2023. december 6. szerda

dec. 6
9:33
Új harckocsik jönnek Magyarországra (Növekedés)
A világ egyik legkorszerűbb harckocsijával bővül a Magyar Honvédség (MH) nehézdandárja a következő napokban; az első magyar felségjelzésű Leopard 2 A7-es - amely a NATO-nak felajánlott, de Magyarország biztonságát garantáló nehézdandár része lesz - szerdán érkezett meg Magyarországra - tájékoztatta a Honvédelmi Minisztérium (HM) az MTI-t.
dec. 6
9:33
A Wizz Air különjáratokat indít a magyar szurkolóknak a foci Eb-re (Mandiner)
60 ezer forint lesz a jegy.
dec. 6
9:36
Vezető helyen az Elte informatikai kar (Digital Hungary)
A Diploma 2024 kiadványban a HVG nyilvánosságra hozta a legjobb egyetemek összesített rangsorát és a képzési területek szerinti listákat. Az idén is az ELTE Informatikai Kar lett az első az informatikai képzésterületi rangsorban a hallgatói kiválóság alapján, a karok összesített rangsorában a hallgatói kiválóság alapján pedig országosan a harmadik.
dec. 6
9:36
A messziről jött üzenetek veszélyesek lehetnek! (Gyulatelevízió)
Újabb két Békés vármegyei károsultja van az örökséggel kecsegtető internetes csalásoknak. Egy férfivel azt hitették el, hogy Törökországban elhunyt egy rokona, aki jelentős összeget hagyott rá. Egy nő pedig az interneten olaszként bemutatkozó nő kérésére utalt el ügyvédi költségre 3 ezer eurót, mert azt írták neki, hogy ha ezt a díjat kifizeti, meg
dec. 6
9:39
Két vonat is kisiklott, hosszabb menetidőre kell számítani (Infostart)
Kedd éjjel és szerda hajnalban is kisiklott egy vonat a Vác–Balassagyarmat vonalon. A műszaki mentés a szerda kora délelőtti órákig is eltarthat, ezért az érintett vasútvonalon forgalmi változásokra és pótlóbuszos közlekedésre is kell számítani.
dec. 6
9:39
Az irányt keresik a tőzsdék (Portfolio)
Jó hangulatban telt a kereskedés ma reggel az ázsiai piacokon, ezt követően Európában visszafogott pluszban nyitottak a vezető részvényindexek, és Amerikában is folytatódhat az emelkedés. Ami a gazdasági eseményeket illeti, itthonról a KSH az ipar és a kiskereskedelem októberi statisztikáit közölte, Külföldön Németországból a gyáripari megrendelés
dec. 6
9:39
Jön az EU-Kína csúcs: Brüsszel az együttműködést vagy a versengést választja? (Mandiner)
Az Európai Bizottság még jobban belekeverné a politikát a gazdasági kérdésekbe, pedig tárgyalhatna is.
dec. 6
9:39
Kínos pillanatok a dubaji klímacsúcson: Biden megbízottja épp a széntüzelésű erőművekről beszélt, amikor szellentett egyet (naphire.hu)
A beszéde közben üvegházhatású gázokat engedett szabadon, amiről hang- és videófelvétel is készült.
dec. 6
9:45
Az óriási ország Kína felé orientálódik (Privátbankár)
Astana stratégiai kiegyensúlyozást végez: eltávolodik Oroszországtól, miközben szorosabb kapcsolatokat ápol Kínával, egyre inkább támogatva annak globális kezdeményezéseit. Kazahsztán a Kínából Európába tartó áruk kulcsfontosságú tranzit- és kereskedelmi csomópontjaként kezdi érvényesíteni magát. Káncz Csaba jegyzete
dec. 6
9:45
A mai nap erősödéssel nyitott a forint (ProfitLine)
Erősödött kissé a forint szerda reggelre a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
dec. 6
9:45
Robot raktárost fejlesztett a magyarországi vállalatoknak egy hazai cég (HR Portál)
Az automatizált raktárautomaták segíthetik a munkaerőhiánnyal küzdő termelőüzemeket és szolgáltatókat.
dec. 6
9:45
Reviczky: Isten meggyógyított (ATV)
A színészt bár borzalmasan megviselte a legutóbbi kemoterápiás kezelés, azt mondja, hatásos volt, és az összes rákos sejt elpusztult a testében.
dec. 6
9:45
Elszabadult a világ legnagyobb jéghegye, figyelmeztetnek a tudósok (Portfolio)
A világ legnagyobb jéghegye több mint 35 év után újra mozgásba lendült. Egyes tudósok úgy vélik, a jéghegy leszakadása az Antarktiszról természetes esemény volt, ám a klímaválság miatt egyre sűrűbben fog előfordulni hasonló folyamat – írja a CNBC.
dec. 6
9:45
Feltörték az OTP rendszerét: több ezer felhasználó érintett (Pénzcentrum)
Több ezer OTP Simple felhasználói fiókot törtek fel tegnap este. A bank állítása szerint anyagi kár nem történt.
dec. 6
9:45
Óriásszörnyek perzselik fel a világot az új Godzilla-film akciódús előzetesében (Igényesférfi.hu)
Két évvel ezelőtt került a mozikba a Godzilla Kong ellen című akciófilm, melyben a mozgóképtörténet talán két legismertebb monstruma csapott össze. A nem kevésbé látványos folytatásban a tétek is emelkedni fognak.
dec. 6
9:45
Kisegítette Elon Musk a rangos egyetemvezéreket, akik nem bírtak rájönni arra, hogy a népirtás gyűlölködés-e (Magyar Hírlap)
A legrangosabb amerikai egyetemek vezetői nem tartják aggályosnak a campusokon zajló, zsidóellenes megmozdulásokat.
dec. 6
9:45
Rétvári Bence: Döbbent csend volt a brüsszeli tárgyalóteremben (Demokrata)
Döbbent csendben nézték végig az EU Belügyi Tanács tagjai a magyar déli határon tapasztalható erőszakot bemutató videót, írta az államtitkár.
dec. 6
9:45
Petkus – hiszen igényes munkához precíz gépek szükségesek (Agrárágazat)
A munkájukra igényes Kovács család választása is a precizitásáról jól ismert német technológiára, a Petkus-ra esett.
dec. 6
9:45
Fehérbe borult a Dunántúl, miközben riasztást adtak ki az ország több pontjára (Nyugati Fény)
Van, ahol 12 centiméter hullott.
dec. 6
9:45
Európa legpusztítóbb konfliktusa volt a harmincéves háború (Helló Magyar)
A harmincéves háborúval teljesen új fejezet kezdődött az európai történelemben.
dec. 6
9:47
Nem csitulnak az indulatok: Elrúgta a pöttyöst Orbánék terve az USA nagyköveténél (Nyugati Fény)
Ezt sem tesszük ki az ablakba.
dec. 6
9:48
Behúzta a kéziféket az ipar (Infostart)
2023 októberében az ipari termelés volumene 3,2 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. Munkanaphatástól megtisztítva a termelés 2,8 százalékkal csökkent – jelentette szerdán első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
dec. 6
9:51
A számok egyelőre nem igazolják a kormány pozitív jelzéseit a gazdaságról (Piac és Profit)
2023 októberében az ipari termelés volumene 3,2 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. Munkanaphatástól megtisztítva a termelés 2,8 százalékkal csökkent. A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 2023 szeptemberéhez mérten 0,6 százalékkal mérséklődött.
dec. 6
9:51
Gyengül a forint a kiábrándító adatok után (Portfolio)
Szerda reggel sem látszik érdemi elmozdulás a forint árfolyamában, továbbra is 380 közelében jár az euró jegyzése. A hét hátralevő részében jönnek izgalmas adatok, melyek akár a devizapiacra is hatással lehetnek.
dec. 6
9:51
Omsz: jelentős havazás a Dunántúlon és a Duna vonalában (Agroinform)
Sokfelé éjfélig nem szűnik a havazás.
dec. 6
9:51
Már csak egy ember beszéli a különleges nyelvet, amiben nincs szó az igenre és a nemre (Hamu és Gyémánt)
A kusundát a kutatók egy Himalája-környéki ősnyelvnek tartják. Holtnak ugyan nem nevezhető, mára azonban már csupán egyetlen ember beszéli. Különböző kulturális intézetek nagy erőket fordítottak az utóbbi időben a nyelv, valamint a hozzá kapcsolható kultúra megmentésére.
dec. 6
9:51
Nagy Feró Pressmanről: A szovjet most Nyugatról fenyegeti Magyarországot (Mandiner)
A rockzenész szerint Amerika mindig úgy tesz, mintha a barátunk volna, de közben parancsolgat nekünk.
dec. 6
9:51
Szombat óta másodjára siklott ki a vonat Vác és Balassagyarmat között (Telex)
Szerdán egy utasok nélkül közlekedő szerelvény siklott ki.
dec. 6
9:51
Susan Sarandon újabb munkát bukott el antiszemita megnyilvánulásai miatt (naphire.hu)
Újabb csapást szenvedett az Oscar-díjas színésznő karrierje, valószínűleg most már ő is bánja, hogy palesztinpárti posztokat osztott meg a közösségi oldalain, és több rendezvényen is felszólalt, ahol zsidóellenes kijelentéseket tett.
dec. 6
9:51
Ezért kellene minden nap​ tojást reggelizned (in.hu)
Sokszor hallottuk már, hogy a reggeli a nap legfontosabb étkezése, de valójában az is csak annyira jó, amennyire az elfogyasztott élelmiszerek minősége.Ha a napot cukros reggelivel, például gabonapehellyel kezded, az lelassíthat, agyi ködöt és lomhaságot okozhat. Ezzel szemben a tojás tele van fehérjével és tápanyagokkal, amelyekkel jól indíthatod
dec. 6
9:53
Szakértők: a PMÁP-korszaknak vége, 6% alatti hitelkamatoknál felrobbanhat a magyar ingatlanpiac (Portfolio)
Európában idén először fordult elő az elmúlt 10 évben, hogy nominálisan csökkentek az ingatlanárak, a folyamat Magyarországon is tetten érhető, itthon a lakásépítések is nagyot estek – derült ki a Portfolio "Otthonteremtés 2024-ben" rendezvényén. A szakértők szerint a hitelkamatok csökkenése nagy fordulatot hozhat, várakozásaik szerint ha visszajön
dec. 6
9:54
Újabb üzemanyagár-esés jön a kutakon (Menedzsment Fórum)
Péntektől a benzin és a gázolaj ára is tovább csökken.
dec. 6
9:57
Nagyon jó hír az autósoknak: tovább csökkennek az üzemanyagárak (Privátbankár)
Péntektől a benzin és a gázolaj ára is tovább csökken.
dec. 6
9:57
Befagyott a pártok támogatottsága, EP-küszöbön két ellenzéki erő (Infostart)
A Republikon elemzése szerint 6-8 magyar párt küldhet képviselőt jövő nyáron az Európai Parlamentbe, az ellenzéki mozgások azonban sok mindent nagyban befolyásolhatnak.
dec. 6
9:57
Itt a friss előrejelzés: ekkor zuhanhatnak be a laksásrak Magyarországon (Pénzcentrum)
Fontos szempontra hívta fel a figyelmet az Erste Bank elnök-vezérigazgatója. Akik halasztják a lakásvásárlást a magas kamatok miatt, nem biztos, hogy jól járnak. Jelasity Radován a magyar gazdaságról elmondta a VG-nak, hogy már lászik a fény az alagút végén, és az nem a mozdony.
dec. 6
9:57
Halálos lakástűz volt Kállón (ATV)
Egy középkorú férfi az áldozat.
dec. 6
9:57
6,5 százalékkal költöttünk októberben kevesebbet a boltokban, mint tavaly (444.hu)
Az üzemanyagon spóroltunk a leginkább.
dec. 6
9:57
Eredményes volt a sztrájk: fizetésemelés és bónusz Hollywoodban (Könyves Magazin)
A hollywoodi színészcéh tagjai kedden szavazásukkal is elfogadták új hároméves szerződésüket a nagy hollywoodi stúdiókkal, ami véget vetett a filmes és televíziós produkciókat leállító hathónapos sztrájkjuknak.
dec. 6
9:57
Életveszélyes gyógynövény: közkedvelt, sokan használják, de jól vigyázz vele (Promotions)
Ezt a gyógynövényt természetes gyógyítónak használják, de vigyázni kell vele.
dec. 6
9:57
Trump: Nem leszek én diktátor, kivéve az első napon (Magyar Hírlap)
Csak két konkrét kérdésben lenne "diktátor".
dec. 6
9:57
Miért dőlnek be a fiatalok a Hamász propagandájának? (Mandiner)
Az identitáspolitika az iszlamista terroristákat nemes szabadságharcosoknak állította be.
dec. 6
9:57
Három különböző szakma tagjait avatták mesterré (Szakmát Szerzek)
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében összesen huszonkét autószerelőt, fodrászt és kozmetikust avattak mesterré, akárcsak hajdanán a céhlegényeket. Melyik szervezet döntött arról, hogy ki válhat mesterré? Nem más, mint a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara. Ez már egy sok évszázadra visszanyúló hagyomány, amit a társaság még ma is
dec. 6
9:59
Politico: Néhány EU-tagállam ellenzi az orosz vagyon nyereségének átadását Ukrajnának (Magyar Hírlap)
Madrid becslése szerint az orosz központi bank tartalékaiból származó nyereség 2027-re elérheti a 15–17 milliárd eurót.
dec. 6
9:59
Lengyel képviselő buktatta le az Európai Bizottságot, Magyarország is érintett (Mandiner)
Illegális politikai zsarolásról, a jogállamiság elvének súlyos megsértéséről van szó.
dec. 6
10:01
Budapestet mikortól önti el a hó? – Térképen a havazás (Magyar Hírlap)
Csütörtök reggelig 10 centit meghaladó hóréteg alakulhat ki a fővárosban.
dec. 6
10:03
Költségvetési munkacsoport alakul a pénzügyminiszter vezetésével (Adózóna)
Új kormányzati döntéshozó fórum alakul a fegyelmezett költségvetési gazdálkodásért – közölte a Pénzügyminisztérium (PM) az MTI-vel.
dec. 6
10:03
Arabul is kiírták táblákra a Börzsönyben, hogy veszélyes az erdőben tartózkodni (444.hu)
A figyelmeztető szöveget a táblán emellett románul, szlovákul oroszul és angolul írták még ki, magyarul nem.
dec. 6
10:03
Korai volt az öröm? Nem menekülnek a magyarok a horrordrágulástól: jöhet a következő hullám (Pénzcentrum)
Novemberben bizonyossá vált, hogy az év elején elhangzott két miniszterelnöki cél közül az egyszámjegyű év végi infláció teljesülni fog, a gazdasági visszaesés idei elkerülése viszont nem - írja Karsai Gábor, a GKI Gazdaságkutató Zrt. vezérigazgató-helyettese a G7-en. A szakértő véleménye szerint a kormánykommunikáció annak egyszámjegyűvé válásával
dec. 6
10:03
Francia és skandináv receptek, magyar írók kedvencei, fenntartható konyha – 10 gasztrokönyv karácsonyra (Könyves Magazin)
Az ünnepek elképzelhetetlenek finom ételek és italok nélkül, ezért most a legfrissebb gasztrokötetekből válogattunk, akár ajándékozni szeretnél, akár a karácsonyi készülődéshez jönne jól egy új recept. De ha egy fotel mélyén, a tűzhelytől távol lapozgatnál valamit, ahhoz is találsz megfelelő könyvet a listán. Skandináv sütik, falusi fogások, a Vajá
dec. 6
10:03
Beperelte Magyarországot a Pfizer (SzMo)
Az ügyben legutóbb márciusban tartottak előzetes meghallgatást, azóta nem történt előrelépés. Nemcsak Magyarországot, a lengyel államot is beperelte a cég.

Keresés