Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok. Olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a horoszkópod szerint, hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot.
Ugyan a kibertámadásokat szinte lehetetlen előre jelezni, de az sem igaz, hogy a semmiből jönnének. A támadóknak sokszor azért sikerül ezeket végrehajtania a cselekményt, mert a megtámadott számítástechnikai rendszer sebezhető. Ezek a sebezhetőségek könnyen azonosíthatók, sőt akár teljesen ki is küszöbölhetők. Éppen ezért kiemelten fontos, hogy a
Vegyes irányú, de mérsékelt elmozdulásokkal zárták a mai kereskedést az ázsiai tőzsdék, hasonló mozgások várhatók az európai és az amerikai részvénypiacokon is. A befektetők részben a vállalati gyorsjelentésekre figyelnek, makrofronton most kevesebb impulzus érkezik.
Ciki vagy sem, valószínűleg már minden nő találkozott – legalább egyszer életében – a hüvelygombával. Érzékeny téma, mégis fontos beszélni róla, pláne nyáron, amikor fokozottabban ügyelnünk kell fertőzés veszélyére – mit tegyünk, hogy megelőzzük, és mihez kezdjünk, ha baj van? Erről is beszélgettünk dr. Józan Gyöngyivel, a Nőgyógyászati Központ sza
Két település lakóit, egy nyári tábort és egy rehabilitációs központot kellett evakuálni eddig. Az Európai Bizottság bejelentette: az EU csapatokat mozgósított a tűz megfékezésére.
A globalisták elleni szabadságharcról, az imádott nagyapáról, televíziózásról és régi-új szerepéről is mesélt a Mandinernek az egykori népszerű tévés, aki a Hír TV-n tér vissza a képernyőre.
A koronavírus 2020-as kitörése óta egyszer sem tudták megtartani a Genfi Autószalont, ami érthetően gondolkodásra bírta a szervezőket. Három éve pont a szalon megnyitójára készült mindenki, amikor a világot teljesen lezárta a koronavírus kitörése, ez pedig olyan nehéz helyzetbe hozta a gyártókat, hogy sokan inkább az online leleplezések mellett dön
A Vino Kóstoló Ünnep a borok szerelmeseinek szentelt esemény, ahol átfogóan ismerhető meg az Egri borvidék kínálata. Számos izgalmas és különleges bor vár az érdeklődőkre, amelyeket gondosan válogattak ki a helyi bortermelők.