2023. július 21. péntek

júl. 21
0:33
Oroszország még nem engedett ENSZ-szakembereket a zaporizzsjai reaktorok tetőszerkezetéhez (Magyar Hírlap)
A NAü szakértői eddig nem figyeltek meg nehézfegyverzetet, robbanóanyagot, vagy aknákat.
júl. 21
0:33
A NATO-csúcs legnagyobb nyertese: Oroszország – Mandiner Harctér Tusnádfürdőről (Mandiner)
NATO-csúcs, gabonaexport, állítólagos orosz mozgósítás. Heti geopolitikai műsorunk ezúttal Tusnádfürdőről.
júl. 21
0:33
Összegyűltek az ellenzéki aláírások, Kövér László kénytelen összehívni a rendkívüli parlamenti ülést (Nyugati Fény)
Az ellenzék dolgozni akar.
júl. 21
0:33
Akkorát égett a Fradi, hogy a szurkolók inkább a Klaksvík játékosaival fotózkodtak a meccs után (naphire.hu)
Nem úgy sikerült a mérkőzés, ahogy azt a Fradi tervezte.
júl. 21
0:37
Nem lesz oktatási népszavazás (Infostart)
Döntött az Alkotmánybíróság.
júl. 21
0:37
Életfogytiglant kapott "az utolsó szicíliai keresztapa" (Infostart)
A korábban a maffia finanszírozásában szerepet játszó, majd kegyetlen gyilkosként ismertté vált Matteo Messina Denaro a szicíliai Castelvetrano egykori maffiavezérének fiaként 1993-ban vette át a Cosa Nostra vezetését.
júl. 21
0:37
Válogatott játékossal erősített a Honvéd (Infostart)
A labdarúgó NB II-ben szereplő Budapest Honvédhoz igazolt az ötszörös válogatott Holman Dávid.
júl. 21
0:37
A Ryanair hárommilliárd dollárt tervez befektetni Ukrajna légi közlekedésének újjáépítésébe (Magyar Hírlap)
Michael O'Leary azon elképzeléséről is beszélt, hogy öt éven belül a kezdeti ötmillióról tízmillióra emelik az évi utasszámot az országban.
júl. 21
0:37
Ceglédi Zoltán tudja, miért nem megy el Tusványosra a DK és a Momentum (Mandiner)
Az elemző szerint a Momentum például „alkalmasint nem magyar pártoknak kampányol”.
júl. 21
0:37
Pofaszakasztó: Ennyit keresnek havonta a Fradi focistái (Nyugati Fény)
Minden forint jó helyre ment!
júl. 21
0:37
Képtelen összeszedni magát a forint, tovább gyengült az árfolyam (naphire.hu)
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben csütörtökön kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
júl. 21
0:39
Szabadtéri mozi a Budaparton: Grease, Beugró a Paradicsomba (Metropol)
Ingyenes szabadtéri filmvetítések a BudaPart - Kopaszi-gáton.
júl. 21
0:41
Gond van a rezidensek ösztöndíjpályázatával, aggódnak a fiatal orvosok (Infostart)
Idén nem írták ki a rezidensek ösztöndíjpályázatát. A támogatást több mint 10 éve vezették be a pályakezdő orvosok elvándorlásának megállítására. A Magyar Rezidens Szövetség elnöke úgy tudja: fedezethiány miatt késnek az ösztöndíjak.
júl. 21
0:41
Orosz szóvivő: az orosz hadsereg folytatta a "megtorló csapásokat" Odessza térségében (Infostart)
Az orosz hadsereg folytatta a Krími híd elleni támadás miatti megtorló csapásokat éjszaka, precíziós támadást mérve a levegőből és a tengerről Odessza, illetve Ilicsevszk (ukrán nevén Csernomorszk) térségében ukrán vízi drónok gyártóegységeire, illetve tárolóira - erősítette meg Igor Konasenkov altábornagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője a
júl. 21
0:41
Milánó 2026: Ismét napirenden az NHL-esek szereplése (Magyar Hírlap)
Az elmúlt két téli ötkarikás játékokról az NHL-sztárok távolmaradtak.
júl. 21
0:41
Kiderült: ez vezethetett a Fradi vereségéhez (Mandiner)
Turi Géza, a Kí Klaksvík csepeli születésű kapusedzője mondta el, hogy mi a Ferencváros gyengesége.
júl. 21
0:41
Áll a bál: Tombolni kezdett Lázár János, miután Novák Katalinnak adott igazat az Alkotmánybíróság (Nyugati Fény)
Elkaszálták Lázár tervét.
júl. 21
0:41
Johnny Depp zenekara Budapest után Szlovákiában is cserben hagyta a rajongókat (naphire.hu)
Ez nem a Hollywood Vampires rajongók hete.
júl. 21
0:45
Gurult a hordó az autós völgyhídon (Infostart)
Jelentős eseményhez érkezett július 20-án az M6-os autópálya Bóly és a horvát határ között, az Építési és Közlekedési Minisztérium beruházásában kiépülő 20 kilométeres szakasza.
júl. 21
0:45
Nagy Sándor Gyula: bárki nyer a spanyol választáson, koalíciós kényszer vár rá (Infostart)
A többséghez más párttal kell koalícióra lépnie, ha pedig a tárgyalások elhúzódnak, új választás kiírására is szükség lehet.
júl. 21
0:45
Az ENSZ-főtitkár elítélte az ukrán kikötők elleni támadásokat (Magyar Hírlap)
„Ezeknek a támadásoknak hatása van jóval Ukrajna határain túl is”.
júl. 21
0:45
Nem kímélte Észak-Magyarországot a szupercella (Mandiner)
Jégeső lepte el Nagyecsedet.
júl. 21
0:45
Lucskos dolgot emelt a szájához Németh Szilárd (Nyugati Fény)
Nagyon jól érzi magát.
júl. 21
0:45
Tojás méretű jégdarabok estek az égből, hatalmas a kár a Nyírségben (naphire.hu)
Jégeső csapott le csütörtökön a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Nagyecsedre.
júl. 21
0:49
Bírálta az EU bevándorlási koncepcióját a lengyel kormányfő (Infostart)
Nem lehet az illegális bevándorlás ügyét úgy megoldani, hogy "törvényessé tesszük a jelenséget" - jelentette ki Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő csütörtökön Katowicében, cseh hivatali kollégájával, Petr Fialával közösen tartott sajtókonferenciáján.
júl. 21
0:49
Sokba kerülhet a Fradinak az orosz Csercseszov késői menesztése (Magyar Hírlap)
Több milliárd forintos veszteséget jelenthet az FTC-nek a korai búcsú a Bajnokok Ligája-selejtezőjében.
júl. 21
0:49
Tegnap mindenki láthatta, hogy a Fradi nem bundázik, hanem szar (Mandiner)
A bunkók persze üvöltötték, hogy,»Ruszkik, haza!«, pedig Csercseszov oszét.
júl. 21
0:49
Most érkezett: 10 vasútvonalat zár be a MÁV augusztusban (Nyugati Fény)
Nagy a baj.
júl. 21
0:49
Követi a Twitter példáját az Instagram, megérkeztek a platform fizetős szolgáltatásai (naphire.hu)
A havi szolgáltatás díja 6290 forint.
júl. 21
0:51
SUP-oktatás a Városligeti-tavon (Metropol)
„Azokra is gondoltunk, akik bizonytalanok a deszkán, ezért elhozzuk nektek Magyarország legjobb női SUP-versenyzőjét."
júl. 21
0:53
A cseh képviselőház rábólintott az USA-val kötendő védelmi együttműködésre (Infostart)
A dokumentum érvénybe lépéséhez már csak az államfő aláírása hiányzik.
júl. 21
0:53
Akár már októberre egyszámjegyűre csökkenthet az infláció (Magyar Hírlap)
Gulyás Gergely: A választók is értékelni fogják, hogy a háború és a szankciók okozta nehéz helyzet dacára a kormány a legfontosabb vállalásait teljesítette.
júl. 21
0:53
Gulyás Gergely: A háború végkimenetele a jövő évi amerikai elnökválasztással áll szoros összefüggésben (Mandiner)
A miniszter szerint Magyarország befogadja az ukrán menekülteket, mégis ellenséges magatartást tapasztal a kijevi kormány részéről.
júl. 21
0:53
Elképesztő videó: Orbán emberének mondataitól ismét felhördül a nemzetközi nyilvánosság (Nyugati Fény)
Fóliát minden könyvre!
júl. 21
0:53
Bódult állapotban és életveszélyesen közlekedett egy férfi Miskolcon (naphire.hu)
Gyakorlatilag minden szabályt megszegett.
júl. 21
0:57
Mecset a londoni Piccadillyn (Infostart)
Egykor játékterem-barlang és mozi volt, a földszint tele van a túlárazott turista-szuvenírokat árusító boltokkal, mellette pedig ott a reklámokkal borított, világszerte ismert ház. "Isten hozta" a londoni Piccadilly Circuson található Trocaderóban, lehet, hogy pár év múlva már szó szerint is. Egy dúsgazdag ingatlanfejlesztő ugyanis engedélyt kapott
júl. 21
0:57
Több mint öt tonna kokaint foglalt le az olasz pénzügyőrség Szicílián (Magyar Hírlap)
Ez volt eddig a legnagyobb kokainfogás olasz területen.
júl. 21
0:57
Josep Borrell elárulta, mennyi pénzt költene az EU Ukrajna védelmi szükségleteinek kielégítésére (Mandiner)
A főképviselő szerint „Vlagyimir Putyin orosz elnök fegyverként használja az éhezést”.
júl. 21
0:57
Tovább dagad a botrány: Kirúgta a HírTV az egyik propagandistáját, aki meghamisított egy háborús felvételt (Nyugati Fény)
Hihetetlen.
júl. 21
0:57
50 éve hunyt el az ikonikus harcművész, aki ma is közönségkedvenc (naphire.hu)
Tragikusan fiatalon, alig 32 éves korában 1973. június 20-án hunyt el a legendás harcművész, Bruce Lee, aki filmjeivel világszerte megismertette a kung-fut.
júl. 21
1:03
Végre péntek! - kézműves foglalkozás gyerekeknek (Metropol)
A mostani alkalmon origamit készíthetnek a résztvevők.
júl. 21
1:09
„Nem tudom, mit akarnak” – Titokban egyeztetett a Dk csepeli politikusa Németh Szilárddal: etikai eljárást indítottak ellene (Blikk)
Áll a bál a Demokratikus Koalíció (DK) háza táján, miután egyik tagjuk a párt tudta nélkül egyeztetett a Fidesszel Csepelen. Az MSZP-t, az SZDSZ-t és a DK-t is megjárt Kál Károly azt mondja, ő már három éve megszakította a kapcsolatát a Gyurcsány Ferenc vezette párttal, ám a találkozás tényét nem tagadta.
júl. 21
1:21
Csökkent a Conference Board amerikai gazdasági teljesítményindexe (ProfitLine)
Csökkent júniusban - immár 15. hónapja folyamatosan - az amerikai Conference Board gazdaságkutató intézet összetett teljesítményindexe, ami alapján recesszióra lehet számítani az amerikai gazdaságban a következő hónapokban.
júl. 21
1:24
Ez a nagysebességű vonat lehet az első, amelyet teljes egészében megújuló energiával hajtanak meg (NRGreport)
Kalifornia régóta várt nagysebességű vonata a Kaliforniai Nagysebességű Vasúti Hatóság szerint napenergiával fog működni. Az ígéretes új projekt rögös utat járt be.
júl. 21
1:27
Leslie Mándoki személyesen küldte el melegebb éghajlatra Mark Zuckerberget: „Ebből soha nem lesz semmi” (Blikk)
Nem mindennapi történetet mesélt el a világhírű magyar zenész a legutóbbi sajtótájékoztatóján. A Facebook ellen többször is felszólaló Leslie Mándoki még a Zuckerberg-birodalom születése előtt találkozott a Szilícium-völgy zsenijével, és egy olyan ajánlatot kapott tőle, amit mások ma már biztos nem utasítottak volna vissza, ő viszont akkor megtette
júl. 21
2:24
2030-ra a globális áramtermelés 33%-át a szél- és napenergia fogja kitermelni (NRGreport)
2030-ra a globális áramtermelés 33%-át a szél- és napenergia fogja kitermelni
júl. 21
2:27
Hűtsd le az embereket! – a hűtő- és szellőzésrendszer-szerelő szakma (Szakmát Szerzek)
Itt a nyár, mindenki szenved a  melegtől hűtő- és szellőzőrendszer nélkül.  Milyen jó is az, ha ilyenkor az ember kicsit le tudja hűteni a lakást, hogy komfortosabban érezze magát, nem igaz? Csak pár gombnyomás, és máris könnyebben veszed a levegőt, jobb lesz a közérzeted. De addig a gombnyomásig hosszú az út, hiszen a  hűtő- és
júl. 21
3:18
„Nem csaltam, nem loptam” – aljas dolgokkal vádolták meg, felment a pumpa Bódi Csabiban (BorsOnline)
Minősíthetetlen módon ekézik őt és a családját.
júl. 21
3:21
Tavaly február óta a legmagasabb szintre javult a fogyasztói hangulatindex, (ProfitLine)
Az euróövezetben a vártnál nagyobb mértékben javult júliusban a fogyasztói hangulat az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatósága (DG EcFin) előzetes adatokon alapuló csütörtöki jelentése szerint.
júl. 21
4:21
Váratlan fordulat, mégis visszavonták a betegek laborvizsgálatának korlátozását (naphire.hu)
A szükséges laborvizsgálatok továbbra is elrendelhetőek.

Keresés