2022. július 13. szerda

júl. 13
21:12
Viagra helyett forduljanak Istenhez: egy amerikai ápolónő nem ír fel több potencianővelőt (Life)
Hatalmas felháborodást váltott ki a világban, hogy az amerikai Legfelsőbb Bíróság közel fél évszázad után megszüntette az abortuszhoz való alkotmányos jogot az Egyesült Államokban. Az intézkedést azzal magyarázzák, hogy csak Isten dönthet arról, ki élhet és halhat.
júl. 13
21:12
Tüntetés: A tömeg a Vár felé tart, a rendőrök lezárták az alagutat (Mandiner)
A Kossuth térről előbb a Nyugatihoz, utána az Oktogonhoz, majd a Blahára vonultak a demonstrálók.
júl. 13
21:18
Megállították a Nyugati téren a forgalmat a tüntetők, majd a Fidesz székháza felé vették az irányt (Portfolio)
Folytatódnak szerdán a katatörvény elleni tüntetések, a Nyugati téren megállították a tüntetők a forgalmat, majd az Oktogon és a Hősök tere felé vonultak – írja a Telex. A BKK közölte, hogy demonstráció miatt szakaszosan lezárják a Teréz körutat a Nyugati tér és az Oktogon között.
júl. 13
21:18
Összegyűjtötték a világ legszebb helyeit (vg.hu)
Ezeket a helyeket érdemes leginkább meglátogatni a szabadságunk során.
júl. 13
21:18
Halálos kitérő 2.: A vacsoracsata folytatódik (Mafab)
A folytatást, mely 4 évvel később, 2007-ben érkezett, már nem Rob Schmidt, hanem Joe Lynch rendezte. Joe Lynchről azt kell tudni, hogy egy tisztes iparos. Művei nem kimagaslóak vagy jók, hanem tisztes középszintet hoznak. Jelen alkotásunk is beleillik ebbe a mezőnybe. Történetünknek alappillérei, szinte egy az egyben megegyeznek az első résszel. An
júl. 13
21:24
Katatörvény: a Fidesz székházához vonulnak a tüntetők (Portfolio)
Folytatódnak szerdán a katatörvény elleni tüntetések, a Nyugati téren megállították a tüntetők a forgalmat, majd az Oktogon és a Hősök tere felé vonultak – írja a Telex. A BKK közölte, hogy demonstráció miatt szakaszosan lezárják a Teréz körutat a Nyugati tér és az Oktogon között.
júl. 13
21:24
Egymásnak mentek a rendőrautók a kata-tüntetésen (ATV)
Az egyik hatósági jármű beletolatott a másikba.
júl. 13
21:30
Lemondott Amerikáról és a válogatottról az Mtk-hoz hazatérő Németh Krisztián (Blikk)
Hányatott időszak után tért vissza az élvonalból kiesett MTK-hoz a 37-szeres válogatott támadó, Németh Krisztián: az U20-as világbajnoki bronzérmes focista most nevelőegyesületében igyekszik visszatalálni régi önmagához.
júl. 13
21:30
Újabb hatalmas összeget adományoz el vagyonából Bill Gates (Portfolio)
Húszmilliárd dollárt adományoz a vagyonából a Microsoft-alapító Bill Gates a volt feleségével közösen irányított jótékonysági alapítványnak.
júl. 13
21:30
Tovább vonulnak a KATA-törvény ellen tüntetők - élő tudósítás (ATV)
Ma este 6-tól ismét a kedden elfogadott törvény ellen demonstráltak a Kossuth téren. Ezután a tüntetők előbb a Nyugati térre, majd a Lendvay utca felé vonultak, végül elindultak vissza az Oktogon felé. Este már az Astorián és a Blaha Lujza téren is blokkolták a forgalmat.
júl. 13
21:30
Így él a Barátok közt Vili bácsija a sorozat befejezése óta (Life)
Várkonyi András, akit a legtöbben a Barátok Közt Vili bácsijaként ismernek, a sorozat befejezése után is aktívan éli a mindennapjait.
júl. 13
21:30
Modellváltás a Corvinuson: emelkedő bérek, növekvő ösztöndíjak, erősődő versenyképesség (Mandiner)
Az oktatás minőségének javítása és annak nemzetköziesítése, piaci működés és fenntartható önfenntartás – ezeket a kitűzött célokat elérte a Budapesti Corvinus Egyetem három éve tartó szervezeti átalakulása, az alapítványi struktúrára való átállása során. A „közgáz” modernizációjáról, fejlesztéséről sajtóvacsorán számoltak be az egyetem vezetői. Tud
júl. 13
21:32
Gajdics Ottó: Gyurcsány remegve várja a válságot (Mandiner)
Figyelj, Feri, készülünk mi is!
júl. 13
21:36
Döbbenet: nyolcezer, a nácik által lemészárolt fogoly tömegsírjait fedezték fel Lengyelországban (Blikk)
Mintegy nyolcezer fogoly földi maradványait fedezték fel két tömegsírban az északkelet-lengyelországi Dzialdowo város közelében a második világháborús soldaui náci német láger helyén – tudatta szerdai sajtóértekezletén Karol Nawrocki, a lengyel Nemzeti Emlékezet Intézete (IPN) igazgatója.
júl. 13
21:36
Harapnivalók, amiket késő este is nyugodt szívvel fogyaszthatsz (Joy)
Bár a késő esti majszolás híre nem a legjobb, vannak esetek, amikor egyszerűen muszáj enni valamit!
júl. 13
21:36
Katatörvény: a Fidesz székházához vonultak a tüntetők (Portfolio)
Folytatódnak szerdán a katatörvény elleni tüntetések, a Nyugati téren megállították a tüntetők a forgalmat, majd az Oktogon és a Hősök tere felé vonultak – írja a Telex. A BKK közölte, hogy demonstráció miatt szakaszosan lezárják a Teréz körutat a Nyugati tér és az Oktogon között.
júl. 13
21:36
Parragh a kata-módosításról: „Én más utat választottam volna, de a döntés nem az enyém” (ATV)
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke kijelentette, hogy a körülbelül 465 ezer magyar katás adózó jelentős része valójában „munkaviszonyt fed el” a katázás mellett.
júl. 13
21:42
Megvan az ok, ez a fejsérülés az? Állítják, ez az a film, amitől gyógyíthatatlan beteg lett Bruce Willis (Blikk)
Ennek a forgatásán szenvedte a súlyos fejsérülést.
júl. 13
21:42
A kormány energia-veszélyhelyzetet hirdet (Alternatív Energia)
A kormány energia-veszélyhelyzetet hirdetett és hét pontból álló intézkedési tervet fogadott el, ennek részeként augusztus 1-jétől csak a lakossági átlagfogyasztás mértékéig biztosítja a rezsicsökkentéssel limitált gáz- és áramárat - jelentette be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter szerdán a kormányinfón.
júl. 13
21:48
A fesztivál, ami a szeretetre épül: az elfogadásra hívja fel a figyelmet a Sziget (Femcafe)
Folytatódik a Sziget által elindított, Szeretet Forradalma kezdeményezés, amellyel az augusztus 10-én kezdődő fesztivál az elfogadásra és a közös felelősségre hívja fel a figyelmet.
júl. 13
21:48
Özvegynek hazudta magát egy 30 éve házas férfi, hogy lefeküdhessen egy 21 éves nővel (SzMo)
Nem elég, hogy özvegynek hazudta magát, de még 11 évet le is tagadott az életkorából, miután meglátta, hogy néz ki a hajója iránt érdeklődő fiatal nő.
júl. 13
21:54
Súlyos válságba kerülhet Németország (HírTV)
Németország energiaellátásának összeomlása egész Európát magával ránthatja – hívja fel a figyelmet a Századvég Alapítvány energia- és klímapolitikai üzletágvezetője.
júl. 13
21:54
Figyelmeztet a Fed: lehet készülni a recesszióra és a magas inflációra (Portfolio)
A Federal Reserve szerdán közzétett Bézs Könyvének felmérése a recessziós félelmek fokozódására utal, ráadásul az emelkedő infláció is legalább az év végéig kitarthat – számol be a hírről a CNBC.
júl. 13
21:54
Engedményt tett az EU az orosz szankcióknál (ATV)
Engedélyezték, hogy Oroszország a kalinyingrádi exklávéba szankcionált árukat szállíatson vasúton az Európai Unió területén keresztül mindaddig, amíg a szállított áruk nem katonai célt szolgálnak.
júl. 13
21:54
Putyin barátja, a türkmén diktátor olyat húzott, amire senki sem számított (Promotions)
Az orosz elnök el is utazott Türkmenisztánba, hogy felmérje az új helyzetet.
júl. 13
21:56
Jöhet a tízszeres áram- és gázszámla Magyarországon - Ezt a két ábrát sohasem akartad látni (Portfolio)
Az a háztartás, amely éves szinten 1729 köbméternél több földgázt fogyaszt, az őszi-téli hónapokban akár 9-11-szer is többet lesz kénytelen fizetni a megszokott számlaértéknél a többletfogyasztásra – derült ki a mai kormányzati bejelentésből és a Portfolio számításaiból. Az áram esetén pedig az, aki 2523 KWh-nál többet fogyaszt évente, annak tíz-ti
júl. 13
22:00
Németországot és Olaszországot érinti legérzékenyebben a gázhiány (HírTV)
Súlyos energiabizonytalanság alakult ki Olaszországban.
júl. 13
22:00
Újabb Uniswap airdrop helyett 4,7 millió dolláros csalás (Kripto Akadémia)
Az első információk alapján több mint 4,7 millió dollárt loptak el egy adathalász weboldalon keresztül, ahol ingyen UNI tokeneket kínáltak a gyanútlan felhasználók számára. Tegnapelőtt a Metamask egyik biztonsági kutatója, Harry Denely osztotta meg a hírt Twitter követőivel, hogy 73.399 címre küldtek olyan ERC-20 tokeneket, amelyek nagy eséllyel eg
júl. 13
22:00
Newgarden és McLaughlin széttrollkodta a Palou-botrányt (USAracing)
A Team Penske kétharmada sem tudta szó nélkül hagyni a kedden kirobbant IndyCar-botrányt. Mint ismeretes,...
júl. 13
22:00
Az ötig jutó Fradinak nem okozott gondot a Tobol kiejtése a BL-selejtező első körében (m4sport.hu)
A 21. percben már 3-0 volt.
júl. 13
22:00
Sokkal jobban teljesítenek a görög repterek európai társaiknál, elenyésző a járattörlések száma (vg.hu)
Ötpercenként landol nemzetközi járat az Égei-tenger legnépszerűbb szigetein.
júl. 13
22:00
Éjjel érdemes az égre nézni, narancssárga szuperhold lesz (SzMo)
Magyar idő szerint szerdán este 11 órakor mintegy 357 ezer kilométer távolságra lesz tőlünk a Hold.
júl. 13
22:00
Newgarden és McLaughlin széttrollkodta a Palou-botrányt (Racing)
A Team Penske kétharmada sem tudta szó nélkül hagyni a kedden kirobbant IndyCar-botrányt. Mint ismeretes,...
júl. 13
22:06
A kiesés széléről megmenekülő Slovan Bratislava lesz az FTC ellenfele a BL-selejtező 2. fordulójában (m4sport.hu)
A 115. percben még kiesésre állt, mégis bejutott a Bajnokok Ligája selejtezőjének második fordulójába a Slovan Bratislava, miután egy drámai végjátékot hozó hosszabbításban fordított és 2–1-re legyőzte a georgiai bajnok Dinamo Batumit. A pozsonyi együttes sikere azt jelenti, hogy a kazah Tobolt kiejtő magyar bajnok ellenfele lesz következő körben.
júl. 13
22:06
12 film a prostituáltakról, ahogy Hollywoodban látják (Mafab)
A csábítás művészet. Sok film támaszkodik erre a művészetre, hogy a közönségnek "udvaroljon". Legyen az egy lebilincselő történet vagy egy csábítóan szép lány, a lényeg, hogy a nézőt lekössék. Időnként e két küldetés egyesül: maga a történet a csábítás művészetéről szól. Összeállítottunk egy listát a szexmunkásokról szóló filmekről, melyek közül a
júl. 13
22:12
Ellenfelét brutálisan kiütve jutott tovább a Fradi a BL-selejtezőben (Metropol)
A Ferencváros hazai pályán 5-1-re legyőzte a kazah Tobolt a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező első fordulójának szerdai visszavágóján, így 5-1-es összesítéssel továbbjutott.
júl. 13
22:12
EP: Az európai értékek rendszerszintű veszélyben vannak Magyarországon (ProfitLine)
Fennáll a veszélye, hogy Magyarország súlyosan és rendszerszerűen megsérti az Európai Unió alapját képező európai értékeket - állapította meg a jogállamiság magyarországi helyzetéről szerdán elfogadott jelentéstervezetében az Európai Parlament (EP) belügyi, állampolgári jogi és igazságügyi bizottsága (Libe).
júl. 13
22:12
Visszaéltek Karikó Katalin nevével (444.hu)
Gombás megbetegedések elleni készítményeket reklámoznak az arcával.
júl. 13
22:12
Szíria után Észak-Korea is elismerte a donecki és a luhanszki „népköztársaságok” függetlenségét (444.hu)
Oroszországgal együtt immár hárman vannak az elismerők.
júl. 13
22:12
Öt gólt lőve győzött a Ferencváros, jöhet a Slovan! (HírTV)
A Ferencváros hazai pályán 5-1-re legyőzte a kazah Tobolt a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező első fordulójának szerdai visszavágóján, így 5-1-es összesítéssel továbbjutott.
júl. 13
22:12
Hazai pályán nyert a Fradi (vg.hu)
.
júl. 13
22:12
Így érveltek a kata ellen baloldaliak 2012-ben (Mandiner)
Jegyzőkönyvek igazolják, hogy kampányfogásnak, látszatmegoldásnak nevezték tíz éve az új adónemet.
júl. 13
22:14
Dobrev Klára: Az Orbán-kormány megbukott (444.hu)
Reagált a DK volt miniszterelnök-jelöltje a szerdán bejelentett rezsicsökkentés korlátozására.
júl. 13
22:14
Gazprom: Nem tudjuk garantálni az Északi Áramlat gázvezeték működtetését (444.hu)
Kételyeik vannak afelől, hogy Kanada tényleg visszajuttatja-e a turbinaberendezést.
júl. 13
22:14
Sri Lanka-i miniszterelnök a hadseregnek: állítsátok vissza a rendet bármi áron! (Mandiner)
Ranil Wickremesinghe felhatalmazta az ország hadseregét, hogy a létező összes eszközzel állítsák vissza a rendet.
júl. 13
22:16
Élőben jelentkezünk a katatörvény elleni tüntetésről (444.hu)
A katatörvény elleni tüntetés második napja.
júl. 13
22:16
Rishi Sunak vezeti a brit konzervatívok elnökválasztásának első fordulóját (444.hu)
Penny Mordaun 21 vokssal maradt le a volt pénzügyminiszter mögött, de még így is őt jósolják végső győztesnek.
júl. 13
22:18
Gulyás Gergely levezette, hogy a társadalmi egyeztetések csak a demokrácia hiányát fedik el (444.hu)
A kormány és a kormánypártok vállalják a felelősséget a kata visszanyeséséért.
júl. 13
22:18
Litvánia bejelentette, hogy át fogja engedni a szankcionált árukat Kalinyingrádba (444.hu)
Az Európai Bizottság döntött úgy, hogy ezt lehetővé teszik.
júl. 13
22:18
Narancssárga szuperhold ragyog szerdán az égen (Mandiner)
Érdemes lesz éjjel 11 körül feltekinteni az égre. Kísérőnk akkor mutatja majd „legszebb arcát”.

Keresés