A Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületének (MGE) értékelésében, amelyet 2023. első negyedéves új gépjármű forgalomba helyezési piacáról adtak ki, az olvasható: „Természetesen figyelembe kell venni, hogy 2022 első felében aránylag gyengén teljesített a magyar piac, de mindenképpen pozitív fejlemény, hogy a használt gépjárművek kivételével az összes t
Az FTX kritovaluta-tőzsde közelmúltbeli összeomlása súlyos következményekkel járt, és megrázta az egész iparágat. Michael König, a Bécsi Közgazdaságtudományi Egyetem vezetőképző akadémiájának (WU Executive Academy) professzora mégis úgy véli, mindez jó esélyt kínál arra, hogy a szektor végre felnőttkorba lépjen, ami szerinte már régóta szükséges. A
Az amerikai feldolgozóipari tevékenység márciusban közel hároméves mélypontra esett vissza, mivel az új megrendelések száma tovább csökkent, és a kibocsátás is visszaesett a magas kamatok miatt költséges hitelfelvétel mellett.
A madárinfluenza vírusának jelenlétét igazolta egy pusztaszeri mulardkacsa-telepen, Csongrád-Csanád vármegyében a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih); az állomány felszámolása folyamatban van, a védő- és megfigyelési körzeteket kijelölte az állategészségügyi hatóság - közölte a hivatal hétfőn honlapján.
Szarvas Andi ismét szingli! A 2018-as Miss World Hungary győztesének és vőlegényének útjai 3,5 év után szétváltak, sőt már el is költözött a családi otthonukból.
Dr. Yusuke Narita, a Yale Egyetem japán közgazdászprofesszora nemrég a japán idősek tömeges öngyilkosságát javasolta megoldásként az elöregedő népességből fakadó
Ha ma lennének az országgyűlési választások, még nagyobb fölénnyel nyerne a Fidesz-KDNP pártszövetség - derült ki egy friss közvélemény-kutatásokból. A Republikon Intézet adatai szerint ugyanakkor a Fidesz-KDNP is veszített 7-800 ezer szavazót. A Nézőpont felméréséből pedig az látszik, hogy akik az összefogás pártjaitól morzsolódtak le, most a Mi h
Egy kifejezetten prémium kategóriájú mandulás belga étcsokiról adott ki figyelmeztetést a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih). Egy tételt határérték feletti aflatoxin tartalom miatt hívnak vissza az üzletekből. Aki ilyent vett, jól teszi, ha megszabadul tőle.
Az elektromos rollerek megosztó mikromobilitási járműnek számítanak mindenütt a világon. Nem túl szépek, ráadásul a használóik gyakran nem viszik vissza őket az állomáshelyekre, csak félrelökik az utcákon. De ha használják is őket, gyakran a járdán közlekednek a gyalogosokat riogatva, az úttesten akadályozzák a gépkocsiforgalmat. Hasznuk van, de a
Az elmúlt évben a kormányok világszerte adókedvezményeket, támogatásokat és új törvényeket jelentettek be a beruházások felgyorsítása, az éghajlatváltozás elleni küzdelem és a munkaerő bővítése érdekében. A Világbank szerint viszont ez nem elég, és a globális növekedés tíz évre belassulhat a meglévő strukturális problémák miatt.
Az elmúlt 12 év legaktívabb időszakát élte meg tavaly a hazai tranzakciós piac – derül ki az EY vállalati összeolvadásokat és felvásárlásokat (M&A) értékelő friss jelentéséből. Az ügyletek száma és becsült értéke is nőtt az előző évhez képest Magyarországon. A legvonzóbb befektetési célpont a technológiai szektor maradt.
A Motorola már megkezdte az Edge 40-es sorozat tulajdonképpeni bevezetését, hiszen Kínában már piacra dobta a Moto X40-et december közepén. A tavalyi X30-ból végül az Edge 30 Pro lett, így ezúttal is hasonlóra lehet számítani. A jelenlegi hírek szerint a csúcskészülék 900 eurós (nagyjából 350 ezer forintos) áron léphet piacra.
A Nemzeti Adatvédelmi és Információ Hatóság (NAIH) beszámolójában tárta fel, hogy az egyik szállásadó olyan intim helyzetben vette kamerára a vendégeit, mint például a fürdés, a fürdőzők tudta nélkül. Kemény bírságot szabtak ki az adatkezelőre.
Karbantartás miatt nem közlekedik a 6-os villamos hétfő késő estétől kedd kora hajnalig a Széll Kálmán tér és a Móricz Zsigmond körtér között, ez idő alatt ezen a szakaszon pótlóbusszal lehet utazni – közölte a Budapesti Közlekedési Központ hétfőn a BKK Info oldalon.
Már nem érez szenvedélyt a dízelkombija iránt? Elfelejtette, milyen örömöt jelentett a vezetés? Akkor itt az ideje, hogy a Honda Civic Type R újra felélessze a tüzet!
Padlón a lakáshitelpiac és a babaváró sem állt talpra a tavaly decemberi bumm után. A személyi kölcsönök még mennek, pedig a kamatuk továbbra is az egekben van – írja a Bank360.hu.
Bajba került Magyarország, ugyanis hazánk is felkerült a barátságtalan országok listájára, miután az EU összes szankcióját megszavazta a kormány, amelyeket az orosz-ukrán háború miatt vetettek ki Oroszországra.
Legendáriumunk és útinaplónk 6. oldalán szerepel némi Ulysse Nardin, Patek Philippe, H. Moser, Sinn, Yema, beszámoló a kisebb, Time to Watches rendezvényről, most ismét újabb helyszínről. A napi beszámolók ezzel…
A hétvégén a termelés visszafogásáról döntött az OPEC+, emiatt pedig hétfőn kilőtt az olajár. Amennyiben tartós marad az energiahordozó drágulása, az ismét gyorsíthatja az inflációt. Emellett közvetlen hatása is lehet, hiszen drágulhatnak az üzemanyagok. Többek között erről is beszélt kollégánk, Király Béla a Trend FM Reggeli monitor című műsorában
Sanna Marin baloldali finn miniszterelnök vasárnap elismerte vereségét az északi ország parlamenti választásán, mivel az ellenzéki jobboldali Nemzeti Koalíció Pártja (NCP) szoros küzdelemben győzelmet aratott.
Metzker Viki és Andro újra együtt. Az álompár tagjai, akik két éve – hat és fél esztendő után – szakítottak, ma már barátként tekintenek egymásra, s ha nem is párkapcsolat, de a munkájuk miatt újra együtt vannak.
Nagyon úgy tűnik, hogy az amerikai bankrendszer problémái csak ideiglenesen okoztak zavart a tőzsdéken, hiszen a kezdeti pánikot követően a vevők rég nem látott lendülettel tértek vissza a piacokra, a technológiai szektor szárnyalása mellett pedig széleskörű ralit láthatunk a tőzsdéken, melynek köszönhetően az S&P 500 egymás után töri át a fontos s
Hat év után élete első, 28 órás anyaszabijára ment Kőrizs Kata. Megírta, mi vezetett idáig, és milyen volt az egyébként teljesen kompetens férjére hagyni a belázasodott gyereküket.
Ez a negyedév sem telt el események nélkül. Persze elsőnek mindig a legfrissebb élmények élnek a legélénkebben az emlékezetben, de úgy tűnik, hogy ez a piacra nem feltétlenül igaz. A részvénypiacokon ugyan komoly kezdeti esést okoztak a bankbedőlések, és a bankok likviditási helyzetével kapcsolatos aggályok, de lényegében a hónap végére sikerült ez
Telefonos csalók adathalász program letöltésére próbálhatják rávenni a bankok és a kincstár ügyfeleit, ezzel szerezve meg gyanútlan emberek számlaadatait - hívta fel a figyelmet a Magyar Államkincstár hétfői közleményében.
Cséky Tímea mielőtt átigazolt a világelső biztosítómárkához közel 7,5 évet töltött el Yettelnél (korábban Telenor) különböző vezetői pozíciókban, többek között márka- és marketingkommunikációs osztályvezetőként.
Tavasszal a legkorábbi friss zöldségeket az ősszel vetett, ültetett növények átteleltetésével vagy rövid tenyészidejű, hidegtűrő növények korai termesztéséből szedhetjük a kertből. Utóbbi esetben jó választás a levélzöldségek, zöldborsó, egyes gyökérzöldségek mellett a korai káposztafélék termesztése.
A legjobb ízek hagyományainkban gyökereznek, ebben biztos vagyok. Ezért is vagyok elkötelezett híve annak, hogy tájfajta gyümölcsöket, zöldségeket vásároljunk és ültessünk.
Tim Cook, az Apple vezérigazgatója egy interjúban magyarázta el, hogy miért lehet szükségük az embereknek VR/AR szemüvegre, amivel ráerősített azon pletykákra, miszerint a vállalat egy ilyen eszközt tervez bemutatni hamarosan.
A fővárosi állatkertéhez meggyőzően hasonló Facebook oldalt hoztak létre csalók. Az álprofil szándékosan igyekszik azt a benyomást kelteni, mintha a Fővárosi Állat- és Növénykert hivatalos Facebook-oldala lenne számolt be az MTI.
A Duna House havi Tranzakciószám Becslése szerint 2023 márciusában országosan 7787 lakóingatlan cserélt tulajdonost; a cégcsoport jelzáloghitel-előrejelzése szerint a hónap folyamán 39,5 milliárd forint szerződéses összegű lakáscélú jelzáloghitel realizálódott.