Nézzük meg ezt a villát, amelyet a Krisztus előtti második században Aulus Vettius Restitutus és fivére, Aulus Vettius Conviva épített, most sok részlet látott napvilágot:
Megdöbbentő bohóckodást mutatott be az autósport elitjében a 2010-es évek elején egy amerikai csapat. A felbőszült NASCAR-tulajdonos végül hatalmas perpatvarral eresztette szélnek az egész bagázst. Minden sportág történetében akadnak megmosolyogtató, megbotránkoztató, megdöbbentő, vagy ezen jelzők keverékével leírható kalandorok/amatőrök, akik nagy
A korrupció fokozott kockázatával jár, hogy politikusok ülnek az egyetemek közalapítványi kuratóriumaiban. Többek között ezt kifogásolja az Európai Bizottság - hangzott el az ATV Híradójában. Mint beszámoltunk róla, a testület kizárja az alapítványi irányítású egyetemeket az Erasmus+ csereprogramjából. A kormány szerint a bizottság eddig nem kifogá
Januári olcsó, új autó körképünk elég komor képet fest: ma már 4,5 millió forint is kevés ahhoz, hogy egy élhető, új autót vásárolhassunk Magyarországon. Kiderült, hogy ősz óta is jócskán megdrágultak a legolcsóbb új autók itthon, egy családi méretű modell, nem fapados felszereltséggel már inkább a 6 milliós árkategóriába csúszik be. De a magyarok
Pályára vonul a forgatókönyvíró, aki szinte a kezdetek óta ott sürög-forog a projekt körül. És rendszeres alkotótársa, aki a magyar filmtámogatási rendszer egyik legsikeresebb pályázója, főleg amióta a modellváltáson átesett SZFE új kuratóriumának tagja lett. Így (nem) készült eddig a Puskás-film, amiről csak úgy ordít a benne lakozó potenciál, és
A legrövidebb futamidejű diszkontkincstárjegyek, amelyek mostanában sok kisbefektető számára is vonzóvá váltak, egy százalékponttal többet fizetnek, mint decemberben. Megugrott a Bónusz kötvény kamata, március 30-án az évi 14,60 százalék időarányos részét fizeti. De a Prémium-kötvények még ezt is felülmúlhatják. Ez történt az állampapírpi
A mesterséges intelligenciával vezérelt döntéshozatal értéke mára megkérdőjelezhetetlen, sokszor azonban felmerül a kérdés: hogy lehet a leghatékonyabban kiaknázni a benne rejlő lehetőségeket? Ezen opciók maximális kihasználása ugyanis gyakran az MI-be vetett bizalom függvénye. A Deloitte Tech Trends elemzése szerint 2023 egyik kiemelt trendje a me
Rázós év volt 2022 az alapkezelői szektorban, az évtizedek óta stabilan teljesítő befektetési stratégiák rendre kudarcot vallottak. Varga Róbert, a Generali Alapkezelő vezérigazgatója szerint az elmúlt évtizedben semmiféle izgalmat nem hozó kötvénypiac felpezsdült, újra érdemes keresni a beszállókat.
Zelenszkij persze „csuklóból” az első percben visszautasította az orosz kezdeményezést, közölte, hogy ez a Kreml csapdája, ők bizony nem tartanak be semmilyen tűzszünetet.
Amíg keresztény népek lakják Európát, nekem semmi gondom nincsen – mondja a zenész. Mit jelent a valódi szabadság? Mit gondol a tanártüntetésekről és a háborúról? Interjú.
Csányi Attila több, mint örökös. Apja, Csányi Sándor alapozta meg a vagyont. De hogyan építi a fia az ország legnagyobb mezőgazdasági cégét, a Bonafarmot? Öt ütős idézet Csányi Attilától a januári Forbes magazin címlapinterjújából.
Alex Albon szerint itt az ideje, hogy a Williams kisimítsa a poblémákat és az autója a javulás útjára lépjen. Mivel annak egyik fő problémája még 2016-ból ered. A Williams az elmúlt öt szezonból négyszer a tizedik, vagyis utolsó helyen végzett. 2021-ben ugyan sikerült a 8. helyen zárniuk, de a lendület tavaly alábbhagyott. Így a 2023-as
De nem a középkori harcosokról, hanem a svéd BAE Systems Bofors önjáró lövegéről van szó, amely a világ legmodernebb tüzérségi fegyverei közé tartozik.
Zanzibár fehér, homokos tengerpartján, egy mindössze pár napja átadott ötcsillagos luxusszállodában múlatja az időt a fiatal édesanya és a titokzatos szerelme.
Kína 2021 májusában betiltotta a bitcoin bányászatot, és úgy általában minden kriptóval kapcsolatos tevékenységet. Az erről szóló hírek megjelenése jelentős visszaesést idézett elő a piacokon és megakasztotta a növekedést. A bitcoin árfolyama 2021 májusában 60 000 dollárról 30 000 dollárig esett vissza. Pár hónappal később egy igencsak vad pletyka
A Netflix talán még soha ennyi produkciót nem jelentetett meg és az Apple Tv+ és az Amazon Prime is bőséges néznivalóval látta el a magyar közönséget. Mindeközben tavaly elindult a Disney+, megérkezett Magyarországra az Hbo Max, az év végén startolt az Rtl+, megújult a Telekom Tvgo és sok esetben a nagy streaming szolgáltatók előtt hozta
A jogi és a pénzügyi tanácsadók között is első helyen szerepel a Mergermarket éves ranglistáin a Dla Piper. A vállalati fúziók és felvásárlások piacának egyik vezető kiadója által készített összegzés szerint a Dla Piper Hungary a jogi tanácsadók, a Dla Piper Business Advisory pedig a pénzügyi tanácsadók közül vett részt a legtöbb sikeres tranzakció
2022-ben nem volt olyan nyugdíjpénztári alap, amelyik reálhozamot ért volna el, sőt a leendő nyugdíjasok többsége veszteséget szenvedett el. Százezrek zárhatták két számjegyű mínuszban az évet a nyugdíjpénztárak tagjai közül.
Van az úgy, hogy elegünk van abból a munkából, abból a munkahelyből, ahol dolgozunk. Ám másik állást találni nem könnyű, és még nehezebb nekünk való, hozzánk passzoló állást találni. Sokan nem is vágnak bele, hiszen hosszadalmas munka, sok bátorságra van szükség hozzá, rengeteg elutasítást kell elviselni, dolgozni az önéletrajzokon és adott esetben
Majdnem ugyanazon a napon és nagyon hasonló módszerekkel ostromolta meg a szélsőjobboldali tömeg a demokrácia intézményeit Brazíliában, mint két éve az USA-ban.
Egekbe szöktek a fővárosi újépítésű lakások árai, 2022 negyedik negyedévére már alig akadt olyan kerület, ahol 1 millió forint alatti négyzetméteráron kapható új lakás. Az I. kerület után most a II. kerületben értékesített újépítések átlagos ára közelítette meg a 3 millió forintot négyzetméterenként. Lehet ezt még fokozni 2023-ban?