Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén jóváhagyta, hogy az Európai Unió 500 millió euró összegű finanszírozással és új intézkedések bevezetésével támogassa az uniós védelmi ipar lőszergyártási kapacitásának sürgős bővítését Ukrajna katonai eszközigényének kielégítésére - tájékoztatott az uniós parlament csütörtökön.
Egy józsai férfi késsel többször megszúrta feleségét, majd magával is végezni akart - tájékoztatta a Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyelete az MTI-t.
Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén jóváhagyta, hogy az Európai Unió 500 millió euró összegű finanszírozással és új intézkedések bevezetésével támogassa az uniós védelmi ipar lőszergyártási kapacitásának sürgős bővítését Ukrajna katonai eszközigényének kielégítésére - tájékoztatott az uniós parlament csütörtökön.
A területfejlesztési miniszter szerint mindenben tartották a határidőt, és minden vállalást teljesítettek. A soproni kihelyezett kormányülésen az Erasmus-programról is kérdeztük Navracsicsot.
Több Budapestre tartó nemzetközi vonat is elakadt csütörtökön délután Észak-, illetve Dél-Erdélyben a vasúti pályát is megrongáló viharok miatt - idézi az MTI a Román Vasúttársaság (CFR) közleményét.
Akár a közszféra is kiaknázhatja a fizikai, digitális és társadalmi világok összekapcsolódásában rejlő lehetőségeket, melyek lehetővé tehetik, hogy hatékonyabban szolgálja az állampolgárokat.
Lezárták csütörtökön az izlandi vulkánkitörés környékét a helyi hatóságok, miután több kíváncsiskodó is felkapaszkodott a kráter közvetlen közelébe - írja az MTI.
A 2024-es Vendée Globe egyszemélyes földkerülő vitorlás versenyre készülő Weöres Szabolcs vitorlása a New Europe nevet kapta. A New Europe az elmúlt időszakban teljes felújításon esett át, ezt követte a hajókeresztelő, amelyre Les Sables d’Olonne-ban, a földkerülő verseny rajtjának helyet adó városban került sor. A hajót hagyományos módon pezsgővel
Vasárnap letartóztatták az Árpád hídi gázolót. A sofőr és az ügyészség is fellebbezett a döntés ellen, azonban másodfokon is szigorú intézkedés mellett döntött a Fővárosi Törvényszék: a vétkes sofőrnek 1 hónapig letartóztatásban kell maradnia
Katalin hercegné és Vilmos herceg a kezdetektől fogva arra összpontosítottak, hogy György herceg a lehető legnormális módon élje meg a gyermekkorát. Ennek ellenére a 10. életévét betöltő fiút annak tudatában kell nevelni, hogy egy napon majd ő lesz a király.
Infotainment, önvezetés, hangvezérlés – ebben az egyre elvarázsoltabb világban is vannak még fapados autók, amikből hiányzik a légkondi. Tulajdonosuk így is szereti azt (vagy egyszerűen nincs módja átülni másikba), de a nyári hőség kikezdi az idegeit és foltot hagy a háttámla szövetén. Van pár tippünk arra, hogy sokkal stílusosabban és komfortosabb
Több, Budapestre tartó nemzetközi vonat is elakadt csütörtökön délután Észak-, illetve Dél-Erdélyben a vasúti pályát is megrongáló viharok miatt – írta közleményében a Román Vasúttársaság (CFR).
Fennakadásokra, járattörlésekre lehet számítani a az olaszországi földi kiszolgálók szombatra meghirdetett sztrájkja miatt - közölte a Wizz Air légitársaság.
Az amerikai filmcsillag eredetileg azt remélte, "mindössze" 52 ezer dolláros (átszámítva: körülbelül 15 millió forintos) gyerektartást kell majd fizetnie havonta az ex-feleségének, a bíróság azonban másképp döntött.
Kormánypárti politikusok rögzítenék, hogy kizárólag azokat illeti meg a „Nők 40” elnevezésű kedvezményes nyugdíjjogosultság, akik 40 évig nőként dolgoztak.
Sehol nem értéktelenedtek el úgy a bérek, mint Magyarországon - derül ki az OECD friss jelentéséből. A keresetek vásárlóereje 15,6 tized százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest. Elemzők szerint ennek oka, hogy az év eleji béremelés elmaradt az infláció mértékétől. A Magyar Szakszervezeti Szövetség a kormánytól és a munkáltatóktól
Néhány aratásra alkalmas, száraz nap után éjjel heves zivatarrendszer érkezett, mely helyenként károkat is okozott. Viszont sokfelé egy jó öntözést hozott az egyre többfelé szomjazó nyári növények számára. Majd újabb zivatarrendszer érkezése valószínű, mely elsősorban a déli területeken vonul majd végig. Újabb záporok hétfőn és a jövő hét közepén a
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
A gyógyszerhamisítás elleni, az eddiginél is hatékonyabb fellépés a célja annak az együttműködési megállapodásnak, amelyet gyártók, forgalmazók és hatóságok csütörtökön írtak alá Budapesten, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala székházában. A megállapodásban rögzített vállalások célja a hamisított gyógyszerek kereskedelmének megfékezése, illetve fe
Ismét leállították a gyártást a Ferrero belgiumi üzemében szalmonella-fertőzés gyanúja miatt - írta a La Libre Belgique című francia nyelvű belga lap csütörtökön.
Ismét leállították a gyártást a Ferrero belgiumi üzemében szalmonella-fertőzés gyanúja miatt - írta a La Libre Belgique című francia nyelvű belga lap csütörtökön.
Több mint egy éve tart a tízmilliárd forintból készülő Hunyadi-sorozat forgatása. Körbejártuk a fóti filmstúdióban felépített díszletet, majd a rendezőkkel és a szereplőkkel beszélgettünk. Törőcsik Franciska szerint a felkészülést ma az keseríti meg, hogy egy színésznek azt is mérlegelnie kell, hogy milyen felhangja lesz annak, ha elvállal egy szer
Júniusban 9,7 százalékra csökkent az éves szintű infláció Csehországban a májusi 11,1 százalékról – közölte a Cseh Statisztikai Hivatal Csütörtökön Prágában.
Boldog véget ért Szenes Andrea kálváriája, akihez tíz nap után visszakerült a legendás autója. Az 1984-es Buick Roadmaster már három évtizede a műsorvezető tulajdona. Az édesapja, Szenes Iván is imádta a járgányt, amiben sokat utazott.