2022 májusában, országosan 12 519 lakóingatlan cserélt tulajdonost, valamint 140 milliárd forint szerződéses összegű lakáscélú jelzáloghitel realizálódott – derül ki a Duna House adataiból.A csendesebb április után újra erősödött a lakóingatlanpiac a Duna House becslése szerint. A májusra becsült 12 519 darab tranzakció 5%-os emelkedést mutat az el
Romániában az idei első öt hónapban csaknem 33 százalékkal több, 47 645 új autót helyeztek forgalomba a tavalyi év azonos időszakához képest – közölte a román gépkocsigyártók egyesülete.
A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) berendelte Ausztria budapesti nagykövetét az osztrák állami média egyik vezetőjének „botrányos megnyilvánulása miatt”. Az azóta visszavont posztot elfogadhatatlannak tartja az osztrák külügyminisztérium.
Patkós Márton neve egy csapásra ismert lett A besúgó című sikersorozatnak köszönhetően. A fiatal tehetség hatalmasat alakít a szériában, emellett évek óta az Örkény Színház oszlopos tagja, éppen ezért meglepő, hogy eleinte egyáltalán nem vonzották a világot jelentő deszkák.
Orbán Viktor magyar miniszterelnök legalább két fejjel kimagaslik ezek közül a senkik közül. Ő az a „kiemelkedő mákfej”, amelynek Ferenc Jóska szerint le kell hullania, ha átlovagolnak rajta. Viszont ezek a nyomorultak nem hogy lovagolni, de menni is alig tudnak.
A stúdióban Tóth Gábor külpolitikai szakértő Kapcsoltuk Nógrádi György biztonságpolitikai szakértót, Kiszelly Zoltánt, a Századvég Alapítvány Politikai Elemzések Központjának igazgatóját, valamint Dunda György ungvári tudósítót. Műsorvezető: Gyürky Enikő és Szani Roland.
A hajléktalanság problémáját leegyszerűsítő módon, általánosítva, a fedél nélkül élő embereket egyes kábítószerfüggő, erőszakosan kéregető csoportokkal azonosítva ábrázolhatta a Metropol. A lap nyomtatott és online verziójában is megjelent cikk felveti a kirekesztés gyanúját, emellett felmerülhet, hogy öncélúan, megalázóan és sérelmesen mutattak be
Koncz Zsófia szerint a hosszú hétvégék kiváló lehetőséget biztosítanak arra, hogy több időt töltsenek az emberek a szeretteikkel és felfedezzék Magyarország szép helyeit.
Miután Mick Schumacher az idei szezonban másodszor intézett 1 millió dolláros balesetet, Joe Saward F1-es újságíró azt állítja, hogy a Haas “valószínűleg más versenyzőt szeretne jövőre”. Azonban a Ferrarié lehet a végső szó. Schumacher, aki még mindig az első F1-es világbajnoki pontját hajtja, a Monacói Nagydíjon az uszodánál törte össze – jobban m
A 2008-as világgazdasági válság óta a bankszektor folyamatosan szembesül új feladatokkal és adóterhekkel. 2021-ben a kereskedelmi bankok 520 milliárd forinttal járultak hozzá Magyarország költségvetéséhez – írja a Bankszövetség a honlapján közzétett sajtóközleményében.
A világ legnagyobb elemzői, leggazdagabb emberei közül már igen sokan készülnek egy nagy gazdasági recesszióra. Az előjelek baljósak: mind az ingatlanok árának folyamatos globális emelkedése, mind a kamatemelések és a száguldó infláció, mind pedig a háború miatt bizonytalanná vált gazdasági környezet arra intenek, hogy talán valami nagyon rossz kés
A jelenlegi környezeti feltételek mellett az idei első negyedévben a hazai bankszektor jövedelemtermelése megszűnt; az újabb extra adóterhek kivetését a magyar bankszektor ellenzi - közölte a Magyar Bankszövetség pénteken az MTI-vel.
Június 9-én kezdődik a Margó Irodalmi Fesztivál a Városmajori Szabadtéri Színpadon. A szervezők számos könyvbemutatóval és friss megjelenésekkel várják a látogatókat. A napokban bemutatjuk, hogy milyen programokra számíthattok, az ajánlónk első részét itt találjátok.
A Széchenyi István Egyetemen működő SZEnergy Team a Járműipari Kutatóközpont mentorálásával tevékenykedő, elektromos járművek fejlesztésével és építésével foglalkozó hallgatói versenycsapat. Rendszeres résztvevője a világ egyik legnagyobb hallgatói megmérettetésének, a Shell Eco-marathonnak, amelynek idei autonóm programozási világversenyén 4. hely
Most már valóban a termőföldtől az asztalig terjed az Agrárminisztériumnak, amelynek feladata a termelés szabályozása, ezen belül célja, hogy a lánc végén ott legyen a biztonságos élelmiszer megfelelő mennyiségben, minőségben és elérhető áron - mondta Nagy István agrárminiszter a Világgazdaságnak.
A technológiai ágazatban működő amerikai cégek májusban közel kilencszer több munkahelyet szüntettek meg, mint az év első négy hónapjában, mivel a növekvő infláció és a lassuló kereslet a vállalatokat megszorító lépésekre kényszerítette – írja a Reuters összefoglalójára hivatkozva a Portfolio.hu. Bár a Challenger, Gray & Christmas globális outpla
Az idei nyár egyik legkeresettebb napszemüvege minden bizonnyal a Ray-Ban 3025 modellje lesz, amelyet Tom Cruise is viselt a Top Gun: Maverick című filmben.
Az NBC amerikai tévécsatorna egyik műsorában kérdeztek rá Heard ügyvédjénél, hogy a védence ki tudja-e fizetni a kártérítést. Elaine Bredehoft úgy válaszolt: „Ó nem, abszolút nem”.
Két új kategóriával gazdagodik az Axiál Kft. kínálata az inputanyagok kijuttatásának terén, a hiánypótló szolgáltatásokkal végre precíziós szintre emelkedik a nagy volumenű, légi úton történő kijuttatás is. A gépkereskedő helikopteres és drónos újdonságait élő bemutatóval avatták fel a 2022 Nak Szántóföldi Napok és AgrárgépShow eseményen.