A teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 567 800, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 391 500 forint volt 2023 májusában - közölte a Központi Statisztikai Hivatal kedden.
Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter véleménycikkben értékelte a német kormány által két hete kiadott Kína-stratégiát. A politikus úgy látja, hogy Európának nem szabad egy gazdasági háborúba követnie az Egyesült Államokat, mert szerinte az az unió eljelentéktelenedését okozná, amelyre már így is nagy valószínűség mutatkozik. A német programot
Wealth Office néven idehaza egyedülálló szolgáltatást indított el tavaly ősszel az Equilor Alapkezelő Zrt. a legalább 400 millió forintos megtakarítással rendelkezőknek. A szolgáltatás lényegéről, annak közel egyéves eddigi tapasztalatairól beszélgettünk Pillár Zsolttal, az Equilor Alapkezelő elnök-vezérigazgatójával és Dobó Istvánnal, az Equilor W
Áremelést fontolgat az Apple a felső kategóriás iPhone Pro telefonjaira, amikor ősszel piacra dobja az új készülékeket – írja a CNBC a Bloomberg információira hivatkozva.
Átírná a kormány az Országos Beruházás Monitoring Rendszerre vonatkozó szabályozásokat, amely jelentős változtatásokat eredményezhet az állami fejlesztéspolitikában. Az indoklás szerint az új rendelet a beruházások hatékonyabb és átláthatóbb nyomon követését és ellenőrzését célozza, ezáltal hozzájárulva a közpénzek hatékony felhasználásához és a be
Sophie Maddocks, a Pennsylvaniai Egyetem kutatója kiemelte, hogy a mesterséges intelligencia által gyártott pornográf tartalmak terjedése normalizálja a nők kihasználását.
Évente hatmillió rozzant kocsi kerül a szeméttelepre, vagy közveszélynövelőként Afrikába, ahelyett, hogy kiszednék belőle, ami még használható és ismét felhasználnák.
Hazánk mellett a többi európai országba is elérkezett az extrém meleg nyár. Aki csak teheti, igyekszik védekezni a hőség ellen. Van, aki megmosakszik egy szökőkút vízében, más megiszik egy üveg hideg italt, a leglelemémyesebbek azonban betérnek nézelődni egy-egy klimatizált áruházba.
Informatikai rendszerprobléma miatt hosszabb várakozási időre kell számítani a közúti határátkelőhelyen és a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren is - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kommunikációs szolgálata kedd reggel a police.hu oldalon.
Európában iránykereséssel telik a nap a tőzsdéken, nagyobb piacmozgató gazdasági események azonban várhatóaka a nap későbbi szakaszában, hiszen ma is folytatódik a konjunktúra-indexek közlése, Németországban az Ifo intézet szokásos havi felmérést közölték, délután pedig az Egyesült Államokban a Conference Board közli a piacok által figyelt fogyaszt
Bruce Willis frontotemporális demenciával küzd, kezelésére nem sok lehetőség áll a rendelkezésre. Egy szakértő elárulta, hogyan tudnak segíteni egy ilyen betegen.
A nyári táborok se maradhattak ki a nyári ellenőrzés célterületei közül. 2023. június 26-tól július 7-ig e szezonális egységeket ellenőrizték az élelmiszerlánc-biztonsági szakemberek. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) összegzéséből kiderül: országosan több mint 150 táborban jártak a felügyelők, amelyek csaknem 8200 fogyasztó étkez
Akár minden nyolcadik embernél is előfordulhat ez a vitaminhiány, és komoly problémákat okoz.A gondolkodási és memóriaproblémák a B12-vitamin hiányának jelei lehetnek − derül ki egy friss kutatásból, melyről a Psy Blog ír. A vitamin hiányát összefüggésbe hozták az időskori agyzsugorodással, sőt a demenciával is.A B12-vitamin létfontosságú a vörösvé
Új „ruhát” kapott a hányatott sorsú ferencvárosi pad, amelyet két hete adtak át, és amit az elmúlt napokban többször is átfestettek, mígnem végül elszállították: volt szivárványszínű, fehér-zöld, barna, legutóbb pedig piros-fehér-zöld. Most piros és fekete.
HR Szubjektív rovatunkban Jakus Tamás, a Thermo Fischer HR igazgatója kérdez, miután válaszolt Szöcs László, a bp európai HR igazgatójának kérdésére: Az elmúlt évek nagyon gyors technológiai fejlődése, az AI, a Chat GPT és hasonló fejlesztések milyen hatással vannak, lesznek a HR munkájára és jövőjére?
Áremelést fontolgat az Apple a felső kategóriás iPhone Pro telefonjaira, amikor ősszel piacra dobja az új készülékeket – írja a CNBC a Bloomberg információira hivatkozva.
Kulcsár Edina sétál felénk a GLAMOUR mozgó címlapján - így fogadja tegnap óta online közönségét a glossy márka. Mostantól a glamour.hu is saját, a nyomtatott magazintól eltérő címoldalt kap, amely a jövőben egy-egy újabb exkluzív, digitális címlapsztorit ígér az olvasóknak két print megjelenés között.Új korszak szemtanúi lehetünk a glossy magazinok
Elindult a jegyértékesítés a szeptemberben Budapesten is megrendezésre kerülő NEXT 3D additív gyártástechnológiai konferenciára. A szakmai nap során tucatnyi hazai mérnök és cégvezető osztja majd meg tapasztalatait és értékteremtő alkalmazási példáit a közönséggel. Foglalja le helyét most még Very Early Bird áron a next3d.hu weboldalon! A NEXT 3D e
A mesterséges intelligencia (MI) térnyerésével párhuzamosan terjednek a deepfake pornográf tartalmak: legyen szó a különféle fotókon szereplő nőket digitálisan levetkőztető alkalmazásokról, szexuális zsarolás érdekében manipulált képekről vagy a mesterséges intelligencia szülte lányok szexuális tartalmú üzeneteiről, a változások felkészületlenül é
Állandó téma a szervizdíj és a borravaló egybemosása, összekeverése és hibás megmagyarázása. A vendéglátóhelyeken 2005 óta morog a vendégek egy része, hogy miért kellene neki kétféle borravalót adnia. Most tisztázzuk, mi micsoda!
Májusban 4,1%-kal esett vissza a fizetések vásárlóértéke a KSH ma közzétett kereseti statisztikája alapján, azaz a februári 19,6%-os reálbér csökkenés után egyre inkább enyhül a magyar dolgozók pénzügyi fájdalma, de még mindig nem lélegezhetnek fel. Ez leginkább ősztől jöhet el, amikorra a visszatekintő éves infláció a 15-16% körüli éves nettó kere
A kalandos előéletű utcabútort július közepén szállították el felújításra, mert a többszöri átfestés után már nagyon rossz állapotban volt. Most visszatért a helyére, és egy újabb festést kapott.
A bohózat folytatódik: informatikai rendszerprobléma miatt hosszabb várakozási időre kell számítani a közúti határátkelőhelyen és a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren is – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata kedd reggel a police.hu oldalon. Azt írták, hogy az informatikai rendszerprobléma 08.55 perckor jelent
A második negyedévben megkötött szerződések összértéke több mint 13 milliárd forint. Ezzel együtt 21 milliárd forintnál többet is eltapsolt a propagandaminiszter hivatala három hónap alatt kommunikációs célokra.
Kedd hajnalban nagy tűz ütött ki Szicília szigetén, Cinisi városa közelében, nem messze a Falcone Borsellino nemzetközi repülőtértől. A légiközlekedést azonnal leállították.
Hétfőn a Twitter a logója a kék madárról az X szimbólumra változott, azonban nem ez az egyetlen változás a közösségi platform életében, amit Musk végrehajtott. A milliárdos ugyanis a bioját is frissítette, a Dogecoin megjelenítésével pedig a népszerű kriptovaluta árfolyama is emelkedni kezdett - vette észre a Benzinga.