A külföldi példák azt mutatják, hogy az ilyen eseteknél praktikus kerékpáros mentőtiszteket vagy ápolókat alkalmazni, ők ugyanis hamarabb a helyszínre érnek.
A júliusi 75 bázispontos kamatemelés után egészen addig nem mérlegeli majd a szigorítás abbahagyását a Fed, ameddig nem látják, hogy az infláció jelentősen csökken – olvasható az amerikai jegybank szerda este megjelent jegyzőkönyvében.
Kimi Räikkönen bár a 2021-es szezon végén visszavonult a Forma-1-ből, ő nem az a személy, akiről hamar megfeledkeznek majd. Miközben épp Amerikában tartózkodik és első NASCAR Cup versenyére készül, Beat Zehnder, az Alfa Romeo Racing sportigazgatója mesélt a finn F1-es karrierjének kezdetéről. “Nem tett túl jó első benyomást” – mondta Zehnder a Beyo
Tegnap mínuszban zártak a vezető amerikai tőzsdék, ma reggel Ázsiában vegyes a kép, a határidős részvényindexek jelenlegi állása alapján Európában iránykereséssel, Amerikában pedig mérsékelt esésben kezdődhet a nap. Makro fronton ma az MNB tart egyhetes betéti tendert, továbbá az európai inflációs rangsort is megismerhetjük.
A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat fogászati szűrőbusza 2022 áprilisában indult útjára, az OTP Bank Fogászati Roadshow keretében. A Szolgálat önkéntes fogorvosai azóta több vidéki városban és a fővárosban is tartottak ingyenes fogászati szűrést és szaktanácsadást gyermekek részére. Augusztus 12-én és 13-án Balatonfenyvesre gurult be a szűrőbusz.
Kínai repülőgépek ezüst-jodid rudakat lőnek az égbe, hogy több csapadékot juttassanak a Jangce folyóra, amely helyenként már kiszáradt, miközben az ország nagy területen aszálytól szenved, és az eddigi legsúlyosabb hőhullámmal küzd - számolt be a CNN.
Az amerikai kutatócsapat előzetes vizsgálatai alapján a köbös bór-arzenid hővezetés szempontjából például közel tízszer jobb a csipgyártásban jelenleg általánosan használt szilíciumnál. Az esetleges őrségváltás azért odébb van.
A KSH legfrissebb adatsorai kimagasló értékeket rögzítenek az ipari teljesítményben, a foglalkoztatottak számában és az átlagkereset növekedésében is - hangzott el Palkovics László és a KSH egyeztetésén.
A spanyol Javier Pardo tavaly az ERC2 bajnoka lett, idén pedig csatlakozhatott az MRF Team csapatához, ahol a bajnokság negyedik helyéről várhatja a Barum Rallyt. Javier Pardo tavaly Suzuki Swift R4lly S autóval domináns szezont mutatott be az ERC2-ben, ahol mindent versenyt megnyerve lett bajnok. A spanyol versenyző idén pedig már az MRF Team cs
Miközben egyre aggasztóbb gazdasági adatokat közöl Kína, az amerikai részvénypiac teljesítménye folyamatosan nő az infláció és az olajárak csökkenésének köszönhetően.
Év eleje óta 10 százalékkal erősödött az amerikai dollár az euróhoz képest. Ez jó hír az amerikai turisták számára, az átváltási árfolyamnak köszönhetően nagyjából 10 százalékkal nőtt a vásárlóerejük. A Föld többi lakója számára azonban ez elég nyugtalanító hír. Az erős dollár negatívan hat az egész világgazdaságra, mivel a nemzetközi kereskedelem
Világszerte 593 257 173 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma pedig 6 445 285 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint csütörtök reggeli frissített adatai szerint.
Az internet elterjedésének köszönhetően egyre több olyan üzleti lehetőség van, amely részben vagy egészben áthelyeződött az online térbe. Ez ráadásul mint a fogyasztók, mint a vállalkozások szempontjából is egyre inkább jobb üzletnek számít. Hiszen olyan világban élünk, ahol még a gyerekek is több időt töltenek a képernyő előtt, mint a szabadban. E
A Gazdasági Versenyhivatal 190 milliós bírságot rótt ki a DIGI-re, miután a cég elhallgatta a fogyasztók elől a gigabites internet-szolgáltatásának egyes, sebesség szempontjából lényeges jellemzőit. A cég elismerte a jogsértést és együttműködött a versenyhatósággal, amellyel több mint kétszer ekkora mértékű bírságot sikerült elkerülnie.
Állítólag a hidegháború idején az amerikai Long Island távoli vidékein, a Montauk Projekt egy titkos katonai kísérlet volt, amit elrabolt gyerekeken folytatottak pszichológiai hadviselés fejlesztésére. Erre a történetre építkezett a népszerű Stranger Things sorozat is.
Egyre másra érkeznek a szerződéshosszabbításokról szóló hírek. Ezúttal Ryan Blaney az, aki hosszú távra elkötelezte magát a Penske mellett. A 28 éves Blaney új szerződésének pontos hosszát nem közölték. Blaney 2016-ban debütált teljes munkaidőben a NASCAR Cup Seriesben, a Wood Brothers 21-es Fordjával, és egy év múlva meg is szerezte első győzelmét