2023. március 5. vasárnap

márc. 5
12:15
Felháborodott Mark Mobius a kínaiak lépésén: nem tudja kivonni a pénzét a milliárdos befektető (Portfolio)
Mark Mobius milliárdos befektető a FOX Businessnek beszélt arról, hogy Kína tőkekontrollja miatt nem tudja kivonni a pénzét az országból – számol be a hírről a Reuters.
márc. 5
12:15
Nem hagyhatjuk, hogy belesodorjanak a háborúba (Demokrata)
Hatalmas nyomás helyeződik Magyarországra, a magyar kormányra – mondta Nacsa Lőrinc.
márc. 5
12:15
Pérez megvádolta a Ferrarit az időmérő után, Leclerc tagad (Racing)
Sergio Pérez úgy véli, a Ferrari altatott a bahreini időmérő kezdetéig, Charles Leclerc viszont állítása szerint nem tud ilyesmiről.
márc. 5
12:21
Erőteljesen változott a hazai cégvezetők hangulata (Piac és Profit)
Mind a jelenlegi, mind az elkövetkező 3 hónapra szóló előrejelzéseiket illetően erőteljesen javult a hazai cégvezetők hangulata, számol be az OPTEN és a Bridge Budapest legfrissebb felmérésében. A tavaly év végi csekély mértékű pozitív jövőképet egy jóval optimistább vezetői jövőkép váltotta fel. Nemcsak az aktuális kilátások, de különösen a jövőbe
márc. 5
12:21
Franciaországban vízkorlátozást vezetnek be helyi szinteken a szárazság miatt (Alternatív Energia)
Azonnali vízkorlátozási intézkedések elrendelésére kérte Christophe Béchu francia környezetvédelmi miniszter a prefektusokat a példátlan téli szárazság miatt az esetleges nyári válsághelyzetek megelőzése érdekében.
márc. 5
12:21
Gyanús anyajegy, szemölcs, bőrprobléma? Ez az app megmondja, kell-e orvoshoz rohanni (Pénzcentrum)
Átfogó tesztidőszak után élesben is elindult a bőrgyógyászat Shazamjaként is emlegetett mesterséges intelligencia alapú technológia, amellyel a saját otthonunkból diagnosztizálhatóvá válnak a bőrbetegségek. Az AIP Derm világújdonságnak számít, és digitális forradalmat indíthat el a hazai egészségügyben. A fejlesztés látványosan emeli a szolgáltatás
márc. 5
12:21
Nacsa Lőrinc: Magyarország a béke pártján áll (Magyar Hírlap)
A szankciókat, legfőképpen az energetikával foglalkozó szankciókat felül kell vizsgálni.
márc. 5
12:23
Tállai András: Válságálló és családbarát a magyar adópolitika (Magyar Hírlap)
A cél az, hogy a válság időszakában is sikerüljön megőrizni az elmúlt évtized eredményeit.
márc. 5
12:27
Családbarát és válságálló - mi az? (Menedzsment Fórum)
Tállai András hosszan válaszolt a kérdésre az állami hírügynökségnek.
márc. 5
12:27
Teljes kiőrlésű gabona - Mondják, hogy együk, de tudja, hogy miért? (WebBeteg)
A teljes kiőrlésű magvakat még a táplálkozástudományban járatlanabbak is egészségre kedvező hatásúként tartják számon. Valóban, a gabona feldolgozásának ez a módja egészen másfajta alapanyagot hoz létre, mint a hagyományos őrlés.
márc. 5
12:27
Megunta, hogy bérleti díjat kell fizetnie, inkább egy barlangban élt 16 évig egy amerikai férfi (SzMo)
Daniel Shellabarger szabadon akart élni, nem akart tovább fizetni. A szemétbe dobott ételeket, illetve a barlangja közelében termesztett zöldségeket ette.
márc. 5
12:27
A Hadik egy hiánypótló hőseposz, ami után minden gyerek huszár akar majd lenni (Promotions)
A kritikusok utálják, a közönség pedig imádja. Most akkor jó vagy rossz film a Hadik? Majd mi megmondjuk!
márc. 5
12:27
Koji László: Nehéz időszakban is figyelni kell arra, hogy nehogy kóklerbe fussunk bele (Magyar Hírlap)
Az építőiparban előtérbe kerül az energiamegtakarítás.
márc. 5
12:27
A Párbeszéd feltételeket támaszt a békével szemben (Demokrata)
Szerintük csak úgy teremthető béke, ha az orosz fegyveres erők kivonulnak Ukrajnából.
márc. 5
12:27
550 év után is izgalmas: az első nyomtatott szakácskönyv tanulságai (egy.hu)
A gasztronómia Boccacciója – mondja Bartholomaeus Platináról a világ első szakácskönyvének szerzőjéről a magyar kiadás előszava. Hogy ez mennyire találó felütés, csak később derül ki: a gyönyör, az egészség és a jobbnál jobb receptek tökéletes összefonódása szervezi a fejezeteket, igazi gasztronómiai időutazásra hívva az olvasót. Nem egyszerű szaká
márc. 5
12:27
Kedvező visszajelzések (Magyar Mezőgazdaság)
Idén csaknem 36 ezer szakmai látogató érkezett 135 országból Biofach–Viva­ness kiállításpárosra. A bioélelmiszer- és a natúrkozmetikum-ipar nemzetközi találkozójának középpontjában a szakmai tapasztalatcsere és a sokszínűség állt.
márc. 5
12:27
Strider Zoltán kilenc év után vált navigátort (Racing)
A Strider Zoltán - Apkó András páros neve szinte már összenőtt, 2023-ban azonban a Peugeot 2008 R2-ben már más tölti be a navigátor szerepét.
márc. 5
12:27
Átalányadó bevallása és befizetése: NAV-összefoglaló a 2023-tól érvényes új szabályokról (Üzletem)
2023 január 1-től az átalányadózó egyéni vállalkozónak saját maga után negyedévente, első ízben 2023. április 12-ig kell adó- és járulékbevallást benyújtania a NAV-hoz; a bevallást havi bontásban kell elkészíteni – emlékeztet az adóhivatal.
márc. 5
12:33
Csak idő kérdése, hogy vadászgépeket kapjanak az ukránok (Privátbankár)
A lett miniszterelnök szerint.
márc. 5
12:33
Az Európai Unió támogatná Moldovát a hatékony biztonsági ágazat kiépítésében (ATV)
Az Európai Unió támogatná Moldovát a hatékony biztonsági ágazat kiépítésében, ezért a nyár elején új polgári misszió keretében adminisztratív személyzetet küldene az országba – írta a Welt am Sonntag című német lap uniós diplomatákra hivatkozva.
márc. 5
12:33
Csirkés spagetti? Bizony ám! Ezt a receptet még ma ki kell próbálnod, az egész család imádni fogja (Femcafe)
Elsőre lehet, hogy furcsán hangzik a csirkés spagetti gondolata, de ha elkészíted és megkóstolod, minden kételyed elszáll majd!
márc. 5
12:33
Chris Rock Will Smith pofonjáról: „Nem vagyok áldozat” (Glamour)
2022-ben egészen sokkoló jelenet fogadta az Oscar-gálát élőben követő nagyközönséget, amikor Will Smith felpattant a színpadra és hirtelen felindulásból behúzott egyet Chris Rock műsorvezetőnek, aki Jada Pinkett Smith kopaszságával viccelődött.
márc. 5
12:39
Juszt László: Ilyennek képzelek egy péntek reggeli valódi interjút (Mandiner)
Ezek lennének az általam készített második miniszterelnöki interjú kérdései.
márc. 5
12:41
Felhévizy Félix: Így csavarta az ujja köré Orbán Viktor a komplett baloldalt (Mandiner)
Gyurcsány évet értékelt, majd Orbán Viktor megmutatta, hogy ezt a műfajt hogyan is kell igazán profin művelni.
márc. 5
12:45
Magyar pszichológusnak öntötte ki a lelkét Harry herceg: őszintén beszélt a kábítószerekről és életének legsúlyosabb traumáiról (Blikk)
Harry herceg élő adásban beszélgetett Dr. Máté Gábor traumaszakértővel, a téma a veszteséggel való együttélés volt. A beszélgetésre azután került sor, hogy Harryt és feleségét, Meghan Markle-t megkérték, hogy végleg hagyják el a windsori Frogmore Cottage-i otthonukat.
márc. 5
12:45
Putyin kiadta a parancsot: először vetették be a halálosztó fegyverüket Ukrajnában (Blikk)
Szakértői vizsgálatok megállapították, hogy Oroszország másfél tonnás precíziós siklóbombát vetett be egy kelet-ukrajnai csapás végrehajtásakor. Az UPAB-1500B-re keresztelt halálosztót most először használták az Ukrajnában dúló háborúban az oroszok.
márc. 5
12:45
A földrengés a török agráriumot is súlyosan érintette (Agroinform)
Borzalmasan nehéz helyzetbe került a térség és az ország is.
márc. 5
12:45
Politikai viták övezik az ohiói vasúti katasztrófában keletkezett veszélyes hulladék sorsát (Tiszta Jövő)
Az amerikai környezetvédelmi hatóság engedélyezte a veszélyes hulladék elszállításának hétfői folytatását az Ohio állambeli vasúti katasztrófa helyéről, miután több állam is tiltakozott az ellen, hogy területén helyezzék el az elmúlt évek egyik legsúlyosabb vasúti balesete után keletkezett anyagot.
márc. 5
12:45
Milos Zeman: a cseh kormány becsapta a választókat (Demokrata)
A nyugdíjtörvény módosítása ügyében alapvetően egyetért az ellenzékkel.
márc. 5
12:51
Csodálatos hír jött Hosszú Katinkáról (ATV)
Hosszú Katinkát az egykori egyeteme, a kaliforniai USC tette egy olyan összeállításba, melyben az intézmény történetének legjobb női sportolóit gyűjtötték össze – írja a Ripost.
márc. 5
12:51
A görög miniszterelnök bocsánatot kért (Demokrata)
„Miniszterelnökként mindenkinek, de különösen az áldozatok hozzátartozóinak tartozom azzal, hogy bocsánatot kérek” – írta.
márc. 5
12:57
Az alkotmánybírók léphetnek közbe a nyugdíjasok érdekében (Privátbankár)
Csehországban áll a bál a nyugdíjtörvény módosítása körül.
márc. 5
12:57
Ujhelyi: Nem fogadta el a kormány vállalásait az Európai Bizottság (SzMo)
Az EP-képviselő úgy tudja, hogy továbbra sem érkeznek meg a befagyasztott uniós források, és egy darabig még biztosan nem is fognak.
márc. 5
12:57
Finnország keményen odaszólt Magyarországnak: Szégyen, amit Orbánék művelnek, nincs miről tárgyalni velük (Nyugati Fény)
Megmondták a tutit.
márc. 5
13:03
Ujhelyi István úgy tudja, Brüsszelben még keveslik a kormány reformterveit (444.hu)
Sok ezer milliárd forint forog kockán.
márc. 5
13:03
Majdnem ebéd lett a tinédzserből (Magyar Hírlap)
Áradó folyóból támadt a krokodil.
márc. 5
13:03
Kíméletlenül kiosztotta a magyar delegációt a finn politikus: Szerinte szégyen, amit Orbánék művelnek (Nyugati Fény)
Megmondta a tutit.
márc. 5
13:03
„Még mindig fáj”: Chris Rock először beszélt Will Smith pofonjáról (Telex)
Egy évvel a tavaly márciusi Oscar-gálán elcsattant pofon után végre megszólalt Chris Rock is az incidensről a Netflix első élő műsorában.
márc. 5
13:05
Tücsökízű fagyi Berlinből (Magyar Hírlap)
A rovarvilág már a cukrászdákba is betette a lábát.
márc. 5
13:07
A 17 éves Leah norvég hercegnőt a világ egyik legszebb nőjének tartják (Magyar Hírlap)
Sokkal szabadabban él, mint bármelyik brit hercegnő.
márc. 5
13:09
Bródy és Szörényi nem vállalta a Képzelt riport egy amerikai popvesztiválról című musicalt (Blikk)
Ötven éve, mutatta be a Vígszínház a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról szóló musicalt.
márc. 5
13:09
Balesetek a GPS miatt (Magyar Hírlap)
Sokan vakon bíznak a kütyüben, pedig életveszélyes helyzetek is kialakulhatnak miatta.
márc. 5
13:09
Egyre többen állnak ki Budaházyék mellett – jövő héten jön a másodfokú ítélet (Mandiner)
A megismételt elsőfokú eljárásban Budaházy Györgyöt tizenhét év fegyházra ítélték, de társaira is súlyos büntetéseket rótt a bíróság. A vádlottak szerint elfogadhatatlan az ítélet, és lehetetlen, hogy ezt helyben hagyja a Fővárosi Ítélőtábla.
márc. 5
13:15
Már lehet jelentkezni a tavaszi Erzsébet-táborokba (ProfitLine)
Már lehet jelentkezni a tavaszi Erzsébet-táborokba - tájékoztatta az Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány szombaton az MTI-t.
márc. 5
13:15
Aki gumicsónakon érkezik, nem kérhetne menedékjogot Nagy-Britanniában (444.hu)
Kemény fellépésre készül Rishi Sunak miniszterelnök.
márc. 5
13:21
Akár bajba is kerülhet Pintér Sándor, ha ebből lesz valami (Menedzsment Fórum)
Keresik az összefogás lehetőségét a tanárok és az egészségügyi dolgozók érdekszervezetei.
márc. 5
13:21
Így függ az orosz gáztól az EU: ezért fájna nagyon hazánknak, ha elapadna az orosz gáz (Pénzcentrum)
Az Oroszország ellen hozott szankciók egyik sarkalatos pontja az energiaellátás. Az EU gyakorlatilag a háború kirobbanása óta hangsúlyozza az orosz energiától való függőség csökkentésének fontosságát. Hazánk számos kritikát is kapott, amiért az ilyen törekvésekben nem volt mindig a többi tagállam partnere. A legfrissebb statisztikákból kiderült, ho
márc. 5
13:21
Bejelentést tett a kínai miniszterelnök – készülnek valamire? (ATV)
A világban növekvő feszültségek és a globális bizonytalanság miatt Kína 7,2 százalékkal növeli védelmi kiadásait – mondta Li Ko-csiang miniszterelnök a Népi Kongresszus éves ülésszakának megnyitóján vasárnap Pekingben.
márc. 5
13:21
Válságálló és családbarát a magyar adópolitika (Demokrata)
Az unió más tagállamaival szemben még nem kaptuk meg a helyreállítási program forrásait sem.
márc. 5
13:21
Videón a brutális diszkóverés: Kidobtak, vertek és gyepáltak a biztonsági őrök (Nyugati Fény)
Sokkoló!

Keresés