2023. január 11. szerda

jan. 11
6:30
Szakértő: Az egész ország számára katasztrofális, ha nem beszélnek idegen nyelveket az emberek (ATV)
A rendszerváltás óta javuló tendenciát mutat a magyarok idegennyelv-tudása, ám világszinten nézve továbbra is le vagyunk maradva – erre hívta fel a figyelmet Légárdi Tamás, a Nyelviskolák Szakmai Egyesületének elnöke az ATV Start című műsorában.
jan. 11
6:30
Feszült a helyzet Németországban – klímaaktivisták néznek farkasszemet a rendőrséggel egy lignitbánya bővítése miatt (hirado.hu)
A vita kellemetlenül érinti a zöldpárti részvétellel működő német kormányt, amely korábban éppen azt ígérte, hogy háttérbe szorítja a környezetszennyező energiaforrások használatát.
jan. 11
6:30
Az ország nagy részén több órára kisüt a nap (hirado.hu)
A csapadékos időt okozó mediterrán ciklon szerdán kelet felé elhagyja térségünket.
jan. 11
6:30
Nagy-Britannia és Japán megállapodott, hogy katonákat állomásoztathatnak egymás területén (444.hu)
Több mint száz éve ez a legnagyobb horderejű kétoldalú védelmi megállapodás.
jan. 11
6:30
Samsung okostelefon 40.000 Ft-ért (GSMring)
A dél-koreai vállalat a napokban egy újabb olcsó kategóriás okostelefont mutatott be, amit néhány nap múlva már meg is lehet vásárolni. Mutatjuk, hogy mit tudunk erről. A Samsung megkezdte az idei évi Samsung okostelefonok bemutatását, így a napokban hivatalosa is megjelent a Samsung Galaxy F04. A termék január 12-től vásárolható meg az indiai piac
jan. 11
6:30
Jön a honfoglalókról szóló, hiteles ismeretterjesztő film! (Mandiner)
„Lovakon, nyergekben – A honfoglaló magyarok hadszervezete” címmel érkezik hamarosan egy új film. Az ismeretterjesztő filmkészítés egyik leghitelesebb hazai gyártójával, Hajnal Ödönnel beszélgettünk.
jan. 11
6:30
Bizarr balesettel zárult a kedd, hat-hét méteres árokba borult az autó (Autószektor)
Hat-hét méter mély árokba hajtott, és a tetejére borult egy személyautó az M7-es autópálya 167-es kilométerénél, a Somogy vármegyei Balatonkeresztúr térségében, a Nagykanizsa felé vezető oldalon. A műszaki mentést a marcali hivatásos és a balatonboglári önkormányzati tűzoltók végzték, a helyszínre a mentők is kiérkeztek. A szerda is egy hasonló bal
jan. 11
6:36
Útinform: erre készüljön, aki autóba ül szerda reggel (Blikk)
Útfelújítások miatti sávlezárások nehezítik az autósok dolgát ma reggel. Közúti balesetről egyelőre nincs információ.
jan. 11
6:36
Rokkantsági, rehabilitációs ellátás: fontos tudni, mi számít keresőtevékenységnek (Adózóna)
A rokkantsági, illetve rehabilitációs ellátás folyósítása mellett korlátlanul lehet keresőtevékenységet folytatni, ugyanakkor az ellátások igénylésekor ideiglenesen meg kell szüntetni, fel kell függeszteni mindenfajta keresőtevékenységet. Cikkünkben sorra vesszük, mi minősül keresőtevékenységnek.
jan. 11
6:36
Elkészült az idei horgászrend a Velencei-tóra (AQUA)
Kiadták a Velencei-tóra vonatkozó 2023-as horgászrendet, amely tartalmában lényegében azonos maradt az előző évben érvényben lévővel. A területi jegyek árát már egy évtizede azonos szinten tartja a Magyar Országos Horgász Szövetség (Mohosz), annak ellenére, hogy a kiadásai drasztikusan emelkedtek az utóbbi időben. Most már csak a csapadék hiányzik.
jan. 11
6:36
Tűzveszély miatt hívja vissza ID.4-eseit a VW (autopro)
Egy elektromos hiba rövidzárlathoz és akár tűzhöz is vezethet.
jan. 11
6:36
Felülvizsgálta 2025-ig szóló felügyeleti stratégiáját az MNB (Magyar Hírlap)
Alapértéknek változatlanul a stabilitás és bizalom fenntartása számít.
jan. 11
6:42
Fordulat az európai árampiacon (Piac és Profit)
Franciaország 2022-2023 fordulójára ismét nettó energiaexportőré vált az enyhe télnek, a szélerőművek jelentős termelésének és annak köszönhetően, hogy az atomerőművek ismét majdnem teljes kapacitással működnek - jelezte az elektromos hálózat működtetéséért felelős állami szerv, az RTE.
jan. 11
6:42
Bayer Zsolt: Minősített iratok everywhere (Mandiner)
Ez a világ – a jakobinus és bolsevik örökség továbbvivője – mindenkit el akar tiporni, aki mást gondol, mint ő.
jan. 11
6:42
Hitelességi válságba került a baloldal (Magyar Nemzet)
Nincs olyan komolyan vehető ellenzéki párt, amelyik valódi alternatívát tudna nyújtani.
jan. 11
6:48
Időjárás: a heves esőzések után ma végre a nap is kisüthet (Blikk)
A két napon át tartó esőzések után végre fellélegezhetünk, ma már a nap is kisüthet pár órára. Országszerte 5-10 fok között alakul majd a hőmérséklet.
jan. 11
6:48
Vakarhatják a fejüket a szakemberek a romániai népszámlálás után (Infostart)
Egy sor dolog nem fog kiderülni az eredményekből. Például az életvitelszerűen az országban élők száma.
jan. 11
6:48
Harry herceg már a botránykönyvének köszönhetően is milliomos lett: a Harry Potter óta semminek nem volt ekkora sikere (Blikk)
A példátlan sikerű Harry Potter-regényfolyam egyes köteteinek megjelenése óta nem volt akkora kereslete könyvnek, mint Harry sussexi herceg kedden megjelent memoárjának.
jan. 11
6:48
7 százalékkal nőtt a kormányzati értékpapírok állománya (ProfitLine)
A kormányzati értékpapírok állománya 36 395 milliárd forintra nőtt november végére, ami 2426 milliárd forintos, 7 százalékos növekedés az egy hónappal korábbihoz viszonyítva - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a legújabb értékpapírszámla adatokat.
jan. 11
6:48
Havazás, ónos eső csap le az országra (Metropol)
Egy újabb csapadéktömb érkezik az országba.
jan. 11
6:48
Botrány alakult ki egy London-Bukarest gépen, Budapesten kellett leszállnia (ATV)
Renitens utas miatt megszakította útját Budapesten a Ryanair London-Bukarest járata.
jan. 11
6:48
Letartóztatnák Bolsonaro volt miniszterét (444.hu)
Rendőrfőnökként ő felelt a biztonságért, amikor Bolsonaro hívei középületeket rohamoztak meg.
jan. 11
6:48
Érdemes befektetni az amerikai piacokon? (Azenpenzem)
Az infláció elleni harcban a kamatemelések jelentik a hatékony fegyvert a FED szerint, ez pedig negatívan érinti mind a részvény, mind a kötvénypiacot. Jelentős politikai bizonytalanság is megjelent most, így joggal merül fel a kérdés, hogy érdemes-e az amerikai piacon befektetni a következő hónapokban?
jan. 11
6:48
Kiadták az előrejelzést: havas eső, hó is lesz (BorsOnline)
Jobb, ha még nem teszed el az esernyőt messzire!
jan. 11
6:48
Több mint 15 százalékkal emelkedett a gyod (Magyar Nemzet)
Az önmaguk ellátására képtelen gyermekükről folyamatosan gondoskodó szülőket tovább támogatja a kormány.
jan. 11
6:54
Mentőket riasztottak a 46-os főútra: szörnyű balesetet szenvedett egy autós (BorsOnline)
Árokba hajtott gépkocsijával egy sofőr Törökszentmiklós és Mezőtúr között.
jan. 11
6:54
A családi rituálék erejéről szól a Telekom év eleji kampánya (Márkamonitor)
A világ bizonytalansága és kiszámíthatatlan változásai a magyar családok sokaságát állítják új kihívások elé. Ilyenkor válik igazán kulcsfontosságúvá, hogy a családok  gondoskodni tudjanak a családtagok jólétéről, egzisztenciális és érzelmi biztonságáról.   A problémakör szélesebb értelmezési keretét azok a változások adják, amelyek manapság mutatk
jan. 11
6:54
Nem érdemes halogatni: mikor fordulj gasztroenterológushoz? (Igényesférfi.hu)
Ha eddig a gasztroenterológus munkáját a félelmetes gyomor- és vastagbéltükrözéssel azonosítottad, itt az ideje, hogy újragondold, mivel is foglalkozik ez a szakterület. Számos emésztést érintő problémát orvosolnak, lássuk, mikor érdemes gasztroenterológus szakvéleményét kérned!
jan. 11
6:54
Az amerikai export lassulása húzta le az árakat (Agrofórum)
Ismét eladói túlsúly volt a terménypiacokon. Chicagóban a búza 1,7 százalékkal, a szójabab 0,2 százalékkal, a repce pedig 0,7 százalékkal lett olcsóbb. A kukorica 0,4 százalékos drágulása kivételt jelentett. Európában mind a négy kiemelt agrártermék, a malmi búza, a kukorica, a repce és a takarmánybúza kurzusa is mínuszban zárt.
jan. 11
6:54
Kvíz: az átlag magyar nehezen birkózik meg ezekkel a kérdésekkel, az USÁ-ban vagy Kanadában található ez a 10 híres város a tengerentúlról? (Promotions)
Sokszor annyira elmosódnak a határok Kanada és az USA között, hogy nem tudjuk, hogy az adott város melyik ország területén van.
jan. 11
6:54
A portugál piacra lépett az EPS-Global (Mínuszos)
Intelligens parkolásmenedzsment-szoftverével lépett a portugál piacra a magyar tulajdonban lévő EPS-Global Zrt – közölte a társaság. A cég, miután – három másik magyar vállalkozással együtt – részt vett tavaly októberben a lisszaboni Portugal Smart Cities Summiton, stratégiai megállapodást kötött az Urban Motionnal, egy portugál okosvárosokkal fogl
jan. 11
6:54
Itt az első kép a Tejútrendszer szívében található fekete lyukról (newtechnology.hu)
A Sagittarius A*-ról készült történelmi kép egy több évtizedes csillagászati kutatás csúcspontja – és egy döntő lépés a fekete lyukak, a gravitáció és a téridő újfajta megértése felé. Végre megoldódott a Tejútrendszer szívében lévő rejtély. Az Event Horizon Telescope (EHT) csillagászai felfedték az első képet a Sagittarius A*-ról, a Tejútrendszer k
jan. 11
6:54
A békalencse mint takarmány (Magyar Mezőgazdaság)
Egy brit kutatás olcsónak ígérkező takarmányra talált, miközben azt kutatták, hogyan lehetne csökkenteni a haszonállattartás élő vizeket szennyező hatását.
jan. 11
6:54
Lezárult a Dash 2 Trade előértékesítése: január 11-én listázzák a D2T érméket (BitcoinBázis)
Kevés sikeresebb előértékesítést láthattunk 2022-ben (és egészen idáig 2023-ban), mint amilyen a Dash 2 Trade volt. Hála a csapat elképesztő
jan. 11
7:00
Hadházy Ákos kikosarazta Márki-Zay Pétert – azonnal jött a reakció (Infostart)
A független politikus nem tartja jó ötletnek egy újabb „egyszemélyes törpepárt” megalapítását.
jan. 11
7:00
Eszméletlen módon kapkodják Harry herceg könyvét – A Harry Potter eladásait is túlszárnyalta (Mandiner)
A Spare (Tartalék) című önéletrajzi könyvből már az első napon több mint 400 ezret adtak el.
jan. 11
7:06
Harry Potter óta nem volt akkora sikere könyvnek, mint Harry herceg új memoárjának (ATV)
A példátlan sikerű Harry Potter-regényfolyam egyes köteteinek megjelenése óta nem volt akkora kereslete könyvnek, mint Harry sussexi herceg kedden megjelent memoárjának.
jan. 11
7:06
A Sárkányok háza, Austin Butler, Zendaya és Spielberg is kapott Golden Globe-ot, visszatért a képernyőre a díjáadó (SzMo)
Jellemző, hogy nem vett részt a gálán és nem vette át a díját Zendaya, Cate Blanchett és Angela Bassett sem.
jan. 11
7:06
Navracsics nem érti a brüsszeli lépést (Magyar Hírlap)
A kormány tárgyalni fog az Európai Bizottsággal az Erasmus+ programmal kapcsolatosan.
jan. 11
7:06
Bemutatkozik Las Vegasban a BMW i Vision DEE tanulmányautó (newtechnology.hu)
A Las Vegasban megrendezett 2023-as Szórakoztató Elektronikai Kiállítás (CES – Consumer Electronics Show) reflektorfényeinek kereszttüzében a BMW Group az autóban és az autón kívül átélhető digitális élmény jövőképébe enged betekintést. A BMW i Vision DEE tanulmányautó egy futurisztikus, középkategóriás limuzin, amelyet új, végletekig leegyszerűsít
jan. 11
7:06
Pesszimisták a német cégek (Magyar Nemzet)
Az összes ágazatra rátelepedett a pesszimizmus, amikor a 2023-as évről kérdezték a vállalatokat.
jan. 11
7:08
Élete egyik legjobb döntését hozta, és nem neheztel Marco Rossira (Magyar Nemzet)
Gyurcsó Ádám megtalálta a számítását Cipruson, a 20-szoros válogatott szélső rácáfolt a kétkedőkre.
jan. 11
7:12
Erősödik az Airbus és a Boeing kínai kihívója (Infostart)
Kína első saját fejlesztésű nagy, 170-190 férőhelyes utasszállító repülőgépe, a Comac C919-es 2022 végére 1035 megrendelést kapott 32 ügyféltől a sanghaji tudományos és technológiai bizottság keddi közleménye szerint.
jan. 11
7:12
Sokkoló dologra jöttek rá a kutatók az energiaitallal kapcsolatban: ezt a panaszt okozhatja a férfiaknál a túlzott fogyasztása (Femcafe)
Egy, a pekingi tudósok kutatásain alapuló tanulmány szerint igencsak feltűnő tünettel járhat a férfiak esetében, ha rendszeresen fogyasztják az italt.
jan. 11
7:12
Valóban hizlal, ha kevés vizet fogyasztunk? (Hamu és Gyémánt)
Számos életmódbeli tényező alakíthatja a testsúlyunkat. Ilyen például a megfelelő folyadékbevitel is, ami amúgy is rengeteg egészségügyi előnnyel jár. De ha a hidratáltság kedvezően hat a súlyunkra, vajon a dehidratáltság miatt könnyeben kerül ránk súlyfelesleg? Egyáltalán van bármi összefüggés a vízfogyasztás és a testsúly között? Az Eati
jan. 11
7:12
Oklahomában kapnak kiképzést ukrán katonák (Magyar Hírlap)
A Patriot légelhárító rendszerek kezelését tanulják.
jan. 11
7:12
Mégsem lelepleződött le Vlagyimir Putyin színészi gárdája (Magyar Nemzet)
Bejárta a világsajtót a hír, miszerint Putyin fizetett színészeket alkalmaz nyilvános megjelenéseihez.
jan. 11
7:12
2023-ban is lesz ETRC Digital Racing Challenge, itt a versenynaptár! (Racing)
Ahogy azt a szemfüles Facebook követőink már észrevették: idén is közvetítjük az ETRC Digital Racing Challenge versenyeit. A digitális szimulátoros kamionos bajnokság sosem látott népszerűségnek örvend, és ebben élen járnak a magyarok, hiszen már bőven nem csak Kiss Norbi sikereitől hangos a virtuális tér. Sorra alakulnak a csapatok, készülnek a fe
jan. 11
7:14
Donáth Annára embert próbáló, nagy feladat várhat (Magyar Nemzet)
Nem adott új lendületet a Momentumnak Gelencsér Ferenc elnökké választása, Donáth Annától várják a megváltást.
jan. 11
7:18
Sötét családi titok: haldokló felesége mellől csábította el Szabó Zsófi édesanyja a híres színészt (Metropol)
Szabó Gyula felesége haldoklott, amikor megismerkedett későbbi feleségével, Pálmával.

Keresés