Pierre Gaslynak ugyan voltak problémásabb időszakjai a Forma-1-ben, azonban tisztában volt azzal, hogy neki a Forma-1-ben van a helye. Az Alpha Tauri francia versenyzője erről a Mundo Deportivónak adott hosszabb interjújában beszélt. Gaslyt még a 2017-es Maláj Nagydíjon dobták be a mélyvízbe, amikor ugyanis a Toro Rosso pilótapárosa teljes mértékbe
Sheryl Sandberg szerdán bejelentette, hogy 14 év után lemond a Facebook anyavállalatának, a Metának az ügyvezető igazgatói posztjáról, emellett közölte, hogy továbbra is tagja marad a vállalat igazgatótanácsának. Az alapítványi munkára való koncentrálás mellett azonban lehetett még egy, kellemetlenebb oka is Sandbergnek a távozásra.
1990. június 3-án a magyar labdarúgó-válogatott Kolumbia ellen játszott barátságos mérkőzést a Fáy utcai stadionban. Bár a magyar válogatott 3-1-es győzelme is sikernek számított, mégis a kezdőrúgás miatt maradt örökre emlékezetes az a meccs. Ezt egy félmeztelen, tangában és magas sarkú cipőben a pályára futó hölgy végezte el.
Változik a vonatok, a HÉV és a Volánbusz-járatok menetrendje pünkösdkor. A vonatok vasárnap az ünnepnapi, hétfőn a vasárnapi, kedden pedig már a munkanapi menetrend szerint járnak; a Volánbusz-járatok és a HÉV-ek közlekedési rendje is módosul - közölte a Mávinform pénteken az MTI-vel.
A Merkúr végre ma ismét előre halad, így újra normális körülményekre számíthatunk a kommunikáció, a közlekedés és a kereskedelem területén. Mivel a Merkúr még a Bika jegyében tartózkodik, a pénzügyekkel is foglalkozni kell, ami mostanában mindannyiunk számára fontos. Délelőtt a Rák jegyében lévő Hold és a Halak-Neptunusz barátságos fényszöge megkön
Live Stream Promotion néven digitális marketing innovációt honosít meg a hazai piacon a Marquard Group Hungary. Az új szolgáltatás sikeresen debütált a JOY-napok kísérőeseményén, a JOY Live Stream Festivalon, valamint a jubileumi JOY Prix de Beauté díjátadó gálán. Az előrejelzések szerint az élő kereskedelemből származó eladások Kínában 2026-ra a t
Túlélheti-e az emberiség a Nap vörös óriás fázisát? A földönkívüli civilizációk (ETC-k) talán már szembesültek ezzel az egzisztenciális fenyegetéssel. Vajon túlélhették-e azt úgy, hogy űrhajók használata nélkül vándoroltak át egy másik csillagrendszerbe?
Előző évi teljesítménye alapján változatlanul a Lidl a legnagyobb forgalmú kereskedelmi lánc Magyarországon, 921,8 milliárd forintos becsült bruttó forgalommal - közölte a Trade magazin szerdán az MTI-vel.
Az Egyesült Királyságban dolgozó irodai munkaerő több mint harmada még mindig otthonról dolgozik, miközben több vállalatvezető próbálja rábírni vagy rákényszeríteni munkavállalóit arra, hogy teljes munkaidőben üljenek vissza irodai asztalukhoz. Kérdés, hogy a hibrid munkavégzés vagy a home office lehet-e a jövő munkarendje – tette közzé honlapján a
Ha az HBO úgy dönt, hogy második évadot is rendel a Besúgóból, akkor a sorozatbeli Kilián Kollégiumnak biztosan költöznie kell majd. A forgatás nagy részének helyszínéül szolgáló Corvinus Ménesi úti épületében ugyanis már javában zajlanak a felújítási munkálatok. A hetvenes évek végén épült, jellegzetes szocialista épület 2023-ra kívül-belül megúju
Kim Dzsong Un, Észak-Korea vezetője hivatalos levélben köszöntötte fel II. Erzsébet brit királynőt az uralkodó platinajubileuma, azaz trónra lépésének 70. évfordulója alkalmából csütörtökön.
Több tucat felvétel került elő a laptopjáról, amit még 2019-ben vesztett el, és aminek a tartalma a 2020-as választási kampányban valahogy Rudy Giulianihoz, Trump ügyvédjéhez is eljutott.
Olajembargó, olaj- és energiaválság, infláció, üzemanyaghiány. Milyen gazdasági változásokat hozott az orosz-ukrán háború, és hogyan érezzük ezt meg mi átlagemberek a hétköznapokban? Erről kérdezzük Holoda Attila energetikai szakértőt.
Sokan terveznek nagyobb kiadást a következő hónapokban, és ennek fedezésére akár kölcsönt is felvennének - főleg azok, akiknek már van ebben tapasztalatuk.
A Porsche több mint 70 éves múltra tekint vissza. Az elmúlt évtizedek során rengeteg dolog változott, azonban a vállalat alapvető értékei kiállták az idő próbáját. Ami mások számára lehetetlen volt, az a Porsche esetében mindig a lehetőséget jelentette. Hagyományőrzés állandó innováció mellett? Semmi akadálya. A menettulajdonságok fokozása a károsa
Több mint negyven hadi- és a támogató hajó, valamint mintegy húsz repülőgép és helikopter részvételével gyakorlatot kezdett az orosz csendes-óceáni flotta - közölte pénteken az orosz védelmi minisztérium.
Az E.ON Hungária Csoport a Magyar Triatlon Szövetséggel 2020-ban megkezdett együttműködés folytatása mellett döntött, így továbbra is az energiacég marad az idén hat állomásból álló magyar utánpótlás ranglista versenysorozat névadó szponzora.Az E.ON Hungária Csoport 2020-ban döntött a hazai triatlonsport támogatása mellett. Az utánpótlás szponzorác
A tavalyi év végén tovább növekedett a lakossági hitelállomány, azonban az OTP Bank adatai szerint egyre megfontoltabban döntünk arról, hogy miből fedezzük kiadásainkat. A hitelintézet legfrissebb felmérésének eredményei alapján a 25-54 évesek majdnem fele tervez nagyobb kiadást a következő fél évben és az is kiderült, hogy azok, akik rendelkeznek
Fontos a nyitottság és az őszinteség. Mindig így fordulok lehetséges üzleti partnereim felé, nem utasítok vissza egy megkeresést sem – mondta az Üzletemnek Nagy Rita, a BDO Hungary Solutions ügyvezetője.
Gazdasági adatok tekintetében az MNB a hitelintézetek első negyedéves adatait közli ma, a KSH pedig a kiskereskedelem áprilisi számait publikálja. Közben délután az amerikai munkaerőpiaci adatra is érdemes lehet figyelni, ez ugyanis okozhat kilengéseket az euró-dollár árfolyamban. Az ázsiai tőzsdéken leginkább emeledést láthattunk, míg ugyancsak ke
Nagyjából két hónapja mutatkozott be a nagyvilágnak a VW új stílusmodellje. Nem túlzás azt állítani, hogy a Volkswagen talán még soha egy modelljének bemutatója előtt sem csinált akkora felhajtást, mint az ID.Buzz körül. A várakozásnak azonban vége, ugyanis a leleplezést követően immáron a modell hazai árcédulája is ismertté vált - vastagon fogott
A kamara állásfoglalása szerint a főváros tervezete környezeti terhelésükhöz képest aránytalan mértékben sújtaná a személyszállításban érdekelt vállalkozókat.
Az idén áprilisban a kiskereskedelem forgalmának volumene a nyers adat szerint 15,7 százalékkal, naptárhatástól megtisztítva 15,8 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakáét - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Nyolc nappal Nagy Márton bejelentései után időszerűnk érezte a Magyar Bankszövetség, hogy reagáljon a kormány különadóterveire, a szervezet közleményét az alábbiakban ismertetjük. Időközben a gazdaságfejlesztési miniszter hivatala a Portfolio megkeresésére jelezte: a pénzügyi szektort terhelő új különadók részletes szabályainak kidolgozása még foly
Áprilisban a kiskereskedelmi forgalom volumene 2,4%-kal elmaradt a márciusitól, ugyanakkor az egy évvel korábbi szinthez képest hatalmas, 15,8%-os növekedést láthatunk. Az ellentmondásos adatokat érdemes egy kicsit elemezni, de a lényeg: az üzemanyagár-szabályozás anomáliái nagy cikkcakkokat hoznak a teljes kiskereskedelmi forgalomba, ami amúgy szé
A taxisok fele eltűnhet az utcákról szmogriadó esetén a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) szerint, ha a szmogriadó-rendeletet a jelenleg beterjesztett formájában fogadják el.
Gyökeres átalakítás előtt áll a hazai hulladékgazdálkodás, a Nemzeti Koncessziós Iroda hamarosan megkötheti a Mollal a 35 éves koncesszióra szóló szerződést, amely erőteljesen központosíthatja az ágazatot – írja a Telex.
Oroszországban kitolták a hivatásos katonák jelentkezésének felső korhatárát. Az új törvény alapján már a 40 év feletti, normál munkaképes emberek is jelentkezhetnek katonai szolgálatra.
A taxisok fele eltűnhet az utcákról szmogriadó esetén a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (Bkik) szerint, ha a szmogriadó-rendeletet a jelenleg beterjesztett formájában fogadják el.
A Delonghival közös Túl a plafonon podcastsorozatban Vigh Bori digitális nomád mesélt arról, hogy miért nem valós az a közösségi médiában terjedő kép róluk, amint a tengerparton, laptoppal a kezükkel dolgozgatnak. Beszélt arról, milyen személyiséget igényel ez az életforma, és ő hogyan osztja be az idejét munka és világlátás között. Adott tanácsot,