2022. szeptember 4. vasárnap

szept. 4
14:45
Az összes magyar páros dobogós lett (Magyar Hírlap)
Minden páros dobogós lett a speciális olimpikonok részvételével rendezett teniszversenyen.
szept. 4
14:45
Kanada történelmi gazdasági hibát követ el (Mandiner)
Mi lehet az oka, hogy a világ egyik legnagyobb földgázkitermelő országa gyakorlatilag semmit nem tud profitálni az európai energiaválságból?
szept. 4
14:45
Díszfák és a biológiai védekezés (Magyar Mezőgazdaság)
Kertünkbe, utcánkba olyan fákat érdemes ültetni, amelyek otthon érzik magukat a helyszínen. Ehhez ismernünk kell a környezeti igényeiket, ellenálló képességüket, és érdemes számításba venni, hogy van-e valamilyen hátrányos vagy kimondottan hasznos tulajdonságuk.
szept. 4
14:48
„A szurkolóknál minden voltam, csak rendes ember nem" - a focistáknak kálvária az átjárás a Fradi és az Újpest között (Blikk)
Európa-szerte kevés az olyan rivalizálás két futballcsapat és szurkolóik között, mint amilyen az Újpesté és a Ferencvárosé. Igazi bátorság kell ahhoz, hogy valaki a lila-fehér után a zöld-fehér mezt is magára öltse, vagy éppen fordítva, a kilencvenes években azonban több játékos is vállalta ezt a kihívást.
szept. 4
14:48
Emelkedik többek között a családi pótlék és a lakhatási támogatás is (Agroinform)
Segíthet a 65 milliárd eurós csomag az energiaárak és az infláció letörésében.
szept. 4
14:50
Gyűjtsd össze te is az erdők, mezők őszi kincseit! (Agroinform)
A boltok és a piacok árait figyelembevéve ez egy olyan befektetés, ami hamar megtérül.
szept. 4
14:51
Testvérharc az atombomba árnyékában (ATV)
India farkasszemet néz Pakisztánnal 1948 óta, amikor a brit birodalomtól függetlenné vált szubkontinensnyi ország szétvált egy hindu és egy muszlim többségű területre. Az évforduló kapcsán ebbe a konfliktusoktól terhelt történelembe tekintünk be.
szept. 4
14:51
Emmy-díjat kapott Barack Obama (SzMo)
Az elnök a Nagy nemzeti parkjaink című dokumentumsorozatban szerepelt és még David Attenborought és Kareem Abdul-Jabbart is legyőzte kategóriájában.
szept. 4
14:51
Borzasztó hírt közöltek: egymillió éve nem tapasztalt ilyet a világ, mint most (Nyugati Fény)
Ez nem játék.
szept. 4
14:51
„Azt mondták, ki kell hordanom, hogy eltemessem” – a republikánusok kénytelenek szembesülni az abortusztilalom szörnyű következményeivel (rtl.hu)
„Egy hétig nem tudtam aludni” – mondta egy republikánus képviselő, aki egy 19 éves nő szívszorító történetét megismerve ébredt rá, mit tett, amikor megszavazta az abortusz betiltását. Megerőszakolt kislányok, életképtelen magzatok kihordására kényszerített nők kerültek máris lehetetlen helyzetbe, a republikánusok zöme pedig nem is akarta ezt az egé
szept. 4
14:54
Lengyelország szorosabbra fűzné a szálakat Magyarországgal. sőt! (Infostart)
És a V4-együttműködésbe is új életet lehelne Mateusz Morawiecki.
szept. 4
14:57
Saját márkás szódavizet árul a II. kerület (SzMo)
A frissen palackozott szikvízzel az eldobható műanyagpalackos ásványvizek egy részét is szeretnék kiváltani.
szept. 4
14:57
Veszprém (Demokrata)
A Balatontól északra elterülő vármegye területe bő négyezer négyzetkilométer volt, a lakosság száma 1891-ben kétszáztizenötezer fő, így a közepes népsűrűségű vármegyék közé tartozott.
szept. 4
14:57
Döntött a bíróság: a Nirvana leghíresebb lemezborítója nem gyermekpornográfia (rtl.hu)
A Nevermind albumról elhíresült fotón szereplő csecsemő felnőttként, 2021-ben beperelte a zenekart.
szept. 4
15:00
Félti a hírnévtől az unokáját Bodrogi Gyula, de szurkol neki az X-Faktorban (Blikk)
Szombat este elkezdődött az X-Faktor legújabb évada, az első válogatón már számos tehetséges versenyző feltűnt, köztük Bodrogi Gyula unokája, a 18 éves Enikő is.
szept. 4
15:00
Közmunkások: elmaradt a kormányzati fordulat (Portfolio)
Mégsem csökkentette szeptember elsejével drasztikusan a hagyományos közfoglalkoztatásban dolgozók létszámát a kormány - írja a Népszava.
szept. 4
15:00
Majdnem drágább, mint az arany, de csak úgy ömlött a 31-es út mellett (Agroinform)
A katasztrófavédelem gyorsan le is zárta a környéket.
szept. 4
15:03
Az ország több száz pontján megszólalnak hétfőn a szirénák (Magyar Hírlap)
Azért, hogy folyamatosan megfelelő állapotban legyenek, azokat havonta próbának vetik alá.
szept. 4
15:09
Visszaköszön egy kicsit a nyár, akár 30 fok is lehet a jövő héten (SzMo)
A meleg levegő megerősödő délies széllel érkezik fölénk, az éjszakai lehűlés mértéke is csökken.
szept. 4
15:09
Bekapcsolják a légvédelmi szirénákat Magyarországon (Nyugati Fény)
Percekig fognak szólni.
szept. 4
15:09
Leclerc: Vasárnap lesz a verseny, és meg fogjuk csinálni (Racing)
Charles Leclerc optimistán várja az elkövetkezendő Holland Nagydíjat. A monacói pilóta a második rajtkockát szerezte meg a szombati időmérőn. Lemaradása azonban csekély volt, így izgatottan várja, hogy mire lesz képes a futamon. Korábban már elmondta, szeretne a holland közönség előtt nyerni, és úgy véli minden esélye meg van erre a délutáni viadal
szept. 4
15:12
Hétfő reggel több száz helyen szólalnak majd meg a szirénák Magyarországon (Blikk)
A Monitoring és Lakossági Riasztórendszer hangos üzemű próbáját tartják hétfőn 11 órától, az ország több száz pontján megszólalnak majd a szirénák.
szept. 4
15:15
Egyre durvul a rezsiválság: fagyszünet jöhet a magyar városokban, falvakban (Pénzcentrum)
Olyanok is jelentkeznek szociális tűzifáért, akik eddig soha, számolt be Eszes Béla, Jánoshida polgármestere a Magyar Önkormányzatok Szövetségének társelnöke. A település nem fogja tudni kigazdálkodni az óvoda és idősek napközi ellátását biztosító épület gázszámláját. Karácsony Gergely arról beszélt, Budapesten is készül a lista, hogy szükség eseté
szept. 4
15:15
Így hódították meg az influenszerek a világot (Glamour)
Az átrendeződés új pozíciókat, felelősebb kommunikációt és célközönség-frissítést eredményez. Mutatjuk, hogyan válik egyre emberközelibbé a reklámpiac.
szept. 4
15:15
A kertészkedés pszichológiája: Ilyen hatással lehet rád, ha négy hétig növényekkel foglalkozol (WMN)
Ha gyökerestül nem is változtat meg, segíthet, hogy jobban érezd magad. Friss kutatás járt utána, miben rejlik a kertészkedés titka.
szept. 4
15:15
I. János Pál boldoggá avatása a Vatikánban (Demokrata)
I. János Pál boldoggá avatási eljárása 2003-ban kezdődött, 2021-ben ismerték el a boldoggá avatáshoz szükséges neki tulajdonított csodát, amely szerint 2011-ben egy hozzá intézett ima segített gyógyuláshoz egy halálosan beteg kislányt Buenos Airesben.
szept. 4
15:15
Nógrádi György: Egyre több minden nem stimmel Ukrajnában (Mandiner)
A biztonságpolitikai szakértő szerint a frontokon állóháború, a diplomáciai csatatéren élet-halál harc zajlik.
szept. 4
15:21
Rég volt ilyen izgalmas hetünk: jövő héten szinte minden nap kiderül valami (Menedzsment Fórum)
Több makrogazdasági adat is megjelenik a jövő héten, egyebek mellett az augusztusi fogyasztói árakról, az államháztartás központi alrendszerének augusztus végi helyzetéről, valamint az ipari termelés, a kiskereskedelem és a külkereskedelmi termékforgalom júliusi mutatóiról.
szept. 4
15:21
Több fokkal emelték a sztratoszféra hőmérsékletét az ausztrál bozóttüzek (Infostart)
A 2020-as tűzvész hatására nőtt az ózonlyuk is.
szept. 4
15:21
Bottal verte másfél percen keresztül a kecskéjét a férfi, állatvédők jelentették fel (rtl.hu)
A brutális videón látszik, hogy a láncon tartott, védtelen állat nem tudott hova menekülni.
szept. 4
15:24
Elértük a kórházban fekvő Intit - ezt mondta az állapotáról (Blikk)
Sáfrány Emese lelkiismeretes barátnő - naponta látogatja a kórházban fekvő szerelmét, a TNT-ből ismert Intit, aki a veleszületett szívbetegsége miatt szorul orvosi kezelésre. A zenész a Blikknek nyilatkozott a kórházból.
szept. 4
15:24
Így vonultak a fradisták a Szusza Ferenc Stadionba, már csak pár óra és kezdődik a Derbi - fotók és videó (Blikk)
Az elmúlt évek tapasztalatai alapján óriási biztonsági intézkedések előzték meg az Újpest-Ferencváros focimeccset. A fradisták már délben gyülekeztek.
szept. 4
15:24
Ő Drew Barrymore magyar édesanyja, Ildikó – Pszichiátriára záratta a színésznőt (ATV)
Többször elmondta már a világhírű színésznő, magyar származású, de azt sem titkolja, nem sokat tud Magyarországról.
szept. 4
15:27
„Csinálhatjuk a konyhaasztalnak dőlve is” – az idősebb nők is szeretnek fiatalabb férfiakkal szórakozni (Promotions)
Megvan a magyarázat arra, hogy az ötvenes-hatvanas nők miért mennek bele az ilyen kapcsolatokba.
szept. 4
15:27
Új elnököt választott a Polgári Válasz (Mandiner)
A leköszönő Bencsik János helyére egyhangú döntéssel Aczél Dánielt választották meg a párt országos vezetőjének.
szept. 4
15:27
16 iskolabusz jár a Felvidéken magyar kormányzati támogatásból (Autószektor)
Gulyás Gergely a Rákóczi Szövetség ünnepélyes iskolabusz-átadó ünnepségén elmondta: a felvidéki szórványban olyan iskolabuszhálózat kezdi meg működését szeptember elsejétől, amely megkönnyíti a magyar gyerekek magyar iskolákba járását. Az iskolabuszok bevezetésének hírére harmadával megnőtt - 200-ról 266-ra - a magyar iskolába íratott gyerekek szám
szept. 4
15:27
Hol bukkanhatnak fel a NAV revizorai a 36. héten? (Üzletem)
Az ADÓtraffipax friss bejegyzéseiből kiderül, hol és kik számíthatnak nagyobb valószínűséggel operatív ellenőrzésre a szeptember 5-én kezdődő héten.
szept. 4
15:30
Gyász: 25 éves korában leukémiában elhunyt a tehetséges magyar focista (Blikk)
Hosszú küzdelem után, 25 éves korában elhunyt a Nyergesújfalu tehetséges labdarúgója, Lakatos Szilárd.
szept. 4
15:32
Megható sorokat intézett Lewis Hamilton a visszavonuló Serena Williamshez: „Tudtam, hogy sosem adhatom fel, mert te sem tetted” (Blikk)
Lewis Hamilton köszönetet mondott a visszavonuló Serena Williamsnek, és elmondta, még ma is inspirálja a teniszcsillag karrierje.
szept. 4
15:33
Vízkorlátozás lépett életbe Vallóniában (Magyar Hírlap)
Belgium déli részén vízhasználati korlátozást vezetnek be, az intézkedés huszonhárom települést érint.
szept. 4
15:36
Ha ezt hallja hétfőn, nem kell a legrosszabbra gondolnia (ATV)
A Monitoring és Lakossági Riasztórendszer hangos üzemű próbáját tartják hétfőn 11 órától, az ország több száz pontján megszólalnak majd a szirénák - olvasható a katasztrofavédelem.hu oldalon.
szept. 4
15:45
Kiábrándulva: mit tehet a főnök, ha a dolgozók legszívesebben teljesen máshol lennének? (Menedzsment Fórum)
Vezetőként komoly kihívást jelent, amikor a csapatunk egy tagja mentálisan „kijelentkezik”, kiábrándul, elveszti a motivációját. Ez jelentheti akár azt, hogy csak a szükséges minimumot teszi meg, vagy nem tartja be a határidőket, esetleg komoly hibákat vét fontos feladatok elvégzése közben. Hogyan állítható meg ez a folyamat, mennyire kezelhető ez
szept. 4
15:45
Ijesztő lesz, ami hétfőn ránk vár: megszólalt a katasztrófavédelem, az iskolásokat is érinti (Pénzcentrum)
Szeptember 5-én, hétfőn 11 órától. Ebben az időpontban az ország több száz pontján megszólalnak majd a szirénák.
szept. 4
15:45
Boldoggá avatták I. János Pál pápát (Demokrata)
Ferenc pápa kijelentette, hogy a mosolygós pápaként ismert I. János Pál a „szép, nyugodt arcú, örömteli” egyházat képviselte.
szept. 4
15:45
Trombitás Kristóf: Az EU-t megbénítani is képes magyar-lengyel-tengely újra felállt (Mandiner)
Tartsuk szárazon a puskaport, de örülünk, hogy észhez tértek és újra együtt haladhatunk a kölcsönös hasznokkal járó úton.
szept. 4
15:45
Kiadták Putyinék titkát: ezért zárták el a gázcsapot Európa felé (Nyugati Fény)
Kikerült a mesterterve.
szept. 4
15:45
Kína vezető törvényhozója is meglátogatja Putyint (Helló Magyar)
Kína legfőbb törvényhozója, Li Zhanshu is ott lesz a héten a Vlagyivosztokban megrendezésre kerülő hetedik Keleti Gazdasági Fórumon.
szept. 4
15:45
Folyamatos innováció és kifogástalan minőség - a Bábolnai Gazdanapokon (Magyar Mezőgazdaság)
Sokszorosan tesztelt és bevált, kimagasló minőségű talajmegmunkáló gépeivel érkezik a Bábolnai Gazdanapokra Magyarország egyik legnagyobb múlttal rendelkező cége, a Kühne szeptember 8-10-én. Eddig még egyetlen alkalommal sem maradtak le a kiállításról.
szept. 4
15:47
Podoljak úgy véli, Orbán szerint az oroszok jogosan támadták meg Ukrajnát (Mandiner)
Az ukrán elnöki tanácsadó szerint három olyan európai vezető van, aki szerint Oroszország jogosan támadta meg Ukrajnát.
szept. 4
15:48
Tízezrek az esőben - Ferenc pápa boldoggá avatta I. János Pál pápát (Infostart)
A katolikus egyházfő szerint szép, nyugodt arcú, örömteli egyházat képviselt a 33 napig regnáló pápa.

Keresés