Városi környezetben az úthálózat sűrűségével növekszik a szálló por mennyisége, a jó vasúthálózat pedig kifejezetten javítja a levegőminőséget derül a Szegedi Tudományegyetem geográfusai által végzett kutatásból, melyet a rangos MDPI Sustainability című folyóiratban publikáltak - tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapocslati igazgatósága az
A legjobb narrátor Emmy-díját nyerte el szombaton Barack Obama egykori amerikai elnök a Netflix A legszebb nemzeti parkok című dokumentumfilm-sorozatában nyújtott teljesítményéért.
A német szövetségi kormány 65 milliárd eurós csomagot állított össze az energiaárak és az infláció emelkedésének ellensúlyozására - jelentették be Berlinben.
A német szövetségi kormány 65 milliárd eurós csomagot állított össze az energiaárak és az infláció emelkedésének ellensúlyozására - jelentették be vasárnap Berlinben.
Vitalij Kim, Mikolajiv kormányzója szerint az orosz erők az éjszaka folyamán több lakóhelyet is eltaláltak Dél-Ukrajna középső részén – írja a 24.hu a The Guardian nyomán.
Max Verstappen újfent nem talált ellenfelére, így ő indul az első rajtkockából a Holland Nagydíjon. Problémákkal tűzdelt kezdésen van túl a holland versenyző, ugyanis a pénteki edzésnapon váltóhibával találta szembe magát. Szombatra azonba sikerült orvosolni a problémákat és megfelelően beállítani az autót, így az időmérőn ismét a leggyorsabbak köz
Több makrogazdasági adat is megjelenik a jövő héten, egyebek mellett az augusztusi fogyasztói árakról, az államháztartás központi alrendszerének augusztus végi helyzetéről, valamint az ipari termelés, a kiskereskedelem és a külkereskedelmi termékforgalom júliusi mutatóiról.
Az utóbbi hetekben-hónapokban az euró-dollár paritás volt a legfontosabb esemény a devizapiacon, erről beszélt mindenki. A dollár húsz év után először elérte a lélektani szintet, de azóta sem tudott onnan jelentősen tovább szárnyalni. Közben viszont lehet, hogy nem is ez lesz 2022 legfontosabb devizapiaci sztorija, ugyanis az elemzők egy része szer
Az utasoknak és a pilótáknak is nehezebb lesz, de a légiutas-kísérők, az épp sétáló utasok, illetve a szülők ölében utazó kisgyermekek kifejezetten veszélybe kerülhetnek.
Az önkormányzatok tízszeres áron kapják az új ajánlatokat az energiabeszerzéseikre, ha egyáltalán kapnak. Ezért összefogást sürgetnek, egységes stratégia kialakítását, valamint az állam közbelépését. Ha ugyanis nem jutnak gázhoz, vagy csak megfizethetetlen áron, akkor azt a közszolgáltatások sínylik meg, így például a közvilágítás, vagy az önkormán
A Pénzügyminisztérium államtitkára elárulta, lesz-e jövőre 13. havi nyugdíj. Tállai András beszélt a nyugdíjasok foglalkoztatását érintő könnyítésekről is. Kiderült, ma több mint 161 ezren dolgoznak nyugdíj mellett, több mint kétszer annyian, mint 2018-ban.
Egy város, ahol naponta több ezer véletlen találkozás, első randi, búcsúzás és boldog viszontlátás történik. Sarra Manning regénye 1986 őszén kezdődik, és huszonöt éven keresztül követi nyomon a szereplők életét. Olvass bele!
A csapadékmentes időjárás okozta rendkívül szárazság miatt várhatóan további településekre is kiterjesztik a vezetékes vízre vonatkozó vízhasználati korlátozást.
Gáspár Evelin úgy néz ki, akár egy modell, pedig régen ő is küszködött a plusz kilókkal. Pár éve azonban kemény munkával sikerült megszabadulnia a feleslegtől, mostanra pedig igazi bombázó lett és egyre vékonyabb a testalkata. Legújabb videóján már kulcscsontja is igencsak kilátszik a ruhájából.
Nagyjából félezer nagytarcsai lakos melegítheti a vizet a fürdéshez, a mosogatáshoz és a mosáshoz, illetve vacoghat az otthonában kabátban a következő hónapokban, ha nem rendeződik a helyzet. Per pillanat ugyanis úgy néz ki, hogy október elsején elzárják a gáz- és a melegvíz-szolgáltatást a Pest megyei település Petőfi lakótelepén.
A csapadékmentes időjárás okozta rendkívül szárazság miatt várhatóan további településekre is kiterjesztik a vezetékes vízre vonatkozó vízhasználati korlátozást.
A segély mellett egy meghatározott fogyasztásig csökkentik a rezsiköltségeket és egy újfajta kedvezményes regionális bérlet bevezetésére is adnak támogatást.
A lemezvásár szervezői idén is szeretnének olyan fórumot létrehozni a független kiadóknak, ahol a szakmai és a zenekedvelő közeg jobban megismerheti egymást.
Javában zajlik „az anyák megmentőjéről”, Semmelweis Ignácról szóló nagyszabású romantikus játékfilm forgatása. A Koltai Lajos rendezésében, Vecsei H. Miklós főszereplésével készülő film október elejéig forog, és előreláthatóan 2023-ban kerül a magyar mozikba.
A legjobb narrátor Emmy-díját nyerte el szombaton Barack Obama egykori amerikai elnök a Netflix A legszebb nemzeti parkok című dokumentumfilm-sorozatában nyújtott teljesítményéért.
Új kutatás látott napvilágot a sóról, ami dehidratációhoz hasonló állapotot okoz, és ezzel elősegíti a sült krumpliban lévő keményítő fruktózzá alakítását. De ez mit is jelent pontosan?
A Räikkönen-gyerekek korántsem szívbajosak. Nem meglepő ez, hiszen édesapjuk és édesanyjuk is aktív életet él, sportolnak és szeretnek szórakozni. Ebből pedig a gyerekekre is bőven ragadt, szeretnek mindenféle sporttevékenységet, pláne ha az kapcsolatban áll a sebességgel. Robin Räikkönen (7) már ideje gokartozgat és krosszmotorozik, de nem marad k