2023. április 3. hétfő

ápr. 3
16:54
Nem vicc, csökkenteni kell a tehenek szén-dioxid-kibocsátását (BitcoinBázis)
A tejelő teheneket a gazdáknak metángázcsökkentő szerekkel kell majd etetniük, hogy csökkentsék szén-dioxid-kibocsátásukat, mivel a szer hatására kevesebbet böfögnek. A brit
ápr. 3
16:54
Már minden tizedik új autó tölthető Magyarországon (Villanyautósok)
Idén tízezer új elektromos jármű értékesítését várja az MGE.
ápr. 3
16:57
Kilőtt az olajár: a mostani infláció mellett már csak ez kellett (Privátbankár)
A hétvégén a termelés visszafogásáról döntött az OPEC+, emiatt pedig hétfőn kilőtt az olajár. Amennyiben tartós marad az energiahordozó drágulása, az ismét gyorsíthatja az inflációt. Emellett közvetlen hatása is lehet, hiszen drágulhatnak az üzemanyagok. Többek között erről is beszélt kollégánk, Király Béla a Trend FM Reggeli monitor című műsorában
ápr. 3
16:57
„Kókler masszőr” küldött kórházba egy budapesti férfit (Blikk)
A 40 éves férfit, olyan erősen gyúrta át a masszőr, hogy a kezelés végére iszonyú fájdalmakkal küzdött, és elzsibbadtak a végtagjai. A masszőrtől egyenesen a kórházba kellett szállítani.
ápr. 3
16:57
Kiskorában csak huhogni tudott szegény kis Puskás Öcsike, de lám, mi lett belőle (444.hu)
Kitették az induló Puskás-rajzfilmsorozat trélerjét. Bár a Puskás-legenda fontos része, hogy egy szerény szoba-konyhás lakásból jutott fel a csúcsra, a NER-kompatibilis Öcsi emeletes lakásban nő fel, így nem érteni, mit szórakoznak rongylabdával.
ápr. 3
16:57
Pedro Pascal megmutatta, milyen volt a hangulat a Last of Us forgatásán (Hamu és Gyémánt)
A The Last of Us 1. évadának fináléja minden bizonnyal megdöbbentette a rajongókat, ám Pedro Pascalnak biztos gyógymódja van a sokkra.
ápr. 3
16:57
Szabó Tímea hőbörög: követeljük, fejezzék be Magyarország mérgezését! (Demokrata)
Szabó Tímea most ezzel riogat: az Alföldön nem lesz ivóvíz se.
ápr. 3
16:57
Összeomlott a brit kereskedelmi ingatlanok piaca (Növekedés)
Nem egészen egy év alatt több mint 200 milliárd fonttal zuhant a kereskedelmi célú ingatlanok piaci értéke Nagy-Britanniában, de ennek várhatóan nem lesznek olyan következményei, mint a másfél évtizeddel ezelőtti pénzügyi válság idején tapasztalt értékvesztésnek - áll az egyik tekintélyes londoni gazdasági elemzőműhely, a Centre for Economics and B
ápr. 3
17:00
„Harcolj, elnök úr!” – üzente Orbán Viktor Trumpnak, aki kedden áll majd bíróság elé (SzMo)
A volt elnök ellen múlt héten emeltek vádat, mert 2016-ban lefizetett egy pornószínésznőt, hogy hallgasson korábbi afférjukról.
ápr. 3
17:03
Megsérülhetett egy amerikai atombomba egy holland légibázison (Blikk)
Egy hétfőn készült jelentés szerint megsérülhetett egy amerikai atombomba az egyik holland légibázison egy közelmúltban történt balesetben. Az amerikai légierő európai szóvivője sem megerősíteni sem cáfolni nem tudta az esetet – derült ki.
ápr. 3
17:03
Megjött az orvosi kamara rendkívüli bejelentése! (Portfolio)
Az eddig feldolgozott adatok alapján több mint 33 ezer ember, a tagság több mint kétharmada jelezte, hogy szabad akaratából a kamara tagja akar maradni - jelentette be rövid Facebook-videójában Kincses Gyula, a Magyar Orvosi Kamara elnöke.
ápr. 3
17:03
Napra pontosan 50 éve röppent el az első mobilos hívás (Bitport)
Az első működő prototípus megalkotója nem bírta ki, hogy ne csörögjön rá a versenytársakra.
ápr. 3
17:03
Stoltenberg: Igazítani kell a NATO nukleáris védelmi berendezkedésén (Demokrata)
„Nem engedhetjük meg, hogy Oroszország tovább veszélyeztesse az európai biztonságot.”
ápr. 3
17:06
IndyCar: 439 előzés, 350 km/h-val centikre egymástól – Íme a texasi futam 6 percben! [Videó] (USAracing)
Elképesztően izgalmas, késhegyre menő küzdelmekkel örvendeztette meg a rajongókat az Ntt IndyCar Series vasárnapi futama....
ápr. 3
17:06
Távozik az Rtl-től a csatorna sztárja: Pataki Zita megható szavakkal búcsúzott (Femcafe)
Távozik a csatornától.
ápr. 3
17:06
Zuhan az üzemanyagár: 10 forinttal lesz olcsóbb a dízel szerdától (SzMo)
A benzin ára most várhatóan nem változik.
ápr. 3
17:06
Környezetvédelmi monitoring rendszert hoznak létre Debrecenben (SzMo)
A felszíni és a felszín alatti vizeket, a talajt és a termőföldet, a levegőt fogja különböző módszerekkel figyelni.
ápr. 3
17:06
IndyCar: 482 előzés, 350 km/h-val centikre egymástól – Íme a texasi futam 6 percben! [Videó] (Racing)
Elképesztően izgalmas, késhegyre menő küzdelmekkel örvendeztette meg a rajongókat az Ntt IndyCar Series vasárnapi futama....
ápr. 3
17:06
Lassabb növekedést jelez a márciusi BMI (Üzletem)
A beszerzésimenedzser-index (BMI) szezonálisan kiigazított márciusi értéke 55,3 pontra esett a februári 56,3-ról, eszerint a válaszadók az előző hónaphoz képest lassabb bővülési folyamatokról számoltak be – tájékoztatott a Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság.
ápr. 3
17:09
Ezt is megértük! Szerdától várhatóan nagyobbat csökken a gázolaj ára (Adózóna)
Szerdán a gázolaj esetében számíthatunk árváltozásra: nagykereskedelmi árak tekintetében bruttó 10 forintos árcsökkenés került ma bejelentésre, olvasható a holtankoljak.net oldalán.
ápr. 3
17:09
Ismét megjelent a madárinfluenza hazánkban (Portfolio)
A madárinfluenza vírusának jelenlétét igazolta egy pusztaszeri mulardkacsa-telepen, Csongrád-Csanád vármegyében a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih); az állomány felszámolása folyamatban van, a védő- és megfigyelési körzeteket kijelölte az állategészségügyi hatóság, közölte a hivatal hétfőn honlapján.
ápr. 3
17:15
Hátat fordítottak a magyarok a drága hiteleknek (Piac és Profit)
Padlón a lakáshitelpiac és a babaváró sem állt talpra a tavaly decemberi bumm után. A személyi kölcsönök még mennek, pedig a kamatuk továbbra is az egekben van – írja a Bank360.hu.
ápr. 3
17:15
Környezetbarát tengerjárók szelik hamarosan a vizeket (ProfitLine)
A Celebrity Cruises hajótársaság következő Edge-osztályú hajója új, rugalmas üzemanyag-fogyasztású motort kap. Az anyacég, a Royal Caribbean Group új hajója az alternatív üzemanyag-használat egyik zászlóshajója lesz a Wärtsilä és Chantiers de L’Atlantique csoporttal való együttműködésnek köszönhetően.
ápr. 3
17:15
Szijjártó elárulta, erre kérik a nyugati nagy cégek vezetői folyton (ATV)
“A legnagyobb nyugati cégek vezetői folyamatosan arra kérnek, menjek biztosra annak érdekében, hogy a kínai befektetők jöjjenek Magyarországra lehetőleg az ő gyáraikhoz a legközelebb” - árulta el Szijjártó Péter az AmCham Hungary mai üzleti fórumán, a résztvevők kérdésére válaszolva.
ápr. 3
17:15
Titkos város rejtőzik Magyarország közepén, a magyarok érkezése előtt építették több száz évvel ezelőtt mélyen az erdő közepén? A legenda, amiért ezrek keresik… (Promotions)
Sok ember képzeletét megragadják a mai napig a Pilis erdeinek titkai.
ápr. 3
17:15
Célegyenesbe érkezett a magyar nemzeti kutatóűrhajós-program (Demokrata)
Nyolc tudományos kísérletet hajt majd végre a magyar űrhajós – közölte Szijjártó Péter.
ápr. 3
17:21
Kiderült, mennyit kap Orbán Viktor főtanácsadójaként Szili Katalin (Menedzsment Fórum)
A K-Monitor megtalálta azt a szerződéslistát, melyből kiderül, a pécsi egyetemet fenntartó kuratóriumi tagsága megtartása érdekében miniszterelnöki megbízotti pozíciójából távozó ex-MSZP-s mennyit keres immár miniszterelnöki főtanácsadóként.
ápr. 3
17:21
Tanulj a kripto opciók kereskedéséről az OpcióGuruval és a Kripto Akadémiával (Kripto Akadémia)
Biztosan te is hallottál már az opciós szerződésekről, anélkül, hogy komolyabban utánanéztél volna ennek a piacnak. Ha első ránézésre túl bonyolultnak, nehézkesnek, de főleg kockázatosnak találtad ezt a piacot, nem benned volt a hiba. Opciós szerződések a hagyományos piacokon már több, mint 40 éve léteznek, a kriptopénzek piacán pedig pár évvel eze
ápr. 3
17:24
Egyidős a vadászattal (Magyar Mezőgazdaság)
Orvvadászatról tartottak konferenciát az Állatorvostudományi Egyetemen, ahol a vadorzás megelőzésének és felderítésének lehetőségeit taglalták. Ez komoly fejtörést okoz a szakembereknek, mert a rapsicok az éj leple alatt, a természet végeláthatatlanságában tevékenykednek, így leleplezésük és kézre kerítésük csak kismértékben sikerül a hatóságoknak
ápr. 3
17:27
Fenyegető lépéssel reagál a Kreml Finnország Nato-taggá válására (Blikk)
Határozott lépéssel reagál Oroszország Finnország NATO-csatlakozására. Az orosz külügyi tárca bejelentette, hogy a balti ország keddi csatlakozása fordulópontot jelent, ezért a Kreml is megerősíti katonai jelenlétét az érintett területeken.
ápr. 3
17:27
Elbukott a Cinema City tulajdonosának nagy terve, ez a magyar mozikat is érintheti (Portfolio)
Nem talált vevőt amerikai, brit és írországi üzletágára az ősszel csődvédelembe menekült mozilánc-üzemeltető, a Cineworld, ezért egy új adósság-átütemezési tervvel állt elő – írja a CNBC.
ápr. 3
17:27
Nem múlik a veszély! Ismét megjelent a madárinfluenza Csongrád-Csanádban (Agroinform)
Többezer kacsát kellett levágni.
ápr. 3
17:27
Újabb örömhírt kaptak a dízelesek, szerdától még olcsóbban tankolhatnak (ATV)
A gázolaj továbbra is olcsóbb, mint a benzin.
ápr. 3
17:27
„Nem vagyok se rosszabb, se jobb politikus, mint egy középkorú férfi” – Leköszön Sanna Marin (WMN)
Tegnap választást tartottak Finnországban, amelyen a konzervatívok győztek. Így Sanna Marin nem lesz miniszterelnök a következő ciklusban, de van mire büszkének lennie az elmúlt évekből.
ápr. 3
17:27
A magyar agrárium számára kiemelten fontos a japán piac (Demokrata)
Hazánk célja a Magyarország és Japán közötti agrárkapcsolatok további élénkítése.
ápr. 3
17:29
Időjárás: Mutatjuk, hol nem fog fagyni! (Agroinform)
A szél erős, helyenként viharos lesz.
ápr. 3
17:30
Kiakadtak Oláh Ibolyára a nézők, amiért szerintük átlépett egy határt a Sztárban sztárban (SzMo)
Félreérthetetlen mozdulatokat tett az énekesnő, majd a zsűri tagjai is becsatlakoztak a poénkodásba.
ápr. 3
17:33
A magyar tőzsde volt a nap sztárja (Portfolio)
A magyar tőzsde felülteljesített a nemzetközi átlaghoz képest, mind a négy hazai blue chip határozott pluszban zárta a napot, legnagyobb mértékben a Richter papírjai emelkedtek, több mint 2 százalékot.
ápr. 3
17:33
Ezzel az előzetessel a Netflix most óriásit robbantott – rengeteg rajongó várja kiéhezve a Tyler Rake 2. részét (Promotions)
Chris Hemsworth visszatér a Tyler Rake: A kimenekítés második részben, aminek a Netflix most az előzetesét is kirakta.
ápr. 3
17:36
Több új autó került a magyar utakra (autopro)
Az első negyedévben továbbá teherautókból és buszokból jóval többet adtak el, mint egy éve.
ápr. 3
17:36
Nagy a baj: Mérgező ez a csokoládé, senki ne egyen belőle! (Nyugati Fény)
Ezt a terméket nem szabad elfogyasztani.
ápr. 3
17:36
Harminc éves az Európai Unió „felzárkóztató programja” (Üzletem)
A Kohéziós Alap segítségével az elmúlt 30 év alatt közel 179 milliárd eurót fordított az EU a gazdasági, társadalmi és területi kohézió megerősítésére.
ápr. 3
17:39
Szenzáció: buszvezető bukkant rá a lezuhant háborús gépre (Blikk)
Lélegzetelállító történelmi lelet került elő a föld alól: egy magyar felségjelzésű II. világháborús repülőgép roncsaira bukkantak Ajkánál.
ápr. 3
17:39
Kiderült, hogy mi lesz a leendő magyar űrhajós feladata (Portfolio)
A leendő magyar űrhajós mintegy 31 napon át hajtja végre azt a 8 tudományos kísérletet, amelyet magyar egyetemekkel közösen választottak ki a programra, és 12 magyar fejlesztésű műszert visz majd magával az állomásra - közölte a külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalán hétfőn.
ápr. 3
17:42
Nagy a baj: Mérgező ez a csokoládé, senki ne egyen belőle! (Nyugati Fény)
Ezt a terméket nem szabad elfogyasztani.
ápr. 3
17:42
Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete: „Megalapozott volt az optimizmus” (Autószektor)
A Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületének (MGE) értékelésében, amelyet 2023. első negyedéves új gépjármű forgalomba helyezési piacáról adtak ki, az olvasható: „Természetesen figyelembe kell venni, hogy 2022 első felében aránylag gyengén teljesített a magyar piac, de mindenképpen pozitív fejlemény, hogy a használt gépjárművek kivételével az összes t
ápr. 3
17:45
Autósok, figyelem! Újabb porvihar kísért az utakon: 50 méteres távolságra sem lehet majd látni (Blikk)
Nyugaton, északnyugaton és északon, északkeleten fújhatja ma és holnap viharos szél a port - közölték a meteorológusok hétfőn.
ápr. 3
17:45
Az FTX kriptovaluta-csőd tanulságai: mire figyeljenek a kripto-befektetők a jövőben? (ProfitLine)
Az FTX kritovaluta-tőzsde közelmúltbeli összeomlása súlyos következményekkel járt, és megrázta az egész iparágat. Michael König, a Bécsi Közgazdaságtudományi Egyetem vezetőképző akadémiájának (WU Executive Academy) professzora mégis úgy véli, mindez jó esélyt kínál arra, hogy a szektor végre felnőttkorba lépjen, ami szerinte már régóta szükséges. A
ápr. 3
17:45
Súlyos zuhanásban az amerikai ipar (Portfolio)
Az amerikai feldolgozóipari tevékenység márciusban közel hároméves mélypontra esett vissza, mivel az új megrendelések száma tovább csökkent, és a kibocsátás is visszaesett a magas kamatok miatt költséges hitelfelvétel mellett.
ápr. 3
17:45
Újabb vármegyében ütötte fel a fejét az irtózatos vírus (ATV)
A madárinfluenza vírusának jelenlétét igazolta egy pusztaszeri mulardkacsa-telepen,  Csongrád-Csanád vármegyében a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih); az állomány felszámolása folyamatban van, a védő- és megfigyelési körzeteket kijelölte az állategészségügyi hatóság - közölte a hivatal hétfőn honlapján.

Keresés