Elúszhat az Erasmus lehetősége jövőre a modellváltó egyetemek hallgatói számára. A Válasz Online írta meg brüsszeli forrásokra hivatkozva, hogy az Európai Unió nem elégedett a magyar kormány lépéseivel, így az egyezség sem születhet meg határidőre. A Területfejlesztési Minisztérium szerint, ha nem lesz megállapodás, arról nem a magyar kormány tehet
„Jaj, úgy élvezem én a strandot!” – szólt a hatvanas évek sejpegő slágere, amely egész biztosan nem Kautczky Armandról szólt. Ő ugyanis nem élvezi. Bár hosszú évek óta hagyomány, hogy a nyarat a Balatonnál tölti, a többséggel ellentétben nem strandolással tölti az időt, mert zavarja a tömeg, ráadásul a vízbe sem mer belemenni.
Ukrajna esetleges NATO tagsága biztonsági fenyegetést hoz létre Oroszország számára, s az ukrajnai orosz "hadművelet" megindításának egyik indoka éppen Ukrajna NATO-csatlakozásának veszélye volt - jelentette ki csütörtökön az orosz elnök, írja az MTI.
Több mint 2 millió dollár (673,6 millió forint) értékben alakított ki új, speciális gyártóhelyet Debrecenben a Teva Gyógyszergyár Zrt. A beruházás jelentőségét növeli, hogy a létesítményben előállított készítmény fejlesztését is a debreceni kutatók végezték - közölte a gyár csütörtökön az MTI-vel.
Nagyon nehéz tipizálni úgy a csillagjegyeket, hogy pontosan ki és hogyan viselkedik a párkapcsolatban, ugyanis a szabad akarat minden esetben beleszól a dolgainkba, de tény, hogy sok minden múlik azon, hogy egymás felé hogyan viszonyulunk, és milyen a jellemünk. Ha ez nagyon eltérő, akkor bizony válással végződhet a kapcsolat.
„Ezt jelenti ma a szerencse. Azt, hogy ennyivel megúsztam” – írja Mózes Zsófi, akit épp a bántalmazója fellebbezéséről szóló értesítés olvasása közben ért az újabb családmészárlás híre.
A nárcisztikus személyiségzavarról írt riportunk első részében a szakemberek kifejtették, hogy annak hátterében korai, még a gyermekkorból fakadó szeretethiány, különféle frusztrációk, megbántottságok, rossz életkörülmények állhatnak.
Eredménytelenül zárult az amerikai titkosszolgálat nyomozása a Fehér Házban július elején talált kokain ügyében - közölte az elnöki hivatal őrizetét ellátó hatóság csütörtökön.
Utasi Árpi tizenévesen csöppent a Csillag születik című tehetségkutató műsorba, amit annak idején meg is nyert. 2007 óta azonban sok víz lefolyt a Dunán, és az egykori mesemondó ma már teljesen civil foglalkozást űz.
Mint a police.hu oldalon írták, szombat délután három és este nyolc óra között a Városliget - Hősök tere - Andrássy út - Oktogon - Teréz körút - Király utca - Felsőerdősor - Andrássy út - Hősök tere - Városliget útvonalra vonulásos gyűlést jelentettek be, melyet a BRFK tudomásul vett, és a gyűlés helyszínén és a közvetlenül oda vezető útvonalakon b
Fennakadásokra, járattörlésekre lehet számítani a az olaszországi földi kiszolgálók szombatra meghirdetett sztrájkja miatt - közölte a Wizz Air légitársaság csütörtökön az MTI-vel.
A Clogau egyik ékszervállalat ékszerszakértője és ügyvezető igazgatója arra is figyelmeztette a turistákat, hogy ne viseljenek gyűrűt a nyári vakáción.Az ékszereket nyaralásra vinni mindig kockázatos. Ben Roberts ékszerszakértő is óva int minket attól, hogy a külföldi utazásra ne vigyük el azokat, főleg, ha melegebb éghajlatra megyünk. „Sokan elfel
Fennakadásokra, járattörlésekre lehet számítani a az olaszországi földi kiszolgálók szombatra meghirdetett sztrájkja miatt – közölte a Wizz Air légitársaság csütörtökön az MTI-vel.
Ukrajna a NATO tagja lesz, de addig nem, amíg háborúban áll Oroszországgal - jelentette ki csütörtökön Helsinkiben sajtótájékoztatóján az amerikai elnök.
Egy meg nem nevezett ügyvéd bíróság elé citálta a Google-t, miután a felesége a céghez tartozó térképen látta meg a furgonját, ami egy melegeknek fenntartott szauna közelében parkolt. Szerinte a tech-óriás megsértette a magánélethez való jogát.
Magyarországon az első fél évben 12,2 százalékkal kevesebb motorbenzin és 24 százalékkal kevesebb gázolaj fogyott, így a tavalyi azonos időszakhoz képest 19,7 százalékkal csökkent az üzemanyagfogyasztás - közölte a Magyar Ásványolaj Szövetség (MÁSZ) csütörtökön. A szervezet tagvállalatai több mint 1,891 milliárd liter üzemanyagot értékesítettek kis
Takáts Előd, a Budapesti Corvinus Egyetem lemondott rektora korábbi munkahelyére, a svájci Bázelben működő Nemzetközi Fizetések Bankjához tér vissza - számol be róla a hvg.
Ötven évvel ezelőtt mutatták be az Élni és élni hagyni című James Bond-filmet, a jubileum kapcsán pedig sosem hallott titkot derített ki a Daily Mail: a brit alkotók eredetileg nem Jane Seymourt szánták Bond-lánynak Roger Moore mellé, hanem Diana Rosst, a gyönyörű amerikai énekesnőt.
Tűz ütött ki egy Sibenikhez közeli településen, Grebasticában csütörtökön délelőtt. A lángok a házakat is elérték, emiatt többeket evakuálni kellett. A tűzoltók dolgát a szél csak tovább nehezíti.
Idén júniusban a DataHouse adatai szerint 9422 import használt személyautó került hazai forgalomba. Ez a mennyiség az előző hónaphoz képest 2 százalékos növekedést jelent, ugyanakkor a tavaly júniusi mennyiségtől 12 százalékkal marad el. A vásárlók továbbra is a korábbinál nagyobb mértékben választanak inkább a hazai használtautó-kínálatból, amit j
Magyarországon az első fél évben 12,2 százalékkal kevesebb motorbenzin és 24 százalékkal kevesebb gázolaj fogyott, így a tavalyi azonos időszakhoz képest 19,7 százalékkal csökkent az üzemanyagfogyasztás.
Csökkentette teljesítményét a paksi atomerőmű csütörtökön a Duna hőmérsékletének emelkedése miatt. Az erőmű honlapján azt írta: a Duna vízhőmérséklete az erőmű mérési szakaszánál elérte a 29,72 Celsius-fokot, ezért 16 óra 30 perctől a 2., 3. és 4. blokkokon összesen 240 megawatt leterhelést hajtanak végre.
A horvát kormány csütörtöki ülésén döntött arról, hogy a sztrájk ideja alatt csökkenti az igazságügyi alkalmazottak bérét. A munkabeszüntetés június 5-e óta tart, és az eddigi leghosszabb sztrájk Horvátország történetében - írta az Index.hr című horvát hírportál.
Mindig eljön a Pride hónap, amikor a magyar nyilvánosság két táborra oszlik. Az egyik a luxusértelmiséghez tartozását fejezi ki azzal, hogy elmondja, mennyire szereti a homoszexuálisokat, miközben egyetlen homoszexuális se kérte tőlük ezt. A nyilvánosság kormánypárti része pedig bár nem így él, de fontosnak tartja ilyenkor megvédeni azt a családmod
Július 15-én nagy káosz alakulhat ki az olaszországi reptereken, ugyanis sztrájkra készülnek az olaszországi légitársaságok és a repülőterek földi személyzete, valamint a beszállítótársaságok munkavállalói. A munkabeszüntetés miatt komoly fennakadásokra lehet számítani, de az is előfordulhat, hogy törölnek egy-egy járatot.
Az amerikai vállalatok az elmúlt évtizedek legmagasabb kamatkörnyezetével és a makacsul magasan alakuló inflációval küzdenek idén, ami az olcsó hitelfelvétel korszakának véget érésével egyben a csődbejelentések számának növekedéséhez is vezet. Az S&P Global Market Intelligence adataiból kiderül, hogy az idei év első felében benyújtott Chapter 11-es
A tragikus Árpád hídi baleset után a Blikk felemelte a szavát, hogy a hatóságok végre vegyék komolyabban az ámokfutók elleni fellépést, és vessünk együtt véget az életveszélynek az utakon.