2023. március 9. csütörtök

márc. 9
12:57
Népszerű az agrár-felsőoktatás (Agrárágazat)
Lesz utánpótlás agrárszakemberből – több mint 40 százalékkal többen jelentkeztek idén a Mate-ra.
márc. 9
12:59
Itt vannak a kormány bejelentései: háromszorosára emelték az állami hitelprogram keretét (Portfolio)
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter, és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő ma déltől ismertették a kormány bejelentéseit. A kormány elhúzódó háborúra és növekvő gázárakra számít. Gulyás Gergely a tegnapi KSH adatokra hivatkozva arról beszélt, hogy túl lehetünk az infláció csúcspontján, bár ezzel kapcsolatban óvatosan fogalmazott.
márc. 9
13:03
Orbán Viktor a gazdasági évadnyitón: a vállalkozók „viszik a pénzt, mint a cukrot” (Menedzsment Fórum)
Inflációról, kamatterhekről, munkaerőpiacról és energiaügyi kérdésekről is beszélt a miniszterelnök a gazdasági évadnyitón.
márc. 9
13:03
Közös kislányukon keresztül hallgathatta le volt férjét a derecskei alpolgármester (ATV)
Derecske lemondott alpolgármesterét azzal vádolja a volt férje, hogy bepoloskázta közös kislányukat.
márc. 9
13:03
Amerikai hírszerzés: Putyin már a háború minél további elhúzódásában érdekelt (SzMo)
Az orosz elnöknek esze ágában sincs háborúba keveredni a NATO-val, de könnyen alakulhatnak úgy a dolgok, hogy ez mégis bekövetkezik.
márc. 9
13:03
Az MNB visszavonta egy növénybiztosítási egyesület engedélyét (Agrofórum)
Az Mnb visszavonta a Magyar Gazdák Kölcsönös Biztosító Egyesületének tevékenységi engedélyét. Az intézmény nem rendelkezik a működése folytatásához szükséges minimális szavatolótőkével, s a tőkepótlásra nincs szándéka. A működése során növénybiztosítással, így aszálykockázatokkal is foglalkozó egyesület – minimális számú vitatott esetet kivéve – ká
márc. 9
13:03
Finn házelnök a magyar delegáció látogatásáról: Nagyon elégedettek vagyunk! (Mandiner)
Matti Vanhanen szerint a magyar képviselők világossá tették, támogatják a finn NATO-csatlakozást.
márc. 9
13:03
Orbán elmagyarázta, hogy a magyar járműipar miatt kellenek az akkugyárak Magyarországra (Telex)
A miniszterelnök az iparkamari évnyitó rendezvényen azt mondta, a technológiai átállás miatt alkalmazkodni kell az elvárásokhoz, fenn kell tartani a járműipart.
márc. 9
13:03
Olcsó és jó ételek: a káposztás tészta (Telex)
Lehet egyáltalán a mai árak mellett háromszáz forintból ebédet készíteni? Simán, és még jó is lesz, csak egy kis idő és türelem kell hozzá.
márc. 9
13:05
Szijjártó Péter: Az EU-nak jelenleg nagyobb szüksége van a Nyugat-Balkánra, mint fordítva (Mandiner)
A külügyminiszter hangsúlyozta, „aki a bővítés ellen van, az gyengíti az Európai Uniót”.
márc. 9
13:09
Irány a valutaváltó, vagy mégsem? Így kezdte a napot a forint a devizapiacon (Privátbankár)
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben szerda estéhez képest, de az elmozdulás nem jelentős.
márc. 9
13:09
Varga Mihály: komoly források jönnek az energiahatékonyság területén - a vállalkozások is beszállhatnak (Piac és Profit)
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) csütörtöki budapesti gazdaságpolitikai fórumán beszélt erről a miniszter.
márc. 9
13:09
Tízezrek követelik, hogy ne szerepelhessen az Oscaron a kínai kormányt támogató hongkongi filmsztár (444.hu)
A harcművész Donnie Yen egy interjúban zavargásoknak nevezte a hongkongi tüntetéseket.
márc. 9
13:09
Végre fellélegezhet Harry és Meghan? – régi vágyuk válhat valóra (Promotions)
Sokáig kérdéses volt, hogy teljesül-e az óhajuk.
márc. 9
13:09
Bohár Dániel: Mi volt a fradisták bűne? Az, hogy magyarok (Mandiner)
Ha afgánok vagy szírek lettek volna, akkor „willkommen” táblákkal fogadták volna őket.
márc. 9
13:09
Szegeden, Szolnokon és Békéscsabán folytatódott a VOSZ fórumsorozata (Üzletem)
Az idén 35 éves jubileumát ünneplő Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének vármegyei szervezetei márciusban tartják éves rendes beszámoló taggyűléseiket. A vállalkozói érdekképviselet a gyűlések előtt fórumokat tart.
márc. 9
13:15
Jó ütemben folynak be a turisták adatai az ügynökséghez (Infostart)
A hazai szálláshelyeket követve, július 1-jétől közel 60 ezer vendéglátó üzlet és turisztikai attrakció kezdi meg forgalmi, statisztikai adatai továbbítását a turisztikai központba. Közülük eddig közel 20 ezren regisztráltak.
márc. 9
13:15
Orbán Viktor szerint 500 ezer új munkavállalóra lesz szükség (Piac és Profit)
Orbán Viktor miniszterelnök a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Gazdasági Évnyitóján beszélt erről.
márc. 9
13:15
Nagyobb adatforgalom mellett is kevesebb energiát fogyasztanak az 5G hálózatok (ProfitLine)
Ha az 5G-s megoldásokat ugyanolyan módon használnánk, mint a 3G és 4G hálózatokat, akkor a növekvő kapacitás miatt az energiafogyasztás drasztikus emelkedése következne be. Egyes szolgáltatók akár kétszeres növekedéssel is számíthatnának, ami a jelenlegi energiapiaci helyzetben különösen érzékenyen érintené őket és a fogyasztókat egyaránt. Az 5G az
márc. 9
13:15
Betegsége után otthonában lábadozik: ekkor térhet vissza a színpadra Benedek Miklós (Femcafe)
A Kossuth-díjas színművész december 11. óta az összes előadását lemondta. Korábban februárra tervezte a visszatérését, ám jelenlegi egészségi problémái miatt még jó néhány hónapig otthon fog lábadozni.
márc. 9
13:15
Jövőre ismét embert küld a Holdra a Nasa (Könyves Magazin)
Jövőre ismét embert küld a Holdra a Nasa
márc. 9
13:15
Gulyás: Talán túl vagyunk az infláció csúcspontján (SzMo)
A miniszter elmondta, milyen feladatai vannak a kormánynak a következő időszakban az infláció kezelése kapcsán.
márc. 9
13:15
Szemüveget a csillagásznak! (Magyar Hírlap)
Huygens távcső-optimalizáláshoz használt optikai egyenleteit a modern optikai egyenletekkel vetették össze.
márc. 9
13:15
7 világváros, amit hamarosan elnyelhet a víz (Hamu és Gyémánt)
A globális felmelegedés és egyéb éghajlati körülmények okán az áradások veszélye a világ számos pontján drasztikusan nőtt, az alábbi cikkben pedig 7 olyan várost sorolunk fel, amit hamarosan elnyelhet a víz.
márc. 9
13:15
A HUMDA a 2023-as Országos Rally Bajnokság névadó támogatója (Racing)
A teljes idei hazai ralibajnokság névadó támogatója a HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. a Magyar Nemzeti Autósport Szövetséggel (MNASZ) kötött megállapodás alapján. A március 31. és április 2. közötti Székesfehérvár Rally-val kezdődik és az október 6-8-i nyíregyházi Rally Hungary-val fejeződik be a HUMDA Országos Rally Bajnokság 202
márc. 9
13:17
Kendőzetlenül kitálalt Atv-s távozásáról Gaál Noémi: "Elfáradtam abban, hogy..." (Femcafe)
Az Atv egykori időjósa most őszintén beszélt arról, valójában milyen okok álltak a távozása mögött.
márc. 9
13:17
Krokodil segíthet egyes fertőzések leküzdésében (Magyar Hírlap)
A bordás krokodil (Crocodilus porosus) elképesztően hatékony defenzinekkel rendelkezi.
márc. 9
13:21
Szijjártó Péter: az EU-nak erőt kell gyűjtenie, a bővítés segíthet (Infostart)
Ráadásul Magyarország számára nemzetbiztonsági kérdés a bővítési folyamat felgyorsítása - közölte a külgazdasági és külügyminiszter.
márc. 9
13:21
Sereghajtó a kontinensen a magyar tőzsde (Portfolio)
Mind a négy hazai blue chip árfolyama esik, a legjobban a Molt ütötték meg a befektetők.
márc. 9
13:21
Kőkemény büntetést szabott ki az MNB egy magyar biztosítási cégre (ATV)
A jegybank 14,1 millió forint bírságot szabott ki a Klassis-Z Biztosítási Alkusz Kft.-re nyilvántartási problémák, illetve az ügyfél-tájékoztatás, ajánlatadás, valamint az alkusz átkötési gyakorlatában feltárt jogsértések miatt - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) az MTI-vel csütörtökön.
márc. 9
13:21
Máris felfalta az infláció a nyugdíjemelést: igazi böjt vár a kispénzű idősekre (Pénzcentrum)
Az éves átlagos infláció mértéke a KSH legfrissebb adatai szerint februárban 25,4 százalékos volt, de rengeteg termék (többségében az élelmiszerek) ára ezt jóval túlszárnyaló mértékben emelkedett. Társadalmunk bizonyos rétegeit pedig az átlagnál is jóval drasztikusabb mértékben érinti az árnyomás Ilyenek a kispénzű nyugdíjasok is. Hiába az többször
márc. 9
13:21
Katalin hercegné női szuperhőssé változott terepmintás ruhájában (Glamour)
Katalin hercegné egy havas szerda reggelen csatlakozott az ír gárdához, akik jelenleg Anglia vidéki részén tartanak gyakorlatot. Ez volt az első alkalom azóta, mióta Erzsébet királynő halálával tiszteletbeli ezredessé avatták. Ugyanekkor férje, Vilmos herceg a walesi gárda új ezredese ami, illeszkedik legújabb címéhez, a walesi hercegi címhez.
márc. 9
13:21
Minden, Radics legendás Gibsonjától Cseh Tamás Mambo magnójáig (Magyar Hírlap)
Annak is aki átélte, és annak is, aki esetleg csak a felmenőitől hallott róla: kihagyhatatlan kiállítás a Városligetben.
márc. 9
13:21
Schiffer András: Mennyiben baráti ország az, ahol a bajnokcsapat szurkolóit vegzálják a hatóságok? (Mandiner)
Az egykori politikus is reagált a Fradi-szurkolókat ért atrocitásra.
márc. 9
13:21
Nyolc megyében nőtt az influenzások száma a múlt héten (Telex)
A múlt héten több mint 65 ezren fordultak orvoshoz, 44 százalékuk gyerek.
márc. 9
13:23
15. legfejlettebb ország az Európai Unióban - Túl magasra tette magának a kormány a lécet? (Portfolio)
Magyarország elérheti az uniós fejlettségi szint 90%-át 2030-ra, ezzel pedig az unió 15. legfejlettebb országa lehetünk - mondta Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter egy mai konferencián. A célkitűzésben van némi inkonzisztencia, és élesen ellentmond az elmúlt nyolc év trendjének.
márc. 9
13:27
Lehetsz fordító és nagykövet a PancakeSwap-nál (Kripto Akadémia)
Az egyik legnépszerűbb decentralizált tőzsde, a PancakeSwap régiós márkanagyköveteket keres az Ambassador programjába. „Célunk, hogy erősítsük közösségünket, növeljük a PancakeSwap ismertségét a felhasználók helyi régióiban és több lehetőséget biztosítsunk felhasználóink számára a bekapcsolódásra.” -írja a PancakeSwap hivatalos bejelentése Egy amba
márc. 9
13:27
Gulyás: A gyermekvédelmi törvényt be kell tartatni és meg kell védeni a nemzetközi viták közepette (SzMo)
A kormány meggyőződése, hogy szükség van erre a törvényre, ezért európai szinten is hajlandó vitázni róla – mondta a miniszter.
márc. 9
13:27
György István: Gazdasági versenyképességi tényező a jól működő közigazgatás (Magyar Hírlap)
A kormányablakoknál 2500-nál több fajta ügyet lehet intézni.
márc. 9
13:27
Nem lassít az Arrabona Racing Team: tizedik autójával az élre törne a Széchenyi-egyetem csapata (Autószektor)
Nagy utat járt be tíz év alatt az Arrabona Racing Team (ART) – a szó szoros és átvitt értelmében is. A nulláról megépíteni egy Formula Student-versenyautót egyáltalán nem magától értetődő: kell hozzá egy létező szakmai tudásbázis, bejáratott tervezési és kivitelezési folyamatok, valamint egy rutinos, együttműködő csapat. Az ART 2014 óta látványos f
márc. 9
13:27
Magyar győzelemmel rajtolt a CEE Rotax Max Challenge idei szezonja (Racing)
Vida Benedek révén magyar versenyző győzelmét hozta az első forduló az olaszországi Jesolóban.
márc. 9
13:27
Végre eljött a Mt. Gox kártérítés ideje, de bezuhanhat miatta a BTC árfolyama? (BitcoinBázis)
A csődbe ment Mt. Gox kriptotőzsde 9 év után végre megkezdi a pórul járt befektetők kártérítését. A hitelezők legnagyobb félelme
márc. 9
13:27
Elindult az új rendszer, megnéztük, milyen a háziorvos nélküli ügyelet (Telex)
Egy hete rezidensek és szakorvosjelöltek látják el a háziorvosi ügyeletet Győrben. A beteg ebből egyelőre nem sokat érez, rosszat legalábbis nem, a helyi orvostársadalom véleménye ugyanakkor megoszlik, hogy elfogadható-e ez így. Ugyanez a helyzet a MOK-tagságról is.
márc. 9
13:27
Űrkutatók időzónákra darabolnák a Holdat, hogy ne kelljen mindig a földiektől megkérdezni, mennyi is az idő (Telex)
Az átlagembert ez egy darabig még nem érinti, de lehet, hogy néhány évtized múlva matekozni kell, hogy kiszámoljuk, hogy az űrbuszunknak mikor kell beérkeznie, hogy elérjük az átszállást.
márc. 9
13:33
Semmi nincs ingyen: ezentúl pénzért láthatunk csak bizonyos videókat a TikTokon (ATV)
Lesznek olcsóbb és drágább tartalmak is.
márc. 9
13:33
Szijjártó Péter sérelmezi, hogy „az oroszok kémjének” nevezik őket, amikor a béke fontosságáról beszélnek (444.hu)
A külügyminiszter a Budapest Balkans Forum keretein belül rendezett panelbeszélgetésen beszélt arról, hogy szerinte az Európai Unió egyre rosszabb formában van, aminek számos különböző oka van, és az egyik épp a bővítési folyamat kudarca.
márc. 9
13:33
Bővíti fejlesztési portfólióját a győri Audi (autopro)
Az Audi Hungaria mérnökei nagyobb szerepet kapnak a Volkswagen konszern hajtásrendszereinek fejlesztésében.
márc. 9
13:33
Koltay András: Magyarországon a szólásszabadság védett, a nyilvánosság sokszínű (Magyar Hírlap)
A fake news jelenségének terjedése rendkívül veszélyes az elnök szerint.
márc. 9
13:33
Jó hír a vállalatoknak: 300 milliárd forinttal bővül az Exim hitelprogramja (Bank360 blog)
Fellélegezhetnek azok a cégek, amelyek lemaradtak a Baross Gábor Újraiparosítási Hitelprogram (BGH) olcsó kölcsöneiről. A kormány 300 milliárd forinttal bővíti néhány hét alatt teljesen kimerített hitelkeretet.
márc. 9
13:33
Megtorló csapást jelentett be az orosz védelmi tárca (Demokrata)
Hiperszonikus rakétákkal megtorló csapást hajt végre ukrajnai célpontok ellen az orosz hadsereg.

Keresés