A kánikula és az előreláthatóan továbbra is csapadékszegény időjárás miatt a hatóság 2023. július 12-étől kiterjeszti a tűzgyújtási tilalmat Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Pest és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyékre is. A korlátozás Bács-Kiskun és Csongrád-Csanád vármegyékben is tovább él, Olvasható A Nemzeti Élelmis
2019-ben láttunk utoljára olyan hozamadatokat, mint az idei első félévben, az önkéntes- és a magán-nyugdíjpénztári portfóliók is szárnyalnak: csak úgy röpködnek a 10%-os féléves hozamok, de vannak olyan szolgáltatók is, ahol a 12% feletti teljesítmény sem ritka. Kérdés, hogy a jó hozamok mennyire hozzák meg a kedvet a nyugdíjcélú megtakarításokhoz,
Az Országos Taxis Szövetség a Bolt védjegyhasználati gyakorlatát sérelmező beadványt juttatott el Budapest Főváros Önkormányzatának, amellyel egyenlő versenyfeltételek felállítását szorgalmazza a hagyományos társaságokkal párhuzamosan. A beadvány valódi célja azonban inkább az, hogy kiszorítsa a Boltot a piacról.
Pozitív eredményekkel zárultak az idei évben kibővített nyári szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés során elvégzett strandbüfé-ellenőrzések – állapította meg keddi közleményében az Agrárminisztérium (AM).
Egy nyarat sem tudnék elképzelni a Balaton nélkül: minden évben alig várom, hogy egy kis időre búcsút inthessek a zajos, zsúfolt fővárosnak, és megtapasztaljam azt a semmihez sem fogható idillt, amit a magyar tenger nyújtani tud – legyen szó akár az északi, akár a déli partról, bárhol jól érzem magam. Éppen ezért örültem meg oly nagyon, amikor megt
Az Európai Bizottság úgy határozott, hogy nyilvántartásba veszi A nagy vagyonok megadóztatása az ökológiai és társadalmi átmenet finanszírozása érdekében című európai állampolgári kezdeményezést - közölte kedden a brüsszeli testület.
Nagy Réka két vendégével a divatipar aktuális ökológiai kérdéseit járja körbe: böngészési trendekből kreált ultra fast fashion darabok, turizás mint önbecsapás, adományruhákból álló szeméthegyek Afrikában.
Első blikkre talán túlságosan triviális dolognak tűnhet, ez azonban csak a felszín: valójában nagyon is sokat elmond rólunk, hogy az ágy melyik oldalán szoktuk álomra hajtani a fejünket.
A klímaváltozás hatására Budapesten is egyre gyakoribbak és egyre hosszabbak a hőséggel sújtott időszakok, amelyek a lakosságot és a városba érkező turistákat is mind jobban megviselik. Ebben a helyzetben a városvezetés és a budapesti közszolgáltatók közösen keresik azokat a megoldásokat, melyekkel segíthetik a városban tartózkodóknak átvészelni a
A közlemény szerint a vármegyei főkapitányság közlekedésrendészei a Szolnoki Rendőrkapitánysággal és a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Kormányhivatal munkatársaival együtt közös akciót szerveztek az illegális gyorsulási versenyek ellen. Ezért - folytatták - szombat éjjel a Szolnokon, a Felső Szandai réten közlekedő autósokat ellenőrizték. A levegőbő
Június 21-én tartották a 44. Országos Kalászos Növényvédelmi és Fajtabemutatót Gyulatanyán. A bemutatón részt vett Feldman Zsolt államtitkár és Petőházi Tamás, a Gabonatermesztők Országos Szövetségének elnöke, akik tájékoztatást adtak az ágazat helyzetéről, valamint Vinnai Győző, a térség országgyűlési képviselője.
Mégis vállalta a kemoterápiát Reviczky Gábor, a legutóbbi PET CT-n ugyanis kiderült, hogy az állapota súlyosbodott: a színész szervezetében áttétre bukkantak – írta meg a Blikk.
Akár személyes tapasztalatból, akár ismerőseid által, de valószínűleg te is ismered a pánikroham rémisztő és olykor végtelennek, leküzdhetetlennek tűnő tüneteit.
Míg a tavalyi, madridi csúcstalálkozó a stratégia alkotásról szól, addig a mostani vilniusi inkább politikai jellegű – hangoztatta az InfoRádióban a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Védelmi Kutatóintézet igazgatója
Az egyedi csókolózó eszközről már most megoszlanak a vélemények. Egyeseket nyugtalanít a létrejötte, mások viszont hálásak a találmányért. Mutatjuk, hogyan működik a valóságban.
Daniel Ricciardo Pirelli-teszten mutatott teljesítményének közvetlen hatása lehetett arra, hogy a Red Bull azonnali hatállyal delegálta őt az AlphaTauri versenyzői ülésébe Nyck de Vries helyére.
Kállai Ferenc Kossuth-díjas színművész, a nemzet színésze, a Nemzeti Színház örökös tagja hat évtizeden át élt együtt feleségével, aki rengeteg áldozatott hozott a házasságukért.
A magyar kormány hosszú évek óta elkötelezett a természet- és környezetvédelem ügye mellett. Ennek megfelelően messzemenően támogatjuk azt a munkát, amelyet az ENSZ az éghajlatváltozás hatásainak mérséklése, a veszélyek elhárítása, a megfelelő alkalmazkodás érdekében végez - hangsúlyozta Lantos Csaba energiaügyi miniszter a környezetvédelmi és ener
A Gloster csoport nettó 1410 millió forintos nyitott rendelésállománnyal zárta a második negyedévet, ami 28 százalékkal, azaz több mint 300 millió forinttal magasabb, mint az egy évvel korábbi - közölte a Gloster Infokommunikációs Nyrt. kedden az MTI-vel.
Összesen 20 millió forintot csaltak ki egy embertől azzal bűnözők, hogy rávették egy számítógépes program telepítésére, aminek segítségével megszerezték a bankoláshoz használt adatait. A rendőrség végül június végén fogta el az elkövetőket.
Igazi autókülönlegességekkel folytatódik az árverések sora a Nemzeti- Adó és Vámhivatalnál (NAV). Például az 1981-ben készült Pontiac Firebird ára 7 millió forint, de ennek feléért is elkelhet. A hatvanas évekből két Mustang is gazdára vár.
Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn Vilniusban, a NATO-csúcstalálkozó helyszínén megbeszélést folytatott Jun Szogjol dél-koreai államfővel Magyarország és Dél-Korea együttműködésének fejlesztési lehetőségeiről - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
Az Európai Bizottság kész fellépni, ha egy tagállam nem követi a jogállamisági jelentés ajánlásait, számos eszköz áll rendelkezésére azok megvalósítására - jelentette ki Didier Reynders uniós igazságügyi biztos Strasbourgban, az Európai Parlament (EP) plenáris ülésén kedden.
A biztonságpolitikával, energiagazdálkodással és nemzetpolitikával kapcsolatos témák kapnak kiemelt hangsúlyt a 32. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor (Tusványos) egyébként egyre bővülő programkínálatában - közölték keddi csíkszeredai sajtóértekezletükön a székelyföldi Tusnádfürdőn július 18. és 23. között megrendezendő rendeszvénysorozat