Jázmin Viktória a július 24-én startoló Celebrandi c. műsorban keresi a szerelmet, azonban mint kiderült, hódolóinak nem lesz könnyű dolga, ha meg akarják nyerni a szépségkirálynő szívét.
Ukrajna Törökországhoz és az ENSZ-hez fordult azzal a javaslattal, hogy a fekete-tengeri gabonamegállapodás keretében Oroszország nélkül működtessék tovább a "gabonafolyosót", miután Moszkva hétfőn kilépett az egyezségből.
A Financial Times szerint a kérdés annyira súlyos, hogy az ukrán és orosz tisztviselők nem voltak hajlandók közvetlenül beszélni egymással, ellentétben néhány korábbi fogolycserével vagy tűzszüneti tárgyalásokkal.
Először azt hitték, hogy a kilenc éve eltűnt maláj utasszállító egy darabját találták meg. Majd felmerült, hogy a pénteken útnak indított indiai holdrakéta alkatrészére bukkanhattak rá. Egyik sem igaz.
Hevesebb zivatarok veszélye miatt másodfokú (narancs) riasztást adott ki Zala és Vas vármegye területére az Országos Meteorológiai Szolgálat kedd délután.
Magyarország minden támadás, bírálat, hazugság és álhír ellenére továbbra is az ukrajnai béke mellett fog érvelni, ugyanis minél később ér véget a háború, annál több ember fog meghalni - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az Ensz Közgyűlésének ülésén kedden New Yorkban.
Megmutatta ritkán látott fiát Stohl András! A kis András már 9 éves, a kommentelők pedig megjegyezték, hogy milyen helyes gyermeke van a népszerű színész-műsorvezetőnek, aki ötszörös apuka.
Miután múlt pénteken uniós bírósági perrel fenyegette meg a magyar kormányt az Európai Bizottság a szénexportot korlátozó szabályok miatt, hétfő éjjel az egyik kormányrendelettel csendben rögtön eltörölte azokat, amely szabályokat egyébként tavaly nyáron hangosan kommunikált a kabinet.
Hevesebb zivatarok veszélye miatt másodfokú (narancs) riasztást adott ki Zala és Vas vármegye területére az Országos Meteorológiai Szolgálat kedd délután. A veszélyjelzés szerint a két vármegye egyes járásaiban hevesebb zivatar kialakulására kell számítani, a villámlások mellett kockázatot jelent a zivatarokat kísérő szél és jégeső is.
A Morgan Stanley, az egyik legnagyobb amerikai bank adózott eredménye a vártnál kevésbé, 13 százalékkal csökkent a második negyedévben éves összevetésben.
A zöld Bitcoin bányászatot forradalmasítja egy magyar techcég, innovatív megoldásuk a megújuló erőművek többletkapacitásait használja kriptobányászatra, méghozzá károsanyagkibocsátás nélkül. Az Enerhash eddig közel 3 milliárd forint értékű magánbefektetést kapott infrastruktúra-fejlesztésre és adatközpont-beruházásra, tavalyi árbevételük meghaladt
Katalin hercegnének már két gyermeke is debütált a wimbledoni teniszbajnokságon. Ez volt az első alkalom, hogy György herceg és Sarolta hercegnő mindketten részt vehettek ezen a nemes és előkelő sporteseményen, amit a királyi család időtlen idők óta töretlenül kedvel. Egy valaki viszont (nekünk legalábbis) nagyon hiányzott, méghozzá a legnagyobb ro
„Az elvárásainkat rendszerint fölé- vagy alálőjük, mert nem tudjuk, hogy a gyerekünk valójában mire képes” – Szél Dávid pszichológus nemrég a Lélektani határ című podcastunk vendége volt, és most megmutatjuk, miért érdemes meghallgatni.
A brit motorkerékpár-gyártó Triumph két új modellt jelentett be, amelyek 2024-ben kerülnek forgalomba - a Speed 400 és a Scrambler 400 X, retro témájú modellek, amelyek a közúti cirkálás és egy kis terepmóka köré épülnek. A kis kapacitású motorok célja, hogy a cég szerint minden motoros számára könnyebben hozzáférhetőek és megfizethetőbbek legyenek
Legtöbbször a „menjünk múzeumba” ötlettől a gyerkőcöket kirázza a hideg. Pedig van számos olyan szuper hely szerte szép hazánkban, ahol játszva tanulhatunk a történelemről. A nekem legkedvesebbeket és az aprónépek szerinti legérdekesebbeket gyűjtöttem csokorba, ötletadónak. A lista korántsem teljes, lehet bővíteni!
A luxusóráknak nemcsak presztízsértékük van, hanem jó befektetést is jelenthetnek. Így nem csoda, hogy egyre többször esik szó arról, hogy akár magyar hírességek, celebek, hány millió forintos órát viselnek. A Beszéljünk órákról TikTok-csatornán most Zsozéatya órájáról rántották le a leplet: a legutóbbi élőzésén egy olyan órát viselt ugyanis, amely
Thierry Neuville 2013-ban még a második helyen ért célba Finnországban, azonban azóta sem sikerült ezt az eredményt megismételnie ezen a versenyen. A belga versenyző ugyanakkor 2021-ben a harmadik helyen zárt Észtországban.
Az egyik fehérorosz ellenzéki aktivistacsoport állítja, 80 járműből álló Wagner-konvoj halad végig Oroszország egyik legnagyobb szövetségese, Fehéroroszország területén. A zsoldoscsoport járművei állítólag Cel település felé vették az irányt.
Továbbra sem csillapodnak a kedélyek a ferencvárosi kultúrharcban, ugyanis már most méltó utódja akadt az országos hírnévre szert tett padnak, hiszen a szék rövid úton egy kukában végezte. Vagy mégsem?
A napokban a fél világ Madonna életéért aggódott, miután a 64 éves énekesnő életveszélyes állapotban került kórházba. A világsztár intenzív osztályra került, az ok pedig nem más, mint a túlhajszoltság. De vajon meddig bírja egy ember a terhelést?
Nem is különbözhetne jobban a nagyvárosi lány és a békés szigetlakó. A Poyrazzal való találkozás azonban teljesen megváltoztatja Haziran életét A sziget meséje című sorozatban. A török sorozat a Tv2-n látható minden hétköznap 13.30-tól, és a tv2play streamingoldalon is elérhető.
A lógófülű nyulak mindig népszerűek voltak a nyúltartók közt, valószínűleg kedves kinézetük és jó természetük miatt. Minden valószínűség szerint az első tenyésztett lógófülű fajta az angol kosorrú volt, később ebből alakítottak ki több lógófülű fajtát.
Emlékeznek még, amikor Gulyás Gergely azt mondta, nincs megállapodás a törökökkel a svéd NATO-csatlakozás ügyében? A külügyi bizottság fideszes elnöke nem emlékezett. Vagy nem érdekelte, hiszen „a lényeg a végeredmény”.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Demcsák Zsuzsa kétségkívül élete legjobb formájában van. A karcsú műsorvezető még a tikkasztó kánikulát is könnyed nőiességgel viseli, amiről a FarmVIP forgatásán készült friss fotók is árulkodnak.
Pár napja a keszthelyi Gelencsér Csabának sikerült horogra akasztania azt a rekorder nagyságú süllőt a Balatonban, amely hibátlan uszonyával, a nap fényében szivárványosan pompázó színével méltán pályázhatna a balatoni halkirálynő címre. A fogás után egy gyors fotózás következett, majd a hal visszakerült a tóba.
Jan Marsalek, a Wirecard volt igazgatósági tagja, aki a vállalat 2020-as összeomlása óta szökésben van, ügyvédjén keresztül egy müncheni bírósághoz fordult. Ez az első ismert hivatalos közlemény Marsalek részéről, akinek tartózkodási helye évek óta ismeretlen. A német rendőrség nemzetközi elfogatóparancsot adott ki Marsalek ellen, "milliárdos nagys
Az üzemanyagok drágulása miatt a vásárlók 55 százaléka hibrid vagy elektromos hajtású jármű vásárlását tervezi a következő 2 évben – közölte az EY tanácsadó cég.