A rendszer karbantartása miatt nem működik a vasúti jegyértékesítés szerdán 0 órától 3 óráig - közölte a Mávinform a honlapján. a menetrendi tervezőben (Elvira), a MÁV-applikációban, az automatáknál, a vonatokon (jegyvizsgálóknál) és a jegypénztáraknál
Elképesztő jelenséget kaptak lencsevégre Mezőkövesdnél, amikor heves zivatarok mosták el Magyarország északkeleti vidékeit. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyét sem kímélte a az időjárás, ahol egy nem mindennapi jelenséget is lencsevégre kaptak.
A Bostoni Egyetem kutatói olyan tudományos áttörést értek el, amely megmagyarázza az emberi vonzalom miértjeit és rávilágít a központi mozgatórugójára. A tudósok munkájuk során az úgynevezett „hasonlóság-vonzalom" jelenségére mutattak rá, amely szerint hajlamosabbak vagyunk kedvelni azokat az embereket, akik hasonlóak hozzánk, osztoznak az
Érzékenyek, intuitívak, rejtélyesek és különlegesek. A víz elemű csillagjegyek, vagyis a Halak, a Skorpió és a Rák nem véletlenül olyan gyakran emlegetett, pláne akkor, ha képességeikről van szó. Asztrológus szakértőnk legújabb írásában azt járja körül, mi is valójában az őstehetségük.
Ismét erősödik és egyre kiszámíthatatlanabbá válik a hazai és a nemzetközi terrorveszély - áll a brit kormány kedden ismertetett éves helyzetértékelésében. Nagy-Britanniában továbbra is az iszlamista hátterű terrorizmus jelenti az elsődleges terrorfenyegetést, míg a második legfőbb terrorveszélyt a helyzetértékelés szerint a szélsőséges jobboldali
Szupercellák és zivatarrendszerek kialakulására lehet számítani, melyekhez szélvihar, jégeső és felhőszakadás társulhat. A rövid idő alatt lezúduló nagy mennyiségű csapadék miatt egyes területeken villámárvizek is kialakulhatnak.
A Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti szakemberei célirányos ellenőrzést tartottak Gyöngyös belterületén az elmúlt hétvégén. Eközben a felvételen látható személyautó sofőrje a civil szolgálati járművel lévő egyenruhások előtt driftelve tett több kört egy körforgalomban, veszélyeztetve ezzel a többi arra közlekedőt. A videó itt
Jelenleg a retinavéna elzáródás (RVO) által érintett embereknek általában vaszkuláris endoteliális növekedési faktor gátló (anti-VEGF) injekciókat írnak fel a szemükre.Az amerikai Columbia Egyetem és a Sanford Burnham Prebys Medical Discovery Institute kutatói által egereken végzett kísérletek azonban azt sugallják, hogy ezt a kényelmetlen és kissé
Első nap: sikerült megszöknöm az emberrablóktól. Azt mondtam nekik, ki kell mennem a vécére, aztán amikor feltűnt, hogy nem kerültem elő, bejöttek ugyan, de nem találtak meg. Elmentek. Én maradok.
Az állandó figyelem és felhajtás olyan szinten természetes része lehet valaki életének, hogy az utódjának esetleg egy darabig le sem esik, hogy ez nem átlagos vagy normális dolog.
Családja miatt kisszerepeket kapott, de a Szomszédokkal az ország kedvence lett. Raksányi Gellért, a Szomszédok legendás színésze július 19-én lenne 98 éves.
A Meta elindítja nyílt forráskódú mesterséges intelligencia modelljének, a Llamának a kereskedelmi változatát, amely a vállalkozások számára költségmentes alternatívát kínál az OpenAI és a Google által értékesített szabadalmaztatott modellekkel szemben - írja a Reuters.
A talajlakó kártevők komoly problémát jelenthetnek a kukoricatermesztés (szemes vagy silózott kukorica) során, különösen akkor, ha a növényt évről évre ugyanazon a területen termesztik.
Az uniós vámügyi reform javaslatai közé tartozik egy új uniós vámhatóság létrehozása és az e-kereskedelem fejlesztése. Az adózásban fontos változtatásokat tartalmaznak, amelyek a digitális kor igényeivel összhangban vannak és a HÉA rendszer modernizálását, a vállalkozások terheinek csökkentését és a HÉA-csalás elleni küzdelmet célozzák. A javaslato
A magyarok 63%-a tárol otthon használaton kívüli mobiltelefont, ráadásul az esetek többségében több, akár 10-15 évnél is régebbi készüléket – derült ki a Yettel korábbi országos kutatásából. A társaság újra azzal kampányol, hogy a használt mobilokat minél többen vigyék vissza az üzleteibe. A régi mobilért most 30 ezer forintos készülékvásárlási ked
A mostani hőhullámok idején túlságosan sok figyelmet kapnak a napi csúcshőmérsékletek, pedig az egészségügyi kockázatok szempontjából sokkal jelentősebbek a magas éjszakai hőmérsékletek - figyelmeztetett kedden Genfben John Nairn, a Meteorológiai Világszervezet (WMO) extrém hőséggel foglalkozó szakértője. A szakértő szerint fontos lenne, hogy éjsza
Az Orbán-kormány szintet lépett, ugyanis hosszú halogatás után olyan rendeletet hozott, amiben néhány vidéki építési telket is bevont az azonnali rozsdaövezeti akciótervbe.
Bár szinte biztosnak tűnik, hogy a 2024-es amerikai elnökválasztás Donald Trump és Joe Biden közt dől el, vannak még reménykedő indulók. RFK Jr. esélyeit növeli, hogy Kennedy a vezetékneve, viszont csökkenti, hogy teljesen beleőrült a pandémiába.
Stratégiai együttműködést kötött Magyarország egyik legnagyobb utazási irodája – a Vista Utazási Irodák Kft. a CIG Pannónia Csoporttal. A szerződés értelmében a Vista 2023. július 18-tól csak a CIG innovatív utasbiztosításait kínálja ügyfeleinek az utazásokhoz.
Sokakat aggodalommal tölt el, ha a rettegett 7. évre gondolnak, amikor sok párkapcsolat szakítással végződik. Csupán mítosz lenne vagy tényleg igaz, hogy a 7. év vízválasztó egy kapcsolatban? Kiderítettük, ahogyan azt is, hogy ha ez a jelenség valóban létezik, milyen pszichológiai okok állhatnak a háttérben.
Megy a gabonaegyezmény körüli adok-kapok, mindenki fenyegetőzik, az USA sajnálja, hogy így történt. Az oroszok már az öregembereket is behívnák tartalékosnak. Háborús összefoglaló.
Egy lépéssel közelebb került Magyarország a trieszti tervek megvalósításához, ugyanis az illetékes kikötői hatóság jóváhagyta a magyar tulajdonban lévő terminál rakpartosítását - írja a Napi.hu az AdriaPorts alapján. Mindeközben megkezdődött a pályázati munkák elbírálása is, így a közeljövőben eldőlhet, kit bízhatnak meg a munkálatok elvégzésével.
Abszolút személyes sztori, ami arról szól hogyan kanyarodtam vissza ismét három hengeresre, szóval az elsőről és a legfrissebbről. Saját autó, korosztályom fiatalkori álma. Némi késéssel millióknál megvalósult, szerencsére az enyém is, igaz, eleinte csak két üteműben, de azt is imádtam. Pedig volt esélyem komolyabb gépre. Majdnem bombamodellel robb
A fővárosi használtlakás árak emelkedése idén minden szegmensben megállt – ismertette az Otthon Centrum elemzési vezetője az ingatlanpiac legfrissebb fejleményeit.
Nyolc darab gázpalack robbant fel Jászapátiban egy vegyszerekkel teli raktárépületben. A lángok akkorák voltak, hogy a tűzoltóknak az egyik falat le kellett bontani, hogy el tudják oltani a tüzet, ezt végül kilenc vízsugárral sikerült megfékezni. A vegyszerek miatt riasztották a katasztrófavédelem mobillaborját is, hogy figyelje, mennyi mérgező any
A rendszer karbantartása miatt nem működik a vasúti jegyértékesítés szerdán 0 órától 3 óráig a menetrendi tervezőben (Elvira), a MÁV-applikációban, az automatáknál, a vonatokon (jegyvizsgálóknál) és a jegypénztáraknál – közölte a Mávinform. A megye- vagy országbérletet vásárlók az orszagberlet.hu oldalon tájékozódhatnak előre az értékesítési helyek
Segítő tájékoztatást kapnak a háztartások a folyószámlán tartott megtakarításaik értékének megőrzéséhez a számlavezetőjüktől - mondta a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) közigazgatási államtitkára. Túri Anikó az inflációs környezettel indokolta, hogy a kormány döntése alapján a bankoknak kötelező tájékozt