Jari-Matti Latvala, a Toyota Gazoo Racing csapatfőnöke nagyon fontosnak tartotta a Mexikó Rally előtti teszteket, mivel a japán gyártó tavaly küzdött a durva murvás versenyeken. A csapatvezető a teszteket követően már nyugodtan várja a WRC következő versenyét.
A kormány hétközi ülését követően csütörtök délre hirdette meg a Kormányinfót a Kormányzati Tájékoztatási Központ. A kancelláriaminiszter társa a tájékoztatón Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő volt.
„Hiteltelennek” nevezték Tucker Carlsont, miután az a 2021-es zavargásokról olyan felvételeket tett közzé, amivel a Capitolium ostromában résztvevőket „békés hazafiaknak” állította be.
Aukciókat tartott ma az Államadósságkezelő Központ, 3 állampapírt kínált eladásra a befektetőknek. A 3 és 5 éves kötvényekből jóval kevesebbet tudtak eladni, mint ahogy tervezték, ugyanakkor a 10 éves papírokra nagy volt a kereslet. Összességében 12,5 milliárd forinttal kevesebb papírt adtak el, mint ahogy azt tervezték.
A 25 éves Tyler Vargas-Andrews a kabuli reptéren volt, amikor öngyilkos merénylők robbantottak a tömegben. A támadásban 13 amerikai katona és 170 afgán civil vesztette életét.
Növekszik a K&H-sok tábora. Az online számlanyitás is népszerűvé vált, az ilyen tranzakciók 44 százalékát ezen a platformon indították el az ügyfelek.
Gulyás Gergely szerint abban az esetben utazik Kijevbe Orbán Viktor, ha a látogatás megoldja a két ország vitás kérdéseit. A miniszter tévedésnek nevezte, hogy Magyarország is képez ki ukrán katonákat.
Az Északi-sarkvidéken a melegebb hőmérséklet felolvasztja a talaj alatti fagyott réteget a föld alatt, ami potenciálisan olyan vírusokat éleszthet újra, amelyek több tízezer éves szunnyadó állapot után veszélyeztethetik az állatok és az emberek egészségét.
A japán konzolgyártó egyáltalán nem bízik Redmond ígéreteiben, ezért reméli, hogy az Egyesült Királyság versenyhatósága megakadályozza az Activision Blizzard játékkiadó akvizícióját.
Nyugat-Európában nem független a sajtó, politikai fegyverré akarják tenni, sőt, részben már akként is működik - mondta a Miniszterelnöki Kabinetiroda nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkára a Sajtószabadság Magyarországon 2023 című konferencián csütörtökön Budapesten.
A belga kormány, miután tavaly tíz évvel meghosszabbította két legújabb atomreaktora üzemidejét, az áramellátás érdekében meghosszabbítaná legrégebbi, még üzemelő rektorai, a Tihange 1, valamint a Doel 1 és 2 üzemidejét is - tájékoztatott a La Libre Belgique című belga napilap hétfőn.
Stagnált a bruttó hazai termék a negyedik negyedévben az euróövezetben az előző negyedévhez mérve - közölte az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat szerdán.
Elhúzódik a háború, ez pedig újabb emelkedést fog hozni a gázárakban - mondta Gulyás Gergely a kormányinfón. Az infláció csökkenése reménykeltő, és továbbra is dolgoznak azon, hogy az év végére egyszámjegyű legyen az áremelkedés.
A Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfón arról beszélt: olyan döntéseket kell hozni, amelyek mihamarabb csökkentik az inflációt, és egy ilyen időszakban a családokat, nyugdíjasokat, KKV-kat meg kell védeni. Bejelentette, hogy a kormány a Baross Gábor programban biztosított hitelek forrását ezermilliárd forintra emeli, és kitért arra is
A csütörtöki akció során robbanások rázták meg Kijevet, Odesszát, és Harkivot is. Eközben a háború kiemelt helyszínén, Bahmutnál továbbra is kitart az ukrán védelem.
A bevallási határidő közeledtével érdemes megvizsgálni az ingatlanok hasznosításának olyan eseteit, amelyeknél nem egyszerű séma szerint lehet eleget tenni a felmerülő kötelezettségnek. Ilyen lehet, amikor egy ingatlan – amelyet hasznosítanak –, nem egy, hanem több személy tulajdonában, használatában van.
Éppen zajlik itthon a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Gazdasági Évnyitó című rendezvénye, amin Orbán Viktor is felszólalt, a miniszterelnök többek között elmondta, hogy Magyarországon 500 ezer új munkaerőre lenne szükség, továbbá a konkrét kormányzati tervek között megemlítette , hogy Kelet-Magyarországon a kormány 2-3 nagyteljesítményű gázerőműv
Nem lehetetlen, két dolog kell hozzá: szuper kombájn és az, hogy a mezőgazdaság legyen a hobbija a gazdának. Egy fantasztikus gépberuházást mutatunk testközelből!
Kecskemét és Békéscsaba mintegy 40 százalékkal csökkentette szén-dioxid-kibocsátását 1990-hez képest - erről a két város polgármestere Áder János Kék bolygó című podcastjának hétfőn közzétett adásában beszélt.
Daniel Gros szerint a „lemorzsolódás háborújában” a Nyugat messze nem teljesít jól a segélyek terén, így pedig Ukrajna nem arathat döntő győzelmet Oroszország felett.
Nem jó a részvénypiaci hangulat, pedig tegnap az amerikai Fed elnöke kissé finomított szavain. A forint stabil, nem tud tartósan 380 felett maradni az euró. Az OTP holnap jelent, a Mol ma esik nagyot. A Silvergate amerikai kriptobank csődje már nemcsak a kriptópiacot aggasztja.
Magyarországon jelenleg a legnagyobb gondot az infláció okozza a hétköznapi ember számára. Az árak az egekben, közben a szomszédban dúló háború nem látszik csitulni. Tegnap Matolcsy György jegybankelnök pedig rendkívül éles kritikát fogalmazott meg a kormány gazdaságpolitikája miatt. Ma Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter megtartja
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Gazdasági Évnyitó című rendezvényén szólalt fel Orbán Viktor, a miniszterelnök többek között elmondta, hogy Magyarországon 500 ezer új munkaerőre lenne szükség, továbbá a konkrét kormányzati tervek között megemlítette , hogy Kelet-Magyarországon a kormány 2-3 nagyteljesítményű gázerőművet fog építeni, hogy a beru
A miniszterelnök a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara gazdasági évnyitóján arról is beszélt, hogy bár szerinte is kívánatos lenne az orosz gazdasági kapcsolatok visszaépítése, ez szerinte nem fog bekövetkezni. Azt is megígérte, hogy Magyarország ki fog maradni a háborúból, de az orosz energiaellátást fenn fogja tartani, és megvétózza a magyar érdeke