2022. június 3. péntek

jún. 3
10:24
Micimackó brutális horrorfilmben tér vissza, amiben megeszi Fülest (Promotions)
Ahogy közkinccsé váltak a Micimackó jogai, valaki egyből csinált a kedves kis mézimádó medvével egy vérfagyasztó filmet.
jún. 3
10:24
Gyorsan felejtünk, de mit tanultunk a Covid-időszakból? (Hamu és Gyémánt)
A koronavírus járvány állandó beszédtémává tette az egészségügyi innovációt és a megelőzés fontosságát. De nagyon gyorsan felejtünk, erről beszélgettünk Dr. Kulin Dániellel és Kövesi Tiborral.Azt szoktuk mondani, hogy a politikai emlékezet nagyon rövid. Én most azt látom, hogy az egészségügyi emlékezet még rövidebb! Gyakorlatilag amint letettük a m
jún. 3
10:24
Mesés projektben az OTP (MMonline)
Az OTP Fáy András Alapítvány és a Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem által kidolgozott program célja a pénzügyi ismeretek és tudatosság fejlesztése mese- és drámapedagógiai eszközökkel. A hazánkban egyedülálló projekt az Interreg V-A Szlovákia-Magyarország Együttműködési Program keretében mintegy 200 ezer eurós pályázati támogatás felhasználásáva
jún. 3
10:24
Bőségesen megtelt a vásárlói kosár húsvét idején (Magyar Nemzet)
A magasabb béreknek és a kormány egyszeri támogatásainak következtében megerősödött vásárlóerő, illetve a húsvéthatás jelentkezett a boltok értékesítésében.
jún. 3
10:24
Vége a játéknak: Az Európai Parlament alelnöke már arról beszél, hogyan lehet Magyarország szavazati jogát megvonni (Nyugati Fény)
Nem lehetetlen.
jún. 3
10:24
Csomós Mixi és az after party (Racing)
A rallyversenyek általában a hivatalos after partyval érnek véget, ahol a résztvevők kötetlen formában engedhetik ki a feszültséget. Nem volt ez másképp a Kanári-szigetek Rallyn sem, amely után Csomós Mixi navigátorát, Nagy Attilát kértük meg, mesélje el, hogyan is zajlik a verseny vége, az after party és mi történt velük utána… „Számunkra a versen
jún. 3
10:24
15,8 százalékkal emelkedett a kiskereskedelmi üzletek forgalma (Üzletem)
2022. áprilisban a kiskereskedelem forgalmának volumene a nyers adat szerint 15,7, naptárhatástól megtisztítva 15,8 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit – tájékoztatott a statisztikai hivatal.
jún. 3
10:30
PDSZ: annyira kevés a tanár, hogy a kormánynak engednie kell majd (Menedzsment Fórum)
Hiába volt eredménytelen a sztrájk, a PDSZ válaszmányának elnöke szerint nem romlottak a tárgyalási pozícióik. Van, amiben még Pintér Sándorral is egyetért.
jún. 3
10:30
A bankárok úgy érzik, sokat tettek, köszönet helyett pedig bunkósbot az extraadó (Piac és Profit)
A Magyar Bankszövetség határozottan ellenzi a kormány extraadóját. Legfontosabb érvük, hogy 2022. első negyedévében a hazai bankszektor jövedelemtermelése megszűnt, vagyis nemhogy extraprofit nincs, de még profit se.
jún. 3
10:30
Nagy István: Magyarországnak szerepet kell vállalnia az ukrán gabona kijuttatásában (hirado.hu)
Befolyásolja az egész világpiacot, hogy az Ukrajnában bennrekedt több mint 20 millió tonna gabonát ki lehet-e hozni onnan – mondta Nagy István.
jún. 3
10:30
Legalább két volt partnerét ájulásig fojtogatta M. Beáta gyilkosa (ATV)
Sokkoló fejlemények láttak napvilágot.
jún. 3
10:30
K&H; alapok kezelője: egyelőre nem látni stagflációra utaló jeleket (Portfolio)
.
jún. 3
10:30
Varga Judit: Mi vagyunk Európa jövője (444.hu)
Az igazságügyi influenszer optimizmusa becsülendő, hiszen uniós diplomaták szerint nagyon rég nem szigetelte el magát annyira Magyarország Európában, mint most.
jún. 3
10:30
Minél többet kérdezik a búcsúról, Ricciardo annál inkább maradni akar (m4sport.hu)
Egyre többen kérdőjelezik meg őt és az F1-es jövőjét, ám Daniel Ricciardót ez inkább még elszántabbá teszi. Miközben a mclarenes helyzete bizonytalannak tűnik, a saját céljai kapcsán ő a legkevésbé sem az.
jún. 3
10:30
Könnyebben vesz fel hitelt az, akinek már volt (Bank360 blog)
A megkérdezettek majdnem fele tervez nagyobb kiadást a következő fél évben. Hiteltapasztalattal jobban bele mernek vágni újabb kölcsönbe ezeknek a költségeknek a fedezésére.
jún. 3
10:32
Dübörgött a vásárlási kedv áprilisban Magyarországon (Piac és Profit)
Áprilisban reálértéken egy éve a legnagyobb mértékben csökkent havi bázison a német kiskereskedelmi forgalom, ehhez képest a magyarok dőzsöltek.
jún. 3
10:32
Dagad a botrány a Teslánál, megfigyelték a dolgozókat az előző szakszervezeti balhénál? (Portfolio)
Ahogy arról tegnap beszámoltunk, nagy felháborodást váltott ki Németországban Elon Musk nemrég hozott ultimátuma, miszerint  a Tesla munkatársai ne "telefonálgassanak", hanem menjenek vissza az irodába dolgozni - már reagált is a legnagyobb német szakszervezet a vezetői utasításra, a CNBC pedig most arra mutatott rá, hogy egy korábbi szakszervezeti
jún. 3
10:34
Nagyot bukott a Citi a flash crashen (Portfolio)
A Citigroup legalább 50 millió dolláros veszteséget könyvelhet el a május 2-án egy alkalmazottjának a hibájából  bekövetkezett flash crash nyomán - állítják az ügyet ismerő személyek.
jún. 3
10:36
Elton John tiszta vizet öntött a pohárba: elmondta, miért került tolószékbe (Blikk)
Elton John megnyugtatta a kedélyeket: elmondta, miért ült tolószékben a lipcsei repülőtéren.
jún. 3
10:36
Energiahivatal: Kimagasló eredményeket ért el Magyarország a megújuló energiaforrások felhasználásában (hirado.hu)
Mérséklődött Magyarország energiaimport-függősége.
jún. 3
10:36
Jól kezdi a napt a magyar tőzsde (Portfolio)
A hazai blue chipek közül az OTP teljesít a legjobban.
jún. 3
10:36
Jövőre nem lesznek szombati munkanapok (444.hu)
Két négynapos és négy háromnapos hétvége lesz jövőre, de ezek egyetlen napját sem kell majd más szombatokon ledolgozni.
jún. 3
10:36
Könnyen veszélyokozóvá válhatnak az önvezető autók (autopro)
Egy amerikai kutatás szerint egyszerű útmenti tárgyak is képesek lehetnek szükségtelen és veszélyes manőverekre rávenni az autonóm járműveket.
jún. 3
10:36
Két távozó mellett Zivzivadze, Zsóri és Houri is visszatér a MOL Fehérvárhoz – hivatalos (m4sport.hu)
A labdarúgó OTP Bank Ligában szereplő MOL Fehérvár FC hivatalos oldalán jelentette be, hogy távozik a csapattól kölcsönszerződése lejártával Peter Zulj és Lamin Jallow, de visszatér az Universitatea Craiova együttesétől Lyes Houri.
jún. 3
10:36
Különleges kabinházakban csodálhatjuk meg a magyar formatervezők elképesztő alkotásait (Femcafe)
Az őszi sikeres együttműködés után júniusban újabb hazai design alkotók munkáival rendezik be a MaxCity Hello Wood Kabinkák külső- és belső tereit.
jún. 3
10:36
A magyar tévézés történetének fontos alakja távozott az élők sorából (Life)
A magyar tévézés történetének meghatározó alakja hunyt el, Frey Gyuszi bácsi, az első előfizető.
jún. 3
10:36
Magyarországnak szerepet kell vállalnia az ukrán gabona kijuttatásában (Demokrata)
Ukrajnából meg kell nyitni a szárazföldi utat is a gabonaszállításokhoz – mondta az agrárminiszter.
jún. 3
10:36
Gazdasági világháborús hadgyakorlatot rendelt el az orosz gazdaságnál tízszer nagyobb Kína (Mandiner)
Az orosz invázió kezdete óta egyre több aggódó hang fogalmazódik meg amiatt, hogy Kína esetleg követheti Oroszország példáját és erőszakot alkalmaz Tajvan ellen.
jún. 3
10:38
Raiffeisen: az ár-bér spirál veszélye fenyegeti a fejlett piacokat (Portfolio)
.
jún. 3
10:38
Különleges orvosi siker: 3 napig életben tartott donormájat ültettek egy férfi szervezetébe (Femcafe)
A recipiens végstádiumú rákban szenvedett, a sikeres műtétet követő 12. napon viszont elhagyhatta a kórházat.
jún. 3
10:40
Itt a Mol bejelentése: pályáznak a magyarországi hulladék-kezelési koncesszióra (Portfolio)
A Mol benyújtotta kötelező érvényű ajánlatát a magyarországi települési szilárdhulladék-kezelési szolgáltatások hosszú távú koncessziós pályázatra – tette közzé a vállalat. A nyertes vállalat feladata lesz többek közt a hazai háztartások és gazdálkodó szervezetek évi közel 5 millió tonna hulladékának begyűjtése, és az uniós célok eléréséhez szükség
jún. 3
10:42
Mitől ugrott meg a Védelmi Beszerzési Ügynökség árbevétele? (Menedzsment Fórum)
A 2019 végén, az állam tulajdonaként alapított Védelmi Beszerzési Ügynökség a 2020-as karcsúnak mondható éve után hatalmas árbevétel-emelkedést ért el 2021-ben.
jún. 3
10:42
Megszólalt az esküvőről Bochkor Gábor. Van min csodálkozni (Blikk)
Ma derült rá fény.
jún. 3
10:42
Pontosan 40 éve kikerült egy Iii/Iii-as jelentés Törőcsik Andrásról, ami teljesen megváltoztatta a karrierjét (Blikk)
Sokáig emlékezetes marad az 1982-es labdarúgó-világbajnokság. A magyar válogatott világrekordnak számító tíz góllal kezdett Salvador ellen, majd nagyon simán kikapott a Diego Maradonával felálló argentin csapattól. Igaz, még így is maradt esély a továbbjutásra. A válogatott két legjobbja számára különösen fontos volt ez a vébé. Őket az állambiztons
jún. 3
10:42
Aki tanít, az a jövőt alakítja minden erejével, minden tudásával (hirado.hu)
Együttérzésre, támogatásra lenne szüksége a pedagógus társadalomnak.
jún. 3
10:42
Legjobbnak választották Európában a magyar Terminátor-táncosról készült forgatókönyvet (ProfitLine)
A napokban elhunyt Éliás Gyula is szerepel abban a történetben, amelynek forgatókönyve a legjobb európai forgatókönyv díját nyerte el Londonban. Az első magyar lemezlovas generáció ismert alakja szorosan kapcsolódik Peter Noel író-rendező Tánc a végsőkig - Dance to the end című scriptjéhez, ami Kollár Steve életrajzi története.
jún. 3
10:42
Hold: talán lesz még jobb beszálló a részvénypiacokon (Portfolio)
.
jún. 3
10:42
Agrárminiszter: Magyarországnak szerepet kell vállalnia az ukrán gabona kijuttatásában (ATV)
A háború sújtotta Ukrajnából meg kell nyitni a szárazföldi utat is a gabonaszállításokhoz, amiben Magyarországnak is szerepet kell vállalnia - jelentette ki Nagy István agrárminiszter a Világgazdaságnak adott interjúban, amely a pénteki számban jelent meg.
jún. 3
10:42
Az egyik legolvasottabb osztrák hírportál olvasói szerint le kellene mondania az Orbán halálát kívánó Karl Pachnernek (hirado.hu)
A Heute nevű osztrák hírportál szavazást indított, hogy olvasóik mind gondolnak arról, hogy az osztrák közmédia egyik vezetője a magyar kormányfő szívrohamát kívánta.
jún. 3
10:42
Milliókról mondana le Lukaku, csak hogy távozhasson a Chelsea-től (m4sport.hu)
A belga támadó visszatérne Olaszországba.
jún. 3
10:42
„Tégy egy lépést!” Ismét esélyegyenlőségi napok a városligeti Millennium Házában (BorsOnline)
Ingyenes Gryllus Vilmos, Barabás Lőrinc, Hoppál Mihály koncert és színes programok várják a családokat a Ligetben.
jún. 3
10:42
Júniusban a kanadai punkoktól lesz hangos a Budapest Park (SzMo)
Eddigi öt nagylemezük anyagával, 2 év halasztás után újra Magyarország felé veszi az irányt a Billy Talent, hogy egy hamisítatlan punkrock zúzással térjenek vissza.
jún. 3
10:42
Dua Lipa olyat pucsított, hogy a látványtól könnybe fog lábadni a szemed (Promotions)
Dua Lipa éppen Olaszországban napoztatta a tökéletes testét, mikor nagyon mélyen le kellett hajolnia valamiért.
jún. 3
10:42
Tökéletes kombináció – okostechnológiák és fenntartható építészet (newtechnology.hu)
Az intelligens technológiák révén ma már rendelkezésünkre állnak olyan, hordozható berendezések, amelyekkel egy adott épület számtalan elemét ellenőrizni lehet. Mint kiderült, az okosotthon rendszerek nemcsak megkönnyítik az életet, de a fenntartható építészet irányzatával is tökéletes harmóniában vannak. Okosotthon – a korszerű épületek lehetősége
jún. 3
10:42
Több tucat szexvideót töltött fel magáról Joe Biden fia az internetre (Mandiner)
Elhagyott laptopja alapján úgy tűnik, a korábban drog- és alkoholfüggőséggel is küzdő Hunter Biden pornófüggő is lehetett.
jún. 3
10:42
Siller borok fesztiválja kezdődött Pakson (Magyar Mezőgazdaság)
Két év kihagyás után ismét megrendezik az Országos Sillerfesztivált Pakson, a 13. rendezvényen a legjobb sillerek és a borfajtához illő ételek kóstolója is várja az érdeklődőket.
jún. 3
10:42
Horányi Juli: Nagy szomorúságom, hogy nem vagyok ott a fesztiválokon (rtl.hu)
Horányi Juli nagyon izgalmas időszakon van túl: elkészült a legújabb kislemeze, ami ma debütál és elhozta nekünk az első klipet az albumról Végtelen címmel, amit most a Reggeliben láthatnak először.
jún. 3
10:44
Bennett a csendes többség támogatását kérte a kormány megalakulásának évfordulóján (hirado.hu)
A politikai stabilitás és a kabinet megfelelő működésének érdekében kérte kormányának támogatását.
jún. 3
10:44
Megszólaltak Lukácsék: gyűlöletcunami zúdult a Tankcsapdára (BorsOnline)
Szokatlanul felkavarta a kedélyeket a Tankcsapda legújabb videóklipje – ezúttal azonban nem csak gratulációkkal halmozták el a rockegyüttest. Lukácsék a Borson keresztül reagáltak a beszólásokra.
jún. 3
10:44
Szilvay Gergely: Depp kontra Heard: ideológiák helyett a józan ész győzött (Mandiner)
Az esküdteknek és bíróknak nem woke ideológiák mentén kell dönteniük, hanem egyedi esetekben, egyedi információk alapján.

Keresés