Amikor a grönlandi jégtakaró egésze elolvad, a világtengerek szintje 7,4 méterrel emelkedik majd. Dánia 2019-ben helyezte első alkalommal Grönlandot a nemzetbiztonsági stratégiájának legkiemeltebb helyére. Káncz Csaba jegyzete.
Olaszország 2021-ben az importált gáz 40 százalékát Oroszországból kapta, idén az olasz kormány alternatív szállítókat keresett, és most 18 százalék körülire csökkentette az orosz gáz részarányát.
Vannak, akik a lelküket is odaadnák azért, hogy a Roxfortban kezdhessék a tanévet, de a magyar oktatási rendszer rögvalóságához kötve is elrepülhetünk sokféle iskolába a magyar és a világirodalom klasszikus regényeinek segítségével. Könyvajánlónk iskolakezdéshez tanulásról és iskolákról - nem csak tanulóknak.
Aki szereti, ha multimediális eszközökkel varázsolják el az érzékeit, egy másik korba repíti a látvány és a hang, az semmiképp se hagyja ki ezeket programokat – ráadásul szeptemberben még párhuzamosan látogatható mindhárom.
Ahogyan arról mi is beszámoltunk, munkálatok végzése közben omlott rá egy pince három munkásra kedden reggel Miskolcon. A 26, 29 és 35 éves férfiak nem élték túl a balesetet, mindhárman családos apukák voltak, több gyermek maradt árván utánuk.
Csodamód izgalmasan indul az idei október: hosszú kihagyás után ismét színpadra lép hazánk egyik legnépszerűbb zenekara, a Quimby. A felejthetetlennek ígérkező eseményre a Budapest Parkban kerül majd sor. Erről tényleg nem érdemes lemaradni!
Az orosz megszállás alá került zaporizzsjai atomerőmű láthatóan többször is megsérült – jelentette ki Rafael Grossi, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) főigazgatója pénteken a Reuters jelentése szerint, amelyből az Ukrajinszka Pravda hírportál idézett.
Progresszív, de populáris, korszerű és kortárs, macsó ám érzékeny is. Ez ráillik rocksztárra vagy képzőművészre. A „Cserhalmi” azonban Szabó István és Bódy Gábor ikonikus filmjeinek férfialakja: A Dögkeselyű, A szirmok, virágok, koszorúk, Mephisto, Hanussen, a Psyché, az Eszter hagyatéka vagy az Anna filmje ezerarcú maszkulin, olykor esendő hőse.
Von der Leyen mondatai után máris csökkent a gáz tőzsdei ára. Nagy kérdés, hogy az EU tervét a magyar kormány rezsicsökkentésnek vagy szankciónak értékeli-e.
Ugye, jó lenne? Hiszen az euró értéke biztosan nem romlana úgy, mint a forint, ha nem találunk azonnal másik ingatlant, amit megvásárolnánk helyette, illetve akkor is jó lenne euróban kapni a vételárat, ha azt történetesen nem egy másik ingatlan megvásárlására fordítanánk. Ahhoz, hogy euróban kapjuk meg a vételárat, azonban euróban is kell hirdetni
A Diákok a tanárokért csoport "Évnyitó - Az oktatás nemzeti ügy" címmel tüntetést szervezett, a Szent István Bazilikánál már gyülekeznek az emberek. A tüntetésre főképp diákok érkeztek délután 4 óra előtt, később folyamatosan telt meg a tér.
A McLaren nemrég bejelentette, hogy Oscar Piastri váltja 2023-tól Daniel Ricciardót a csapatnál. A 32 éves versenyző 2021-ben csatlakozott a wokingi istállóhoz. Miután Sebastian Vettel és a Ferrari elvált egymástól, a Scuderia magához csábította Carlos Sainzot. A spanyol kapva-kapott az alkalmon, így üresedett meg egy hely a brit istállónál. Mivel
Már több mint 66 ezer jármű kapott új formátumú, négy betűvel és három számmal ellátott rendszámot - írta a közösségi oldalán pénteken a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM).
Az MNB által publikált friss számok alapján júliusban durván visszaesett a magyarok érdekldése a hitelek iránt. A babaváró támogatás is megsínylette a váratlan fordulatot. Bár két hónappal ezeltt még úgy tnt, már csak néhány hónapjuk van a családoknak a támogatott kölcsön igénylésére, ez sem hozta meg lelkesedésüket a hiteligénylés iránt. Vajon meg
Döntés született az Alpine és a McLaren között Oscar Piastri szolgálatai kapcsán fennálló jogvitában. Az FIA jogászai kimondták, az ausztrál csak a wokingiakkal áll szerződésben.
Mekkora lehet az infláció? És mennyi, ha október 1-jével eltörlik a 480 forintos üzemanyagár-stopot? Elegendők voltak-e az eddigi jegybanki kamatemelések a fogyasztóiár-index fékezéséhez? Mikor lehet pozitív a reálkamat, vagyis kaphatunk a pénzünknél többet, mint amennyivel rontja annak értékét az infláció? Vajon visszaerősödhet-e még tartósan vala
A TikTok, az Instagram és a YouTube szépség bloggerei számos olyan, úgynevezett beauty hacket osztanak meg követőikkel, amelyeket a hétköznapi szépségápolási rutinunkba beillesztve otthon is érhetünk el olyan eredményeket, mint egy alapos kozmetikai kezeléssel. Ezekből gyűjtöttünk össze néhányat.
Szeptember első felében menetrendszerinti járatként tesztelik az új villany-Ikarust a lengyel fővárosban, melyhez "hat évtizeden át elválaszthatatlanul hozzátartozott a legendás márka" - közölte szerdán a varsói tömegközlekedési vállalat (MZA).
Janelle Okwodu, a Vogue szerkesztője számára az, hogy kifejezhesse magát az öltözködésén keresztül, és megtalálja a helyét abban a divatvilágban, amelynek képviselői oly sokszor tettek úgy, mintha a hozzá hasonló testalkatú nők nem is léteznének, egy életre szóló küldetés volt.