Az EU még május végén fogadta el az Oroszországot sújtó hatodik szankciós csomagot, melynek keretében betiltják a nyersolajt tengeri importját az Unióba, ezzel pedig 2022. végéig kétharmadával csökkentik az oroszoktól vásárol kőolaj mennyiségét. Ugyan ez drasztikusan csökkenteni fogja Outyin bevételeit, azonban más vevők is akadnak az orosz nyersan
Gyakran érzed magad fáradtnak, kimerültnek, lehangoltnak és motiválatlannak? Olyan, mintha a téged érő lelki terhek már a fizikai egészségedre is kihatnának? Ebben az esetben könnyen lehet, hogy téged is érint korunk egyik leggyakoribb mentális és fizikai problémája, a kiégés. Legtöbbször a munkahelyi stressz és a túlhajszoltság váltja ki, és mivel
A lap korábban arról írt, hogy az utasok tömegesen mondják le a Ryanairnél visszamenőleg is megemelt jegyárakat a magyar kormány extraprofitadója miatt. Az ír fapados légitársaság szerint azonban a Magyar Nemzet állításai hamisak.
Az egészséges vagy olcsó táplálkozás ősi vitája napjainkban nagyobb kihívást jelent, mint valaha, mivel az élelmiszerárak továbbra is az inflációval együtt emelkednek, így sok brit az egészséges táplálkozást inkább háttérbe szorítja.
A német vegyipari vállalatoknak csak korlátozott lehetőségei vannak átállni a földgáz használatáról szénre vagy fűtőolajra - közölte az ágazat szakmai képviseleti szervezete, a VCI.
A járvány alatt mind nemzetközi, mind hazai szinten új lendületre kapott a pénzügyi szektor digitális átalakulása, a banki termékek egyre szélesebb köre elérhető digitális módon.
Egymilliárd dollár értékű, karbonsemleges működésű gyárat épít a LEGO az Egyesült Államokban. A gyár fenntartása 100 százalékban megújuló energián alapszik majd, amit a létesítmény mellé épített napelempark biztosíthat - szerepel az ESG Today cikkében.
A több mint húsz cégből álló számlagyár félmilliárd forintnyi áfát tüntetett el különböző szolgáltatásokról kiállított hamis számlákkal. A NAV a bűnszervezet öt vezetőjét őrizetbe vette, a Győri Járásbíróság közülük két fő bűnügyi felügyeletéről és három fő letartóztatásáról döntött.
Súlyos megszorításokat jelent az önkormányzatoknak a 2023-as költségvetés tervezete, ezért az Országgyűlés ellenzéki frakciói módosító csomagot nyújtanak be - közölte a főpolgármester hétfőn sajtótájékoztatón, Budapesten.
A hazai gazdasági és ingatlanszakmai média vezető szereplője, komoly ambíciókkal rendelkező, tanulni, fejlődni és a legfontosabb témákba belelátni vágyó újságíró-elemző csapattagot keres az ingatlanpiaccal, építőiparral és a jövőt meghatározó fenntarthatósági eszközökkel és megoldásokkal foglalkozó divíziójába. A pozícióra pályakezdő, vagy néhány é
Az énekes-színész első kislánya 2007-ben született kolléganőjétől, Szinetár Dórától. Bereczki - aki az utóbbi időben műsorvezetőként is bemutatkozott a nagyközönségnek - úgy érzi, szülőként számos hibát követtek el volt feleségével.
Sok szó esik az orosz-ukrán háborúról, annál kevesebb viszont a két félnek fegyvereket szállító, közel 500 milliárd dolláros védelmi iparról, és az ebből származó jelentős profitról. A fegyvergyártók megrendelései a közvetlen háborús szállításokon túl is nagyon felpörögtek. Fegyverkezni kezdett a világ. A jelenlegi helyzettel a magyar hadiipar is j
Nőtt a transznemű amerikai fiatalkorúak által elkövetett öngyilkosságok száma az Egyesült Államok egyes tagállamaiban 2010 és 2020 között – jelentette a Heritage Foundation nevű washingtoni konzervatív kutatóintézet júniusi tanulmányára hivatkozva a The Washington Times című amerikai napilap.
A magyar labdarúgó-válogatott Nemzetek Ligájában elért diadalai feltüzelték az országot, ráadásul a csapat nem mellesleg a sorozat legmagasabb szintjén akár milliárdos pénzdíjat is kereshet.
Az Európa-szerte uralkodó mérsékelt pozitív hangulatnak megfelelően teljesített ma a magyar tőzsde, a BUX 1 százalékos pluszban zárt, és mind a négy hazai blue chip árfolyama emelkedett. Az emelkedést a Richter és az OTP részvényei vezették egyaránt 1,5 százalékos plusszal, de 1,2 százalékot emelkedett a Magyar Telekom és 0,3 százalékot a Mol jegyz
Vízilabda-vb, Fradi, költözés, műsorvezetés és saját márka beindítása! Gurisatti Gréta begyújtotta a rakétákat, a női pólóválogatott klasszisa körül csak úgy pezseg az élet. A jelenleg a válogatott hazai vb-sikeréért küzdő 26 éves pólós teljes pályafutását Dunaújvárosban töltötte, de változásra volt szüksége. Új lendületet akar pályafutásának adni,
Az iskolai tanév lezárását követően, főleg hétvégenként fokozatos nő majd az M7-es forgalma, így akkor is lecsökkenhet a sebesség a zsúfolt autópályán, ha nem történik sem baleset, sem egyéb rendkívüli esemény. A telített sávokban ezzel együtt megnő a balesetek és szakaszos torlódások kockázata, ezért a Magyar Közút Nonprofit Zrt. több hasznos tipp
Sok helyen az országban már annyira elfogytak a közmunkások, hogy a polgármesterek, falugondnokok vagy éppen a település lakói kénytelenek a közterületeket rendben tartani. Az ország azon részein, ahol van lehetőség elhelyezkedni, a közmunkát nagyon kevesen választják. Ezzel szemben például az ország északkeleti régióiban, sok helyen az egyetlen ke
Vitályos Eszter és Ovádi Péter a kormányzati megbízatásuk miatt nem töltenek be többé posztot a képviselőcsoportban, de már megtalálták a helyettesüket.
A Lánchíd korszerűsítési munkái miatt mától augusztus közepéig ideiglenesen lezárják a Halász utca és a Döbrentei tér közötti rakpartszakaszt a közúti forgalom elől.
A múlt keddi Anglia – Magyarország futballmeccs bizonyult a hét legnézettebbjének a kereskedelmi célcsoportnál és a teljes lakosságnál is. Az RTL Magyarországnak és az RTL Klubnak is kifejezetten erős hete volt. Robusztus hetet tudhat maga mögött az RTL Klub a 18-49 éveseknél és a főműsoridőben. A heti közönségarányuk 16,6 százalékra nőtt, miközben
Ausztria fejenként százezer forintot adna az állampolgárainak az infláció elleni harc jegyében. A lépés ugyanakkor felvet egy súlyos kockázatot: vajon nem éppen olaj lenne a tűzre újabb költekezésekkel felkorbácsolni az egyébként is súlyos inflációs nyomást? Múlt héten mi is több ízben írtunk az osztrák kormány hatmilliárd eurós csomagjáról, amelyb
Putyin agressziója éles vitát váltott ki a követendő biztonságpolitikai kurzusról kontinensünk számos, többségében semleges államában. Ma Ausztria, Írország, Málta és Dánia lépéseit vizsgáljuk meg. Káncz Csaba jegyzete.
Szőke hajú, középkorú asszony mosolyog villanyoszlopról, házfalról, veteményesből a Békés megyei faluban. Tát Margit arcával tele az időközi választás másnapján Méhkerék szinte valamennyi utcája. Költségvetési csalás miatt másfél év felfüggesztett börtönt kapott jogerősen, mégis nagy többséggel választották meg újra polgármesternek vasárnap.
Christopher Waller Fed tisztviselő 75 bázispontos emelést szorgalmaz a következő havi ülésen, amennyiben a gazdasági adatok a számításai szerint alakulnak - olvashatjuk az Erste elemzésében.
Akár egy cipősdobozban élsz a belváros sűrűjében, akár egy impozáns kertvárosi családi házban, valószínűleg életedben legalább egyszer feltetted már azt a kérdést, hogy mégis melyik az a szín, amitől nem tűnik majd kisebbnek a szoba. Az egyszerű válasz erre, hogy természetesen a fehér, de megértjük, hogy ez a semleges árnyalat kicsit már unalmas. S
Furcsa lépést jelentett be a McLaren, amely a tavalyi autójával bonyolított tesztprogram keretein belül a Forma-2-ben versenyző Jehan Daruvalát teszi próbára a héten Silverstone-ban. Az indiai versenyző hat forduló után a harmadik helyen áll az összetettben, ez alapján tehát abszolút érthető lenne a kipróbálása, csakhogy a Red Bull egyik juniorja.
Az elmúlt évek egyik leggyorsabban terjedő és legnagyobb innovációs potenciállal bíró hobbija a 3D nyomtatás. Bár a nyomtatót önmagában már szinte bárki beszerezheti, azonban a nyomtatáshoz szükséges alapanyag ára tetemes összegekkel is terhelheti a havi kiadásainkat. Azonban, erre is van megoldás!
Újra az RTL Klub és az RTL Magyarország nyerte a heti nézettségi versenyt a 18-49 éves célcsoportban. Az RTL Klub nézettsége majdnem kétszer akkora volt az elmúlt héten főműsoridőben a kiemelt célcsoportban, mint a TV2 nézettsége – adta hírül a médiavállalat. A 24. héten az RTL Klub nyerte a csatornák nézettségi versenyét főműsoridőben 16,6%
A volt gerilla Gustavo Petro megnyerte meg a vasárnapi időközi választást, és ezzel új politikai korszakot nyitott Kolumbia számára, mivel ő lett az ország első baloldali elnöke.