2023. április 3. hétfő

ápr. 3
18:39
Ennek a hírnek nem fog örülni az, aki gázt használ (Menedzsment Fórum)
Jelentősen drágult hétfő estére a földgáz a rotterdami tőzsde határidős piacán.
ápr. 3
18:39
Milliókat érő kincset talált elásva egy kerepesi birtokon egy sajónémeti férfi (Blikk)
Lopással gyanúsítanak egy sajónémeti férfit, aki ásás közben két fémkazettát talált egy kerepesi birtok kertjében, az ezekben talált régi, forgalomból kivont pénzt és az ékszereket eltette, majd mintegy kétmillió forintot beváltott és elköltött – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a rendőrség honlapján.
ápr. 3
18:39
Nagy Márton bejelentette, új 150 milliárdos programot indít a kormány (Portfolio)
Az eddigi Baross Gábor Hitelprogram mellett egy új tőkeprogramot jelentett be Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter hétfőn. A miniszter ígérete szerint ez az ingatlanszektort segíti majd. A növekedés fenntartásában fókuszba kerül az FDI, globális stratégiát is kidolgoznak. Azt is kilátásba helyezte, hogy az hosszútávra kötött energiaszerződések
ápr. 3
18:39
Rétvári ma is közölte: 75 százalékkal nő a pedagógusok bére 3 év alatt (ATV)
A BM államtitkára azt mondta ma is, hogy három év alatt 75 százalékkal nő a pedagógusok bére, és bíznak abban, hogy 2025 januárjától 770-800 ezer forintos lesz a tanárok átlagbére.
ápr. 3
18:45
Döbbenetes összeg: ennyit keres Orbán Viktor főtanácsadójaként Szili Katalin (Blikk)
Szili Katalin távozott a miniszterelnöki megbízotti posztról a pécsi egyetemet finanszírozó kuratóriumi tagsága megtartásáért: a volt MSZP-s politikus Orbán Viktor főtanácsadójaként dolgozik tovább.
ápr. 3
18:45
Mi történt márciusban a magyar tőzsdén? (ProfitLine)
Márciusban folytatódott az előző hónapban megkezdődött, csökkenő tendencia a hazai tőkepiacon – a Budapesti Értéktőzsde első számú mutatója, a BUX index 5,5%-os visszaesést követően, 42 318 ponton zárta a hónapot. A részvénypiac összforgalma ezzel együtt jelentősen növekedett februárhoz képest, 206 milliárd forintot tett ki, amely napi lebontásban
ápr. 3
18:45
Latorcai János: Sajnálatos módon tévesen szavaztam a békepárti javaslatról (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
ápr. 3
18:45
Selmeczi Gabriella: Minden felnőtt felelős minden gyermekért (Demokrata)
A kormánypártok ősszel tervezik benyújtani a következő gyermekvédelmi csomagot.
ápr. 3
18:48
43 év után vezetik ki a Toyota Camryt Japánban (Autószektor)
Sorban szabadulnak meg egykori legendás modelljeiktől az autógyártók, hogy a crossoverek és SUV-k teljesmértékben átvegyék a hatalmat. Noha a szedán forma állítólag jól illik az elektromos autózáshoz a hatékony légáramlás miatt, a Toyota most úgy tűnik, hogy nem várja meg a Toyota Camry villanyosítását. 43 év és több mint 1,3 millió eladott példány
ápr. 3
18:51
Még mindig lakhatatlan Tóth Gabi és Krausz Gábor új otthona: jelenleg egy apartmanban élnek (Blikk)
Még mindig lakhatatlan Tóth Gabi és Krausz Gábor újonnan vásárolt otthona. A házaspár jelenleg egy apartmanban húzza meg magát, várva, hogy elkészüljön a házuk.
ápr. 3
18:51
Mik azok az időjárási körülmények, amelyek befolyásolják a napelemek teljesítményét? (Alternatív Energia)
A Sunrun cikke szerint a napelemes rendszerek teljesítménye az időjárástól függ, azonban még fagypont alatt is elegendő áramot elő tudnak állítani, mivel nem a nap hőjét, hanem fényét hasznosítják.
ápr. 3
18:51
Így figyelik meg a magyarokat a legnagyobb weboldalak: tényleg mindenkiről tudnak mindent? (Pénzcentrum)
A GDPR miatt egyre szigorúbbak a sütikre vonatkozó szabályozások, de még mindig beazonosíthatóak vagyunk felhasználóként, ha visszatérünk egy korábban már felkeresett weboldalra. Vannak olyan szoftverek, melyek virtuális kameraként figyelik meg a lépéseinket az online térben, az algoritmusok ezek alapján tudják azt is, mikor születik majd meg a gye
ápr. 3
18:51
Megvan, hogy kik az Alteo új igazgatósági tagjai (Portfolio)
Rendkívüli közgyűlést tartott ma az Alteo, amelyen elfogadták az ötfős igazgatóság négy tagjának lemondását és új igazgatósági tagokat választottak a következő öt évre - derül ki a BÉT-en publikált közleményből.
ápr. 3
18:53
Kommunista koszorúzás Budapesten: bűncselekmény vörös csillaggal emlékezni a „felszabadulás napjára”? (Blikk)
Tombol a diktatúrák iránti nosztalgia hazánkban, mindössze pár héttel a Szálasi-emlékhely körüli botrány után most a kommunisták mutatták meg magukat a fővárosban.
ápr. 3
18:54
Elsüllyedt egy folyóparti étterem (AQUA)
Felborult és a jeges folyóba süllyedt a szentpétervári Néva folyón található Ezüst bálna étterem. Az orosz hatóságok szerint a víz teljesen elöntötte az éttermet, amely a jeges folyó miatt sérült meg. A helyi közlekedési hivatal azt vizsgálja, hogy betartották-e a használaton kívüli hajóra vonatkozó egészségügyi és biztonsági előírásokat. A hajó tu
ápr. 3
18:54
Öt emberrel végzett Magyarország leghírhedtebb gyilkosa: hihetetlen, mi motiválta őt gaztettei elkövetésére (Femcafe)
Gyömbér Pál, avagy gúnynevén Kató Koszpitál rettegésben tartotta Szegvárat és környékét az 1800-as évek második felében, nem véletlenül: a rablógyilkos az Alföld egyik legnagyobb szabású gyilkosságsorozatát követte el.
ápr. 3
18:57
Behívatja a budapesti orosz nagykövetet Szijjártó Péter? (Menedzsment Fórum)
Ezt a kérdést intézte írásban az egyik ellenzéki képviselő a külgazdasági és külügyminiszternek. Most megjött a válasz.
ápr. 3
18:57
Ezt üzeni az amerikai nagykövet Orbán Viktornak - Szijjártót idézve (ATV)
David Pressman az Orbán Viktor által kitett közös Donald Trumpos fotót is retweetelte, amikor visszavágott a miniszterelnöknek a Twitteren.
ápr. 3
18:57
Aki várt, több valutát kap a forintjáért (Növekedés)
Jól tette, aki kivárt a nyaraláshoz kellő deviza megvásárlásával: ugyanannyi forintért például 8-9 százalékkal több török lírát lehet venni, mint az év elején - írja a VG.hu
ápr. 3
19:03
Önmagát kereste a válása után Schell Judit (Blikk)
Saját és a szülei válásáról is mesélt Schell Judit a Palikék Világa by Manna Három igazság című műsorában.
ápr. 3
19:09
Most az iráni iskolákban figyelik árgus szemekkel az öltözködést (Privátbankár)
Szigorítják Iránban a hidzsáb viselésének ellenőrzését. A fejkendőviselést a perzsa ország szigorúan veszi, ám a legutóbb egy 22 éves nő az erkölcsrendészet őrizetében vesztette életét, ami súlyos zavargásokhoz vezetett.
ápr. 3
19:09
Ugatva és morogva kommunikálnak a leghíresebb belterjes család tagjai (Blikk)
Nagyrészt morgással és ugatással kommunikálnak az Egyesült Államok legismertebb belterjes családjának tagjai. A nyugat-virginiai Whittakerék a fotós, Mark Laita révén lettek híresek, aki 2004-ben készített képeket róluk az egyik könyvéhez.
ápr. 3
19:09
Kúriai döntés lélegeztetőgép-adásvételi szerződések közérdekű adatainak kiadása ügyében (Adózóna)
A felperes a keresetben a Külügyminisztériumtól 2020 márciusában, kórházi intenzív ellátásra alkalmas lélegeztetőgépek és arcmaszkok adásvételével kapcsolatos szerződések közérdekű adatainak kiadását kérte. Az ügy a Kúriáig jutott.
ápr. 3
19:09
Ezért lesz kötelező Harry hercegnek is részt vennie Károly koronázásán (Hamu és Gyémánt)
Komoly következményei lehetnek, ha nem jelenik meg.
ápr. 3
19:12
Megvan, hogyan áll bosszút Putyin Magyarországon, amiért Orbánék mégis megszavazták a szankciókat (Nyugati Fény)
Léptek Putyinék.
ápr. 3
19:15
ÁKK: az éves kibocsátási terv 42 százalékban már teljesült (Portfolio)
Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) 2023. évre vonatkozó elsődleges kibocsátási terve 42 százalékban teljesült 2023. március 31-i értéknappal, az első negyedévben végrehajtott adósságkezelési műveletek eredményeként - közölte az ÁKK közleményében.
ápr. 3
19:15
Így készít ki rengeteg magyar gyereket a rossz alvás: sok szülőnek fogalma sincs, ez milyen veszélyes (Pénzcentrum)
A gyerekek közérzetére, iskolai teljesítményére már 30 percnyi alvás kiesése is nagy hatással van. Az óraátállítás nemcsak a felnőttek szervezetét viselheti meg, a családok felborult alvásritmusa kihat a gyerekekre is. Ahogy egyre később sötétedik, úgy lehetnek hajlamosabbak a gyerekek is egyre később elaludni, viszont reggel ugyanolyan időben kell
ápr. 3
19:15
Cannes-ban mutatják be az új Indiana Jones-filmet (444.hu)
A sztori? Dr. Jones már megöregedett és visszavonult a kalandoktól. De akkor jön egy őrült csavar.
ápr. 3
19:18
Az orvosok több mint kétharmada kamarai tag marad (Azenpenzem)
Az orvosok több mint kétharmada, több mint 33 ezren maradnak tagjai a Magyar Orvosi Kamarának. A kormány egy hónapja próbálta a kötelező tagság megszüntetésével beszántani a kamarát, mert az egészségügy jobbításáért nyomásgyakorlásba kezdtek az orvosok.
ápr. 3
19:21
Nyílt lapokkal premier: Amikor a kizabált fridzsider előtt állok az öngyűlölet hullámaival… (WMN)
A WMN és az Örkény Színház közös műsorának első adásában olyan dolgok derülnek ki Mácsai Pálról, Hámori Gabrielláról, Kerekes Éváról és Vajda Milánról, amiket a felvétel előtt még ők sem gondoltak volna.
ápr. 3
19:24
Most az autósok mondhatják meg, hol legyen sebességmérő akció (Autószektor)
Azt írták: az Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózatának (Roadpol) egész Európát érintő a kezdeményezéséhez csatlakozva április 21-én 24 órás sebességellenőrzést - úgynevezett Speedmarathont - végeznek. Hozzátették: az ellenőrzés ideje alatt, április 21-én 6 órától április 22-én 6 óráig a rendelkezésre álló valamennyi Komplex Közlekedési Elle
ápr. 3
19:27
Nagyot harcolt ma a forint, ez lett az eredménye (ATV)
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben hétfő kora estére a reggeli szintekkel összevetve a bankközi devizapiacon.
ápr. 3
19:27
Az amerikai nagykövetnek Szijjártó-idézettel kellett emlékeztetnie Orbánt, hogy a magyar kormány nem avatkozik mások belügyeibe (444.hu)
A magyar miniszterelnök kiállt a vád alá helyezett Donald Trump mellett.
ápr. 3
19:27
NATO-főnök: Putyin nem készül a békére, mi is módosítunk a NATO atom védelmi berendezkedésén (Növekedés)
Mivel semmi jele annak, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök a békére készülne, valamint a nukleáris fegyverek lehetséges bevetéséről szóló moszkvai kijelentések miatt megváltozott a biztonsági helyzet, és ehhez szükséges igazítani a NATO nukleáris védelmi berendezkedését - jelentette ki Jens Stoltenberg NATO-főtitkár Brüsszelben hétfőn, a tagállamok
ápr. 3
19:30
Larson régi videókat nézett, hogy emlékeztesse magát arra, „egykor jó versenyző volt” (USAracing)
A 2021-es szezon tündérmesébe illően alakult Kyle Larson számára. A hírhedt, rasszista felhangú botránya, majd...
ápr. 3
19:30
Larson régi videókat nézett, hogy emlékeztesse magát arra, „egykor jó versenyző volt” (Racing)
A 2021-es szezon tündérmesébe illően alakult Kyle Larson számára. A hírhedt, rasszista felhangú botránya, majd...
ápr. 3
19:30
Ördögtől való dolog? Így fejlődik a mesterséges intelligencia (BitcoinBázis)
Nem ördögtől való dolog, mégis sokan félnek a mesterséges intelligencia fejlődésétől. Megmutatjuk, hogyan kezdődött, most hol tartunk, és mi lehet
ápr. 3
19:32
Súlyos felháborodás övezte az Arbitrum első irányítási szavazását (BitcoinBázis)
Április másodikán az Ethereum második réteges megoldásokat kínáló Arbitrum mögött álló Arbitrum Foundation tett közzé egy érdekes tweetet irányítási (“governance”)
ápr. 3
19:33
Magyar Levente: Ukrajna és Magyarország közös útja a szoros együttműködés (Demokrata)
Magyarország intenzíven jelen van az ukrajnai újjáépítésben – mondta az államtitkár.
ápr. 3
19:36
Itt az amerikai nagykövet válasza Orbán Trumpot támogató bejegyzésére (SzMo)
David Pressman a magyar külügyminiszter szavaival vágott vissza.
ápr. 3
19:39
Bár Matolcsy Györgynek lenne ilyen problémája! (Privátbankár)
Az euróövezetben látványosan csökkent az infláció, így az Európai Központi Bank (EKB) lassan válaszúthoz érkezik. Ugyanakkor az irányadó kamatot várhatóan még legalább egy alkalommal emelhetik. A várakozások szerint 3,5 százalékon tetőzhet a most 3 százalékos európai kamatláb.
ápr. 3
19:45
Fejlesztési adókedvezmény: érdemes élni vele (Adózóna)
A társasági adóból igénybe vehető fejlesztési adókedvezmény szabályai mind a nagy-, mind a kis- és középvállalkozások (a továbbiakban: kkv) szempontjából kedvezően változtak a tavalyi évben. Nyári Zsolt, a BDO Magyarország K-X Tanácsadó Kft. partnere és okleveles adószakértője blogbejegyzésével felhívja a figyelmet ezekre a talán kevésbé ismert, de
ápr. 3
19:45
Ugrik az olajár, megint 100 dolláros olajról beszélnek az elemzők (Portfolio)
Közel egy éve nem látott emelkedést mutat a mai kereskedésben az olaj árfolyama, miután a hétvégén az olajnagyhatalmak egy, a piacot alaposan meglepő termeléscsökkentésről határoztak. Az esti órákban 6 százalék feletti pluszban áll a WTI és a brent - írja a CNBC.
ápr. 3
19:45
Mégis az önkormányzatoknál maradhatnak a szakrendelők, de rendkívül nehéz helyzetbe kerülhetnek (ATV)
A kormány nem veszi el a szakrendelőket azoktól az önkormányzatoktól, amelyek szeretnék megtartani az intézményeket - erről kapott tájékoztatást Csőzik László. Érd polgármestere ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy ha az állam teljesen megvonná a szakrendelők fenntartására fordítandó támogatást, az megoldhatatlan helyzet elé állítaná az ön
ápr. 3
19:51
Érik a nyugdíjösszeomlás: már Ferenc pápa is kongatja a vészharangot, nem fenntartható a rendszer (Pénzcentrum)
Ferenc pápa arról beszélt, hogy nem szabad túlterhelni a jövő generációit a mai nyugdíjrendszerek költségeivel. A pápa minden bizonnyal a francia nyugdíjreform támogatása érdekében szólalt meg, amely az utóbbi hetekben tüntetések sorozatát váltotta ki számolt be a Portfolió.
ápr. 3
19:51
Kiszökött a kutyád? Akár 450 ezer forintot is fizethetsz! (Agroinform)
A kutyák és mindenki más védelmében is nagyon fontos, hogy biztosítsuk a szökésmentességüket.
ápr. 3
19:54
Milyen izgalmas látnivalók vannak Észak-Magyarországon? (Tiszta Jövő)
Tavaly az Északerdő Erdőgazdasági Zrt. lillafüredi Zsófia-kilátója és turisztikai létesítménye nyerte el az Év Kilátója és az Év Turistaháza címet is. Országos szinten is közismertek és rendkívül népszerűek az erdőgazdaság által működtetett Lillafüredi és Pálházi Állami Erdei Vasutak - közölte az Agrárminisztérium (AM) szombaton az MTI-vel.
ápr. 3
19:57
BÉT: Pluszban zártak a vezető részvények hétfőn (ProfitLine)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 673,10 pontos, 1,59 százalékos emelkedéssel, 42 991,44 ponton zárt hétfőn.
ápr. 3
19:57
Itt az instant sör, egy perc alatt kész és kis helyen elfér (Agroinform)
Az instant levesek mellett már megjelent a piacon az instant sör is. Rossz hír, hogy egyelőre csak alkoholmentes változatban.
ápr. 3
19:57
Irán vasszigorral lép fel a diáklányokkal szemben, akik nem viselnek hidzsábot az iskolában (ATV)
Irán szigorúbban fogja ellenőrizni a kötelező fejkendőviseletet az iskolákban és az egyetemeken - jelentette be hétfőn a teheráni oktatásügyi minisztérium.

Keresés