Egy ukrán szabotázscsoport felszámolásáért harcolnak az oroszok az Ukrajnával határos Brjanszk térségében, miután a csoport több embert is túszul ejtett egy helyi üzletben.
Márciustól négy nagybank is csökkentette a hitelkamatait. Vannak olyanok, amelyek két százaléknál nagyobb vágást hajtottak végre a személyi kölcsöneiknél vagy jelzáloghiteleiknél. A trend egyértelmű, de a kamatok még nagyon messze vannak az egy évvel ezelőttiektől – derül ki a Bank360.hu összesítéséből.
A vártnál kevésbé lassult februárban az infláció az euróövezetben, de így tovább távolodott az októberi rekordszinttől - közölte az Európai Unió statisztikai hivatala.
A májustól bevezetésre kerülő új utazási bérletek bevezetése több ponton is érinti a jelenleg érvényes adózási szabályokat. Cikkünkben – a teljesség igénye nélkül – néhány fontos összefüggésre hívjuk fel a figyelmet.
A nagyatádiak a lehető legszigorúbb büntetéssel sújtanák a város volt képviselőjét, aki a gyanú szerint egy 13 éves kisfiút kényszerített fajtalankodásra. Az ex LMP-s politikus egy egykori erdészházban lakott a város szélén.
Azért függesztette fel Oroszország a részvételét a hadászati támadófegyverek korlátozásáról megkötött orosz-amerikai Új START-szerződésben, mert az Egyesült Államok azt arra használta, hogy segítsen Ukrajnának – jelentette ki Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes csütörtöki felszólásában az ENSZ leszerelési konferenciáján, Genfben.
A világon elsőként a Debreceni Egyetem Mék Agrár Genomikai és Biotechnológia Központjának kutatói alkalmaznak Dns chip-technológiát a házi galamb genetikai vizsgálata során, az új analitikai módszer jelentősen segíti a faj genetikai feltérkepézését. A kutatás eredményeit a Saudi Journal of Biological Sciences című folyóiratban publikálták nemrég.
A programsorozat amellett, hogy a művészet és a legkülönbözőbb műfajban alkotók ünnepe, választ ad a kérdésre: mit jelent az állami mecenatúra a művészeti életben?
Letartóztattak egy férfit az egyesült államokbeli Pennsylvaniában, aki robbanószerekkel megpakolt táskát akart feladni az állam repülőterén egy Floridába tartó járatra - jelentette be helyi idő szerint szerdán az Egyesült Államok Közlekedésbiztonsági Hivatala (TSA).
Az atomenergia terén az együtt-működés elmélyítéséről állapodott meg 12 uniós tagállam, köztük Franciaország és Magyarország az energetikai miniszterek stockholmi ülésén.
A helyi civileket tömörítő Aligai Fürdőegyesületnek azt is sikerült elérnie a bíróságon, hogy felfüggesszék a Club Aliga területére tervezett új kikötőépület munkálatait.
A hét eleji uniós tanácskozáson Fatih Birol, a Nemzetközi Energia Ügynökség vezetője arra hívta fel a tagállami szakminiszterek figyelmét, hogy nem lesz egyszerű az előttünk álló tél több ok miatt, így a gázpiacon „lehetnek problémák, ahogy a betárolási időszak elkezdődik” – árulta el az ülésen személyesen részt vett Steiner Attila a Magyar Energia
A politikus tavaly májusban megvált orosz vállalati tisztségeitől, de jelezte, hogy bár hibának tartja az Ukrajna elleni háborút, továbbra sem hajlandó szakítani az orosz elnökkel.
„Úgy közlekedj, mintha a számodra legfontosabbak lennének körülötted!” Az Autós Nagykoalíció népszerű figyelemfelhívó-oktató sorozatában a STOP tábla jelentését elevenítjük fel. Napjaink közlekedése egyre nagyobb tempót diktál, ezért sokan áthágnak különböző kisebb-nagyobb közlekedési szabályokat, mert lebecsülik, vagy egyszerűen nem értik azok cél
Felére csökkentené a Tesla elektromosautó-gyártó járművei következő generációjának gyártási költségeit oly módon, hogy új innovatív előállítási technológiákat alkalmaz és kisebb méretű gyárakat alakít ki.
Az Andersen Magyarország tagja, az Andersen Adótanácsadó Zrt. árbevétele 2022-ben elérte a 2,1 milliárd forintot, amely közel 40 százalékkal haladja meg az előző esztendő értékét. Ez többszöröse a menedzsment által előirányzott, évi 10-15 százalékos bővülési tempónak. A budapesti székhelyű cég ezzel a teljesítménnyel tovább erősítette pozícióját az