2023. július 27. csütörtök

júl. 27
12:54
580 milliárdból újabb akkugyár épül Magyarországon (naphire.hu)
Nyíregyházán építi fel első európai üzemét a világ egyik legnagyobb akkumulátorgyártója, a kínai Sunwoda, és ennek nyomán több ezer új munkahely jön létre - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
júl. 27
13:00
Drámai végjáték után vb-döntős a férfi vízilabda-válogatott (Infostart)
A magyar férfi vízilabda-válogatott az utolsó másodpercben lőtt góllal 12-11-re legyőzte a spanyolokat a Japánban zajló világbajnokság elődöntőjében. Ezzel megszerezte az olimpiai kvótát is.
júl. 27
13:00
Kylie Jenner már megbánta, hogy megcsináltatta a melleit (SzMo)
A celeb eddig következetesen tagadta, hogy kés alá feküdt volna. Most azt mondta, az első terhessége előtt csináltatta meg a műtétet.
júl. 27
13:00
Hidropóniás üvegház, ahol a paradicsom is vidám (Agrárágazat)
A dunaszerdahelyi kertészetben 67 kg/m2-es termésrekordjával vidám a paradicsom. A zsűri meg is kóstolta.
júl. 27
13:00
Az Agrotec hivatalos Trimble Agriculture forgalmazó lett (Mezőhír)
A precíziós gazdálkodás etalonjának számító óriás hivatalos forgalmazója lett az Agrotec
júl. 27
13:00
Német ébredés: öntik a pénzt a chipiparba (Mandiner)
Kész Berlin programja a német földön megvalósítandó félvezetőgyárak támogatására.
júl. 27
13:00
Apple felhasználók kriptójára vadászik az új kártevő (BitcoinBázis)
Az új malware (magyarul: rosszindulatú szoftver) hamis blokklánc játékokon keresztül célozza meg áldozatait, hogy tudatukon kívül elkobozza a felhasználók jelszavát
júl. 27
13:00
Külföldi férfi harapott meg egy magyar rendőrt (naphire.hu)
Igen, jól olvasták: könyökön harapta, majd pedig megrúgta az intézkedő egyenruhást.
júl. 27
13:00
Utolsó másodperces góllal vb-döntős a magyar pólóválogatott (Telex)
Manhercz Krisztián az utolsó pillanatban a spanyol kapus hóna alatt bevarázsolta a labdát a kapuba. Visszanézték videón, és bent volt. Ezzel alakult ki a 12-11-es végeredmény.
júl. 27
13:00
Katalin stílusa sokat változott − ezeken a régi képeken meg fogsz lepődni (in.hu)
Katalin hercegné ismert arról, hogy szeret többféle ruhát viselni, de ilyet még nem láttunk rajta.Van, amikor egy elegáns Zara vagy Alexander McQueen blézert visel, amelyet egy szabott nadrággal vagy szűk farmerrel és egy pár hegyes tűsarkú cipővel kombinál. Máskor a „nappali ruháját", egy Rixo vagy Alessandra Rich hosszú ujjú midi ruhát, amely jel
júl. 27
13:02
Hihetetlen, utolsó pillanatos góllal nyert vízilabda-válogatottunk a spanyolok ellen – megvan az olimpiai kvóta! (Mandiner)
Magyarország – Spanyolország: 12:11. Megnyertük a vízilabda-vb elődöntőjét, szombaton az aranyéremért játszhat a magyar csapat. Cikkünk frissül!
júl. 27
13:06
Szijjártó Péter: Nyíregyházán építi fel első európai üzemét a világ egyik legnagyobb akkumulátorgyártója (ATV)
Mintegy 580 milliárd forint értékű beruházással Nyíregyházán építi fel első európai üzemét a világ egyik legnagyobb akkumulátorgyártója, a kínai Sunwoda, és ennek nyomán több ezer új munkahely jön létre - jelentette be a tárca közlése szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.
júl. 27
13:06
Utolsó másodperces góllal nyert a férfi vízilabda-válogatott, döntőt játszik a világbajnokságon (444.hu)
A csapat a győzelemmel kvótát szerzett a 2024-es párizsi olimpiára.
júl. 27
13:06
Itt a rendkívüli bejelentés a kormánytól: már novemberre teljesülhet Orbán Viktor nagy álma (Pénzcentrum)
Rendkívüli kormányinfón számolt be Gulyás Gergely a tegnapi kormányülés egyes részleteiről. A miniszter szerint a gazdasági növekedés gyorsuló pályára áll a második félévben, az egyszámjegű infláció pedig már októberre elérhető.
júl. 27
13:06
Üzbegisztán különleges ipari övezetet hoz létre magyar beruházóknak (Demokrata)
Videó! Megállapodást írtak alá a speciális gazdasági zóna Taskent melletti létrehozásáról, amely kifejezetten magyarokra szabott feltételekkel várja a vállalatokat – jelentette be Szijjártó Péter.
júl. 27
13:06
Vb-döntős és kijutott az olimpiára a férfi válogatott (Demokrata)
A magyar férfi vízilabda-válogatott legyőzte a címvédő spanyol csapatot, ezzel bejutott a fukuokai vizes világbajnokság döntőjébe.
júl. 27
13:12
Orbán Viktor: történelmi céljaink vannak a Puskás Akadémiával és kell még egy-két Fradi (Infostart)
A felcsúti akadémia alapítója szerint kell még egy, Ferencvárossal azonos erősségű klub, hogy ne fájjon ennyire egy feröeriek elleni BL-kiesés - azt is elmondta, melyik klubokat látja erre esélyesnek, mert a Puskás Akadémia ezt nem tudja vállalni.
júl. 27
13:12
Gulyás Gergely: Bizonytalan vagyok abban, hogy egy magyar ember fél pohárnál meg tud állni (444.hu)
A visegrádi országok, Németország és Hollandia részvételével egy blokkoló kisebbség jött létre az elosztási mechanizmus ellen. Gulyás Gergely és Kovács Zoltán tartja a Kormányinfót.
júl. 27
13:12
Itt a Nébih jelentése a balatoni vendéglátóhelyekről: Zajlik a nyári ellenőrzés (Femcafe)
A balatoni vendéglátóhelyek élelmiszerbiztonsági szempontból megfelelőek, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) ellenőrei többségében csak kisebb szabálytalanságokat állapítottak meg - közölte a hivatal csütörtökön az Mti-vel.
júl. 27
13:12
Úgy feszül a pink ruha Lékai-Kiss Ramóna testén, hogy azt öröm nézni (Promotions)
Lékai-Kiss Ramóna fantasztikusan néz ki az új fotóin.
júl. 27
13:12
Orbán Viktor elmondta, mi a Puskás Akadémia dolga (Demokrata)
Videó! Az akadémia dolga, hogy olyan futballistákat neveljen a magyar labdarúgásnak, akikkel vissza lehet kapaszkodni a világ élvonalába – mondta Orbán Viktor.
júl. 27
13:12
Új ellenséget találtak a tálibok: a nyakkendőket (Mandiner)
Az afgán kormány vallásügyi felelőse szerint a férfi viselet a keresztény vértanúság jelképe, és Jézust is nyakkendőszerűen akasztották fel – számol be az Euronews.
júl. 27
13:12
Gulyás Gergely: Elküldtük a számlákat a Bizottságnak (Forbes)
Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár és Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter tartotta a szerdai kormányülést követő kormányinfót csütörtökön.
júl. 27
13:14
A Times épp a német konzervatívokért aggódik az AfD miatt (Mandiner)
A markánsan jobboldali párt lassan de biztosan utoléri a CDU-t, félreverték a harangokat az amerikai lap szerint, amelyik európai radikális jobboldali előretörésről is ír.
júl. 27
13:15
Újra felcsaptak a lángok Görögországban - mi a helyzet Rodoszon? (Privátbankár)
Az ország középső részén lángolnak újra az erdők, Ródoszról is érkeztek friss hírek.
júl. 27
13:18
Számlát nyújtott be a magyar kormány az Európai Bizottságnak 238 millió euróról – újabb akkumulátorgyár épül (Adózóna)
A kormány 238 millió eurós számlát küldött ki Brüsszelnek, és bízik abban, hogy minél előbb teljesülnek az átutalások – közölte a mai kormányinfón Gulyás Gergely kormányszóvivő a hvg.hu tudósítása szerint.
júl. 27
13:18
Nem eldöntött, hogy mit lép következőnek a Fed (ProfitLine)
Emelt a Fed, az előrejelzése pedig nyitva hagyta a kaput a további szigorítás előtt, derült ki Jerome Powell Fed elnök tegnapi, kamatdöntést követő sajtótájékoztatójából.
júl. 27
13:18
Orbán Balázs: Azok balhéznak Libri-ügyben, akiknek rosszul állnak az eladási számaik (444.hu)
A miniszterelnök politikai igazgatója a Libriről beszélt a Mandinernek, miközben Orbán Balázs egyben a Librit megvásárló MCC kuratóriumi elnöke is, a Mandiner lapigazgatója pedig az MCC főigazgatója és most már a Libri elnöke is.
júl. 27
13:18
„Még több Fradi kell” – erre jutott Orbán, miután egy feröeri csapat rommá verte a Fradit (SzMo)
A puskasakademia.hu-nak adott interjút a miniszterelnök, és elmondta, hogy szerinte a foci olyan, mint az élet.
júl. 27
13:18
Nekiment a médiahatóság a magyar médiahelyzetet bíráló nemzetközi szervezeteknek (Media1)
76 oldalas anyagot publikált a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) az ENSZ (Egyesült Nemzetek Szervezete), a Freedom House, a Riporterek Határok Nélkül (RSF) nevű nemzetközi újságírói szervezet, a Média Pluralizmus Monitor, valamint az UNESCO és az International Research & Exchange Board különféle, a magyar médiahelyezettel összefüggő megá
júl. 27
13:24
Szereplőváltozás az Operagálán (Infostart)
Francesco Demuro lép színpadra Nadine Sierrával a Margitszigeten.
júl. 27
13:24
Mindent betolt és bejött: így épített 132 milliárdos vagyont az egyik leggazdagabb magyar (Pénzcentrum)
Már meghallgatható a Pénzcentrum Első Yard című podcast sorozatának új epizódja, amely Wáberer György, az egyebek mellett a Waberer's International logisztikai óriásvállalatot felfuttató üzletember karrierútját dolgozza fel.
júl. 27
13:24
Szabó Zsófi hajszínt váltott, álomszép lett a végeredmény (Glamour)
A tavalyi kisebb kitérő után úgy fest, kedvenc műsorvezetőnk vissza fog térni az eredeti felálláshoz, ami a frizura árnyalatát illeti. Szabó Zsófi új hajszíne ugyanis egyre világosabb. Mi barnán és szőkén is imádjuk!
júl. 27
13:24
Két nap után feladták és hazamentek (Mandiner)
Kitartóak a Debrecenben ülősztrájkoló momentumosok!
júl. 27
13:24
Hogyan módosult a kárenyhítéssel kapcsolatos rendelet? (Magyar Mezőgazdaság)
Megjelent a kárenyhítésre vonatozó rendelet módosítása (31/2023. (VII. 14.) AM rendelet), amelynek részleteire az Államkincstár hívta fel a gazdák figyelmét.
júl. 27
13:24
Gyalázat: agyonlőttek egy kutyát Dabas kellős közepén (AC News)
Saját gazdája kérésére lőtte le a házőrzőt a gátlástalan kutyagyilkos, a város felháborodott a gyalázatos állatkínzáson.
júl. 27
13:24
Elpukkantom (Telex)
.
júl. 27
13:30
Zéró tolerancia: Lázár minisztériuma változtatna, de Gulyás szerint meg kell tartani (ATV)
A Miniszterelnökséget vezető miniszter az ATV kérdésére azt mondta, a zéró tolerancia pártján áll, mert nem biztos benne, hogy a magyar ember egy pohár bornál meg tud állni, félő, hogy abból 2-3 pohár bor lesz.
júl. 27
13:30
Megrázó, hogy tudta meg Tatár Csilla, hogy megcsalja a párja: "Utána tudtam meg, hogy..." (Femcafe)
Tatár Csilla az Atv #Bochkor c. műsorában vendégeskedett, ahol Shakira és Piqué története kapcsán a megcsalás került szóba.
júl. 27
13:30
Úgy bebukott a Bud Light a transznemű-reklámmal, hogy elbocsátásokba kezdett (Mandiner)
Nagy bajban van a cég.
júl. 27
13:30
Ingyen töltést ad a Tesla a horvát tengerpartra utazóknak (Villanyautósok)
Ingyen árammal küzd a zsúfoltság ellen a Tesla.
júl. 27
13:30
Bombahír a Pennytől, örülhetnek a magyarok (naphire.hu)
A kiskereskedelmi lánc mind a 229 egységében lehetőség lesz SZÉP-kártyával fizetni.
júl. 27
13:33
Korai volt temetni a Facebookot, fortélyos félelem igazgatja a forintot (Privátbankár)
Gyorsan visszatért 380 alá az euró árfolyama, a nemzetközi piacok megnyugvással fogadták a Fed döntését. Jó nagyot ugrik a tőzsdén kívül a Facebook, amely kilábalni látszik a tavalyi válságból. A forint árfolyama meglepő hasonlóságot mutat egy amerikai részvényjellegű mutatóval.
júl. 27
13:33
Meglepetésre tízéves rekordot döntött a felsőoktatásba jelentkezők és felvettek száma (Piac és Profit)
Az elmúlt 10 évben nem változott jelentősen Magyarország gazdaságpolitikája. A kormány élén is ugyanaz a személy áll most, mint akkor. Mégis valamiért a fiatalok diplomaszerzési vágya megnőtt.
júl. 27
13:36
Szenzációs hírt közölt a Penny: nagy segítség ez a magyaroknak (ATV)
"Örömmel jelenthetem be, hogy a PENNY újra csatlakozik a SZÉP-kártya elfogadóhelyek körébe" - mondta Kazatsay Eszter, a vállalat magyarországi kommunikációs vezetője.
júl. 27
13:36
Kínai céggel mélyíti kapcsolatát a VW (autopro)
Kínai gyártóban vesz részesedést a Volkswagen Csoport, közben hivatalossá vált az Audi kínai üzlete is.
júl. 27
13:36
Ezúttal Európa eszi meg Amerikát (Bitport)
A techszektorban általában a tengerentúli vállalatok mazsoláznak az itteni reménységek között. Ezúttal azonban a francia Thales kebelezi be a 3,6 milliárd dollárra értékelt amerikai Imperva kiberbiztonsági céget.
júl. 27
13:36
Újabb áldozatai vannak a görögországi erdőtűznek (Mandiner)
Iszonyatos pusztítást végeznek a lángok, farmok, gyárak válnak a martalékáivá.
júl. 27
13:39
Mi jöhet még? Ma reggelre hó esett a Magas-Tátrában (Blikk)
Az elmúlt napokban, a kánikulát megszakítva hűvösebb levegő érkezett hazánkba és a szomszédos országokba. Ma reggelre a Magas-Tátra csúcsai befehéredtek.
júl. 27
13:42
Rendkívüli parlamenti ülés: bojkottál a Fidesz (ATV)
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfón az ATV kérdésére közölte, hogy nem mennek el az ellenzék által kezdeményezett ülésre.

Keresés