Iránban katonai drónversenyt tartanak Oroszország, Fehéroroszország és Örményország részvételével. Mindez példa az ukrajnai háború közepette formálódó Nyugat-ellenes tengelyre.
Komoly átalakításokat jelentettek be az Egyesült Államok járványügyi központjánál (CDC) a koronavírus-járvány kezelésének értékelése és az intézményt ért heves bírálatok nyomán.
Bronzérmes lett Magyarország. Az Európai Unióban a hazai gazdaság bővült a harmadik leggyorsabban a második negyedév során. A növekedéshez a mezőgazdaság kivételével valamennyi nemzetgazdasági ág hozzájárult.
Arra figyelnie kell mindenkinek, hogy a kiadott tájékoztató szerint járjon el. A Mol azt mondja, soha nem adott ki utasítást arra, hogy a második tankolásért már mindig piaci áron kell fizetni.
A hitelmoratórium mellett a további kedvező kamatozású hitelek is megoldást jelenthetnek az önhibájukon kívül bajba került agrárvállalkozások likviditási gondjaira.
A NATO parancsnoksága alatt működő koszovói nemzetközi békefenntartó haderő, a KFOR kész beavatkozni a régió stabilitásának bármilyen veszélyeztetése esetén - jelentette be szerdán Jens Stoltenberg NATO-főtitkár Brüsszelben, Aleksandar Vucic szerb elnökkel közösen tartott sajtótájékoztatóján.
Azért, hogy ne érje meg bliccelni, a helyszíni pótdíj 8000-ről 12 ezer forintra emelkedik, a 30 napon belül befizetett pótdíj 16 ezerről 25 ezer forintra, a 30 napon túl befizetett pótdíj pedig 32 ezerről 50 ezer forintra nő - közölték. Hozzátették, hogy egy új kedvezményrendszer bevezetésével ősztől elengedik a pótdíjtartozása legalább felét annak
Már ki is szignálták előadó alkotmánybíróra az új katatörvény alkotmányosságát támadó első alkotmányjogi panaszt, amelynek egyéni ügyvéd szerzője nem járult hozzá személyes adatainak nyilvánosságra hozatalához - írja az Index.
Izrael kiadja a magyar szökevényt, aki azzal akart politikai menedékjogot szerezni magának, hogy azt állította: a médiának szivárogtatott és hogy ő az ördög ügyvédje.
A fesztiválozók több mint fele naponta legalább háromszor, vagy annál is többször vásárol magának harapnivalót, és jellemzően olyan gyorsételek mellett teszi le a voksát, mint a gyros, burger és hot-dog – derül ki a Pek-Snack által a Sziget Fesztiválon végzett felméréséből. Meleg ételre közel 30 százalékuk költ, pizzát, illetve kenyérlángost szin
Karikó Katalin, az Amerikai Egyesült Államokban élő Széchenyi-díjas magyar kutatóbiológus, aki szintetikus mRNS alapú vakcinák orvosi technológiájának kifejlesztését felfedezéseivel megalapozta, távozik a Biontechtől - jelentette be egy interjúban.
Magyarországon az elmúlt ötven évben több mint 7 évvel nőtt a születéskor várható átlagos élettartam, ám a hosszú élet egyik legfontosabb pillérével, az egészséggel kifejezetten rosszul állunk nemzetközi összehasonlításban – derül ki az Nn Biztosító „Longevity”, a hosszabb várható élettartamra való felkészültségünket vizsgáló kutatásából. A felméré
Nem akarnak visszatérni az irodákba a hazai szakemberek, 93 százalékuk választja a távmunka valamelyik formáját. Egy magyar informatikusok körében készült friss felmérés eredményei szerint a hazai it-szakemberek jóval nagyobb arányban szeretnének élni az atipikus foglalkoztatási formákkal, mint amennyire ezt a hazai munkáltatók számukra jelenleg le
A magas energiaárakra reagálva végleg leállítja gyártását a legnagyobb szlovákiai alumíniumfeldolgozó, a Slovalco szeptembertől – jelentette a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség a vállalat közlésére hivatkozva szerdán. Az alumíniumfeldolgozó leállításáról szóló végső döntést kedden este hozták meg a gyár részvényesei, a Norsk Hydro és a Penta
A világban zajló folyamatok nap mint nap nem várt kihívások elé állítanak bennünket, és egyre inkább megkívánják az előrelátó, tudatos gondolkodást. Eddigi szokásainkat kénytelenek vagyunk megváltoztatni, sokszor gyökeresen, és olyan szerepekben, területeken kell helyt állnunk, amelyek ezidáig teljesen ismeretlenek voltak számunkra. Ezért is fontos
Milyen helyzetben van a magyar gasztronómia Borbás Marcsi szerint? Milyen szezont zárnak a Balatonnál a vendéglátósok? Jakab Zsófia, Jobbik-ügy, ukrán földügyek és Serena Williams az új Mandiner hetilapban!
Miközben Finnország korlátozza a turistavízumok kiadását orosz állampolgároknak, a balti országok is azért kampányolnak, hogy oroszok ne kaphassanak schengeni vízumot. Lettország pedig közölte: csak ritka esetekben újítja meg ott élő oroszok tartózkodási engedélyét.
Az Ukrajna által ősszel bevetett gabonaterület 30-60 százalékkal is csökkenhet 2023-ban állami segítség és a gabonaexport növekedése nélkül - mondta Roman Slastyon, az Uabc mezőgazdasági szervezet igazgatója.
Ha szeretnéd növelni Instagram követőid számát és jobb eléréseket produkálni, akkor ki kell próbálnod az Instagram újítását, az Instagram Reels videókat!