A szülők kitartása és sikere egyértelműen nagy hatással van a gyerekekre, így van ez a civil embereknél és a már hírességekké vált személyeknél is. Egyes hollywoodi sztároknak a szülei szintén óriási sikereket értek el a szakmájukban, habár lehet, hogy ez a tevékenység akkora ismertséget nem hozott a számukra, a tetteik mindenképpen elismerésre mél
Az összetettben most is élen álló 25 éves pilóta erről a hétvégi, Bakuban sorra kerülő Azeri Nagydíj helyszínén nyilatkozott, kiemelve, hogy nem rajong túlzottan a sprintfutamos hétvégék most bemutatkozó lebonyolításáért, valamint a versenynaptárban szereplő futamok mennyiségéért sem. "Ha tovább bővítjük a naptárat, és egy-egy hétvége ilyen hosszú,
Pierre Cosso alakította a Házibuli folytatásában a jóképű Philippe-t, aki elrabolta a Sophie Marceau által megformált Vic szívét. A sármos színész egy csapásra tinilányok millióinak kedvence lett, ma már azonban egyáltalán nem úgy néz ki, ahogyan emlékeztünk rá.
Az idén május 19-én, pénteken rendezik meg az Artmozik éjszakáját: a Budapest Film filmszínházai közül a Művészben, a Puskinban, a Toldiban, a Kino Caféban és a Tabánban láthatók filmek hajnalig.
Az álmok és a célok szerepéről, a közösség, a csapatjáték, mások szolgálata, a csend és az ima fontosságáról beszélt Ferenc pápa a fiataloknak, akikkel szombat délután találkozott a Papp László Budapest Sportarénában.
2011-ben ezen a napon kötött házasságot a mostani walesi herceg, Vilmos és Katalin hercegné. Hivatalos Twitter-oldalukon egy közös fotóval ie megemlékeztek az évfordulóról.
Kihúzták az Ötöslottó 2023/17. heti nyerőszámait, a sorsolást ezúttal is élőben közvetítette a Pénzcentrum. Eze a héten 2 szerencsés jékosnak is telitalálata volt, fejenként több mint 2,3 milliárd forinttal gazdagodtak. A 18. heti sorsoláson így 150 millió forintról indul ismét útjára a halmozódás.
Szombat délutánra oltották el teljesen a soroksári autóbontóban pénteken keletkezett tüzet, amelynek során kétezer négyzetméteren tizenöt méter magasra felhalmozott fém- és műanyaghulladék gyulladt meg.
A Vasas nyerte a férfi vízilabda Eurokupa küzdelmeit, miután a Savona elleni finálé szombati visszavágóján, az idegenbeli döntetlent követően, 15-7-re diadalmasodott.
Újabb négy évig Kelemen Hunor vezeti a Romániai Magyar Demokrata Szövetséget (RMDSZ), miután a szervezet 16. tisztújító kongresszusa bizalmat szavazott neki szombaton Temesváron.
A kaliforniai szabályozó hatóságok pénteken megszavazták, hogy 2036-ig betiltják az új dízelüzemű nagy teherautók értékesítését, és 2042-ig minden teherautónak zéró kibocsátásúnak kell lennie – írja a CNBC. Ezzel a döntéssel Kalifornai úttörővé vált az USA-ban a kibocsátás-csökkentési vállalások terén.
Eno Alaric, aki állítása szerint időutazó, és 2671-ből érkezett vissza hozzánk, szörnyű katasztrófára figyelmeztette az embereket. Szerinte nagyon sokan fogják elveszíteni szeretteiket 2023 májusában.
Az utóbbi években sorra jönnek a celebek válásairól szóló hírek, ám Király Viktor és felesége nem szeretne közéjük tartozni, és ezért mindent meg is tesznek.
Vágó István a televíziós vetélkedők, a kvíz műfajának a királya volt. Koronázott királya, hiszen már kortársai is elismerték ebben a műfajban demonstrált tehetségét. Az elhunyt műsorvezető egy tucat neves vetélkedő házigazdájaként egy ország tudásmestere lett.
A Vasas nyerte a férfi vízilabda Eurokupa küzdelmeit, miután a Savona elleni finálé szombati visszavágóján, az idegenbeli döntetlent követően, 15–7-re diadalmasodott. A piros–kékek 21 esztendő elteltével nyertek újra nemzetközi trófeát, 2002-ben a Kupagyőztesek Európa Kupájában értek a csúcsra.
Kettős magyar győzelemmel zárult az öttusa világkupa magyarországi állomásnak döntője a nőknél. Meglepetésre Guzi Blanka végzett az első helyen, aki egy szoros befutó után győzte le Gulyás Michelle-t.
Mint arról nemrég beszámoltunk, ma este elvitték az Ötöslottő 4,6 milliárd forintos főnyereményét, ez minden idők 4. legmagasabb jackpotja volt az ötös lottó történetében. Itt vannak a sorsolás részletei.
Az amerikai szabályozó hatóságok vasárnap délutánig kérték a bankoktól a First Republicra vonatkozó legjobb és utolsó vételi ajánlatukat, ami a hatóságok reményei szerint megnyugtatja a piacokat és lezárja a regionális hitelezők bizonytalanságának időszakát - írja a CNBC.
„A szabadalmak jogosultjainak és felhasználóinak javát szolgáló, méltányos szabályok bevezetésére teszünk javaslatot, továbbá hatékony szellemitulajdon-jogi eszközöket bocsátunk a kkv-k rendelkezésére.”
Bírósági gyorsírónak készült, az első filmje majdnem tönkretette a karrierjét, és Madonna elcsaklizta előle az álomszerepét – nem indult könnyen az egykori szépségkirálynő filmes pályája…
Szezonbeli legjobb futameredményét szerezte a Ferrarinak az Azeri Nagydíj sprintversenyén, a két Red Bull közül legalább az egyiket maga mögött tartotta. Charles Leclerc duplázott a különleges bakui hétvége időmérőin, a vasárnapi fő verseny után a sprintfutamra is megkaparintotta az első rajtkockát. Utóbbi pozíciót azonban nem tartotta meg a leinté