Az Erste tapasztalatai szerint a szülők egyre kisebbeknek nyitnak számlát. Ma már jellemzően 14 éves korban kapják a diákok az első bankszámlájukat, és legkésőbb a középiskola második felére, végére már szinte mindenkinek van sajátja. A banknál a fiataloknak (6-24 éves korosztály) nyitott számlák száma tavaly 10 százalékkal nőtt, ezen belül a 14 év
Saját kezűleg írta azt a szabadságkérelmet a 14. századi brit író, Geoffrey Chaucer, a Canterbury mesék szerzője, amiről korábban azt gondolták, hogy egy írnok készítette a nevében.
Az Állategészségügyi Világszervezet (Woah) vonatkozó előírásai szerint Magyarország visszanyerte a magas patogenitású madárinfluenzától való mentességét. A teljes országra vonatkozó kedvező státusz lehetővé teszi az élő baromfi és baromfitermékek akadálymentes kereskedelmét az egyes harmadik országokkal.
Emil Lindholm és Reeta Hamalainen Észtországban már a Hyundai Motorsport csapatát erősíti, a Skoda Motorsport pedig külön videóval búcsúztatta el WRC2-es világbajnok versenyzőjét.
Áradást okozott a heves esőzés az Egyesült Államokban. Az ország észak-keleti részén, elsősorban New York és Vermont államokban rövid idő alatt több mint 20 centiméternyi csapadék esett le.
Egy nukleáris területen dolgozó szakember szerint „durva kockázatot vállalnak” azzal, hogy „odaküldenek egy paksi tapasztalattal nem rendelkező embert”.
Legalább a jövő hét közepéig kifejezetten meleg időre számíthatunk, és ugyan az egyes napokon érkezhetnek gyenge frontok Magyarország fölé, ezek csak átmenetileg mérséklik majd a meleget.
Új részleteket derített ki a Direkt36 arról, hogy milyen okból és milyen körülmények között zajlott a vezérigazgató cseréje a Paksi Atomerőműnél az év elején: a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal éléről távozó, jó kormánypárti beágyazottsággal rendelkező Horváth Péter Jánosnak kellett a hely.
Egy politikai vita miatt kinevezett parancsnok nélkül maradt hétfőn az Egyesült Államok tengerészgyalogsága (US Marines), ami több mint 100 éve most fordult elő először.
Az Állategészségügyi Világszervezet (WOAH) vonatkozó előírásai szerint Magyarország visszanyerte a magas patogenitású madárinfluenzától való mentességét. A teljes országra vonatkozó kedvező státusz lehetővé teszi az élő baromfi és baromfitermékek akadálymentes kereskedelmét az egyes harmadik országokkal, olvasható a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonság
Megjelent a Magyar Közlönyben a 299/2023. (VII. 10.) kormányrendelet, amely módosítja a természetes személyek adósságrendezési eljárásának részletes szabályait. A rendelet a kihirdetését követő napon, vagyis ma lépett hatályba.
Amilyen gyors volt a múlt heti forintesés, olyan gyorsnak tűnik a visszaerősödés, hiszen kedd reggel már 380 alá bukott az euró jegyzése a bankközi forintpiacon. A múlt szerdán begyorsult esés nagy részét tehát már le is dolgozta a magyar fizetőeszköz.
Orbán Viktor miniszterelnök a Nato csúcstalálkozójára Vilniusba utazik kedden reggel - tájékoztatta az Mti-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
Nyilván senki számára sem kérdés, hogy D-vitaminra szükségünk van-e, azt viszont még a tudósok között is sokszor vita tárgyát képezi, hogy napi rendszeresságű fogyasztása jár-e akármilyen egészségügyi előnnyel. Egy nemrégen publikált tanulmány szerint igen, egészen pontosan csökkenti a szívroham kockázatát. A tanulmány vezető szerzője, Rac
Dobó Ági az Activity legutóbbi részében elárulta, hogy mialatt gyereket várt, nem feküdt le a férjével, miután Járai Máté egész konkrétan rákérdezett nála.
Bár több nyugati szankció is sújtja, Vlagyimir Potanin orosz milliárdost ez nem tartja vissza attól, hogy bővítse hitelezési birodalmát – számol be a hírről a Bloomberg.