2022. június 3. péntek

jún. 3
8:24
Kamionos fuvarozás: tiniket a volán mögé? (Transpack)
Évek óta kering a levegőben, most léptek: konkrét javaslat van Németországban a fuvarozás fiatalítására.
jún. 3
8:24
Csökkent a vágóhidak forgalma (Magyar Mezőgazdaság)
Kevesebb csirkét, sertést, marhát vágtak Magyarországon az idén az első negyedévben, mint a tavalyi azonos időszakban - olvasható az Agrárközgazdasági Kutatóintézet (AKI) összesítésében.
jún. 3
8:24
Hibján szalagot szakított (Racingline)
A Dunakanyar Rally minden téren feledhetetlen élményekkel gazdagította a Hibján József–Szollár Csaba párost, akik a Ford Fiesta Rally4-gyel szoros küzdelmet vívtak a Peugeot armada ellen. Időeredményeik alapján, akár az ORB 2wd és az RC4 negyedik helyén is végezhettek volna, azonban Hibján elkövetett két hibát, átszakított egy szalagot és nem írt f
jún. 3
8:30
Nagy bejelentést tett Joe Biden az éjszaka: ez sok mindent megváltoztathat (Blikk)
Csütörtök esti tévéüzenetében Joe Biden, amerikai elnök arra szólította fel az amerikai törvényhozókat, hogy tegyenek valamit az amerikai közösségek „vérmezőkké” változtatása ellen, azaz hozzanak a fegyvertartást- és -beszerzést korlátozó törvényeket.
jún. 3
8:30
Ezért vétózhatta meg Orbán Viktor valójában az unió hatodik szankciós csomagját (Blikk)
Újból emeli a tétet az EU-val szemben a szankciós tárgyalásokon az Orbán-kormány.
jún. 3
8:30
Kezdődik a Szeged-Veszprém eposz - sport a tévében (Infostart)
U21-es labdarúgó-válogatottunk Németországban szerepel, a Roland Garros pedig az elődöntőknél tart.
jún. 3
8:30
Nyakadon a pünkösd, és nincs még meg az ünnepi fogás? Itt vannak a legjobb infláció zúzó receptek (Pénzcentrum)
A karácsony és a húsvét utáni legnagyobb keresztény ünnepünk egyértelműen a pünkösd. Ilyenkor a Szentlélek eljövetele miatt szoktunk családi lakomát tartani, aminek keretében jellemzően húsok és sütemények kerülnek az asztalra. Ehhez a meghitt, ünnepi ebédhez gyűjtött most recepteket a HelloVidék, olyan megoldások közül válogatva, amik igen olcsón
jún. 3
8:30
Kötél nélkül, a kút kőfalán kell leereszkedniük a maradék vízért egy indiai falu lakóinak (444.hu)
Megrázó videó mutatja meg, mennyire súlyos vízhiányt okoz a szárazság az ország több részén is.
jún. 3
8:30
Felfüggesztené Magyarország szavazati jogát az unióban az Európai Parlament alelnöke (SzMo)
Katarina Barley szerint Magyarország visszaél az egyhangú döntések elvével, és zsarolásra használja azt fel az unión belül.
jún. 3
8:30
Változik a vonatok, a HÉV és a Volánbusz-járatok menetrendje pünkösdkor (Demokrata)
A vonatok vasárnap az ünnepnapi, hétfőn pedig a vasárnapi menetrend szerint közlekednek.
jún. 3
8:30
Több mint száz határsértőt tartóztattak fel Csongrád-Csanád megyében (Demokrata)
A határsértőkkel szemben a hatályos magyar jogszabályoknak megfelelően jártak el.
jún. 3
8:30
Lassan minden pályázati lehetőség bezárul, itt a sorrend (Mezőhír)
Időrendbe szedtük a legutolsó pályázati lehetőségeket.
jún. 3
8:30
Hírek a német mezőgazdaságigép-piacról (GépMax)
A Claas bejelentette, hogy a következő években 40 millió eurót kíván befektetni.
jún. 3
8:30
A szlovákok elégedetlenek az olajembargó mentességükkel (Mandiner)
Szlovákiában az olajembargó elfogadása utáni napokban rögtön elemezni kezdték a számukra is biztosított mentesség hatásait. Nem igazán elégedettek, hiszen előfordulhat, hogy a helyi finomító, a Slovnaft kénytelen lesz jövő februárban leállni, ugyanis az orosz kőolaj származékainak exportjára csak 8 hónapra kaptak mentességet, és a pozsonyi kőolajfi
jún. 3
8:36
Durva várólisták, ellátatlan betegek, de így sem elég a pénz az egészségügyben (Menedzsment Fórum)
Kiss Zsolt, a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) főigazgatója is sötét képet festett a helyzetről, szerinte vissza kéne térni a teljesítmény alapú finanszírozásra.
jún. 3
8:36
Kia Sportage 230 Hybrid teszt (2022) – Öntöltő sláger SUV (Auto Pult)
Az új Kia Sportage hamar a rivaldafénybe került, hiszen a gyártó gondoskodott a kellően meghökkentő formatervről, akár kívül, akár belül nézzük az autót. Ráadásul a népszerű dél-korei kompakt SUV továbbra is széles motorpalettával bír, amelynek tagja tesztalanyunk is: öntöltő hibrid hajtáslánccal és összkerékhajtással járt nálunk ezúttal a közkedve
jún. 3
8:36
Nem csak Európa szív: rekordmagasak az üzemanyagárak az USA-ban (Autónavigátor)
Vége az amerikai álom olcsó benzin részének? Nagyon úgy tűnik, hogy az USA-ban is megállíthatatlanul emelkedik az üzemanyagok ára. Ezen
jún. 3
8:36
Egy kisebb falut is ellátna a Hajdu napelemparkja (autopro)
Tovább zöldül a Hajdu Zrt.
jún. 3
8:36
Furcsa étel javíthat sokat a memóriánk és hajunk minőségén (Hamu és Gyémánt)
A növényszerű tengeri élőlények olyan molekulát tartalmaznak, amely javítja a memóriát, a tanulást, sőt még a haj minőségét is - derül ki egy új, egereken végzett tanulmányból.
jún. 3
8:36
Rekordok döntöttek a nők a TOP50-ben (MMonline)
Még soha nem volt ennyi nő a Marketing&Media magazin médiaipar legbefolyásosabb szereplőit 2008 óta rangsoroló összeállításában. Az idén tizenötödik alkalommal elkészített listán ebben az esztendőben tizenhét hölgy kapott helyet, ami kettővel több a tavalyinál. A legelső, 2008-as összeállításunkba tíz nő került be, és bár 2012-ben volt egy tizenegy
jún. 3
8:36
Olasz belügyminiszter: Európának ugyanúgy be kell fogadnia más migránsokat, mint ahogy az ukrajnai menekülteket (rtl.hu)
Az ukrajnai háború miatt a Földközi-tengeren felerősödött a migráció.
jún. 3
8:36
Itt a pünkösd: másképpen járnak majd a buszok és a vonatok (rtl.hu)
Változik a menetrend.
jún. 3
8:38
Megérte: 4 másodpercet hoz a Manthey 911 GT3 csomagja (Auto Pult)
Noha a Porsche modellek már önmagukban is rendkívül potens jószágok, az értő tuning, a szakszerű teljesítményfokozás még a legprímább gyári modellek esetében is pozitív hatást generál. Nincs ez másképp a Porsche 911 GT3 Manthey által csúcsra járatott verziója esetében sem.
jún. 3
8:42
Ismét ugrik a dohány ára - egyre drágább cigit tölteni otthon (ProfitLine)
Újabb árváltozásokat jelentett be honlapján a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága, melyből megtudhatjuk, hogy a finomra vágott fogyasztási dohányok ára emelkedik június 2-tól, így a házi készítésű (töltött, sodrott) cigaretták fogyasztói újabb áremelkedéssel néznek szembe.
jún. 3
8:42
Felgyorsult az infláció az OECD országaiban (ATV)
A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezethez (OECD) tartozó országok a fogyasztói árai éves szinten átlagosan 9,2 százalékkal emelkedtek áprilisban az egy hónappal korábbi 8,8 százalék után. Tavaly áprilisban 3,3 százalék volt az infláció.
jún. 3
8:42
Megérkezett a kánikula pünkösdre, péntek délben már 30 fok fölé is megy a hőmérséklet (SzMo)
A hosszú hétvégén is meleg lesz, eső csak néhol, rövid ideig várható zápor, zivatar formájában.
jún. 3
8:42
Ukrán katonák beszéltek a katonai vezetés dilettantizmusáról: hadbíróság várja őket (Mandiner)
Pár órával egy The Washington Postnak adott interjú után az Ukrán Biztonsági Szolgálat letartóztatott két ukrán önkéntes katonát. Bűnük az volt, hogy bírálták a hadvezetést és a katasztrofális ellátmányt.
jún. 3
8:42
2022. június 3. – Információk, hírek vállalkozóknak (Üzletem)
Az Üzletem.hu összefoglalója.
jún. 3
8:48
Kánikulai zivatar: szeszélyes idő vár ránk pénteken (Pénzcentrum)
A szakadozó, vékonyodó felhőtömb kelet felé vonul, csökken a felhőzet, és sok napsütés várható, amelyet délután nyugat felől egyre növekvő fátyolfelhőzet szűrhet. Emellett gomolyfelhők is képződnek. A Dunántúl nyugati felén pedig estére akár intenzívebb zivatarok is kialakulhatnak– írja a Met.hu a napi előrejelzésében.
jún. 3
8:48
Megválasztották Magyarország leginspirálóbb futóit (Márkamonitor)
Elegáns partiruhában és futócipőben gyűltek össze az ország leginspirálóbb futói a Runner’s World díjátadó gáláján, amelyet futás világnapján tartottak. Öt kategóriában választották meg az olvasók a hazai futóvilág ikonikus szereplői közül azokat, akik az elmúlt időszakban a leginkább motiválták követőtáborukat.   A sport tömegeket vonz idehaza: tí
jún. 3
8:48
Öt bolygó volt látható együtt a hajnali égen (Mínuszos)
Öt bolygó, a Merkúr, a Vénusz, a Mars, a Jupiter és a Szaturnusz volt látható szabad szemmel az égen péntekre virradóra a Naptól való távolságuk sorrendjében. A ritka jelenségre legutoljára 2004-ben volt példa. Az eget fürkésző koránkelők, akik akadálytalanul látták a horizontot kelet és délkelet felé, a Merkúr, a Vénusz,
jún. 3
8:48
A Tesla külsős ügynökségnek fizetett, hogy lehallgassa alkalmazottait (Forbes)
A cég figyelme főként azokra a kollégákra irányult, akikről tudták, hogy szakszervezeti törekvéseik vannak.
jún. 3
8:48
Navracsics: Az év végéig jöhet létre megállapodás az EU-s helyreállítási alapról (Mandiner)
A források visszatartásának politikai okai vannak a kormány szerint.
jún. 3
8:54
Az OECD-országokban is tovább gyorsul az infláció (Privátbankár)
Kilenc országban mértek áprilisban kétszámjegyű inflációt, öt országban viszont lassult a pénzromlás üteme.
jún. 3
8:54
A kínaiak megsemmisítenék Elon Musk űrinternetét (Blikk)
Az orosz űrügynökség után a kínaiak is egyre nagyobb fenyegetésnek látják Musk űrbéli globális internetrendszerét.
jún. 3
8:54
Putyin eltörölte a hivatásos katonák jelentkezésének felső korhatárát (Blikk)
Oroszországban kitolták a hivatásos katonák jelentkezésének felső korhatárát. Az új törvény alapján már a 40 év feletti, normál munkaképes emberek is jelentkezhetnek katonai szolgálatra.
jún. 3
8:54
A Csendes-óceánon cirkál az orosz flotta (Infostart)
Több mint negyven hadi- és a támogató hajó, valamint mintegy húsz repülőgép és helikopter részvételével gyakorlatot kezdett az orosz csendes-óceáni flotta – közölte pénteken az orosz védelmi minisztérium.
jún. 3
8:54
Egyedülálló fejlesztéseket jelentett be az Axiál Kft. (Agroinform)
Innovatív megoldásokkal bővül az AXIÁL Kft. portfóliója a légi úton történő precíziós kijuttatás területén.
jún. 3
8:54
6 millió forintba került, hogy kutya lehessen egy férfi (Promotions)
Japánban egy férfi közel 6 millió forintot költött arra, hogy úgy nézzen ki, mint egy kutya.
jún. 3
9:00
“Ha Brüsszelben végképp elmennének otthonról, előre szólunk” - Keményen megfenyegette Brüsszelt Varga Judit (Nyugati Fény)
Legalábbis ez lehetett a cél.
jún. 3
9:02
Megdicsérte Orbánt egy magasrangú orosz diplomata: Úgy tudja, a magyar miniszterelnök súlyos problémáktól mentette meg a világot (Nyugati Fény)
Ügyes volt.
jún. 3
9:06
Változik a vonatok, a HÉV és a Volánbusz-járatok menetrendje pünkösdkor (Infostart)
A vonatok vasárnap az ünnepnapi, hétfőn a vasárnapi, kedden pedig már a munkanapi menetrend szerint járnak; a Volánbusz-járatok és a HÉV-ek közlekedési rendje is módosul – közölte a Mávinform pénteken.
jún. 3
9:06
Brutális leépítési hullám söpör végig az amerikai tech szektoron (Portfolio)
A technológiai ágazatban működő amerikai cégek májusban közel kilencszer több munkahelyet szüntettek meg, mint az év első négy hónapjában, mivel a növekvő infláció és a lassuló kereslet a vállalatokat megszorító lépésekre kényszerítette.
jún. 3
9:06
Korlátozások nélkül lehet utazni ezentúl Spanyolországba is (SzMo)
Az úti okmányokon kívül nem kérnek más dokumentumot a dél-európai országba érkezőktől, nem kell bemutatni oltási igazolást, gyógyulási igazolást vagy negatív teszteredményt.
jún. 3
9:06
A korábbi csökkenések után magára talált a búza ára (Agrofórum)
Chicagóban a búza 2 százalékkal drágult, a kukorica kurzusa 0,2 százalékkal csökkent, a szójababért 2.2 százalékkal többet, a repcéért pedig 2,6 százalékkal kevesebbet kellett fizetni. Európában sem volt határozott iránya a piacnak, a malmi búza drágult, a kukorica ára csökkent, a repce és a takarmánybúza kurzusa pedig stagnált.
jún. 3
9:06
Digitális vonalon erősít a Marquard Group Hungary (MMonline)
Live Stream Promotion néven digitális marketing innovációt honosít meg a hazai piacon a Marquard Group Hungary. Az új szolgáltatás a JOY-napok kísérőeseményén, a JOY Live Stream Festivalon, valamint a jubileumi JOY Prix de Beauté díjátadó gálán. Az előrejelzések szerint az élő kereskedelemből származó eladások Kínában 2026-ra a teljes e-kereskedele
jún. 3
9:12
7 kilométeres dugó az M0-s déli szektorán (Infostart)
Sávot kellett lezárni egy baleset miatt, ezért.
jún. 3
9:12
Meglepően jól alakult a német export áprilisban (Portfolio)
Az elemzők által becsültnél jelentősebben bővült Németország exportja és importja, valamint külkereskedelmi többlete áprilisban márciushoz képest.
jún. 3
9:12
Folytatódik a vaddisznó-invázió Budapesten (ATV)
Héttagú vaddisznócsordát kaptak lencsevégre csütörtök éjszaka Budán.
jún. 3
9:12
Ők lesznek Az éhezők viadala előzménytörténetének főszereplői (Glamour)
Végre kezd fény derülni a Énekesmadarak és kígyók balladájának szereplőgárdájára!

Keresés