2023. március 5. vasárnap

márc. 5
11:15
Földrengés-túlélők is lesznek a vb vendégei között (Demokrata)
A gyermekeknek szóló meghívót Törökország budapesti nagykövete vette át.
márc. 5
11:15
Rekordösszeget költ idén fegyverkezésre Kína (Mandiner)
A Népi Kongresszus egyik szóvivője a komplex biztonsági kihívásokkal és Kína nagyhatalmi felelősségével indokolta a kiadások emelését.
márc. 5
11:15
Ujhelyi István: Rossz hírt hozok az EU-s pénzekről, Orbánék csúnyán ráfáznak (Nyugati Fény)
Kiszivárgott értesülésekből tudta meg az EP-képviselő.
márc. 5
11:15
Balesetek a Gps miatt: ne bízz vakon a kütyüben! (Autószektor)
Nemrégiben egy német sofőr túlságosan is megbízott az autója navigációs rendszerében, és emiatt az ausztriai Wolfgang-tó mentén húzódó keskeny turistaúton kötött ki. A Baleset-megelőzés posztja szerint a 77 éves férfi a gyalogosok többszöri figyelmeztetése ellenére továbbhaladt, egészen addig, amíg az autója beszorult a sziklafal és a betonkorlát k
márc. 5
11:21
Döbbenetes dolgokat mesélt Harry herceg a magyar származású pszichiáternek (ATV)
Harry herceg egy magyar származású pszichiáterrel és traumaszakértővel, Máté Gáborral (Gabor Maté) beszélgetett egy streamműsorban – írja a Telex.
márc. 5
11:21
Görög vonatbaleset: a miniszterelnök bocsánatot kért az áldozatok családtagjaitól (Magyar Hírlap)
Még március elsején több kocsi kisiklott, és három kigyulladt.
márc. 5
11:21
A szél- és a napenergia szuper, de van két nagy probléma (Telex)
A megújuló energiát nagyon szeretjük, mert a működtetése olcsó és tiszta. Ugyanakkor a megtermelt energia ingadozása és szállítása nehéz kérdéseket vet fel Magyarországon, de az Egyesült Államokban is. Nálunk például Németországhoz és Belgiumhoz képest jóval gyakoribb a sötétszélcsend, amikor nem süt a nap és nem fúj a szél.
márc. 5
11:27
Putyin kiadta a parancsot: először vetették be a halálosztó fegyverüket Ukrajnában (Blikk)
Szakértői vizsgálatok megállapították, hogy Oroszország másfél tonnás precíziós siklóbombát vetett be egy kelet-ukrajnai csapás végrehajtásakor. Az UPAB-1500B-re keresztelt halálosztót most először használták az Ukrajnában dúló háborúban az oroszok.
márc. 5
11:27
Egy nemzedék zokog: világrengető filmmel vonul vissza Sir David Attenborough – De vajon végleg? (Blikk)
Négy év kihagyás után újra visszatér a tévéképernyőre a világ egyik leghíresebb természettudósa, a 96 éves Sir David Attenborough. A világhírű szakember egy mértföldkőnek számító brit természettörténeti sorozatban lesz újra látható. Az Observer úgy tudja, hogy valószínűleg ez lesz az utolsó alkalom, amikor a nézők terepen láthatják őt.
márc. 5
11:27
Lépnünk kell, különben az élelmiszereink nagy része veszélybe kerül (Agroinform)
Még időben vagyunk, hogy megmentsük őket.
márc. 5
11:27
Mbappé lett a PSG klubrekordere (HírTV)
Kylian Mbappé szombat este a Paris Saint-Germain történetének legeredményesebb labdarúgójává lépett elő.
márc. 5
11:27
Harry herceg majdnem elveszítette Meghan Markle-t - őszintén mesélt a mélypontjukról (Glamour)
Harry herceg előszeretettel osztja meg magánéleti küzdelmeinek részleteit a nagyvilággal. Ezúttal egy olyan esetről számolt be, amikor azt hitte, végleg elveszítheti feleségét és élete szerelmét.
márc. 5
11:27
800 éves múmiát találtak egy férfinél, bizarr titokról rántotta le a leplet a rendőrség (Promotions)
A 26 éves férfi a spirituális barátnőjének nevezte a több száz éves múmiát.
márc. 5
11:27
Megszólalt a Kékfény letartóztatott riportere: A kangörcs előbb-utóbb győz (Mandiner)
A férfi a rendőrségnek részletes vallomást tett: pár év alatt összesen 16 lakásban több mint 300 „melós lány” fordult meg nála, amivel mintegy 30 millió forintot keresett.
márc. 5
11:27
Importadó tejre és tejtermékekre (Magyar Mezőgazdaság)
A szerbiai tejtermelők hónapok óta tiltakoznak. A támogatások és a prémiumok emelését, az állam gazdálkodókkal szemben felhalmozott adósságainak kifizetését, valamint a tej- és hústermékek szerbiai behozatalának a tilalmát követelik.
márc. 5
11:27
Történelmi pillanat: a Magyar Nagydíj rekordja dőlt meg az F1 idei első időmérőjén (Racing)
Mindez újabb bizonyítéka annak, hogy mennyire kiélezett a küzdelem a jelenlegi Forma-1-ben.
márc. 5
11:33
Ujhelyi István: nem fognak jönni az uniós pénzek (Menedzsment Fórum)
"Egy darabig" még biztos nem jönnek a befagyasztott uniós források az európai parlamenti képviselő értesülései szerint.
márc. 5
11:33
„Színész vagyok, és az is maradok” – Balázs Péter 80 éves lett (Blikk)
Március 5-én, azaz ma ünnepli nyolcvanadik születésnapját Balázs Péter Kossuth-díjas színművész, a szolnoki Szigligeti Színház volt igazgatója, aki társulatában csak olyan szerepet játszott el, amelyről úgy vélte, hogy azt az ország más színházaiban is rá osztották volna. Összeállításunkban a Nemzeti Fotótár képeit is felhasználva elevenítjük fel a
márc. 5
11:33
Kedvelt autótípusról mutatták ki: óriási széndioxid-kibocsátásért felel a világon (Portfolio)
A világon összesen 330 millió SUV van az utakon, ezek összesített károsanyag-kibocsátása akkora, mint Németországé és az Egyesült Királyságé együttesen – írja az Infostart a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) adataira hivatkozva.
márc. 5
11:33
Plusz szabadnapokat kapnak a II. kerület önkormányzati dolgozói, akik otthon ápolják családtagjukat (444.hu)
Az önkormányzat ezt javasolja a helyi cégeknek is.
márc. 5
11:33
Finnországnak nincs miről tárgyalnia a Fidesszel (444.hu)
A finn házelnök és a parlament külügyi bizottságának alelnöke Orbán belpolitikai játszmájának tekintik a NATO-csatlakozás jóváhagyásával kapcsolatos fideszes fenntartásokat.
márc. 5
11:33
Lebukott? Cristiano Ronaldo állítólag megcsalta gyönyörű párját, méghozzá nem is akárkivel (Femcafe)
Január óta Szaúd-Arábiában játszik, de most nem csak a góljai és sikerei miatt került a címlapokra, hanem egy roppant kínos ügy miatt.
márc. 5
11:33
Háborog Észak-Korea az ENSZ-ben (Magyar Hírlap)
Az ENSZ-nek le kellene állíttatnia a dél-koreai–amerikai hadgyakorlatokat.
márc. 5
11:33
A munkát akkor várhatjuk el, ha azt az üzleti modellben árazni tudjuk, minden más csak üres puffogtatás (Forbes)
Az egyik vállalkozó 100 milliót kért a szoftverére, amit a ChatGPT is leprogramozott Balogh Petyának. Aztán két cápa mégis beszállt.
márc. 5
11:35
Stroke és szívroham kialakulásához is hozzájárulhat a népszerű édesítőszer (Magyar Hírlap)
A kutatók a szívbetegségek és az eritrit közti összefüggésekre véletlenül bukkantak rá.
márc. 5
11:39
Egy több ezer éve megfagyott medve maradványait találták meg Szibériában (SzMo)
A kutatók eddig azt gondolták, hogy a kihalt barlangi medvék egyik példányát találták meg. Az újabb vizsgálatok azonban más eredményeket hoztak.
márc. 5
11:39
Tovább szűkítené az egyetemi kuratóriumok tagsági körét az Európai Bizottság, nem fogadták el a kormány vállalásait (Telex)
Sajtóhírek szerint a polgármesterek kivételével minden politikai vezetőnek, köztisztviselőnek távoznia kellene a kuratóriumokból. Navracsics Tibor szerint a tárgyalási folyamat közepén tartanak, szerdán jön az újabb kör.
márc. 5
11:45
Belehalhat-e az emberiség a negyedik ipari forradalomba? (Mandiner)
Aki uralja a negyedik ipari forradalom kapcsán kifejlesztett technológiákat, az fogja uralni a világot. Ha nincs szabályozás, az emberiség nagy része bajban lesz – húzza alá Klaus Schwab, világszerte ismert szaktekintély.
márc. 5
11:45
Szenzációs hír: Spanyolországban olyan törvényt hoznak, amivel a nők jobb helyzetbe kerülnek (Nyugati Fény)
Haladnak a korral.
márc. 5
11:45
Történelmi megállapodás született az óceánok védelméről (Telex)
Tíz évig tárgyalták az ENSZ tagállamai, 2030-ig a nyílt tengerek 30 százalékát védelem alá helyezik.
márc. 5
11:51
A hulladék nem szemét, nyersanyag (Menedzsment Fórum)
Több, mint három millió tonna hulladékot termelünk évente.
márc. 5
11:51
Fontos változások élesednek tavasszal Balatonnál: ez a partról és a vízben is szigorúan tilos (Pénzcentrum)
Március 1-jén országszerte életbe lépett a balin, a süllő, a kősüllő és a sügér fajlagos fogási tilalma, a csukáé pedig már február 1. óta tart. A Balatonnál azonban nem csak megtartani tilos ezeket a halfajokat, hanem rájuk horgászni is, erről rendelkezik a Balatoni Horgászrend 32. pontja, mely szerint Március 1. április 30. közötti időben csaliha
márc. 5
11:51
Védett mocsaras terület lecsapolásával oldják meg a Velencei-tó vízhiányát (Agroinform)
Különös módon oldanák meg a Velencei-tavat érintő vízhiányt.
márc. 5
11:51
Ha ezeket a tüneteket észleli magán, cselekednie kell (ATV)
A következő hetekben tetőzhet az influenzajárvány Magyarországon, ami a várakozások szerint intenzívebb lehet, mert az utóbbi néhány évben – írja a femina.hu.
márc. 5
11:51
Ezt a tárgyat semmiképp se használjuk a hotelekben – figyelmeztetnek a vendégek (Hamu és Gyémánt)
A szállodai szobákat általában minden vendég után kitakarítják, néhány turista azonban tart a vízforraló használatától.
márc. 5
11:51
Trump gőzerővel kampányol, beszélt a háborúról és belpolitikai terveiről is (Helló Magyar)
A volt amerikai elnök szót ejtett az orosz-ukán konfliktusról, Joe Biden jelenlegi vezetőről és elmondta, mik lennének az első lépései a Fehér Házban
márc. 5
11:51
Hihetetlen: Itt az új törvény, amely megváltoztatja Spanyolország jövőjét (Nyugati Fény)
Haladnak a korral.
márc. 5
11:57
Nem számított semmi más, csak a kék ég, és a fölénk magasodó hegycsúcsok (WMN)
Stílszerűen egy havas anyaggal búcsúztatjuk a telet, hogy legalább képeken láthassuk, amiben idén alig-alig volt részünk Magyarországon.
márc. 5
11:57
Varga Judit: Segítjük a kisvállalkozásokat (Magyar Hírlap)
A programra 290 milliárd forintot költenek idén.
márc. 5
11:57
Magyar revíziót jósol 2100-ra a mesterséges intelligencia (Mandiner)
Fontos magyarlakta területek térnek vissza az anyaországhoz a jóslat szerint. Mutatjuk a térképet!
márc. 5
11:59
Nárcisztikus szülő gyermekének lenni nagy teher (Magyar Hírlap)
Viselkedésük még felnőttkorban is mély nyomot hagy az emberben.
márc. 5
12:01
Kerekes Gréta saját magát is meglepte (Magyar Hírlap)
A fedett pályás atlétikai Európa-bajnokság zárónapján is van kiért izgulni.
márc. 5
12:03
Kolumbiában a tüntetők szabadon engedték a közel nyolcvan túszukat (ATV)
Kolumbia délnyugati részén tüntetők szabadon engedték azt a 78 rendőrt és hat olajipari alkalmazottat, akiket csütörtök óta tartottak fogva – jelentette be pénteken Gustavo Petro államfő.
márc. 5
12:03
Nem aprózta el az ausztrál sofőr a bűnöket (Magyar Hírlap)
Egy hét – százhét szabálysértés.
márc. 5
12:05
Táncra perdült Győrfi Pál (Magyar Hírlap)
A Wednesday ikonikus jelenete ihlette az új videót.
márc. 5
12:07
Az első magyar győzelem a budapesti Dome-ban (Magyar Hírlap)
Minden jegy elfogyott Bagossy Brothers Company március 11-i koncertjére.
márc. 5
12:09
Új várakkal bővült a Guinness-rekorder dinnyési Várpark, ahol életre kel a magyar történelem (SzMo)
Idén már 49 különleges építménnyel várják a látogatókat a Velencei-tó közelében.
márc. 5
12:09
Botrány: Orbán válságkezelése botlott a kommentelők előtt, leleplezték a durva igazságot (Nyugati Fény)
Nem tudják átverni őket.
márc. 5
12:09
A hét karikatúrája: Volt rá pénz (Autószektor)
.
márc. 5
12:15
A héten emelkedő forgalom mellett csökkent a BUX (ProfitLine)
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 44 440,48 ponton zárta a hetet, a múlt hetinél 827,63 ponttal, vagyis 1,83 százalékkal alacsonyabban.

Keresés