A Nemzetközi Valutaalap (IMF) arra figyelmeztetett, hogy Németország gazdasági teljesítménye az energiaár-sokkok és a szigorodó pénzügyi feltételek hatására idén enyhén csökkenhet, és a potenciális növekedési pálya is jelentősen mérséklődött.
A Morgan Stanley elemzői szerint Argentína még július vége előtt megállapodásra jut a Nemzetközi Valutaalappal (IMF). A dél-amerikai ország, amelynek adósságtörlesztési problémái már korábban is voltak, jelenleg azon dolgozik, hogy átalakítsa 44 milliárd dolláros IMF-hitelprogramját, miután a tavalyi súlyos aszály jelentősen befolyásolta pénzügyeit
Még úgy is szigorítanak a KRESZ-szabályokon, hogy a statisztikai adatok szerint idén csökkent a vasúti átjárókban történt halállal végződő balesetek száma.
Az Orlando Énekegyüttes alapítója és művészeti vezetője úgy fogalmazott: a régizene korhű előadásmódjának több összetevője, feltétele is van, maga a mű, a korszak és a hely.
Manapság a legtöbb kerttulajdonos virágpompára vágyik, és folyton virágzó és illatozó kertről álmodozik. Nézzük sorra, melyek azok az évelők, melyekből érdemes választanunk, ha egész nyáron virágpompára vágyunk!
A Walt Disney Animation Studios 28, újonnan restaurált klasszikus rövidfilmekkel készül a Disney 100. évfordulójának alkalmából, amely októberben lesz. Mind addig folyamatosan kerülnek fel a Disney+-ra a megújult rövidfilmek: júliusban már elérhető hat ikonikus darab, úgy mint „A csontváztánc” vagy „Goofy, a testépítő”. Az újonnan felújított rövidf
Selyemakácfám levelei kezdenek sárgulni, és alatta a teraszon minden ragacsos lett. Nem látok rajta semmi rovart, igaz elég magasan vannak ágai. Nagyon kellemetlen, nem tudjuk használni a teraszt. Mi okozhatja, mivel, hogyan védekezhetünk ellene?
Női portálként a Femcafe.hu-nál kezdetektől fogva fontos küldetésünknek tekintjük, hogy olyan erős, kivételes nőket mutassunk be olvasóinknak, akiknek élete, munkássága példaként szolgálhat mindannyiunk számára.
Erősödött a forint az euróhoz és a dollárhoz képest is az elmúlt napokban. Hétfő délben az euróval szemben 373-ig jutott a hazai fizetőeszköz, ami új kéthetes csúcsot jelent, a dollárral szemben pedig 332-ig erősödött, ami új 15 havi forintcsúcs – ismertette Weinhardt Attila, a Portfolio elemzője.
Bemutatta a svéd kormány hétfőn az Ukrajna újjáépítését célzó, hatmilliárd svéd koronás (csaknem 200 milliárd forint) tervét, amely a kelet-európai ország európai uniós csatlakozását is előkészítené.
Életének 96. évében, hétfőn elhunyt Lator László Kossuth-díjas és József Attila-díjas költő, műfordító, esszéista, a nemzet művésze, a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia alapító tagja - közölte az akadémia titkársága az MTI-vel.
A kínai hadsereg haditengerészetének 24 óráig tartó hadgyakorlata helyi idő szerint hétfő reggel 6-kor fejeződött be. Az elmúlt egy évben egyszer sem fordult még elő, hogy 24 órán belül 16 kínai hadihajó tartózkodott volna a sziget „felségvizein”. Illetve ezt megelőzően a múlt héten is számos kínai hadihajó ment keresztül a Tajvani-szoroson, amivel
Jövő január 1-jétől kötelezővé válhat Magyarországon az elektronikus számla. Akkortól várhatóan csak azok a strukturált elektronikus formában kiállított számlák minősülnek majd elektronikus számlának, amelyeket gépi úton is fel lehet dolgozni.
Hatékonyság, átláthatóság, patrióta szemlélet és kevesebb, de minőségben jobb állami beruházás. Ezeket ígéri Lázár János építési és közlekedési miniszter az építőiparban. De lehet, hogy a terveinek fele a papíron marad, mert nagy lesz az ellenállás itthon és külföldön is. Az okokról beszélt ma Mester Nándor, lapunk ingatlanpiaci szakértőj
A lassulásra utaló jelek ellenére az első fél évben olyan gyorsan nőtt a hazai naperőmű-kapacitás, hogy ha ezt a tempót sikerül tartani, akkor már 2026 végére elérhető a közelmúltban kétszeresére emelt 2030-as stratégia cél is. A bővülés nemzetközi összevetésben is jelentős sebességének fenntarthatóságát ugyanakkor a kapcsolódó hálózati, illetve re
Összedőlt egy lakóház hétfőn az egyiptomi fővárosban, Kairóban, legalább kilenc ember halálát okozva – közölte az állami média, miközben a mentők a helyszínen kutatnak a romok között.
Biztonsági kamera buktatott le egy betörőt Angliában. A férfi egy rúddal próbálta leverni a készüléket, de közben belenézett a kamerába, és ez okozta a vesztét, a rendőrök azonosították és elfogták.