2021 két szempontból is mérföldkő volt a 100 Thieves eSport márka számára. A 2014-ben Év eSportolója címmel kitüntetett Matthew Haag által 2017-ben alapított csapat ekkor ért fel a csúcsra, miután fennállásuk harmadik évében bajnoki címet értek el az észak-amerikai League of Legends bajnokságban. Ugyanebben az évben kötöttek együttműködési megálla
Várandós anyukák felé a tapasztaltabb nőktől gyakori felszólítás az: „Addig aludd ki magad, amíg teheted!” Nem vagyok híve a direkt tanácsoknak, de ha van valamilyen bölcsesség, aminek minden szavával egyetértek, akkor ez bizony az.
Átadta a kinevezési okiratot a fővárosi és a megyei kormánymegbízottaknak Orbán Viktor miniszterelnök hétfő délután a Karmelita kolostorban, a kormánymegbízottak ezután letették hivatali esküjüket - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
Legyél bármely csillagjegy szülötte, egészen biztos, hogy vannak elragadó tulajdonságaid, amik miatt sokan szeretnek, és vannak olyan készségeid, amelyekkel könnyebben boldogulsz az élet különböző területein. Igaz viszont az is, hogy senki sem tökéletes, így természetes, hogy rossz tulajdonságai is vannak mindannyiunknak. A legrosszabb tulajdonságu
A német Deutsche Banknál egyik botrány követi a másikat. Tavaly több alkalmazottat letartóztattak, miután kiderült, hogy manipulálták az árupiacot. Egyes
Az MNB 61 millió forint bírságot szabott ki az Allianz Hungária Biztosítóra az adatfeldolgozási, nyilvántartási és ellenőrzési rendszer, az ügyfelek tájékoztatása, illetve a panaszkezelés során felmerült hiányosságok miatt.
Június 16-án a Dior Sevillában tartotta meg a 2023-as Cruise bemutatóját, amely spanyol-inspirálta ruháival és előadásával a tökéletes poszt-pandémiás hangulatot teremtette meg. A kollekció Carmen Amaya flamenkó táncosnak állított emléket.
Emma Heming Willis egy családi fotót is megosztott a színészről, aki néhány hónapja jelentette be a visszavonulását, miután afáziával diagnosztizálták.
Példa nélküli és törvénytelen Litvánia döntése a Kalinyingrádba irányuló orosz vasúti tranzit korlátozásáról – jelentette ki Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő hétfőn újságíróknak Moszkvában.
A Ryanair hétfő délutáni közleményében felszólította Nagy Márton gazdaságfejlesztési minisztert, hogy kérjen bocsánatot a magyar utazóktól és családoktól, akiket félrevezetett az extraprofit-adóval, írta meg a Telex.
Kódolt végzetszerűség, sorsüldözöttség, prózai véletlenek vagy az önpusztítás tette tönkre a magyar populáris kultúra üldözött sorsú óriásainak életét? A közismert riporter, Kadarkai Endre erre a kérdésre keresi a választ legújabb műsorában.
Madrid – Nem mindennapi, hogy egy sportoló a Barcelona és a Real Madrid színeiben is bajnoki címet ünnepelhessen, márpedig Hanga Ádámmal ez történt, mindössze egyetlen esztendőnyi különbséggel!
Több mint harminc éve nem tapasztalt méretű tömegközlekedési sztrájksorozat kezdődik kedden Nagy-Britanniában. Várhatóan országszerte leáll a vasúti közlekedés, és a londoni metróhálózat alkalmazottai is sztrájkba lépnek, írja az MTI.
A horvát kormány az autópályák kivételével két hétre rögzítette az üzemanyagok kiskereskedelmi árát - közölte Andrej Plenkovic horvát kormányfő hétfői sajtótájékoztatóján.
Kevés jobb dolog van (legalábbis egy bizonyos életkorban) az átbulizott péntek esténél, és kevés rosszabb dolog van egy másnapos, kipurcant szombatnál, amikor ahelyett, hogy mondjuk kirándulást szerveznél a barátaiddal, magzatpózban fekszel egész nap. Ismerős, ugye? Ha ezt mostantól elkerülnéd, ismerkedj meg a day-time partik világával!
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Május végén országos precíziós gazdálkodási bemutatót tartott Dalmandon a Kite Zrt. A Tolnában fekvő, de Baranyához és Somogyhoz is közeli Dalmand kiváló helyszínnek bizonyult. Tartalmánál fogva ez az országos bemutató túlnőtt azon, hogy egyszerre számoljunk be valamennyi részletéről, ezért részekre bontva ismertetjük az ott látottakat-hallottakat.
Hamarosan letehetjük a személyautókat, mert nem lesz üzemanyag? Kutak százainál akadozhat a központi ellátás, és korlátozhatják a tankolásmennyiséget, akár napokra kifogyhatnak készleteikből. A szakemberek arra figyelmeztetnek, a növekvő nyári utazási kedv, a külföldi turizmus beindulása, valamint a mezőgazdasági gépek csúcsra járatása együttesen v
Feloszlatják az izraeli parlamentet, a kneszetet, a koalíciós megállapodás szerint Jaír Lapid lesz az átmeneti kormány miniszterelnöke - jelentette a Kan izraeli közszolgálati rádió hétfőn, közölte az MTI.
Az elhúzódó háború gazdasági következményei miatt Orbán Viktor szerint nagyon nehéz idők jönnek, de szerinte a kormány képes lesz kezelni a kihívásokat.
Aranyérmet nyert a Szilágyi Áron, Szatmári András, Gémesi Csanád, Decsi Tamás összeállítású kardcsapat az Antalyában zajló vívó Európa-bajnokság hétfői napján, miután a kora esti döntőben nagy csatában, 45-39-re legyőzte az ukrán együttest.
A Három Tenger Kezdeményezés Befektetési Alap jelentős részesedést vásárolt a bolgár Advance Properties OOD befektetési társaságtól a bulgáriai Burgasz kikötőjét üzemeltető BMF Port Burgas EAD-ban - tájékoztatta hétfőn közleményben a Három Tenger Kezdeményezés rigai üzleti fóruma az MTI-t.
A keddi áremelkedés előtt az emberek megrohamozták a benzinkutakat, ami országszerte ellátási problémákhoz vezetett. Ljubljana spekulációt lát háttérben.
Online vagy offline jelenlét során egyformán felmerülhet az a kérdés, hogy mi a fontosabb, a szöveg vagy a képi világ? Sokan ebből a kérdésből már-már társadalomkritikai elemzést csinálnak, mondván egyre kevesebben olvasnak, az értő olvasók száma pedig folyamatosan csökken, amiről egyértelműen a vizuális tartalmak tehetnek. Azért a kép nem ennyire
Marcelo 15 év után könnyek között mondott búcsút a spanyol Real Madrid labdarúgócsapatának, miután a királyiak nem hosszabbították meg a szezon végén lejáró szerződését. A 34 éves klasszis balhátvéd páratlanul sikeres madridi időszakot zárt le, amelynek során 25 trófeát hódított el a spanyol gárdával, ám a Realból való távozása még nem jelenti a pá
Két év kihagyás után világszerte visszatérnek a legnagyobb zenei fesztiválok Magyarországon is. Hiába tervezgettük azonban gondosan a bulit, ha nem vagyunk elővigyázatosak, könnyen rémálomba fordulhat a bulizás - ami talán akkor a legjobb, ha nem is annyira féktelen. A szakértők tanácsait gyűjtöttük most össze, hogy a régen várt zenei fesztiválok t
Az atlétikai szövetség pályázik a ekkora sporteseményekre és ilyen esetekben a fővárosi önkormányzat támogatásával szokták ezt megtenni, azonban ez elmaradt, derül ki a HVG cikkéből.
A HH2E AG és a svájci MET Csoport az együttműködésükről adtak hírt, melynek keretében Európa egyik legnagyobb zöld hidrogéngyártó üzemének kifejlesztésére készülnek a német Lubmin városában a Balti-tenger partján. A projekt céja, hogy felépítsenek egy új generációs power-to-X üzemet, amely képes 6.000 tonna körüli zöld hidrogén termelésre évente. A
Mivel az Oroszország Ukrajna ellen indított háborúja miatt drámai helyzetbe került a világ, elérkezett az ideje, hogy a tábornokok helyett a diplomatáké legyen a főszerep - jelentette ki az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke Strasbourgban, az Európa Tanács parlamenti közgyűlése (PACE) nyári ülésszakának első munkanapján az MTI-nek telefonon
VW ID. 4 gyártás Zwickauban Fotó: Volkswagen A Volkswagen egy hete Zwickauban újraindította hat elektromos modelljének gyártását három műszakban. Ezt a gyártó jelentette be. Az ukrajnai háború kezdetével a termelés márciusban mintegy három hétre megszakadt az ellátási láncok zavara miatt. A közlemény szerint Stefan Loth, a Volkswagen Sachsen vezéri
A három fiatal szelfit akart csinálni egy vonat tetején, ami – mint nem sokkal később kiderült – borzasztó ötletnek bizonyult: a magasfeszültség miatt ugyanis súlyosan megégett a testük.
Erősödött hétfőn a forint a főbb devizákkal szemben a bankközi piacon: 0,5 százalékkal az euró és a dollár, 0,6 százalékkal a svájci frank ellenében, közölte az MTI.
Értük rajongott mindenki, posztereik ott lógtak a szobák falán, és persze az összes rajongó hozzájuk akart menni feleségül. De lássuk, végül kinek sikerült mindez!