Sorozatunkban Nagy Emese asztrológus vezet be téged az asztrológia rejtelmeibe. Ismerkedj meg az alapfogalmakkal, hogy aztán te magad is megértsd, hogy a csillagok mozgása milyen hatással van a személyiségedre. Szerzőnk ezúttal abban segít eligazodni, mit hoz az Újhold a Mérleg csillagjegyben.
Sokan rácáfoltak már arra a közhelyre, hogy minden sztár különc, ám időnként előkerülnek olyan sztorik, melyek megerősítik, hogy a hírességek bizony elég furcsa emberek.
A magyar külgazdasági és külügyminiszter a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában számolt be az ENSZ-közgyűlésen történtekről. Szijjártó Péter és Szergej Lavrov Magyarország energiaellátásának biztosításáról és a paksi atomerőmű bővítéséről egyeztettek.
A túlfogyasztás és a klímaváltozás következtében 38 év múlva eltűnhet az avokádó, 50 év múlva az építési homok és a vas, 60 év múlva pedig már kávé sem lesz a Földön. A szója és a pálmaolaj jövője is kritikus, míg az elektromos autózáshoz felhasznált lítium akár öt éven belül eltűnhet.
A létesítési engedély után "fel tudjuk pörgetni" a paksi atomerőmű bővítésének munkálatait - mondta Szijjártó Péter a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.
Azokban az években még elképzelni sem lehetett azt, hogy bármilyen világversenyre kijussunk, vagy éppen a legjobbakkal szemben legalább valami tisztes vereséget szenvedjünk.
A magyar labdarúgó-válogatott hétfőn este amolyan csoportdöntővel zárja a Nemzetek Ligája hatodik fordulóját, melyben éllovasként a kétpontos hátránnyal második helyen álló, Európa-bajnok olasz csapatot fogadja a Puskás Arénában.
Interjúfilmben mesélték el a tagok, milyen újra együtt zenélni és hogy látják a zenekar jövőjét. Kiss Tibi elmúlt két és fél évéről viszont gyakorlatilag semmi nem derült ki.
88 éves korában meghalt Louise Fletcher. Az Oscar-díjas amerikai színésznőt a legtöbben a Száll a kakukk fészkére Ratched nővéreként ismerhették. Fletcher az Oscar mellett BAFTA és Golden Globe díjat is kapott.
„Lana Del Rey univerzuma egyszerre sötét és fénylő, magányos és túlzsúfolt, szabad és függő. Egy olyan tér, amelyben folyamatosan sodródsz: hol mások bűvkörébe kerülsz, hol a hírnévtől szállsz el, vagy legszívesebben alkohollal bódítanád el magad” – a Violet a fűben hátrahajol című könyvet Milanovich Domi ajánlja.
A napokban egy újabb csapás érte a Huawei-t, ugyanis a készülékein többé nem lehet majd használni az HBO MAX streaming platformot. Mutatjuk, hogy mit tudunk erről. Az utóbbi években igencsak rá jár a rúd a kínai vállalatra, ugyanis jelentősen csökkentek az eladásaik, jóformán pedig azért küzdenek, hogy megtartsák régi ügyfeleiket, de folyamatosan c
A szankciók károkat okoznak Európának, nem kényszerítették térdre Oroszországot és nem vittek közelebb a békéhez, tehát ez a politika teljes kudarc - mondta Szijjártó Péter a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) szeptember 23-ai ülésén arról döntött, hogy gördülősztrájk folytatása mellett rendszeresen meg fognak nevezni olyan napokat, amikor országos munkabeszüntetésre hívják az oktatásban dolgozókat. Az első ilyen nap október 5-re esik.
A hengerezés hatására fellazuló, majd a hengerrel visszazárt felszíni réteg csökkenti a talaj nedvességvesztését, továbbá javítja a talaj víz- és hőgazdálkodását.
Kína legnagyobb gojibogyó farmja a Góbi-sivatag szélén található. A létrejöttét az árnyékolást biztosító gigantikus napelempark tette lehetővé, ami egy informatikai vállalat beruházásaként valósult meg, 2000 hektáros területen.
Élete talán legnagyobb lehetőségének tartja az X-Faktort Csuka Mónika, aki azóta nem találja a helyét a világban, mióta kiderült, kisfia, Norbi autista.