Új kutatás-fejlesztési adózási szabályok lépnek életbe az idei évtől az Egyesült Államokban, mely különösen nagy terhet róhat a kriptogazdaság cégeire.
Jelentősen lassult az éves szintű infláció Oroszországban márciusban, 2020 júliusa óta a legalacsonyabb szintre került és egy éven belül először süllyedt a jegybanki 4 százalékos inflációs cél alá, részben a tavalyi magas bázis miatt.
Tóth Andi és Marics Peti kapcsolata véget ért, sokan azonban továbbra is kíváncsiak arra, miért hunyt ki a szerelem. Felröppent az a pletyka is, miszerint megcsalás rombolta a kapcsolatot.
Az ukrán-magyar határszakaszon 4846-an léptek be Magyarországra szerdán, a román-magyar határszakaszon belépők közül pedig 5753-an nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) csütörtökön.
Új jogszabályok jelentek meg tegnap este: az Országgyűlés elfogadta a Kúria, az OBH és az ügyészség 2021. évi beszámolóját, Novák Katalin bírákat mentett fel, vakcinát adományoz az ország Nicaraguának.
Az, ahogyan az emberek gépelnek és használják a számítógépes egeret, jobb stresszmutató lehet, mint a szívritmusuk – közölték svájci kutatók kedden, hozzátéve, hogy modelljük segíthet a krónikus stressz megelőzésében.
A Real Madrid elleni szerdai, 2–0-ra elvesztett Bajnokok Ligája-negyeddöntő után a Chelsea trénere, Frank Lampard büszke volt játékosai mentalitására, de elmondta, az önbizalmukon dolgozni kell, a győztes csapat vezetőedzője, Carlo Ancelotti pedig elégedett az eredménnyel.
Sokan úgy vélik, meggondolatlan döntést hozott a sztárpár. A Bors ennek apropóján utánajárt, mennyire lesz nehéz feladata Edináéknak az új családtagjukkal.
A 16 és 30 év közötti korosztály 79 százaléka tart attól, hogy nem fogja tudni megvalósítani az álmait pénzügyi szempontból - derült ki az OTP Bank kutatásából, amelyet a junior célcsoport szokásairól, attitűdjéről készítettek.
Mit gondol Kocsis Máté a svédek NATO-csatlakozásáról? Mi is valójában a mentelmi jog? Interjú Panyi Miklóssal, magyar vállalkozások helyzete és Gianni Annoni az etikettről – itt a Mandiner hetilap!
A korábbi becslésnél jobb januári teljesítmény után stagnált a brit gazdaság februárban a brit statisztikai hivatal (ONS) csütörtökön ismertetett első becslése szerint. Az elemzői előrejelzések átlaga a hazai össztermék (GDP) 0,1 százalékos bővülését valószínűsítette havi összevetésben az idei második hónapra.
Olyan terveket készít elő az Európai Bizottság, amelyek erősítenék az adófizetők védelmét a bankcsőddel szemben, és szigorítja a bajba jutott hitelintézetekre vonatkozó szabályokat, erősítve az EU-s bankszanálási mechanizmus eddig elhanyagolt szerepét – írja a birtokába került tervezet alapján a Financial Times.
A fenyegető üzenetek ellenére is elődöntőbe jutott a Gazdag Dánielt foglalkoztató Philadelphia Union a közép- és észak-amerikai (CONCACAF) labdarúgó Bajnokok Ligájában.
Az IBM azt mérlegeli, hogy eladja időjárási üzletágát, mivel a vállalat továbbra is a szoftverei fejlesztésére és a felhőszolgáltatásokra összpontosít, tudta meg a The Wall Street Journal.