Az Osirisnál most megjelent könyvek koncepciójában hangsúlyos volt, hogy a témájukat ne csak Petőfi Sándor és munkássága adja, hanem egy tágabb korszakot öleljen fel és annak legnagyobb alkotóival is foglalkozzon, Petőfi mellett többek között Vörösmarty Mihály, Arany János és Madách Imre is megjelenjen.
A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (Mate) az intézmény hulladékgyűjtési rendszerének teljes átszervezésével és új biohulladék-kezelési technológiák fejlesztésével segíti hozzá térségünket egy fenntarthatóbb jövőhöz.
A Hyundai első idei győzelmét aratta a Szardínia Rallyn Ott Tanak révén, ráadásul Dani Sordo a harmadik helyezéssel tette teljessé a koreai gyártó örömét, amivel közelebb került a Toyotához a gyártók bajnokságában. “Nagyszerű eredményt sikerült elérnünk a hétvégén – mondta Julien Moncet, a Hyundai Motorsport csapatigazgató-helyettese. – Ez nagy si
Az infláció mindenütt a világon visszaveti a gazdasági növekedést. A szakemberek ilyenkor csak abban tudnak reménykedni, hogy nem lesz recesszió, vagyis nem csap át csökkenésbe a gazdaság teljesítménye.
A fogyasztói árak átlagosan 10,7 százalékkal haladták meg májusban az egy évvel korábbit, 1,7 százalékkal nőttek egy hónap alatt - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán.
Zsótér Indi Dániel író-rendező első nagyjátékfilmje, A karanténzóna június 25-én debütál az HBO Maxon.A misztikus szkeccsfilmet 2020. szeptemberében kezdték el forgatni, és a koronavírus-járvány okozta nehezített körülmények miatt a film utómunkálatai idén januárban értek véget.A film teljesen saját finanszírozásból és egy közösségi kampány eredmén
A Duna Motors Disztribúció Kft. május végén, a Hungexpon megrendezett AMTS kiállításon mutatta be Magyarországon az elmúlt évek egyik legdinamikusabban fejlődő, stabil gyártói háttérrel rendelkező MG-t. A brit gyökerekkel rendelkező márka az elmúlt időszakban teljes átalakuláson esett át, és sorra hódítja meg az európai piacokat jó ár-érték arányú
A fogyasztói árak átlagosan 10,7 százalékkal haladták meg májusban az egy évvel korábbit, 1,7 százalékkal nőttek egy hónap alatt – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán.
A többi magyar blue chiphez képest jelentősen esik ma reggel a Richter árfolyama, miután ma volt szelvényvágás a papírnál. Ha az osztalék mértékével korrigálnánk az árfolyamot, a gyógyszergyártó is pluszban lenne a többi vezető papírral együtt.
Tükörsima felületek, nanométeres tartományú felületi érdesség? Ezek azok a tulajdonságok, amik kizárólag tükörsimítási vagy polírozó megmunkálással érhetők el. A tökéletes eredményt a megfelelő kialakítású és anyagú szerszám alkalmazása garantálja.
Árpa Attila nemrég őszintén beszélt arról, hogy szerinte a színészek általában narcisztikus személyiségzavarral küzdenek, és azt sem rejti véka alá, hogy ez alól ő maga sem kivétel.
A '90-es évek végén és a 2000-es évek elején hordott összes cucc közül a popcorn felsők – más néven mágikus buborékos ingek vagy scrunchie felsők – egyértelműen a legmenőbb trendek közé tartoznak.
Az áprilisi 9,5%-ról májusban 10,7%-ra emelkedett az infláció Magyarországon, ami meghaladta az elemzői várakozásokat. A maginfláció 12,2%-ra emelkedett a KSH adatai szerint, ami azt mutatja, hogy a mélyben meghúzódó folyamatok alapján még nagyobb az árnyomás Magyarországon, mint ahogy azt a fő inflációs index sugallja. A gyors áremelkedést komment
22 százalékkal nőtt 2021-ben és 35 százalékkal az idei első negyedévben a magyar faktoringpiac forgalma a Magyar Faktoring Szövetség szerdán közölt statisztikája szerint. Leginkább a visszkereset nélküli, vagyis azon faktoring termékek iránt nőtt a kereslet, amelynél a finanszírozó a vevők fizetésképtelenségének kockázatát is vállalta. A Magyar Fak
Megközelítette a 7 százalékot a babaváró hitel június elején közzétett referenciakamata, ami több mint egy százalékpontos emelkedést jelent az előző hónaphoz képest. Így még a rendeletmódosításból fakadó alacsonyabb büntetőkamat ellenére is jelentősen nagyobb büntetésre számíthatnak a feltételeket nem teljesítő igénylők, mint a program során eddig
Az elmúlt héten összesen 1 646 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 1 921 486 főre nőtt a fertőzöttek száma. A kormányzati tájékoztató oldalon közzétett adatok szerint elhunyt 24 beteg, az elhunytak száma a friss adattal 46 571 főre emelkedett.
A Bizottság arról kérdezné a két minisztert, hogy miért és hogyan kerül át a Honvédkórház a Honvédelmi Minisztérium irányítása alól és a Belügyminisztérium alá.
Megközelítette a 7 százalékot a babaváró hitel június elején közzétett referenciakamata, ami több mint egy százalékpontos emelkedést jelent az előző hónaphoz képest. Így még a rendeletmódosításból fakadó alacsonyabb büntetőkamat ellenére is jelentősen nagyobb büntetésre számíthatnak a feltételeket nem teljesítő igénylők, mint a program során eddig
Közel 30 százalékkal nőtt a tavalyi évhez képest a magyar pályakezdők bérigénye, amely most átlagosan nettó 322 ezer forint. A nők és férfiak közötti bérigény szakadék pedig 20%-ra ugrott - derül ki a pályakezdő állásportál felméréséből. A Zyntern.com szerint a munkaerő kereslet növekedése, az infláció, a háború és a bizonytalanság sok tekintetben
Az olaszok a pályán udvariatlan házigazdák voltak, 2-1-re legyőzték Magyarországot Cesenában a labdarúgó Nemzetek Ligája keddi játéknapján, a pályán kívül viszont nem lehetett rájuk panasz.
Májusban 10,7%-ra ugrott az infláció a KSH adatai szerint, a maginfláció pedig már 12,2%-on állt. Nem sokkal később megjelentek az MNB alapmutatói, melyek szintén kivétel nélkül további emelkedést mutatnak.
Néhány liberális EP-képviselő aláírásgyűjtésbe kezdett az Európai Parlamentben, hogy bizalmatlansági indítványt nyújtsanak be a Bizottsággal szemben. Mi várható? Ennek jártunk utána.
Kovácsa Attila hozzátette: Ukrajna többek között a területén át Magyarországra küldött orosz gázt vásárolja vissza, ezért nekik sem állna érdekükben a vezetékek elzárása vagy megrongálása.
„Orvosi szempontból ideális testtömegnek azt tekintjük, amely mellett a legkisebb – az elhízásból eredő – egészségkárosodás veszélye. Az egészséges tartomány...