Eddig a vegyipar, a telekommunikációs és a bankszektor adta a kínai működőtőke-beruházások nagy részét, a közeljövőt az elektromobilitás fogja meghatározni.
A kedvező nemzetközi hangulatnak köszönhetően emelkedéssel kezdődhet a kereskedés kedden a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) - írta az MTI-nek küldött előrejelzésében az Equilor Befektetési Zrt. elemzője.
Negyven Celsius-fokos vagy annál is magasabb hőmérséklet várható keddtől Olaszország több városában, ahol az úgynevezett vörös, vagyis a legmagasabb fokozatú riasztást léptették életbe - közölte a polgári védelem.
A Szikra pofátlanul, nyíltan kommunista szervezet. Azt írják magukról, hogy rendszerkritikus, baloldali, szociális és zöldügyeket képviselő politikai formáció lennének.
Kulcsár Edina megható videót tett közzé két kislányáról, ugyanis idilli módon indult náluk a júliusi reggel: ébredés után Nina Amarát babusgatta az ágyban. Egy ilyen megható pillanat kinek ne csalna könnyeket a szemébe?
A világ népessége 2040-ig még egészen biztosan nőni fog és megközelítheti a 9 milliárd főt. De mi történik az évszázad második felében? Újra annyian élünk majd a bolygón, mint a XX. század végén?
Azok, akik sikeresen digitalizálják és folyamatosan nyomon követik ellátási láncaikat és logisztikai folyamataikat, beleértve járműveiket is, pontos áttekintést kapnak a felhasznált eszközökről és a tényleges történésekről. Ezzel nemcsak a túlkapacitást előzik meg és optimalizálják a folyamatokat, hanem rugalmassá teszik a vállalatot és az ellátási
Július 4-én elhunyt Győri Béla újságíró-szerkesztő. Miskolcon született 1942-ben, szülővárosában járt általános iskolába, és ott is érettségizett. A Debreceni Agrártudományi Főiskolára került, ahol 58 évvel ezelőtt, 1965-ben szerzett diplomát. Ezt követően a Borsod megyei Emődön gyakornokoskodott fél évig a helyi termelőszövetkezetben, onnan került
A belügyminisztérium álláskereső honlapja szerint 2432 tanár hiányzik a hazai oktatási rendszerből, a tanítói üres helyek száma 1122 volt július 10-én hétfőn, az óvodapedagógusi üres státuszok száma pedig 837.
A Gloster ismét növekvő, nettó 1410 millió forintos csoport szintű negyedéves nyitott rendelésállománnyal zárta 2023. második negyedévét, a mostani összeg 28 százalékkal, azaz több mint 300 millió forinttal magasabb, mint a 2022. második negyedévi állomány volt.
Negyven Celsius-fokos vagy annál is magasabb hőmérséklet várható keddtől Olaszország több városában, ahol az úgynevezett vörös, vagyis a legmagasabb fokozatú riasztást léptették életbe – közölte a polgári védelem, amiről az MTI számolt…
A világhírű focista tavaly novemberben megjelentetett NFT kollekciója után most bejelentették a második gyűjtemény érkezését. Az új kollekció legritkább darabjainak
A manhattani ingatlant, ahol Andy Warhol és Jean-Michel Basquiat élt és dolgozott, hamarosan Angelina Jolie veszi birtokba.A Great Jones Street 57. szám alatt található ingatlanra vonatkozó üzletet nemrég erősítette meg John Roesch és Garrett Kelly, a Meridian Capital Group ingatlanügynökség igazgatói. Jolie a helyiséget legújabb kreatív vállalkozá
Amilyen gyors volt a múlt heti forintesés, olyan gyorsnak tűnik a visszaerősödés, hiszen kedd reggel már 380 alá bukott az euró jegyzése a bankközi forintpiacon. A múlt szerdán begyorsult esés nagy részét tehát már le is dolgozta a magyar fizetőeszköz.
A fényvisszaverő fémfelhőkkel körülvett LTT9779b nevű exobolygó az eddig ismert legfényesebb bolygó a Naprendszerünkön kívül – jelentette be az Európai Űrügynökség (ESA) hétfőn.
Elég csak egy regisztráció és a 15:30-kor kezdődő beszélgetésen a háromszoros olimpiai bajnok, világ- és Európa-bajnok vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya válaszol a kérdésekre.
Az ázsiai tőzsdéken ma reggel emelkedést láthattunk, míg bizonytalan hangulatban zajlik a kereskedés az európai piacokon. Érkeztek kedvezőtlen gazdasági adatok, több hónapi csökkenés után júniusban ismét emelkedett az infláció Németországban, ezt elsősorban az élelmiszerárak hajtották. Emellett az Egyesült Királyságban rekordmagas volt a bérnöveked
Bűnözők húszmillió forintot csaltak ki egy embertől azzal, hogy rávették, telepítsen a számítógépére egy programot, amelynek segítségével megszerezték a bankoláshoz használt adatait. A rendőrség azonosította és június végén elfogta az elkövetőket.
Portiát egy machesteri lakásban tartották, és annyira elhízott, hogy szinte járni sem tudott. Azóta egy menhelyen él, és a speciális diétának köszönhetően már sokkal jobb formában van.
Az Ensz szervezésében a múlt héten tartották az első ember-robot konferenciát, ahol a meghívottak a legfejlettebb humanoid robotokkal közösen vitathatták meg a mesterséges intelligenciával kapcsolatos aggályokat, és hogy hogyan lehetne pozitív dolgokra felhasználni a technológiát. Volt pár érdekes válasz. A robotok mintegy 3000 szakértőhö
Az egyik legnevesebb nemzetközi PR versenyen, az IPRA Golden World Awards-on az Uniomedia Csoport Mastercard részére készített, „Budapest első digitális termelői piaca” kampányát a Pénzügyi szolgáltatások és befektetői kapcsolatok kategória legjobbjának választották. Magyarországon az őstermelők a kereskedelmi szektor azon csoportja, akiknél az egy
Tüntetést tartott hétfőn és biztonságosabb utakat követel a Magyar Kerékpárosklub a múlt heti kerékpáros gázolások után. Kürti Gábor, a szervezet elnöke elmondta, sokan félnek még Magyarországon a biciklizéstől, pedig a megfelelő forgalomcsillapító eszközökkel biztonságosabbá lehetne tenni a kerékpározást.