Amerikai kutatók közel tízezer beteg adatai és tesztjei alapján összegezték, melyek a koronavírus-fertőzés után akár hónapokkal, évekkel később is érezhető hosszú Covid tucatnyi leggyakoribb tünetei.
A kellemes nyári napokat szívesen töltjük a szabadban, esténként jól esik a teraszon vacsorázni vagy a tábortűz körül ücsörögni. Sajnos az idilli pillanatok hamar elillannak, amikor a karunkhoz kapva felfedezzük azokat a bizonyos viszkető duzzanatokat vagy az égető piros foltokat. Mikor elég a krém és mikor kell orvoshoz fordulni?
Az egész világot sokkolta, amikor az Oscar-díjas Jamie Foxxot áprilisban kórházba szállították, az állapotáról ráadásul sokáig szinte semmit sem lehetett tudni. Most azonban úgy tűnik, hogy túl van az életveszélyen – írja a Bors.
Magyar Gábor személyében jó ideje egy olyan bürokrata dolgozik az Európai Bizottságban, aki már a kinevezése előtt több alkalommal elfogultan nyilatkozott a magyar kormányról.
Visszafordíthatatlanul betört a mesterséges intelligencia a munka világába, a folyamatok 34%-át pedig már most is automatizálják a vállalatok, és becslések szerint a következő években még nagyobb ugrás jön. Ezzel párhuzamosan egyre többen aggódnak állásuk elvesztése miatt, azonban a szemünk előtt zajló AI-forradalom nem csak kihívásokat, hanem lehe
A május 25-én megrendezett Branding/rebranding az Fmcg szektorban című konferenciánk beszámoló-sorozata a végéhez közeledik. Ma Szirmák-Szabó Viktória prezentációját ismertetjük röviden a Henkel hosszú távú promócióiról. Hosszú távú promóciók: miért szeretik ezeket, és miért is sikeresek? – tette fel a kérdést az előadó. Ezek a promóciók támogatják
Hazánkban az utóbbi időben még növekedett is az uniós fizetőeszköz elfogadottsága – derül ki egy tavasszal szervezett közvélemény-kutatás eredményéből.
Életünk jelentős részét a munkahelyünkön töltjük, ahol nap, mint nap produktívnak kell lennünk. Ezért egyáltalán nem mindegy, hogy milyen hangulat uralkodik a kollégák között.
Hetek kérdése, hogy piacra kerüljenek Tóth Andi ruhamárkájának darabjai. Az énekesnő ugyanis a zenei karrierjének befejezése után be szeretne törni a divatiparba. Nem ő az egyetlen ismert hölgy, aki ilyen vállalkozásba kezd, manapság egyre többen dobnak piacra saját tervezésű öltözékekből összeállított kollekciókat, amelyek bevezetése rengeteg pénz
A fekete bőrrák (melanoma malignum vagy röviden melanoma) kialakulhat már meglévő bőrelváltozásból (májfolt, anyajegy, szeplő, lentigo maligna, in situ melanoma), de teljesen újonnan is megjelenhet addig mindenféle látható elváltozástól mentes bőrfelületen is.
A tavalyinál mintegy negyedével kevesebb gyümölcsöt szednek ebben a szezonban Csehországban, ez az utóbbi hat év legszerényebb termése. Az alacsony felvásárlási árak miatt sokan kivágták a gyümölcsöseiket, erre tett rá egy lapáttal a tavaszi időjárás. Végül pedig a viszonyítási alap is magas, tavaly elég sok gyümölcs termett, olvasható a német fruc
Antal Mihály, a Gree légkondicionálók műszaki szakértője szerint ha a klíma vásárlásakor valami túl szép ahhoz, hogy igaz legyen, akkor általában nem az.
A július 3. és 9. közötti volt a valaha világszinten mért legmelegebb hét - közölte az ENSZ meteorológiai szervezete hétfőn, miután több napi hőmérsékletrekord megdőlt.
Javában dübörög a nyár és ezzel együtt a szabadságolások. Jó érzés kiereszteni az egész éves gőzt, de a strandon sem szabad elfeledni a jogszabályok betartásának fontosságát. Az alábbiakban dr. Szabó Gergely Gábor ügyvéd segítségével szedtünk össze néhány jótanácsot arról, hogy mire érdemes odafigyelni szabadság alatt munkavállalóként.
A Szerencsejáték Zrt. sorsjegyportfóliójának legújabb tagja, a Puzzle sorsjegy, az élményalapú megközelítésen és a formabontó látványvilágon felül a megszokottól eltérő játékmechanikai megoldásokat is rejt.A rohamosan bővülő sorsjegyválaszték legújabb darabjának koncepciója ismerős lehet a legkedvesebb családi, baráti emlékekből, hiszen a játék meg
Idén ünnepli alapításának századik évfordulóját a Dunapack Packaging csepeli üzeme, korábbi nevén Csepeli Papírgyár. A Duna-parti létesítmény első papírgépe hullámalappapírt állított elő, ami már akkor is népszerű alapanyaga volt csomagolószereknek, amelyekkel a boltok polcain ma is naponta találkozunk. Ráadásul a hullámpapír ma az egyik legfenntar
A Ferencvárosnak a mostani BL-kiírásban négy párharcot kell megnyernie ahhoz, hogy a főtáblára kerüljön, ezekből az első papíron kötelező győzelemnek ígérkezik.
Az Abb Robotics támogatja a Junglekeepers küldetését, mely több mint 22000 hektárnyi amazoniai esőerdő védelmét és az erdőirtás visszafordítását célozza meg. A demonstráció keretében egy dzsungelben található laboratóriumban az Abb YuMi kobotjával automatizálták az ültetési feladatokat, ezzel is meggyorsítva a folyamatot, hogy a Junglekeepers önkén
Megjelent dr. Csigó Katalin klinikai szakpszichológus első regénye, az Átkelők, amelyben úgy lehet olvasni a terápia élményéről, ahogy magyar nyelven korábban sohasem. És még összetett szerelmi történeteket is kapunk!
A csendes nyári szezon előtt a devizapiacon három fő tényező várható: a központi bankok inflációval szembeni elkötelezettsége, a dollár nyereségtartása és a piaci volatilitás folyamatos csökkenése. Henrik Gergely, az iBanFirst magyarországi értékesítési vezetőjének elemzése.
A tervek szerint még ebben az évben a Bosch csoport minden terméke és megoldása vagy mesterséges intelligencia (MI) alapú technológiát fog tartalmazni, vagy annak segítségével fejlesztik, illetve gyártják majd. A Bosch a közleménye szerint eredetileg 2025-re tűzte ki ezt célul, ám úgy tűnik, hogy már két évvel korábban megvalósítsa a
Július 8-án fennállásának 30 éves jubileuma alkalmából az Audi Hungaria tárt karokkal és nyílt kapukkal várta az érdeklődőket, akik a vállalat több száz munkatársa segítségével testközelből ismerhették meg a vállalat tevékenységét. A Nyílt Nap során több mint 50 000 lelkes látogató élménydús programok segítségével ismerkedhetett meg a világ legnagy
Ezeket a szokatlan műemlékeket egy olyan afrikai civilizáció építette, amely még az egyiptomiaknál is több piramist épített. Ezek az építmények Núbia, a mai Szudán területén a zord sivatagból emelkednek ki.