A természetben a lehulló csapadék nyolcvan százaléka ott párologhat el, ahol földet ért, míg a beépített városi területeken ez az arány mindössze öt százalék. Bécs célja, hogy a jövőben jelentősen javuljon ez az arány.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter interjút adott az ATV-nek. A politikus többek között elmondta véleményét az új amerikai nagykövetről, David Pressmanről, illetve a Paks II beruházás körüli késlekedésről, fejleményekről, és természetesen kitért a Gazprommal kötött, legfrissebb megállapodásra is.
Változásokat jelentett be a Revolut a kriptopénz vásárlási és eladási jutalékok kapcsán. Október 3-tól kezdve a kriptopénz vásárlás és eladás költsége 2,5%-ról 1,99%-ra csökken, vagy 0,99 EUR-ra (395 Ft), amelyik épp magasabb lesz. A 0,99 eurós minimális jutalék nem vonatkozik majd az ismétlődő kripto vásárlásokra, a cashbackra vagy az „apró” felke
A Red Bullnak határozott céljai és feltételei vannak a leendő esetleges partnereivel szemben. Akár még meg is hiúsulhat a Porsche F1-es szerepvállalása?
Talán te is láttál már az utcán sétálva olyan kutya-gazdi párosokat, kiknek pórázán elsőre furcsának tűnő, feltűnő szalag lifegett. Nem véletlenül volt ott, sőt, még a színválasztás is nagyon beszédes.
Újabb hat embernél igazolta a majomhimlő-fertőzést a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK), velük együtt már 70 ember esetében mutatták ki a betegséget Magyarországon - közölte az NNK csütörtökön az MTI-vel.
„Teszek egy ünnepélyes ígéretet a fiataloknak. Ígérjük, hogy az országunk sosem válik az Orbán-féle Magyarországgá” - jelentette ki Enrico Letta, az olasz baloldali Demokrata Párt (Pd) főtitkára csütörtökön Milánóban egy választási rendezvényen a hvg.hu beszámolója szerint.
A gázármaximálásra elérkezett az idő Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke szerint. Szijjártó Péter az atv.hu-nak adott interjúban az európai gázármaximalizálás és az energiacsúcs kapcsán azt mondta: először szeretnék látni a javaslatot.
3 évre elosztva mintegy 1,2 milliárd forint összegben, minden idők legnagyobb és legtöbb zajcsökkentő megoldást nyújtó lakossági zajvédelmi programját indította el szeptember 1-jén a Budapest Airport Szomszédjaiért Alapítványon keresztül a…
Miközben Berki Krisztián özvegye minden erejével arra fókuszál, hogy férje elvesztése után teljes életet éljen kislányával, nemcsak a közvélemény, hanem a családtagok támadásaival is meg kell küzdenie.
„Mikor a művészi szabadság sérül, ordítva sikítozik az egész balliberális oldal, de most mindenki nagyon csendben van” – mondja lapunknak a filmproducer az ElkXrtuk című fim kapcsán indított perről.
A vártnak megfelelő kamatemelés mellett némi meglepetést is tartogatott az MNB keddi döntése, hiszen a jegybank három új eszközt jelentett be a bankközi likviditás szűkítésére, ezzel gyakorlatilag mennyiségi szigorításba is kezdett. A Monetáris Tanács szeme előtt továbbra is elsősorban az infláció elleni harc lebeg, ezért az új intézkedéseket is an
Csaknem 1,5 millióan kapnak levelet elektronikus tárhelyükre a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól (NAV) a gépjármadó második részletérl, illetve korábbi elmaradásukról. Az adó már a NAV mobilappjában is befizethet pár koppintással vagy közvetlenül a levélben található linkrl.
Kína, a világ legnagyobb LNG-importőre felvásárolja és szép csendben, csinos felárat felszámítva újraértékesíti az orosz cseppfolyósított gázt a leginkább rászorulónak: Európának – írja a Zero Hedge. Noha a jelek szerint Európának nincs alternatívája az orosz gázzal szemben, a kontinens gázellátása, úgy tűnik, jelenleg nem Moszkván, hanem Pekingen
Elrendelte Agócs János, az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) minősített vesztegetéssel gyanúsított elnökének letartóztatását a Budai Központi Kerületi Bíróság pénteken.
A Škoda a héten mutatta be legújabb – valószínűleg csak elektromos modellek esetén használatos – formanyelvét és új identitását is, amelyet a szárnyas nyíl eltűnésével a friss ŠKODA felirat határoz majd meg. Ennek örömére most egy kicsit bepillanthatunk a márka jövőjébe is, amelyet egyelőre nem uralnak majd teljesen az elektromos modellek – még ha
A Ligát és a közvélemény-kutatások szerint vezető Olasz Testvéreket az ellenfeleik azzal vádolják, hogy Orbánhoz hasonlóan mennének neki a szabadságjogoknak.
Az Indigo Agriculture Europe, GmbH., mely vállalat elkötelezetten segíti a termelőket a bolygó fenntartható élelmezésében, valamint a Kite Zrt., Magyarország piacvezető mezőgazdasági integrátora ma jelentős bővítést jelentett be már meglévő együttműködésük kapcsán, amely a magyar termelők számára egy, a víz- és tápanyag felhasználásban hatékony vet