2023. december 6. szerda

dec. 6
9:06
Elköltöznél Magyarországról? Akkor ezt a könyvet érdemes elolvasnod (Roadster)
.
dec. 6
9:09
Megjött a Mikulás: a nyugati országrészben már több mint 10 centi hó esett (Blikk)
A Dunántúlra már meghozta a havat a Mikulás.
dec. 6
9:09
Hiába nincs hitelezés, csak különadó: jóval ezer milliárd fölötti profit van a bankoknál (ProfitLine)
A tavalyi három és félszerese eddig a bankok nettó nyeresége. Az 1139 milliárdos szédítő szám mögött azonban sok a nagy összegű egyszeri tétel, például a korábban a háború miatt képzett tartalékok felszabadítása vagy a Sberbankból visszakapott pénz, és az osztalékok is javították a hitelintézetek eredményét - derül ki a Bank360.hu elemzéséből.
dec. 6
9:09
Elbukott a lefoglalt orosz vagyonok ukrajnai átforgatásának nagy terve (Portfolio)
Számos tagállam ellenezte a nagykövetek kedd esti ülésén azt a spanyol elnökségi tervet, hogy az EU-ban lefoglalt orosz vagyonok hozamát, kamatát átforgassák Ukrajna pénzügyi támogatására – tudta meg a Politico több tagállami diplomatától.
dec. 6
9:09
A hét közepére felébredt a forint (ATV)
Erősödött kissé a forint szerda reggelre a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
dec. 6
9:09
KSH: a vendégéjszakák száma 5,1, a vendégeké 6,9 százalékkal nőtt 2022 októberéhez képest (Magyar Hírlap)
2023 októberében a turisztikai szálláshelyeken 1,3 millió vendég 3,1 millió vendégéjszakát töltött el.
dec. 6
9:09
A benzinkutak forgalma csökkent a legnagyobb mértékben (Növekedés)
Októberben a boltok forgalma 6,5%-kal csökkent az előző évhez képest. A legnagyobb visszaesés az üzemanyag kiskereskedelemben látható, ahol 21 százalék volt a csökkenés.
dec. 6
9:09
Apokaliptikus állapotokat teremtett az izraeli művelet Gázában az ENSZ segélyszervezeti vezetője szerint (Telex)
Hírfolyamunk az izraeli-gázai háborúról.
dec. 6
9:09
Tegnap kiderült, hogy Orbán a Mikulás, ma pedig Gyurcsány virgácsot kapott. Véletlen lenne? (naphire.hu)
Nem szeretnénk összeesküvés-elméleteket gyártani, azonban fontos megjegyezni, hogy Orbán Viktor tegnap bejelentette, hogy ő a Mikulás. Így meg sem lepődtünk azon, hogy Gyurcsány Ferenc nem a jó gyerekek listáján szerepelt.
dec. 6
9:11
Messi lett az év sportolója a Time magazinnál (Magyar Hírlap)
A nyolcszoros aranylabdás futballista kulcsszerepet játszott az argentin válogatott tavaly decemberi vb-sikerében.
dec. 6
9:15
A Dűne sztárját durván fejbe dobták, és még videó is készült róla! (Joy)
Itt az újabb bizonyíték arra, hogy a sztárok élete egyáltalán nem csak a csillogásról szól, sőt, néha kifejezetten veszélyes híresnek lenni.
dec. 6
9:15
Julia Roberts új frizurájától még a lélegzetünk is elállt (Glamour)
Julia Roberts mostanában gyakran előrukkol valamilyen, a frizurájával kapcsolatos változtatással: a színésznő legutóbb megmutatta, hogyan kell lehengerlő módon hordani a függönyfrufrut még akkor is, ha elmúltunk 50 évesek.
dec. 6
9:15
Kisegítette Elon Musk a rangos egyetem-vezéreket, akik nem bírtak rájönni arra, hogy a népirtás gyűlölködés-e (Mandiner)
A legrangosabb amerikai egyetemek vezetői nem tartják aggályosnak a kampuszokon zajló zsidóellenes megmozdulásokat.
dec. 6
9:15
Tehergépkocsis cserbenhagyót és szemtanúkat keres a rendőrség (Autószektor)
A Győri Rendőrkapitányság 08010/5107/2023. bűnügyi számon cserbenhagyás vétség miatt indított nyomozást. A rendelkezésre álló adatok szerint 2023. december 1-jén 14 óra körül – Győr külterületén – a 81-es számú főúton a Hecsei út felől Pér irányába közlekedett egy ismeretlen személy ismeretlen típusú és forgalmi rendszámú tehergépkocsival és a hozz
dec. 6
9:15
Karácsony Gergely: Tordai Csaba az egyik legkiválóbb kollégám, fel sem merült a felmentése (Telex)
A nyomozók egy házkutatás után iratokat foglaltak le Perjés Gábornál és a főpolgármester jogi főtanácsadójánál.
dec. 6
9:18
Kikapcsolódás az ünnepi őrületben: irány a Disney+, ezeket a filmeket és sorozatokat tényleg nem éri meg kihagyni (Blikk)
A hideg beköszöntével és a korai sötétedéssel egyre kevesebb kedvünk van kimozdulni az otthon melegéből, ami remek lehetőséget kínál a benti kikapcsolódásra. Ráadásul ideális alkalom ez arra is, hogy bepótoljuk a lemaradást és élvezzük azokat a tartalmakat, amelyeket az év során halogattunk. Összeállításunkban most a Disney+ felületéről hoztuk el a
dec. 6
9:18
Exkluzív helyszínen mutattuk be legújabb lapszámunkat második társasági esténken (Roadster)
Debütálások, finom falatok, pezsgő hangulat.
dec. 6
9:18
Drámai méreteket ölt a fiatalkori öngyilkosság (Igényesnő.hu)
Mintegy 62 százalékkal nőtt a fiatalkori öngyilkosságok száma csak az Egyesült Államokban 2007 és 2021 között, azaz alig tizennégy év alatt, tavaly pedig a második világháború óta nem látott számú esetet regisztráltak.
dec. 6
9:21
Szabadon engedték az emberi jogok megsértése és korrupció miatt lecsukott exelnököt (Privátbankár)
A perui alkotmánybíróság elrendelte Alberto Fujimori volt államfő szabadon bocsátását.
dec. 6
9:21
Kutatás: a 16-24 évesek mindössze 6 százaléka biztos abban, hogy Magyarországon marad (Infostart)
Minden második fiatal rossznak ítéli meg közérzetét, többségük egzisztenciális problémákkal küzd - ez derül ki az OTP Fáy Alapítvány ifjúságkutatásából. A reprezentatív mérés arra is rámutat, hogy a 16-24 év közötti korosztály csupán 6 százaléka az, aki a jövőjét biztosan Magyarországon képzeli el. Csejtei Ildikót, az alapítvány ügyvezetőjét kérdez
dec. 6
9:21
OTP-részvényeket hívott le és adott el Bencsik László (Portfolio)
Az OTP arról tájékoztatta a befektetőket, hogy kedden a bank egyik vezérigazgató-helyettese, Bencsik László OTP részvényeket hívott le és adott el.
dec. 6
9:21
Ennyi pénzt keres a világ leggyorsabb embere (ATV)
Kétnaponta tudna venni egy kétszobás budai ingatlant.
dec. 6
9:21
Megőrülnek érte a nők: ez a meglepő hajszín a szezon legmenőbb árnyalata (Femcafe)
Ez a hajszín most sokak kedvence.
dec. 6
9:21
7 egyszerű kertész-ajándékötlet karácsonyra (Agrofórum)
Szeretne saját készítésű, szerény bekerülési árú, mégis szellemes és egyedi „kertész” ajándékokat készíteni a szeretteinek? Vagy csak inspirálódna, mit lehet adni a kert szerelmeseinek? Az alábbiakban bemutatunk néhány tippet, hogy az ünnepek előtt legyen ideje mindent elkészíteni.
dec. 6
9:21
Magyar fiút találtak a dzsungel közepén, tökéletesen beszéli a nyelvünket, miközben sosem lakott Magyarországon (Promotions)
A magyar fiú már magyar állampolgár is, jelenleg pedig egy lávamező közepén él.
dec. 6
9:21
Aresztovics: Milyen győzelem? A Nyugat letolt gatyával érkezett a háborúba (Magyar Hírlap)
A volt tanácsadó szerint a Nyugat öngyilkosságra készül ebben az összecsapásban.
dec. 6
9:21
A gyönyörködtetés nógrádi mesterei – átadták a felújított Benczúr-kúriát (Mandiner)
Mint egy valószerűtlen téli varázsvilág, olyan a hóborította nógrádi táj. És abban külön szívet melengető látványosság Benczúr Gyula egykori nyári rezidenciája. A második világháború óta folyamatosan pusztuló szécsény-benczúrfalvi kúria és környezete a Nemzeti Kastély- és Várprogram keretében újult meg, a középpontban egy múlt hét óta bárki számára
dec. 6
9:21
Nemes Gábor: Boltzár 24-én (Nyugati Fény)
Vélemény.
dec. 6
9:21
Már égnek a világ legmagasabb karácsonyfájának fényei (Magyar Mezőgazdaság)
A németországi Dortmundban 1996 óta minden évben megépítik a világ legnagyobb karácsonyfáját, melyen idén november végén gyúltak ki az ünnepi fények.
dec. 6
9:21
2024 közepéig igényelhető a kiemelt kamattámogatású Agrár Széchenyi Kártya (Üzletem)
"Sikerült elérni Brüsszelben a mezőgazdaság számára fontos, az idei év végén lejáró átmeneti támogatási jogcímek meghosszabbítását és összegének megemelését 2024. június 30-ig – jelentette be Feldman Zsolt mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkár.
dec. 6
9:21
Szándékosan gázolt galambokat egy taxisofőr Japánban, letartóztatták (Telex)
A sofőr azt vallja: az út az embereké.
dec. 6
9:21
Szinte mindenre kevesebbet költünk, mint tavaly ilyenkor, kivéve a gyógyszereket (Telex)
Még a benzinkutaknál is jóval kevesebbet hagytunk ott októberben, mint egy éve.
dec. 6
9:27
Csökkenhet a bérszakadék? Amit az EU-s irányelvről tudni kell (HR Portál)
Idén május 10-én hirdette ki az EU 2023/970-as irányelvét a férfiak és nők egyenlő vagy egyenlő értékű munkáért járó egyenlő díjazása elve alkalmazásáról. Ennek egyik célja a férfiak és a nők közötti bérszakadék csökkentése, a szervezeteken belül bértranszparencia megteremtése. Milyen tennivalója lesz a cégeknek? Csernus Fanni nemi esélyegyenlőségi
dec. 6
9:27
Anyagi helyzetéről vallott a Barátok közt sztárja: A nyugdíjam vacak, de nem is abból élek (Pénzcentrum)
A mai napig dolgozik Várkonyi András, a Barátok közt Vili bácsija. A színész kifejtette, bár anyagi gondjai nincsenek, de ez nem a nyugdíjának köszönhető. Korábban arról beszélt, hogy neki nincs 100 ezer forint a nyugdíja, feleségének valamivel több.
dec. 6
9:27
Videón a félresikerült meglepetés: betört a Grincs a házba, feldöntötte a karácsonyfát, halálra rémisztette a gyerekeket (Magyar Hírlap)
A kelleténél kíméletlenebbre sikerült az ünneplés.
dec. 6
9:27
Megújult Székelyvarság római katolikus temploma (Demokrata)
Soltész Miklós megköszönte az erdélyi Székelyvarság lakóinak, hogy kitartanak a hit és a kereszténység mellett.
dec. 6
9:27
Bukdácsol a kilábalás a friss ipari és kereskedelmi adatok alapján (Növekedés)
Továbbra is bukdácsol a kilábalás, pedig szeptembertől az inflációval korrigált keresetváltozás előjele ismét pozitívvá vált, ami fontos támasza lehet a majdani felívelésnek - írja kommentárjában Nagy János, az Erste Bank makrogazdasági elemzője.
dec. 6
9:27
"Megváltoztatta az Egyesült Államokat" – mutatjuk, ki lett az év sportolója a Time magazinnál (Mandiner)
A lap azt írta, az argentin játékos megcsinálta azt, ami eddig lehetetlennek bizonyult: futballországgá változtatta az Egyesült Államokat.
dec. 6
9:29
Hugh Grant utálta a Wonka forgatását (Magyar Hírlap)
A rendező elárulta: azért kérte fel a brit színészt, mert ő is olyan szarkasztikus, mint az umpa-lumpák.
dec. 6
9:30
"Putyint ölelgető Magyarországról" beszél a budapesti amerikai nagykövet (Infostart)
Nyilvánvaló, hogy Magyarország figyelmen kívül hagyja a NATO érdekeit – fogalmazott az Amerikai Kereskedelmi Kamara rendezvényén.
dec. 6
9:33
Még mindig lejtőn a magyarok életszínvonala (Piac és Profit)
A kiskereskedelmi forgalom 6,5 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához viszonyítva, és 0,3 százalékkal mérséklődött az előző hónaphoz képest.
dec. 6
9:33
Óvatos kezdés a magyar tőzsdén (Portfolio)
A hazai blue chipek közül emelkedik a Richter és a Magyar Telekom is, stagnál a Mol, míg az OTP kisebb mínuszban van a nyitást követően.
dec. 6
9:33
Több jogsértést is feltárt hatósági vizsgálat a recski bányával kapcsolatban (444.hu)
Többek között azt, hogy a növényzet letakarítása lényegesen meghaladta az engedélyezett mértéket.
dec. 6
9:33
Kiadták a narancs-riasztást: óriási havazás, ónos eső tarolja le az országot (Pénzcentrum)
Egyre nagyobb területen esik a hó a Dunántúlón és a Duna vonalában. A nap folyamán az Országos Meteorológiai Szolgálat közleménye szerint folytatódik a havazás, azonban átmenetileg előfordulhat vegyes vagy folyékony halmazállapotú csapadék is, azaz havas eső és ónos eső.
dec. 6
9:33
Közel ezer kilométert ment egy töltéssel egy elektromos BMW (autopro)
A BMW iX a ONE akkugyártó Gemini akkumulátorával volt képes a közel ezer kilométerre.
dec. 6
9:33
Ejha: Jákob Zoltán a szakítás után ezzel üti el az idejét (Femcafe)
Azt eddig is tudta mindenki, hogy Jákob Zoltán imádja a luxust.
dec. 6
9:33
Elájult az egyik versenyző a Farm VIP-ben, azonnal infúzióra kellett kötni (SzMo)
A játékos arról számolt be, hogy elsötétült minden. Már csak arra emlékezett, hogy az orvosnál ébredt. Kiderült, hogy miután megvizsgálták, infúzióra kötötték.
dec. 6
9:33
Különleges masszázsok várnak a New York Palotában (SzMo)
Az Anantara Spa napijegy vagy bérlet tökéletes karácsonyi ajándék lehet a wellness szerelmeseinek.
dec. 6
9:33
2024-ben visszatér a Budapesti Színházak Éjszakája! (SzMo)
Öt év kihagyás után 2024. március 23-án újra kinyitják kapuikat a fővárosi teátrumok, hogy egyéjszakás kalandba bonyolódjanak nézőikkel.
dec. 6
9:33
Bakondi György: Komoly hatása volt a bel- és igazságügyi tanács ülésén bemutatott videónak (Magyar Hírlap)
Megjegyezte: tavaly és idén összesen kétezer "fegyveres esemény" történt a déli határnál.

Keresés