2023. március 2. csütörtök

márc. 2
12:15
Az Egyesült Államok katonai felszereléssel támogatja Tajvant (Mandiner)
A tajpeji védelmi minisztérium megköszönte a most bejelentett döntést.
márc. 2
12:15
Trükkös fal mögött csempészték a román zárjegyes cigarettákat (Magyar Nemzet)
A kisteherautóban 4500 doboz cigarettát akartak Angliába szállítani Romániából.
márc. 2
12:15
Megkerülte a kormány Debrecent, újabb közpénzmilliárdokról döntött egy éjszaka alatt (Forbes)
Semmilyen előzetes tájékoztatást nem kaptak az önkormányzati képviselők a Magyar Közlönyben megjelent meglepetésről.
márc. 2
12:15
Leclerc: Nem a Red Bull lesz az első számú ellenfelünk (Racing)
Charles Leclerc tisztában van azzal, hogy ha a Ferrari nem szeretné megismételni a 2022-es szezon átélt kudarcot, akkor számos dolgon kell változtatnia. A monacói pilóta azzal is tisztában, hogy ha még sikerrel is járnak e téren, még akkor is nehéz lesz legyőzni a bajnoki címvédő Red Bullt. Ha a bahreini teszt eredményeit végigböngésszük, akkor azt
márc. 2
12:15
Örökre egyedül marad Oszter Sándor özvegye (AC News)
A fájdalmat, amit néhai férje hiánya okoz, csupán lánya és unokái tudják csillapítani. Failoni Donatella úgy érzi, Oszter Sándor elvesztése után már nem lenne képes a szerelemre.
márc. 2
12:15
A nemzeti tüzépek mellett nemzeti faiskolákat is szeretne Lázár János (Telex)
Az ellátásbiztonság miatt lenne szükség rájuk az építészeti törvény tervezete szerint.
márc. 2
12:17
Gyötör a nátha? Harcolj ellene természetes antibiotikumokkal! (Life)
Bizonyos növények és állati eredetű anyagok antimikrobiális hatása évezredek óta ismert. Bár az orvostudomány ma már rendkívül hatékony gyógyszerekkel kezeli a fertőzéses megbetegedéseket, sokan inkább a természetes módszerekre voksolnak, vagy kiegészítő terápia keretében alkalmazzák a gyógynövényeket.
márc. 2
12:21
Félnek a magyarok a nukleáris katasztrófától, megugrott a jód forgalma (Piac és Profit)
A következő hónapokban egyre több kicsi és közepes bioboltot láthatunk majd bezárni.
márc. 2
12:21
Túlvetté vált a forint, Picasso helyett itt a Bicasso (Privátbankár)
Továbbra is rossz a hangulat a tőzsdéken, a kamatemelési és inflációs félelmek dominálnak, amit rossz adatok is táplálnak. A BUX valamivel jobb az átlagnál, de mindhárom vezető részvényünk mínuszban van. Több mint tíz hónapos csúcson áll a forint, de rövid távon korrekció következhet. Mesterséges intelligenciával készíthetik el saját digitális alko
márc. 2
12:21
600 milliárdos tőkeprogramot jelentettek be Magyarországon, íme a részletek (Portfolio)
A Nemzeti Tőkeholding ma bejelentette: 600 milliárd forintnyi új, tőkefinanszírozási forrás kerül a magyar gazdaságba a  Baross Gábor Tőkeprogramon keresztül. A három pilléres tőkeprogram ingatlan- és értékpapíralapok lába március elsején indult el, 150 milliárd forint keretösszeggel. Az egykörösre tervezett pályázat forrásaira erős piaci igény mut
márc. 2
12:21
A magyar kormány megemlékezett a háború valódi áldozatairól (444.hu)
A magyar kormány új hirdetésében azt sem mismásolja el, hogy kik a pusztítás felelősei.
márc. 2
12:21
Fordulat, remek hír jött Dárdai Pál "elátkozott" fiáról (Ripost)
Valahányszor egyenesbe jön Dárdai Márton, mindig megsérül.
márc. 2
12:21
Dömötör Csaba: világháborúhoz vezetnek a fegyverszállítások (vg.hu)
Már Ausztrália és Szudán, Pakisztán és az Egyesült Államok is küld fegyvereket az ukrán hadszíntérre.
márc. 2
12:21
Hailey Bieber születésnapi köszöntője tökéletesen leírja házasságát Justin Bieberrel (Glamour)
Justin Bieber március 1-jén töltötte be 29. életévét, Hailey Bieber köszöntő Instagram-posztja pedig egyszerűen tökéletesen leírja, hogy milyen is valójában a sztárvilág egyik legismertebb álompárjának házassága.
márc. 2
12:21
Egyre több francia költözik Magyarországra (Magyar Hírlap)
A párizsi külügy becslése szerint 2,5 millió állampolgár választott új hazát, egy részük a romló közbiztonság miatt.
márc. 2
12:21
Földrengés: magyar önkéntesek váltak hőssé Törökországban (Magyar Nemzet)
A Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat tizenhét ember életét mentette meg Törökországban
márc. 2
12:21
Vártnál kevésbé enyhült az infláció az euróövezetben (Magyar Mezőgazdaság)
A vártnál kevésbé lassult februárban az infláció az euróövezetben, de így tovább távolodott az októberi rekordszinttől - közölte az Európai Unió statisztikai hivatala csütörtökön.
márc. 2
12:21
Megmutatta magát a KIA új zászlóshajója (Villanyautósok)
Az EV9 a legnagyobb és a legszebb SUV lesz - ígéri a gyártó.
márc. 2
12:21
Katalin a legnépszerűbb a brit királyi család magyar rajongói körében (AC News)
Katalin a legnépszerűbb a brit királyi család tagjai közül a hazai rajongók körében – derül ki az InStyle Teadélután podcast online felméréséből.
márc. 2
12:23
Elindult a kormány nagy tőkeprogramja, elsőként az energiahatékonyságot javítanák (vg.hu)
Katona Bence: a kockázati piacon jól áll Magyarország, de a magántőke-befektetésben Európa előttünk jár.
márc. 2
12:25
Ukrán csapat hatolt be Oroszországba, összecsapásokról számoltak be Brjanszk megyében, Putyin összehívta a védelmi tanácsot (vg.hu)
A csapat arra készül, hogy megdöntse az orosz vezetést, ám a hírek szerint csak néhány tucatnyian vannak.
márc. 2
12:27
Gyulay Zsolt: csak a kormány felhatalmazása kell, hogy 2032-ig itthon rendezhessünk F1-et (Infostart)
A Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója úgy tudja, ezzel „minden rendben lesz”. A pálya felújításához már előkészítették a munkálatokat, napokon belül láthatók lesznek a változások.
márc. 2
12:27
Elhasalt a MÁV-START az uniós bíróág előtt (Portfolio)
A munkavállalónak adott igazat az Európai Bíróság a MÁV-START-al szemben egy, a pihenőidőkkel kapcsolatos ügyben - közölte a bíróság.
márc. 2
12:27
Hű maradt a koncepcióhoz – ízelítőn a Kia elektromos óriása, az EV9 (Auto Pult)
A Hyundai-Kia csoport nem tervez lassítani semmilyen fronton, kiváltképpen az elektromos autózás terén. A műszaki alapok tekintetében osztozó márkák első körben az ugyanabban a ligában játszó, de mégis homlokegyenest mást stílust képviselő Ioniq 5 és EV6 párost mutatták be, ám a következő lépésük már nem lesz párhuzamos, hiszen míg a Hyundai már le
márc. 2
12:27
Nagy István: meg kell teremteni a termelői együttműködést (vg.hu)
Az agrárminiszter Szegeden, a Zsendülés Kertészeti Konferencián tartott előadást.
márc. 2
12:27
A magyar kormány döbbenetes dolgot vetett be a nyugdíjasok és az idősek számára (Promotions)
Orbán Viktor és Magyarország Kormánya most egy igazán hasznos dologgal szeretné kiszolgálni a nyugdíjasokat, valamint az idős embereket.
márc. 2
12:27
Kína érthetetlen döntése, nem csak az oroszok jártak pórul (Magyar Nemzet)
Az új sportminiszter preferenciája állhat a háttérben.
márc. 2
12:27
Kicsi, nagy, kemény, pehely vagy memória: párnakisokos a pihentető alvás érdekében (egy.hu)
A legmegfelelőbb párna kiválasztásakor az egyik legfontosabb szempont az, milyen pozícióban szeretünk aludni. Mivel a párna jelentősen befolyásolja az alvásunk és az ébredésünk minőségét, érdemes átgondoltan dönteni. Ne a párnánkon múljon az a bizonyos pihentető, minőségi alvás.
márc. 2
12:27
Lappi: Minél idősebb vagy, annál jobban örülsz az új dolgoknak (Racing)
Esapekka Lappi bevallotta, hogy amíg korábban nem izgatták a versenyek útvonalai, addig manapság már kíváncsian várja az újdonságokat.
márc. 2
12:27
Az EU-ban a magyar kormányzat költötte GDP-arányosan a legtöbbet sportra, vallásra és kultúrára (Telex)
Az uniós statisztikai hivatal adatai nem részletezték, a három területből melyik mennyire járult hozzá a kiugró uniós eredményhez 2021-ben.
márc. 2
12:29
Már biztos: nem enyhül az inflációs nyomás Európában (vg.hu)
Az Európai Központi Bank kénytelen lesz fenntartani a gazdaságot bénító szigort.
márc. 2
12:33
Felére csökkentené a Tesla új járműveinek gyártási költségeit (Portfolio)
Felére csökkentené a Tesla elektromosautó-gyártó járművei következő generációjának gyártási költségeit oly módon, hogy új innovatív előállítási technológiákat alkalmaz és kisebb méretű gyárakat alakít ki.
márc. 2
12:33
Kilakoltatják Harry herceget és feleségét a nagy-britanniai otthonukból (444.hu)
A döntést Harry apja, III. Károly király hagyta jóvá, a Frogmore Cottage-t a szexbotrányba keveredett András herceg kaphatja.
márc. 2
12:33
A második John le Carré-életrajz olyan titkokat tár fel, melyek az író életében nem kerülhettek napvilágra (Könyves Magazin)
A második John le Carré-életrajz olyan titkokat tár fel, melyek az író életében nem kerülhettek napvilágra
márc. 2
12:33
A CÖF szóvivője alaptalanul vádolja plagizálással a Mi Hazánkat (Magyar Hírlap)
A Mi Hazánk Mozgalom Munkaügyi Kabinetjének vezetője reagált Csizmadia László lapunkban február 23-án megjelent cikkére. Véleményét az alábbiakban közöljük.
márc. 2
12:33
Sean Penn, Bono, Beckham és a többiek – ők a sztárok, akik kiálltak Ukrajna mellett (Mandiner)
A majdnem harcoló Sean Penntől a kijevi metróban éneklő Bonóig – hosszú a nemzetközi filmcsillagok és más celebritások listája, akik hitet tettek a háborúzó kelet-európai nemzet mellett.
márc. 2
12:33
6,1 százalékos volt az átlagos „uniós” munkanélküliség 2023 elején (Üzletem)
A 2022. decemberivel azonos szintű, 6,1 százalékos volt a munkanélküliség 2023. januárban az Európai Unióban – tájékoztatott az Eurostat.
márc. 2
12:39
Olaf Scholz igazságos békét sürgetett (Infostart)
Csak tartós és igazságos békével lehet lezárni Oroszország Ukrajna elleni háborúját - jelentette ki a német kancellár csütörtökön a szövetségi parlamentben (Bundestag).
márc. 2
12:39
Stagnált az uniós munkanélküliségi ráta (Portfolio)
Januárban nem változott a munkanélküliségi ráta az euróövezetben és az EU-ban az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat csütörtöki jelentése alapján.
márc. 2
12:39
Ezreket bocsát el a Stellantis (autopro)
Idén kétezer olasz munkahelyét szünteti meg a konszern az elektrifikáció miatt.
márc. 2
12:39
Nem veszélyezteti a nagyvállalatok működését az energiaárak robbanása (vg.hu)
Azonban a legtöbbnek a tevékenységét hátrányosan érinti a növekvő rezsi.
márc. 2
12:39
Jónás Tamás: Nincs időm a mellébeszélésre és a tabura (Könyves Magazin)
Jónás Tamás hosszú hallgatás után írta meg Kívülálló című, provokatív és felforgató hatású regényét, mely néhány napon belül jelenik meg. Önéletrajzi elemekben gazdag, letaglózóan őszinte és személyes vallomás ez, melynek főhős-elbeszélője szinte tehetetlenül és kiszolgáltatottan (és mindig kívülállóként) sodródik a különböző drogok és érzelmi kieg
márc. 2
12:39
Hoppá! Ez a sármos bokszedző Madonna új pasija: 35 évvel fiatalabb a popsztárnál (Life)
Madonna nagy kanállal habzsolja az életet: februári szakítása után máris egy új férfi oldalán találta meg a boldogságot.
márc. 2
12:39
Lavrov helyettese: Washington a felelős (Demokrata)
Szergej Rjabkov hangsúlyozta, hogy Moszkva rákényszerült az Új START-szerződésben való részvételének felfüggesztésére.
márc. 2
12:39
12 ezer pedagógus intett be Pintéréknek – megkongatták a vészharangot a szakértők (Nyugati Fény)
Elképesztő hiány fenyeget.
márc. 2
12:39
A jegybanki tartalékkal kapcsolatos változásokról (Mandiner)
A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa február végi ülésén döntést hozott a kötelező tartalék kamatozásának átalakításáról, vagyis arról, hogy áprilistól a tartalékalap 2,5 százaléka után már nem fizet kamatot. A kötelező tartalékráta januárban bejelentett megemelésének célja, hogy tartósan lekösse a pénzpiaci forrásokat, így javítsa a pénzpiacok
márc. 2
12:39
Gerhard Schrödert nem zárják ki a szociáldemokraták (Magyar Nemzet)
A döntőbizottság döntése szerint nem csak a volt kancellár a felelős az oroszoktól való függőségért.
márc. 2
12:41
Nyoma sincs a múlt heti zavarnak, visszataláltak a befektetők a magyar kötvénypiacra (vg.hu)
.
márc. 2
12:45
Ezúttal gimnazisták mérik össze a tudásukat a Legyél te is Pénzügyi Junior Klasszis! diákversenyen (Privátbankár)
Március 9-éig jelentkezhetnek a hazai gimnáziumokban tanuló diákok az immár hatodik alkalommal megrendezendő Legyél te is Pénzügyi Junior Klasszis! versenyre – hangzott el a szervezők és a támogatók képviselői által tartott sajtótájékoztatón. A négyfős csapatok három fordulóban mérik össze a tudásukat, ebből az első kettő online
márc. 2
12:45
Leállt a Ryanair weboldala (Blikk)
Átmenetileg elérhetetlen a Ryanair légitársaság weboldala. A cég a Twitteren arról tájékoztatta az utasokat, hogy a honlapon karbantartási munkálatokat végeznek, és azt javasolják, hogy mindenki használja a mobilapplikációt.

Keresés