Egy évtizede nem jutott dűlőre egy móri asszony a szomszédjával. A vita alapja az esővíz elvezetése, ami a nő szerint hozzájárulhatott a háza megsüllyedéséhez és a falak megrepedéséhez. A szomszéd szerint inkább az okozhatja a problémát, hogy az ingoványos talajra épülő házból kispórolták az anyagokat.
Egy híresség számos okból dönthet úgy, hogy egy időre vagy teljesen befejezi a forgatásokkal és koncertekkel járó verklit. Az egyik nyomós érv a családalapítás.
A külföldre menekült ukrajnaiak kétharmada egyelőre nem gondol a hazatérésre - derült ki az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) szerdán ismertetett felméréséből.
A magyar válogatott könnyedén legyőzte Argentínát a debreceni U17-es női kosárlabda-világbajnokság szerdai nyolcaddöntőjében, ezzel bejutott a negyeddöntőbe, ahol Kanadával találkozik.
A külföldre menekült ukrajnaiak kétharmada egyelőre nem gondol a hazatérésre – derült ki az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (Unhcr) szerdán ismertetett felméréséből.
A Twitter kedden keresetet nyújtott be Elon Musk ellen a delaware-i bíróságon, miután a milliárdos közölte, hogy felmondja a vállalat megvásárlásáról szóló 44 milliárd dolláros üzletét.
Ma este 6-tól ismét a kedden elfogadott törvény ellen demonstráltak a Kossuth téren. A felszólalók: Szabó-Szontágh Luca, improvizációs színész és tréner, Tompa Andrea, író, Para-Kovács Imre, újságíró, Ésik Sándor ügyvéd, a Diétás Magyar Múzsa főszerkesztője és Gelencsér Ferenc, a Momentum elnöke. Ezután a tüntetők előbb a Nyugati térre, majd az Okt
Hat jelölt jutott tovább a kormányzó brit Konzervatív Párt vezetői tisztségéért folyó versengés szerdán tartott első szavazási fordulójában. A legtöbb frakciószavazatot Rishi Sunak volt pénzügyminiszter kapta, a párttagság körében ugyanakkor Penny Mordaunt volt védelmi miniszter a legnépszerűbb.
Mintegy nyolcezer fogoly földi maradványait fedezték fel két tömegsírban az északkelet-lengyelországi Dzialdowo város közelében a második világháborús soldaui náci német láger helyén.
Az amerikai elnök kiállt kormánya azon törekvése mellett, hogy helyreállítsák az Obama-kormány megállapodását, amely rövid időre leállította Irán nukleáris programját.
A több ezres tömeg lebénította a belvárost, Orbán Viktor hivatala felé indultak, de a rövidebb úton rendőrök állták az útjukat. Most a hosszabb úttal próbálkoznak.
Az FIA és az F1 tárgyalni akar a csapatokkal a jelenlegi fékcsatorna kialakítások változtatása miatt. Sebastian Vettel Ausztriában felhívta a Szövetség figyelmét arra, hogy a 2022-es koncepciók miatt a korábbinál több fékpor kerül a pilótafülkébe. Miután a német pilóta kiszállt az autójából, sisakja és arca tele volt fekete szénporral, amik a féktá
A mai világban elkerülhetetlen, hogy mindenki megismerkedjen a digitális ügyintézéssel. A kibertérben azonban ugyanúgy jelen vannak a bűnözők, mint a való életben. Szivós Zoltánt, a DEKRA Akademie szakértője beszélt a veszélyekről.
Mintegy egymilliárd forint támogatást nyert el a Pécsi Tudományegyetem (PTE) az immun-és endokrin-rendszer betegségeivel összefüggő kutatásainak folytatására - tájékoztatta a felsőoktatási intézmény szerdán közleményben az MTI-t.
Vasárnap ünnepelte 50. születésnapját a szexi színésznő, Sofia Vergara. A rajongókat sem hagyta meglepetés nélkül, hatalmas dekoltázzsal emlékezett meg közösségi oldalán a kerek évfordulóról.
Ma este 6-tól ismét a kedden elfogadott törvény ellen demonstráltak a Kossuth téren. A felszólalók: Szabó-Szontágh Luca, improvizációs színész és tréner, Tompa Andrea, író, Para-Kovács Imre, újságíró, Ésik Sándor ügyvéd, a Diétás Magyar Múzsa főszerkesztője és Gelencsér Ferenc, a Momentum elnöke. Ezután a tüntetők előbb a Nyugati térre, majd a Lend
Sorozatunkban Nagy Emese asztrológus bevezet az asztrológia rejtelmeibe. Ismerkedj meg az alapfogalmakkal, hogy aztán te magad is megértsd, hogy a csillagok mozgása milyen hatással van a személyiségedre. Ezúttal abban segít eligazodni, mit hoz a Telihold a Bak csillagjegyben.
Faék egyszerűségű, ám magát rejtélyesnek mutató történet. Sajnos, Karin Slaughter talán leggyengébb regényéből készült e sorozat. Pedig a felütés remek - a lány születésnapján az étteremben egy ámokfutó szerelmi csalódott lelövi a volt barátnőjét, annak anyját, valamit válogatás nélkül még pár embert. A történet (egyik) főszereplője, hogy védje lán