gyorsult az infláció.
Tovább tart az OMV schwechati olajfinomítójának javítása, mint eredetileg számolták, így lehet, hogy hozzá kell nyúlni a tartalékokhoz - írja a Világgazdaság. Rossz hír, hogy ez nem csak Ausztriát, hanem Magyarországot is érintheti.
Ukrajna legfeljebb havi 2 millió tonna gabonát tud majd exportálni, ha Oroszország nem hajlandó feloldani az ország fekete-tengeri kikötőire vonatkozó blokádot Tarasz Viszockij, Ukrajna agrárpolitikai és élelmiszerügyi miniszterének első helyettese szerint.
A Z generáció tagjai nyitottak a tudatos fogyasztásra: a vásárlásaik során rendszerint figyelik és értékelik a kedvezményeket. Egy jó ajánlat azonban számukra már nem elég! Azok a márkák érnek el leginkább hozzájuk, amelyek személyre szabott, különleges, online ajánlatokkal rukkolnak elő. Ezekre a megváltozott igényekre reagál a díjnyertes, a Start
A minimálbér emelése és a 25 éven alattiak szja-kötelezettségének eltörlése a legalacsonyabb bérezésű állásokban automatikusan 40 százalékos nettó béremelkedést jelent, de a Meló-Diák tapasztalatai szerint hasonló mértékű növekedés érezhető a jobban megfizetett állásokban is.
A Revolut a Tink nyílt banki szolgáltató által fejlesztett fizetéskezdeményezési szolgáltatást (PIS) veszi igénybe, hogy a felhasználók Európa-szerte zökkenőmentesen utalhassanak pénzt a számlájukra.
Az IKEA visszahívja a 2040 és 2204 közötti dátumbélyegzővel rendelkező, 0,4 literes, rozsdamentes acél biztonsági szelepes, főzőlapon használható METALLISK eszpresszó kávéfőzőt, mivel a termék használat közben szétrobbanhat – közölte az IKEA szerdán az MTI-vel.
Lengyelország erős és egészséges demokrácia, minden neki járó uniós forrást haladéktalanul meg kell kapnia - jelentette ki Hidvéghi Balázs, a Fidesz európai parlamenti (EP-) képviselője a közösségi oldalára szerdán feltöltött videójában.
Margit hercegnőnek mindene megvolt, amiről egy lány álmodhat. Egyetlen dolog volt kivétel ez alól, a boldog szerelem. Tragikus szerelmi életéről a GEO magazin legújabb száma mellé járó Korona Bookazine-ban olvashatsz!
Az OTP Bank 78,3 milliárd forintnyi extraprofitadót fizet az idén, a jövő évi összeg még egyeztetés alatt áll - közölte a pénzintézet a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján szerdán.
29 százalékkal nőt a pályakezdők bérigénye a tavalyi évhez képest. A munkaerő kereslet növekedése, az infláció, a háború és a bizonytalanság sok tekintetben hozott változást a korábbi évek kutatási eredményeihez képest. A fiataloknak elsőszámú szemponttá vált a fizetés mértéke, az elismerés és hosszútávú karrierlehetőségek. Változatlanul a nagyváll
Bölcs mondás, hogy a nők két dologért mindenre képesek. Bármit megtennének azért, hogy legyen gyermekük, s azért, hogy a gyermekáldás ne következzen be. Ez az életkortól, testi-lelki érettségtől, szociális helyzettől, családi körülményektől is függ.
Már több mint hetven éve, hogy Albert Einstein kiöltötte a nyelvét egy fotósra, és ezzel megszületett a világ egyik leghíresebb fényképe. A Deutsche Welle a kép történetét mutatta be, mi pedig ajánlunk mellé egy könyvet.
Közeleg Baz Luhrmann Elvis-életrajzi filmjének bemutatója, a rendező pedig elárulta, miért utasította el napjaink egyik legnagyobb szupersztárját, Harry Styles-t a Király szerepére.
2022 első negyedévében tovább növekedett a háztartási méretű kiserőművek (HMKE) beépített kapacitása és darabszáma, de a növekedés mértéke némileg megtorpant az előző negyedévekhez képest. A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) negyedéves adatai szerint 2022 márciusának végén összesen 141 135 napelemes háztartási méretű kiserőmű
Nemrégiben az egykori Forma-1-es pilóta, Ralf Schumacher azt sugallta, hogy unokaöccse, Mick és csapatfőnöke, Steiner személyiségei ütköznek egymással. Ez még a 23 éves Schumacher legutóbbi nagy sebességű balesete előtt történt, amelyben a Haas 2022-es autója kettétört, Steiner pedig annyit reagált, hogy az eset “nem volt túl kielégítő”, majd ennyi
Az idén áprilisban az ipari termelés volumene 3,1 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit, munkanaphatástól megtisztítva a termelés 4,7 százalékkal emelkedett, az előző hónaphoz képest pedig a szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján 1,6 százalékkal csökkent - közölte az első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH)
A végzős gimnáziumi diákok számára a mostani időszak különösen stresszes, hiszen hamarosan kiderül, hogy hol tudják folytatni tanulmányaikat, illetve most kell dönteniük a jövőjükről. Hogyan készülhetnek a diákok a tudatos pályaválasztásra, karriertervezésre? Ezt a döntést lépésenként kell meghozniuk a fiataloknak, mondta Lendvai Viktor, a HiSchool
A Smart Factory ConnAction egy ízig-vérig ipar 4.0 konferencia, melyet idén már 8. alkalommal rendezünk meg. Az elmúlt évek minden szempontból rendhagyók voltak. Ez alkalommal úgy gondoljuk, hogy a legtöbbet akkor tudja nyújtani konferenciánk, ha hús-vér emberek mutatják be megoldásaikat, és az üzleti kapcsolatokok is helyszíni részvétellel tudnak
Az OTP Bank 78,3 milliárd forintnyi extraprofitadót fizet az idén, a jövő évi összeg még egyeztetés alatt áll - közölte a pénzintézet a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
A rendelkezésre álló adatok szerint 2022. június 8-án 8 óra 43 perc körül egy személygépjármű az M7-es autópálya 45-ös kilométerszelvényében, Budapest irányába haladt, amikor eddig ismeretlen ok miatt nekiütközött a belső forgalmi sávban pályakarbantartási munkálatokat végző munkagép mögött közlekedő energiaelnyelő járműbe. A balesetben senki nem s
Elsősorban a fintech ágazatból ismert Facekom Kft. már a tőzsdére lépésre készül, és könnyen a befektetők egyik célpontjává válhat, hiszen hatalmas növekedést produkál, miközben igen komoly nyereséget is képes felmutatni, ami viszonylag ritka együttállás a hasonló vállalatok esetén. A cég a digitális ügyélkiszolgálást segíti elő nagyvállalatok szám
A veszélyes növényvédő szerek mennyiségének drámai növekedése az élelmiszerekben bizonyítja, hogy a kormányok nem tesznek eleget jogi kötelezettségeiknek.
A fogyasztói árak átlagosan 10,7 százalékkal haladták meg májusban az egy évvel korábbit és 1,7 százalékkal voltak magasabbak az előző hónaphoz képest.
A Fiat mindig is erős pillérként tekinthetett haszonjárműves ágazatára, ami persze a jövőben is fontos szerepet tölt be a márka életében. Ezúttal a harmadik generációba lépő Doblo kerül porondra, amely immáron már a Citroën Berlingo, Peugeot Rifter és Opel Combo Life, valamint Toyota ProAce City Verso nagy testvériségben folytatja útját.